Előadó: Apey & the Pea

Album: HEX

Származás: Magyarország

Megjelenés éve: 2017

Stílus: Stoner/Doom metal

Honlap: http://apeyandthepea.com/

Értékelés: 8/10

Talán nem hazudok, hogyha azt állítom, hogy az Apey & the Pea hazánk egyik legaktívabb zenekara. Szinte az összes belföldi klubban felléptek már legalább egyszer, de külföldre is rendszeresen járnak, a tavalyi év tavaszán pedig még az Egyesült Királyságba is eljutottak egy miniturné keretében. A folyamatosan növekvő rajongótábor eredményeként a srácok a nyári fesztiválok kötelező fellépőivé váltak, az igény a zenéjükre pedig egyre csak nő. Egy EP-t és két nagylemezt maguk mögött hagyva, a HEX címre hallgató új anyag az ominózus terrortámadások évfordulóján, szeptember 11-én jelent meg.

A megjelenést nagy várakozás előzte meg a nagyközönség részéről, hiszen – mint ahogy fentebb említettük – a pesti brigád rajongótábora egyre csak terebélyesedik. Ez részben saját tapasztalat, részben pedig a tények megfigyelésén alapuló következtetés. Elég, hogyha valaki megkérdezi a zenekart arról, hogy hány eladó jegy maradt a szeptember 30-ai lemezbemutató koncertjükre. A válasz valahogy így fog hangzani: „Egy se!”.

A zenekar korábban úgy nyilatkozott, hogy a HEX lesz az eddigi legerőteljesebb albumuk, mely elődjei szintjét minden tekintetben meghaladja majd. És valóban, a Hellish megjelenése óta eltelt három év alatt Apeyék az új ötleteikből olyan dalokat kovácsoltak, melyek akárhol megállják a helyüket. Jól bevált, mocskos riffek ezek, döngölésből ezúttal sincsen hiány. Aki ismeri őket, az tudja, hogy az Áron András – Prepelicza Zoltán – Makai László trió a doomos – sludgeos, stoneres témák világában van igazán otthon, a HEX képében azonban a zenekar el-eltekintget az előbbi szentháromságtól, és néhol a thrash metal határterületeire evez. A korábbi kiadványok során is fellehető volt egy-két tempósabb dal vagy dalrészlet, gondoljunk csak a Devil’s Nectar című debütalbum Bullet The Red Pikerjére, vagy a Hellish lemez The Late Great Satanjének a végére. Az Apey & the Pea nem csak erőteljesebb, de thrashesebb albumot is ígért – lássuk, hogy mennyi valósult meg ebből.

Az új album első előfutára a klipesített Slaves volt, ami a thrash metal rajongóinak is kellemes meglepetés lehetett. A dal nyitótételnek való választása kiváló döntés volt, a csapattól szokatlan tempó a szám végéig tart, ez pedig nemcsak, hogy felcsigázza a hallgatót, de arról is gondoskodik, hogy semmi ne maradjon épen a lakásban. A felszabaduló energia mennyisége számokkal nem fejezhető ki, hallgassa csak meg szépen mindenki az említett nótát. A dalszövegek terén forradalmi újítások nincsenek, de nem is vártunk ilyesmit. A HEX a vallás és ember viszonyát taglalja, néhol szarkasztikusan, például a már említett Slaves esetében. A Belfegor című szerzemény a 42 másodpercével egy igazi thrash zúzda, dalszövege pedig a maga egyszerűségével a megtestesült zsenialitás.

Apey dalszerzői tehetségéhez eddig sem fért kétség, emberünk pedig ismét nagyot alkotott. Ezúttal a ritmusszekció tagjai is többet tettek hozzá a végeredményhez, mint a korábbiak során bármikor, a kész album pedig magáért beszél. A HEX egyik legnagyobb ütőere a Death, itt köszön vissza legjobban a sludge-doom-stoner vonal, a szerzemény akár egy úthenger, mely könyörtelenül szántja végig a teret. Ha máshogy tekintünk a dalra, akkor viszont a Slaves szöges ellentéte – míg előbbi az album leglassabb szerzeménye, utóbbi a leggyorsabb.

A basszusorientáció mindig is szimpatikus volt Apeyékben, habár ez ebben a műfajban el is várható. Prepelicza Zoltán játékában minden a helyén van, a zenei összképbe pedig úgy illik bele, mint egy kirakódarab. Noha az úthenger címet a Death már megkapta, a Methusalem sem sokkal marad el mögötte. A két dalban nemcsak a döngölés a közös, hanem a hossz is, mindkettő epikus hosszúságú, hat percen túli szerzemény. Az album vége felé közeledve, a The Errorist nyerte el legkevésbé a tetszésemet, de aztán az is lehet, hogy az egymás utáni többszöri meghallgatás okozta súlyosság következménye volt ez. Mindenesetre a záró tételt, az Akhenathont sokkal kreatívabbnak találtam, a nem szokványos hangzás itt jön ki a legjobban, és egy igen különös ízt ad a dalnak, ami egyébként Ehnaton egyiptomi fáraóról szól. A refrén hangulata nem megszokott a zenekartól, Áron Andris teljesítménye ének terén pedig számomra az eddigi legemlékezetesebb.

A HEX minden kétséget kizáróan az év egyik legjobb hazai metal albuma, Apeyék egy hatalmasat léptek előre, nem kis feladat lesz felülmúlni a színvonalat. Végszóként idéznénk egy YouTube-felhasználót, akinek a Death alatti hozzászólása tökéletesen leírja az album hangulatát: „masszívan lépegetek a népszínház utcában”.

Hallgasd meg a teljes lemezt itt: http://musiclnk.com/apey-hex/

Írta: Béres Mátyás