SEAR BLISS
„The pagan winter” újrakiadás MC 2026
A Fine Day To Die Records

Valamikor 1995 őszén – a pontos időpont mára már az idők homályába vész – érkezett meg hozzám a The Pagan Winter demó. Az akkori viszonyok között szokatlanul professzionális kiállítású anyag volt, ráadásul a zenekarnak már saját postafiókja is volt, ami csak tovább erősítette a köréjük szövődő titokzatosságot. Egy zenekar Szombathelyről, korábban soha nem hallott elképzelések megvalósításával – már önmagában nehéz volt hová tenni őket.

Már maga a felállás sem volt szokványos: hat állandó tag mellett egy kisegítő dobos is közreműködött a felvételen. Nagy András ekkor még basszusgitárosként szerepel, az éneket Csejtey Zoltán szolgáltatja, Winter pedig a billentyűs hangszerekért felel. Játéka nélkülözhetetlen pillére a banda hangzásának: nem egyszerűen háttérként vagy hangulati díszítésként szolgál, hanem szerves részét képezi annak a különös, fagyos és túlvilági atmoszférának, amely már ezen a demón egyértelműen megkülönböztette őket a környezetüktől.

A fiatal Szűcs Gergely trombitája pedig a metalban akkoriban még rendkívül szokatlan megközelítési lehetőséget nyitott meg. Nem lehet nem gondolni itt a svéd Pan.Thy.Moniumra, amely a szaxofon alkalmazásával már korábban messze kilépett az extrém metal megszokott keretei közül. Hogy ez mennyire jelentett közvetlen inspirációt a Sear Bliss számára, az már más kérdés, a trombita azonban egészen más karaktert adott a zenéjüknek, és hamarosan a banda egyik legfontosabb, azonnal felismerhető hangszínévé vált. Nem valamiféle különlegesség kedvéért bevetett egzotikumként működött, hanem a zene természetes részeként.

A The Pagan Winter esetében ugyanis már nem egyszerűen arról volt szó, hogy egy magyar zenekar megpróbálja a korabeli black metal valamelyik ismert irányzatát a maga módján megszólaltatni. A Sear Bliss már ekkor rendelkezett valamivel, amit nem lehetett néhány hatás felsorolásával elintézni. Saját elképzeléseik voltak arról, hogyan kell megszólalnia ennek a zenének, és a hideg, az éjszaka, a természet, valamint valamiféle másvilági, kozmikus érzés éppen olyan fontos részét képezte ennek, mint maguk a riffek.

A dalok többnyire középtempóban, méltóságteljesen hömpölyögnek előre. Nincs bennük kapkodás, a zene időt hagy arra, hogy elmerüljünk benne. Mintha egy havas hegyek között kanyargó folyón sodródnánk lassan előre: van idő szemügyre venni a partokat, a fölénk magasodó hegyoldalakat, az egész fagyott tájat. Közben azonban a folyó sem áll meg, újabb és újabb területekre visz. A gitárok jól megírt, dallamos és könnyen felismerhető riffjei biztos alapot teremtenek, miközben a basszus is jól hallhatóan dolgozik alattuk. A szerzemények nem mosódnak össze: mindegyiknek megvan a maga karaktere, és önmagukon belül is folyamatosan fejlődnek, újabb témákat és hangulatokat bontva ki.

A billentyűk és a trombita mindebben nem a gitárok fölé helyezett díszítésként működnek. Winter játéka hol kitágítja a teret, hol még komorabbá teszi azt, Szűcs Gergely trombitája pedig drámai, helyenként szinte ünnepélyes karakterrel ruházza fel a zenét. Különösen érdekes, hogy ennyi különböző hangszer és zenei elképzelés ellenére sem válik zsúfolttá az összkép. Mindennek megvan a helye, és a különböző elemek végül ugyanabba az irányba mutatnak.

A The Pagan Winter ereje így nem a sebességben rejlik, hanem ebben a kimért, méltóságteljes haladásban és a folyamatosan változó zenei tájban. Visz magával, de közben időt enged arra is, hogy körülnézzünk. Nem akar minden pillanatban újabb ötlettel letaglózni, mégis folyamatosan történik benne valami. Talán éppen ezért tud ennyi idő elteltével is működni: nem pusztán az 1995-ös black metal hangzásának dokumentuma, hanem önmagában is végiggondolt zenei anyag.

A dalszövegek ugyanezt az érzést mélyítik tovább. Tél, éjszaka, fagy, Hold, sötétség és egy másik világ képei térnek vissza bennük újra és újra, de mindez nem puszta black metal kelléktárként működik. A természet már ekkor sem egyszerű díszlet, hanem egy belső állapot kivetülése. A The Pagan Winter tele van határhelyzetekkel: valóság és álom, élet és elmúlás, földi táj és valami azon túli között lebeg. A két világ közötti határ ráadásul soha nem teljesen zárt: hol valami érkezik odaátról ebbe a valóságba, hol maga az ember lép át egy másik létezésbe.

