Shining és SRD – koncertek a Kék Yukban

2019. 05. 31. - 09:31

Egészen különleges programot hirdetett meg a Kék Yuk május 29-ére, szerdára: az európai turnén lévő Shining fellépését lehetett várni mindösszesen egy darab vendégzenekar társaságában. Ez a különösen fontos információ egyben azt is jelentette, hogy Niklas és barátai az átlagosnál sokkal hosszabb setlist-tel készültek az estére. Csak egy tucatnyian voltunk, akik még emlékeztünk a tizenhárom évvel ezelőtti, 2006-os Shining fellépésre (ez onnan derült ki ennyire pontosan, hogy Niklas a fellépés közepén rákérdezett erre). Engem egy kicsit zavarba is hozott az akkori produkció: nem értettem, hogy ehhez a teljesen barátságos és szimpatikus zenéhez miért kell egy önmagát nagykéssel vagdaló énekes a színpadra. Belsőbb körökben mozgók elmondása szerint természetesen folyamatosak voltak a balhék már a fellépés előtt is, és a buli maga sem a tervezett módon folyt: a negyedik szám után az aktuális dobos egyszercsak lefordult a székről, majd nem sokkal később Csihar Attila bejelentette, hogy egy rövid időre szünetel a koncert.  Azóta nem láttam túl sokat a Shining-ot, és nagyon kíváncsi voltam, hogy turnén mégis mit fognak tudni produkálni.

A nyolcórás kapunyitáskor kábé kéttucatnyian ődöngtünk a kapu környékén, és igazából fél kilenc környékére sem nagyon kúszott a létszám pár tucat fölé. Vagy az esős idő tette, vagy volt valami alternatív program aznapra, de tulajdonképpen maximum félházzal ment le ez a koncert – ami nagy szívfájdalom lehet azoknak, akik kihagyták…

Kezdés háromnegyed kilenckor, amikor is a teljesen egyedi corpsepaint-be burkolózott szlovén SRD legénysége felvonult a színpadra. A kép elsőre egészen meglepő volt még a műfaj adta meglehetősen tág kereteken belül is: fölsétált ugyanis öt figura a színpadra, akik nagyjából olymódon voltak… bevonva…? kifestve…?, mintha fogjuk a MÁV műbőr ülésein összegyűlt évtizedes koszt,  ezt némi zsírral, olajjal és homokkal elegyítjük, rákenjük valakire, majd ezek után finom fűrészporral megszórjuk az illetőt. Sem az énekes, sem a zenekar tagjai nem voltak hihetetlenül bőbeszédűek – fölmentek a színpadra, és több mint háromnegyed órán keresztül játszottak. A társaság 2017-ben mutatta be első – és eddig egyetlen – albumát. Maga a zene még ezen a szélsőséges műfajon belül is meglehetősen nehezen volt behatárolható, tulajdonképpen nagyon sok eleme a legklasszikusabb punk-ot idézte (alapvetően black metal-os hangszereléssel), de ezek a zúzósabb-döngetősebb részek kiválóan elegyedtek dallamos kiállásokkal és szólókkal. A dalaik az átlagosnál jóval hosszabbak voltak, számos esetben nem is lehetett tisztán érteni-érezni, hogy pontosan hol is ér véget az egyik és hol is kezdődik a másik – vélhetően ez volt a közönség problémája is, ugyanis tapsot sajnos csak elvétve kaptak szegények, a így produkciójuk méltánytalanul alul lett értékelve. Számomra nagy öröm volt őket élőben látni, és remélem, minél többször össze fogunk futni a jövőben (Ognja prerok, Kupa trpljenja, Sreča na vrvici, All Into Nothing, Smrti sel, Nod, Soči). Az SRD-re nagyjából háromnegyed óra jutott – az utolsó dal után picit levonultak a backstage-be, majd gyorsan leszereltek a cuccokat és kezdhetett is a Shining.

Addig volt lehetőségem kicsit körülnézni és elmélkedni; nagyon sok Shining trikót láttam (nem nagy meglepetés), de a legnagyobb kombináció szerintem egy pár Burzum póló és a hozzátartozó zene volt az SRD előtt. Pont a Filosofem első dala, a Burzum/Dunkelheit ment, amikor egymás után két figura is elsétált egy-egy Burzum-pólóban – egy pillanatra vagy húsz évet repültem vissza az időben.

Picivel tíz óra után kezdett is a Shining; tulajdonképpen nulla volt a felhajtás: pici füst,  és bele is kezdtek. Nagyon sokat változott a 2006-os buli óta a fellépés stílusa (ami nem meglepő módon azonosan egyenlő Niklas megnyilvánulásaival): egészen minimális erőszakosság, semmilyen önvagdalás. Persze azért a kötelező pici vérfürdőcske csak megvolt, de alapvetően egy érzelmekben gazdag, csodálatos fellépést halhattunk. A Shining dalaiban a romantika, a gyötrődés, a dzsessz, a dallamos ének, a depresszió, a rock és a black metal alkot egy gyönyörű és egyben teljesen beteg keveréket; a zene szerencsére aznap este sokkal sokkal nagyobb szerepet kapott, mint bármelyik eddig látott Shining -fellépésen. Nagyon jól szóltak, tisztán lehetett hallani mind a két gitárt, a bőgő nem települt rá a többi hangszerre, és a dob is csak annyira szólt, amennyi kellett. A várt durvulásnak-brutalitásnak semmi nyoma nem volt, Niklas egy kis vödör művérre járt rá időnként (a vérrögök alapján lehet, hogy eredeti volt az), és azzal kent össze egy pár embert a hallgatóság első soraiban, de tulajdonképpen ez volt a legmeredekebb része az egész mutatványnak. Előkerült a szokásos üveg Jack Daniel’s, és ebből – mint mindig – a hallgatóság is kapott. Volt nagy ölelkezés, közönség elé hordókra ülés és éneklés. Igazából nem nagyon tudom hova tenni Niklas-t; ez megnyilvánulásaiban és gesztusaiban teljesen nyílt, kedves, segítőkész, barátságos figura szöges kontrasztja a színpadi agressziónak, a zenéjének és dalszövegeinek (gondolom, ez az egész Shining-ot működtető feszültség lényege). Bő egy éve minimum egy fél órát tudtam vele beszélni, és akkor is folyamatosan ez az ambivalens érzésem volt, de hogy jellemének melyik része a domináns (már ha egyáltalán akad ilyen), az számomra titok marad… Minimum másfél órát játszottak, többek között a legutolsó albumról is, de az egész életműből válogatva  (Yttligare ett steg närmare total jävla utfrysning, Jag är din fiende, Besvikelsens dystra monotoni, Vilja & Dröm, Framtidsutsikter, Svart ostoppbar eld, Förtvivlan, min arvedel, Han som lurar inom, Submit to Self-Destruction, Låt oss ta allt från varandra, For the God Below, Besök från ihonom). Nagy taps volt a végén, ölelkezés-kézfogás… és véget ért. Menet közben Niklas még megemlékezett két legkedvesebb magyar barátjáról, Bazsiról (köztudottan nagy haverok) és a Attiláról, aztán háromnegyed éjfél táján véget is ért a buli, összeszedelődzködtek a népek, és a kegyetlenül ömlő esőben mindenki elindult hazafelé.

Én tulajdonképpen ambivalens érzésekkel mentem le meghallgatni őket: úgy voltam vele, hogy abból nagy baj nem lehet, ha meghallgatom az SRD-t és a Shining-ot, de különösebben nem szaggattam az istrángot, hogy ott lehessek. Be kell hogy lássam, hibás volt a hozzáállásom. Az SRD fölkerült a ‘sokkal sűrűbben hallgatandó izgalmas dolgok’ listájára, a Shining pedig valami olyan fantasztikus fellépést produkált, hogy csak pislogtam. Számomra ez a koncert tette a helyére őket, valahova annak a körnek a közelébe, ahol zeneileg az Emperor, az Immortal és a Taake található.

Írta: Á

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN