Wall of Sleep

SZERKESZTŐSÉGÜNK MINDEN HÉTEN KIVÁLASZT EGY BANDÁT, AKIT MEGTESZ A HÉT ZENEKARÁNAK. ENNEK KERETÉN BELÜL AZ ALAP INFORMÁCIÓKON ÉS HALLGATNIVALÓN TÚL OLVASHATTOK EGY RÖVID INTERJÚT 5 ALAP+PÁR SPECIÁLISAN A BANDÁRA VONATKOZÓ KÉRDÉSSEL. A BANDÁK KIVÁLASZTÁSÁNÁL SEM AZ ISMERETSÉG FOKA, SEM A METALON/ROCKON BELÜLI MŰFAJ, SEM A SZAKMÁBAN ELTÖLTÖTT IDŐ NEM SZÁMÍT. AZ EGYETLEN KITÉTEL, HOGY HAZAI, VAGY MAGYAR VONATKOZÁSÚ LEGYEN, AZ EGYETLEN FOKMÉRŐ PEDIG A MINŐSÉG. ÍGY MEGISMERKEDHETTEK SZÁMOTOKRA EDDIG ESETLEGESEN ISMERETLEN, SZÍNVONALAS TEHETSÉGEKKEL, REMÉNYTELJES FELTÖREKVŐ TITÁNOKKAL, ILLETVE RÉGEBBI ISMERT BANDÁKRÓL IS SZEREZHETTEK ÚJ INFORMÁCIÓKAT.

Az eheti hét zenekara nagyon friss új anyagával jelentkezik oldalunk hasábjain: hazánk egyik legjobb stoner/southern metal zenekara, a Wall of Sleep múlt héten jelentkezett legújabb albumával. Az új anyag, a különféle együttműködések, és az inspirációk témakörében vizsgálódtunk az együttes frontemberével, Bátky Zoltánnal, azaz BZ-vel.

A hét zenekara: Wall Of Sleep

Műfaj: doom / stoner / metal / hard rock

Megalakulás éve: 2001

Város: Sopron / Budapest / Vecsés / Bécs

Mi vagyunk a Wall Of Sleep – egy olyan magyar zenekar, amelyet 17 éve alapítottak meg a Mood-ból távozó zenészek. A kezdeti doom irányvonal az új tagok, majd tagcserék mellett folyamatosan formálódott, manapság pedig már több stílus keveréke, ahol megfér egymás mellett (sőt, inkább egymással szorosan összefonódva) a doom / stoner vonal ugyanúgy, mint a klasszikus metal és hard rock, és akár progresszív és pszichedelikus elemek is.  Jelenlegi felállásunkban a következő tagok alkotják a zenekart: Bátky Zoltán – ének (2017–napjainkig), Füleki Sándor – gitár (2001–napjainkig), Kemencei Balázs – gitár (2005–napjainkig), Preidl Barnabás – basszusgitár (2004–napjainkig), Szolcsányi Szabolcs – dobok (2001–napjainkig). A 2002-es bemutatkozó EP után hat nagylemezünk jelent meg, a legutóbbi 2018. október 26-án The Road Through The Never címmel.

Mi a zenétek legfőbb mozgatórugója?

BZ: Leginkább a zenénk szeretete, és a közös munka, meg úgy egyáltalán a „közös létezés” öröme. Mondhatnánk persze, hogy a világuralom, a sztárrá válás, a minél több rajongó meghódítása és hasonlók, de úgy véljük, a legfontosabb tényleg az, hogy mi magunk szeressük és élvezzük azt, amit csinálunk, és persze lehetőségeinkhez képest csináljuk jól. Ez pedig remélhetőleg megfogja majd az erre fogékony közönséget, és ha nekik is okozunk így hasonlóan pozitív érzéseket, mindenki jól jár.

Van a bandának kitűzött végső célja? Milyen irányba haladtok, változtak a célok az idő múlásával?

BZ: A fentiek szellemében nincs soha kimondva az, hogy „a következő lemezt slágeresebbre kell írni, mert akkor könnyebb lesz elérni, hogy…”. Szerintünk ennek így, a mai underground világban nincs értelme, inkább tényleg arra törekszünk, hogy mindig azt játsszuk, ami a zenekartagok közös „kémiájából” a lehető legőszintébben megszületik. Pontosan ennek köszönhető az is, hogy az idő előrehaladtával folyamatosan színesedik, szélesedik a zenei paletta, miközben a csapat által közvetített érzések összessége megmarad.

Élőben, vagy inkább stúdiókörnyezetben érzitek magatokat otthonosabban? Az élő produkció, vagy a stúdióanyag tökéletesítése a legfőbb cél?

