Meghallgattuk a Hegy második albumát

2019. 11. 1. - 10:14

 2015-ben alakult Hegy második albumán 7 új dalt mutat be, az év végének egyik legkomolyabb meglepetését hozva. Első tényezőként rögtön a hangzás tűnik fel. A Dystopiás Vári Gábor nemzetközi szinten is kitűnő sound-ot rakott össze a szegedi Miracle Sound stúdiójában, biztos vagyok benne, hogy rengeteg munkája lesz a közeljövőben. Tökéletesen érzi a korszellemet és ez a lemez is bárhol meg fogja állni a helyét a világon.

A Hegy instrumentális posztmetalt játszik, jelentsen ez bármit. A „poszt”-képzőszó releváns szerepéről nem vagyok teljesen meggyőzve, valamit nyilván oda kell biggyesztenie a nyavalyás kritikusnak, hogy az olvasó tudja hová tenni a térképen az infót, de hiszem, hogy többet tartalmaz ez a műfaj, minthogy egyszerűen abból aposztrofálja magát, hogy „valamin túli” és ezt derűsen tessék értelmezni.

Mélyre hangolt, szenvedélyes zenéről van szó ugyanis, ami ugyanúgy építkezik a sludge-ból, mint a kortárs dark rockból – ha akarom, belehallom a Sigur Rós-t éppúgy mint a Neurosis-t, Anathema-t, Locust-ot, vagy akár az Alcest-et. Az instrumentális felállás itt nem az ének hiányát jelzi. Ezek a dalok szavak nélkül is teljesek, többet mondanak, mint sok más album semmitmondó dalszövegei. Ehhez megfelelően tartalmas hangszeres játék és izgalmas dalszerkezetek, többlettartalom kell, hogy fenntartsa a hallgató figyelmét, de a Hegy természetesnek ható módon hozza ezeket, otthon van ebben a közegben. A Hydra vagy a  Coup the Grace gyors részeiből több dalba is juthatott volna, mert jól áll a zenének, és kontrasztolná a lassú dalok súlyát, de másba igazán nem lehet belekötni. A szélesebb nagyközönségnek kapaszkodó lenne ugyan egy énekes, de amennyit hozzáadna, annyit is venne el egyszerre ebből a szótlan méltóságból.

Nem az a fajta vidám, könnyed kikapcsolódás ez az album, amit a péntek esti sörözéshez tud háttérzajt szolgáltatni, tartalmas, terebélyes, elgondolkodtató, aki otthon érzi magát a ’10es években, imádni fogja.
Értékelés: 9/10

– Vikomt

https://www.facebook.com/hegyband/

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN