Zeal & Ardor – Stranger Fruit (2018)

28500122_1659493550802299_1960694139_o

Előadó: Zeal & Ardor

Album: Stranger Fruit

Származás: Svájc

Megjelenés éve: 2018

Stílus: Avantgarde metal

Honlap: https://www.zealandardor.com/

Értékelés: 7/10

„Képzeljük csak el: Django kecskét áldoz egy oltáron, miközben megfélemlített rabszolgák kántálnak üvöltve , a háttérből pedig sivítva harsannak fel a gitárriffek. A ritmikus lánccsörgetés a Sátán megidézésére emlékeztetvén pedig szépen lassan a korai norvég black metal ismerős dallamaiba csap át.” – így szól a nemrégiben új albummal jelentkező Zeal & Ardor bemutatkozása. És hogy ez mennyire helytálló? Cikkünkben ennek fogunk utánajárni.

Manuel Gagneux, a projekt zenei agya 2013-ban arra kérte egy internetes fórum látogatóit, hogy nevezzenek meg két egymással ellentétes zenei stílust, ő pedig fél óra alatt egy dallá gyúrja egybe őket. Egy hozzászóló a black metalt javasolta, míg egy másik csupán annyit írt, hogy „nigger music” – így született meg a negro spirituálékat black metallal ötvöző Zeal & Ardor első dala, az A spiritual. Manuel – aki egyébként afroamerikai gyökerekkel is rendelkezik – később a Zeal & Ardor név alatt egy demót és egy Devil is Fine című nagylemezt is kiadott. Az egyszemélyes projekt akkor nőtte ki magát hattagú zenekarrá, amikor felkérték Manuelt, hogy adjon koncertet a neves Roadburn fesztiválon. Azóta a zenekar már számos koncerten túl van, tavaly szeptemberben az A38 Hajón is játszottak, azóta pedig eltelt pár hónap, és itt is van az új nagylemez, a Stranger Fruit.

Eltekintve a koncerteken játszott új daloktól, márciusban már lehetett sejteni valamit. Valamit, ami közeleg. A zenekar az új album intrójára készített egy videoklipet, melyet a Gravedigger’s Chant című dal klipje követett pár nappal később. Áprilisban és májusban is kaphatott a nagyérdemű egy-egy dalt, a teljes lemez azonban csak júniusban jelent meg.

Az intróval együtt 16 tételt tartalmazó Stranger Fruit elődjéhez sok szállal kötődik, ugyanakkor túl is mutat azon. A 48 perces nagylemez csaknem kétszer hosszabb a debütalbumnál, melytől zeneileg is sokban különbözik. A cím maga utalás Billie Holiday afroamerikai jazzénekesnő Strange Fruit című dalára, melyben a fáról lógó ”furcsa gyümölcs” valójában egy meglincselt fekete ember holtteste.

A zenét ismét egyedül Manuel szerezte, a felvételeket is egyedül oldotta meg. Ami viszont fontos különbség, hogy dobgépek helyett ezúttal Marco von Allmen dobjátékát hallhatjuk, mely mindenképpen pozitívum. A Zeal & Ardor körüli nemzetközi felhajtás egyébként már jó ideje tart, és noha jómagam is kedvelem Manuel zenéjét, néhol túlzásokat vélek felfedezni az őt illető kritikákat illetően. A zenéje leírásakor a black metal kifejezéssel úgy dobálóznak a különböző médiumok, mintha legalább a Batushka szintjén jelen lenne a fekete fém a Zeal & Ardorban, pedig erről szó sincs. Az előző lemezen a black metalosnak mondott részek kimerültek a sötét témájú dalszövegekben, valamint a fel-felharsanó rikoltásokban, melyekhez természetesen dukáltak a blackes gitárriffek is. A Stranger Fruit másabb lett elődjénél, a hangulati elemek összetétele pedig ennek fényében másabb is lett. Latin nyelvű kántálásokat az előző albumhoz hasonlóan itt is kapunk, a Ship On Fire című dalban például jócskán felbukkannak, a Coagula pedig önmagában egy fekete mise-beli kántálás. Fontos kiemelni, hogy a Zeal & Ardor ”black metalsága” nem feltétlenül a dallamokra, riffekre értendő, sokkal inkább a hangulatra és a befogadóra gyakorolt hatásra. A Coagula című dal szövege például csupán két szó: ’solve’ és ’coagula’, azaz ’oldj fel’ és ’köss meg’. E két szónak leginkább alkimista és okkultista értelmezései vannak, de a Baphomet-ábrázolásokon is gyakran szerepel a bálvány alkarjaira írva. A sötét oldalhoz való kapcsolódás tehát ilyen dolgokon keresztül is történik.

Természetesen zenei oldalról is vannak azért sötétnek és gonosznak mondható részek. Ott van például a Don’t You Dare, mely egy session live-felvétel formájában már tavaly februárban elérhető volt a Youtubeon, idén pedig a rajongók nagy örömére rákerült az új albumra. Azt kell mondjam, hogy a stúdióverzió kicsit erőtlenebb lett, mint az élő felvétel, de azért így is megállja a helyét. Könnyed kezdés, majd éles váltás a blackes részre, és külön öröm, hogy végre valahára a black metalos károgás nem csak egy hangból áll, hanem dalszöveg is íródott rá (legalábbis úgy tűnik). Hasonló a helyzet a Fire Of Motionnel, mely szerintem a Don’t You Darerel együtt az album legerősebb tételei közé tartozik.

Az afroamerikai népzenén és az black metalon kívül azért mást is rejt a Zeal & Ardor zenéje. Az előző lemezen nagy szerepet kapott a szintetizátor, mellyel főként elektronikus szerzemények készültek. A Stranger Fruitra is jutottak hasonló dalok a The Hermit, a The Fool és a Solve képében. Mindhárom szomorkás hangulatú átvezető tétel, melyeknek feltételezem, hogy nem mindenki örült, tekintve, hogy az előző album elektronikus dalait sokan szidták. Az élet viszont ilyen, nem mi írjuk a zenét, hanem Manuel. A Zeal & Ardor egyedül az ő zenei világa, mely az új albummal még színesebb lett.

A Stranger Fruit bővelkedik kiemelkedő pillanatokban, de olyanokban is, melyek kevésbé nyerték el tetszésemet, ezek sokadik hallgatás után is csak egy középszerű szintet értek el nálam. Az Akvárium Kishalljában megrendezésre kerülő novemberi koncertjükön viszont mindenképpen ott leszek, és azt ajánlom a zenekarral szimpatizálóknak, hogy ők is tegyenek így.

Írta: Béres Mátyás

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/