Talán éppen ezért lehetett már első hallásra azt érezni, hogy ez a zenekar nem egyszerűen dalokat ír. Valami náluk kezdettől fogva túlmutatott magukon a szerzeményeken. És mindez 1995-ben, Magyarországon különösen erősen hatott. Akkor még nem lehetett néhány kattintással utánanézni egy zenekarnak, meghallgatni az előző felvételeit vagy elolvasni tucatnyi véleményt róla. Megérkezett egy kazetta a postán, ott volt előtted a borító, néhány információ és maga a zene. Nem volt előzetes magyarázat, amely megmondta volna, mit kell hallanod benne, és nem állt rendelkezésedre mások véleményének végtelen sora sem. Betetted a kazettát, és eldőlt, hogy működik-e vagy sem. A Sear Bliss esetében pedig már az első találkozáskor érezni lehetett: itt valami egészen szokatlan dolog történik.

Harminc évvel később ehhez az emlékhez vezet vissza a 2026-os kazettás újrakiadás, amely szinte a semmiből érkezett. A zenekarnak – tudomásom szerint – nem sok köze volt hozzá, inkább a kiadók közötti megállapodás eredményeként születhetett meg. Hogy miért éppen most látták elérkezettnek az időt rá, miközben maga a demó 2025-ben volt harmincéves, és miért mindössze 66 példány készült belőle, számomra kissé rejtélyes. Persze egy ilyen kiadványnál talán éppen ez a furcsaság is hozzátartozik a történethez.

A kiállítása mindenesetre pazar: a kazettára egy az egyben átültették az első CD-kiadás grafikáját, és bár néhány helyesírási hiba becsúszott, a borítóban ott vannak a dalszövegek is, néhány korabeli fotó társaságában. Jó kézbe venni, lapozgatni, olvasni, miközben szól a kazetta – különösen egy olyan anyag esetében, amely eredetileg is ebben a formátumban jutott el hozzám. Kár, hogy a korábbi CD-változatból kiindulva itt sem az eredeti demó dalsorrendjét követik, de legyen ez a legnagyobb bajunk.

A bónuszként szereplő In the Shadow of Another World már egy következő állomást mutat. Itt Nagy András veszi át az énekesi szerepet a basszusgitár mellett, a dalszöveget pedig ketten jegyzik az ezen a felvételen már dobosként közreműködő Csejtey Zoltánnal. Vagyis nem egyszerűen egy plusz szerzeményt kapunk: már a zenekaron belüli szerepek átrendeződésének jelei is megmutatkoznak rajta, miközben zeneileg is mintha tovább vinné mindazt, aminek az alapjai a demón már megszülettek.

Ehhez a dalhoz ráadásul számomra különösen fontos személyes emlék kötődik. 1996–97 szilveszterének éjszakáján, egy szombathelyi hétvégi ház komor félhomályában, Nagy András és a Winter Circle tagjainak társaságában hallottam először. A hely, az időpont, a társaság és a zene valahogy végérvényesen összeforrtak bennem. Vannak felvételek, amelyeknél évtizedek múltán is pontosan tudja az ember, hol és milyen körülmények között hallotta őket először. Nekem ez ilyen.

Az In the Shadow of Another World monumentális, összetett, szinte klasszikus zeneműveket idéző felépítésű szerzemény, amely egyetlen pillanatra sem engedi el a hallgatót. Több mint tizenkét percen keresztül mesél el egy történetet, miközben témák, hangulatok és egymásra épülő zenei rétegek váltják egymást. Nem egyszerűen hosszú: szüksége van erre az időre. Fokozatosan bontakozik ki, és mire a végére érünk, valóban olyan érzésünk lehet, mintha valahonnan máshonnan térnénk vissza.

A szöveg ugyanezt az utat járja be: vérből, fájdalomból és pusztulásból indul, majd egy másik világ felé vezet, ahol a belülről érkező hangok kővé, falakká, végül az ember belső világát örökre őrző hegyekké válnak. Zene és szöveg itt szinte elválaszthatatlan egymástól; az In the Shadow of Another World nem egyszerűen egy hosszú szerzemény, hanem egy aprólékosan felépített utazás. És talán éppen ez az egyik legtisztább példája annak, amit a Sear Bliss zenéjében már a kezdetektől fogva a legfontosabbnak éreztem: nem pusztán hangulatot teremtenek, hanem elvisznek valahová.

Eltelt három évtized, és bár mindannyian változunk, talán nem nagy merészség kijelenteni, hogy egyvalami nem változott: a banda világa. Még akkor sem, ha időről időre más zenei eszközökkel mesélik tovább ugyanazt a történetet. (9)

Írta: lez_stygian

Ui: Szombaton élőben is elcsipheted a Sear Bliss-t az A38 hajón a Watch My Dying és Bornholm társaságában. jegyekért kattints ide: https://www.a38.hu/hu/program/sear-bliss-hu-31782