VOLA – Applause Of A Distant Crowd (2018)

Előadó: VOLA

Album: Applause Of A Distant Crowd

Származás: Dánia

Megjelenés éve: 2018

Stílus: Progressive Rock, Modern Metal

Honlap: https://www.volaband.com/

Értékelés: 7/10

 

A VOLA fennállása óta folyamatosan bővült az őket hallgatók köre, akik elsősorban a progresszív zenéjük miatt figyeltek fel rájuk. Általánosságban elmondhatjuk a munkásságukról, hogy a zenei stílusok határain való táncolásuk miatt nagyon nehezen lehet őket kategorizálni, főleg a 2018. október 12-én megjelent Applause Of A Distant Crowd lemez után, de ne szaladjunk ennyire előre.

A zenekar 2006-ban alakult Koppenhágában, melyet követően 2008-ban kihozták legelső EP-jüket, amit a Homesick Machinery névre kereszteltek, majd 2011-ben a Monsters következett, melyek megalapozták a banda legelső albumához vezető utat. Így hát 2015-ben megjelent az Inmazes, amit óriási lelkesedéssel fogadott a közönség, és úgy nézett ki, hogy egy nagy potenciállal rendelkező zenekar lépett a színtérre. A korongon hallható dalok olyan jól ötvözték a progresszív, indusztriális, djent, modern, elektronikus és nem utolsó sorban ambient, valamint jazz elemeket, hogy mindenki csak nézett. Ráadásul tették ezt úgy, hogy a zene dallamos élvezhetősége mellett végig tartottak egy olyan súlyt, ami miatt mindenki megtalálhatta benne azt, amit szeret. A tehetségük másnak is feltűnt, ezért történhetett az, hogy az Inmazes lemezhez nem más adta a nevét, mint az a Jens Bogren, aki többek között olyan zenekarok albumain dolgozott, mint az Opeth, Dimmu Borgir, Sepultura, Arch Enemy, At the Gates, Soilwork, Amon Amarth és még sorolhatnánk jó pár karakteren át. Mindezt együttvéve nem meglepő, hogy az album sorra kapta a jobbnál jobb értékeléseket, így hát mindenki tudta, oda kell figyelni az Asger Mygind által vezetett zenekarra.

Ezzel az előélettel várta a következő albumot a mélyen tisztelt publikum, és akkor jött a feketeleves – legalábbis sokan így élték meg az eseményeket. Időrendbe szedve a történéseket, a zenekar először kidobta első számukat az új lemezről, ez volt a Smartfriend. Egy olyan klipet forgattak hozzá, ami egy disztópiát felvázoló remekmű, olyan utalásokat tartalmaz, mint a Videodrome című 1983-as science fiction-horror film James Woods főszereplésével (érdemes megnézni, már csak a mondanivaló végett is) vagy a klip elsődleges szereplője, aki szakasztott mása az Inmazes borítóján ábrázolt karakternek. Én eleve nagy rajongója vagyok a sci-fi, horror és gore műfajoknak, főleg ha megfelelő társadalomkritikával és sötét jövőképpel van átitatva, és ez a klip plusz a dal ezt adja vissza, úgyhogy engem megvett kilóra. A dal zenei, és a klip képi világa annyira össze van rakva, hogy mindenki egyöntetűen azt mondta „Igen, ez a régi VOLA 2.0-ás verziója, hurrá!”, így a legoptimistábban követelte mindenki, hogy jelenjen már meg az a fránya korong.

És ekkor jött a következő publikált dal, a Ghost. És bumm, mindenki le volt döbbenve, ugyanis ez egy teljesen más koncepció, teljesen más stílusok dominálnak, sokkal poposabb, és a régi hangulatot egy az egyben átformálja. A dal hallatán még az is mosolyogni kezd, akit éppen kirúgtak, vagy levágta a villamos a fél lábát. Állt mindenki, és nem értette, mi történik, aztán erőt vett magán az ember, és jöttek a bizakodó kommentek, kell ilyen is jeligével.

És elérkeztünk a lemez megjelenéséhez. Mindenki kíváncsi volt, hogy akkor most mit tesz le az asztalra a VOLA. Nos röviden, nem teljesen azt, amit az előző album után gondolt volna bárki is. A zenén érezhetően sokat dolgoztak a srácok, a technikai tudás még mindig adott, de kicsit olyan, mint amikor valaki túlságosan rá van pörögve a britpop és alter válogatásokra valamelyik streaming oldalon, közben pedig Meshuggah pólót hord. Az albumot lehet úgy is jellemezni, hogy vannak rajta emelkedők, kezdésként egy meredeken felívelő rakétakilövés (Smartfriend), aztán visszahuppanunk szépen a földre. Utána újra picit felkap minket az áramlat az Alien Shiver hallatán, ami szintén langyos, kicsit talán be is indulnak a fejbiccentő izmai az embernek… És ez a pici hullámzás történik meg még párszor az album során a Still vagy a Whaler hallatán. A lemez többi része pedig egy melankolikus, kicsit mégis vidám egyveleg, ami inkább egy ambient rock albumhoz hasonlítható, sem mint egy djent vagy progresszív zenekar produktumához, még akkor is, ha egyébként ezek a stílusjegyek is hallhatóak.

Pár interjút olvasva egyébként kiderül, hogy maga Asger Mygind is bevallotta, ez az új album merőben más, mint az eddigi anyagok és ez teljesen tudatos a zenekar részéről. Azt is elmondja, hogy teljesen más hatások érték őket az előző és a mostani album megírásakor, az ő szavaival élve máshol voltak akkor és most. Arról is szó esik, hogy a fő múzsa a mostani album dalainak írása során az a brit Porcupine Tree volt, akik zeneileg is hasonló vonalon mozognak. A mondanivaló a dalszövegeken keresztül viszont erősebb, a frontember elmondása szerint az album leginkább a mai társadalom szociális médiában élt életéről és annak negatív és pozitív hozamáról szól.

Összességében az Applause Of A Distant Crowd egyáltalán nem csalódás, nagyon is jó lemez, de annak, aki a régihez hasonló produktumra vágyik, az rántsa elő az előző anyagaikat, vagy egy Devin Townsend korongot. Ezt az albumot ugyanis inkább akkor veszi elő az ember, ha egy hosszabb vonatúton bámul ki a messzi tájra, vagy ha egy fáradt munkanap után hazaér és lazítani szeretne egy pohár ital mellett. Vagy ha egy hasonlóan progresszív, ámde inkább jazzes, ambient lemezre vágyik. Mert ez az lett. Az is igaz, hogy az albumot nem elég egyszer meghallgatni, többszöri próbálkozásra érik be igazán, és az is igaz, hogy valószínűleg másként éli meg ezt az albumot az, aki nem hallotta tőlük az előző anyagokat. Mindenesetre az album címválasztása nagyon klappol, ugyanis részemről az a nyitott kérdés marad az album után, hogy vajon mennyire távolodik el a rajongók tapsától a VOLA?

Írta: Bányai Gábor „Bányu”

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/