BZ: Mindkettőnek megvan a maga varázsa. Szeretünk molyolni a felvételekkel, így például a konkrét stúdiózás előtt is megannyi demót rögzítünk, küldözgetjük egymásnak, kísérletezünk, hogy a végleges felvételek idejére a lehető legjobb változatot készíthessük el. A koncerteket pedig eleve imádjuk, hiszen a Vecsés-Budapest-Sopron-Bécs vonalon szétszórva élő tagok eleve keveset találkoznak, így hiába nem vagyunk már tizenévesek, egy koncert vagy egy rövid turné olyan számunkra, mint egy osztálykirándulás vagy egy „cool-túra”, és a konkrét koncertezés mellett az utazás részét is élvezzük az egésznek. A dalokat pedig mindig nagyon jó közösen játszani, átadni a közönségnek, és érezni az azonnali visszajelzésüket. Harántterpesz, vigyor, szigor, hangerő – ez csak jó lehet, nem?

Mennyire vagytok nyitottak a metalon kívüli zenei stílusokra? Merítetek inspirációt más stílusokból a saját munkátokhoz?

BZ: Ez minden zenekartagnál más és más, de szerencsére tényleg mindegyikünk sokszínű zenei ízléssel rendelkezik. Szóval nem úgy kell elképzelni minket, hogy saját zenekari dolgaink végeztével betöltjük a fémpántokkal összekötözött lejátszási listáinkat, amikbe semmilyen stílusidegen és modern dolgot nem engedünk be. Eleve a rock és metal is olyan sokszínű manapság, hogy csak ezen belül is óriási szórással lehet találni kedvenceket, de jómagam a klasszikus zenétől az ambientig sok mindent hallgatok, és a többiek is sok forrásból merítenek.

Mit éreztek az új anyag legnagyobb erősségének?

BZ: Egyértelműen érezzük benne azt, hogy milyen görcsmentesen születtek a dalok. Annak ellenére, hogy tényleg sokat dolgoztunk a megírásukon, és sok-sok demón át csiszolgattuk a részleteket, összességében teljesen szabadon és kompromisszummentesen dolgozhattunk, ami érzéseink szerint hallható is a végeredményen. Sem stílusok és elemek tekintetében, sem a szövegek terén nem kellett azért megszorításokat alkalmaznunk, hogy valakinek, valamilyen „dogmának” megfeleljünk, ezért egy olyan lemez születhetett, ami száz százalékig megmutatja, mi az a zene és érzésvilág, ami most, 2018-ban jellemzi ezt az öt emberből álló kis családot.

Hogy sikerült a lemezbemutató?

BZ: Szépen indítottuk a tripla lemezbemutatós kört a budapesti Metal Halloween fesztiválon. Bár jó sok volt a két nap alatt fellépő zenekar, valahogy mindig sikerült úrrá lenni a káoszon, ahogy a még ilyen téren újnak számító TRIP hajó is jól vizsgázott. Folytatjuk is a bemutatózást, hiszen november 3-án Sopronban, a Hangárban játszunk a hagyománynak számító VII. Wall Of Sleep Halloween nevű saját minifesztiválunkon, aztán pedig Bécsben, a Weberknechtben is megszórjuk a jóravaló osztrákokat másnap, tehát november 4-én.

Hogyan jött az együttműködés Szabó Gergellyel? (Dalriada, Mandara, Unplugged Pressure zenekarok zenésze – a szerk.)

BZ: Szög régóta jó barátom, játszom is vele közös projektben, de dolgoztam már én is az ő zenei anyagaihoz kapcsolódó háttérmunkákon, szóval itt volt az idő, hogy egy kicsit ő is átnyúljon hozzánk. Mivel az új lemezre egyébként is terveztünk visszafogott, de fontos billentyűs részeket, ezek egy részét feljátszás után „átfuttattuk rajta”, és néhány részletet végül át is adtunk neki, hogy egyedi stílusával színesítse az összképet. Egyébként itt kell kiemelnünk a többi olyan csodálatos élőlényt, aki segített az új lemez felé vezető úton, mivel nélkülük szó szerint nem lenne most miről beszélgetnünk.

A negyedik (!!!) NKA pályázatos, magyarázat nélküli elutasítás után ugyanis úgy döntöttünk, a zsebünkben lévő minimális saját pénzből oldjuk meg a felvételeket, amik azt eredményezték, hogy sok különféle helyszínen, módszerrel, technikai segédlettel készültek a részek. Óriási köszönet illeti többek között a soproni Hangár klubot, ahol a dob és basszus felvételeit végeztük Weisz Ferenc Ferdinánd segédletével, a gitárokért és az anyag végső keveréséért a Standing Waves stúdió és Sohajda Péter felelt, az énekeket Nagy ’NG’ Gábor, a Wisdom / Candlelight / sokmindenegyéb éléről ismert csodás énekes fenomén barátomnál rögzítettük az ő felügyelete mellett. Mind önzetlenül, néholi saját egyéb projektjeik, idejük, energiájuk kárára álltak rendelkezésünkre, hogy hozzájáruljanak a lemezhez, és csodás érzés tudni, hogy az általában széthúzónak, intrikusnak, egymásra fújónak tartott magyar underground tagjai ennyire segítőkészek, szóval rácáfolnak erre a sztereotípiára. Innen is óriási köszönet mindegyiküknek, és persze a Hammer / Nail stábjának, akik azonnal beálltak a lemez kiadása és terjesztése mögé és az elvártnál is lelkesebben, önzetlenebben dolgoznak velünk.

És mi a helyzet a te, Dreamgrave zenekarnál való vendégeskedéseddel?

BZ: A Dreamgrave személyes kedvencem a magyar underground színtérről. Szerintem kevés további csapat mellett ők azok, akik továbbviszik (sőt, igazából aktuálissá teszik és még magasabb szinten művelik) azt a szellemiséget, amit az ezredforduló idején a Stonehenge, és más progresszív csapatok képviseltek. Gyimesi Dömötör gitáros-énekes-agytröszt szerintem amolyan „el nem ismert Steven Wilson”, legalábbis a szememben mindenképpen az, és az évek során az egyik legfontosabb barátom is lett, közben pedig a zenekar többi tagjával is nagyon jó barátok lettünk. Emberileg és zeneileg is nagyon kötődöm hozzájuk, és valahogy úgy nézem a tevékenységüket, mint ahogy az idős viking jarl nézi a csatába induló fiatal harcosait. Az együttműködés onnan ered, hogy a barátság mellett Dömének tényleg a Stonehenge lemeze volt a belépő annak idején a prog világába, és ezért pár éve már megkért egyszer, hogy játsszuk el közösen valamelyik dalt onnan. Akkor és legutóbb is nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy méltó társakkal eleveníthettem fel egykori zenekarom emlékét, és – bár még csak embrionális terv szintjén, de – azt is megsúghatom, hogy ennél tervezünk valami mélyebbet is ezen a téren.

Hogyan tudod összeegyeztetni a millió (mellék)projektedet? Nagyon sok téren tevékenykedsz.

BZ: Egyrészt nincs számomra „mellékprojekt”. Amit csinálok, azt igyekszem mindig teljes gőzzel csinálni, ezért is volt néha, hogy a múltban abbahagytam bizonyos dolgokat, mivel nem tudtam a kellő energiával kezelni őket. Amiket most csinálok, mind egyaránt fontosak, és persze mást és mást adnak. A Wall Of Sleep a barátság, a pozitív energia, a zsigeri zene, az eleve ritkán mozduló After Crying a magvas és kifinomult művészet, az At Night I Fly a modern progresszivitás, az Unplugged Pressure pedig a játékos, de mégis komoly tiszteletadás a Queen zsenije előtt. És persze ott van mindezek mellett, hogy amikor otthon épp kipattan a fejemből egy máshová be nem passzírozható dal, akkor azt feljátszom, feléneklem, elkészítek hozzá egy videót és mindennemű extra hírverés nélkül felteszem a YouTube-csatornámra, mert egyszerűen csak kikívánkozik. Meg aztán ott a munkám a PC Worldnél, a különféle műsorvezetéseim a PlayIT-hez és egyebekhez kapcsolódóan, de ezek már igazából pénzkereseti források, amiket persze nem bűn élvezettel csinálni. Másnak megadatik az a privilégium, hogy egyetlen munkahelyük van, ami minden vegyértéküket leköti és a megélhetésüket is fedezi, nálam máshogy alakult, de hosszú évek óta jól összeegyeztethetően működik, szóval már nem is csinálnám másképp.

A Wall Of Sleep új lemeze is kiválóan beleillik ebbe az állapotba, hiszen eleve nagyon jókor találtuk meg egymást a csapattal, és borzalmasan jó a közös munka, szóval mindannyian nagyon szeretnénk, ha a közönség is ezt a felszabadultságot és erőt hallaná meg a dalokban.

Köszönjük szépen!

Képek forrása: zenekari fotók és Dani

Készítette: Vica

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/