Architects – Holy Hell (2018)

 

ELŐADÓ: Architects

ALBUM: Holy Hell

SZÁRMAZÁS: Egyesült Királyság

MEGJELENÉS ÉVE: 2018

STÍLUS: Metalcore

HONLAP: http://www.architectsofficial.com/

ÉRTÉKELÉS: 9/10

 

 

 

 

Megjelent a brit metalcore banda új lemeze, amit jómagam azóta naponta többször is végigpörgettem, de ezen beszámoló megírására fel kellett készülnöm, mert azt mindenekelőtt tudni kell, hogy a Holy Hell egy barát és egyben családtag tragikus elvesztését dolgozza fel. Nem elég pusztán a dalokról beszélni. Nagy kihívásnak  éreztem, hogy méltó módon írjak egy hozzám közel álló zenekarról és egy szomorú eseményről.

A történet 2013-ban kezdődött, mikor rákot diagnosztizáltak a gitáros és alapító tag Tom Searlenél, akin 3 hosszú év kitartó küzdelem után, mindössze 28 éves korában, 2016. augusztus 20-án felülkerekedett a gyilkos kór.

Tom az utolsó pillanatig küzdött, ha állapota engedte, fellépett a koncerteken a többiekkel, de az utolsó 15 hónapban már sajnos válságos volt az állapota, alig tudott kiállni a színpadra, bármennyire is szeretett volna. A 2016-os nyári fesztiválszezon kezdetén orvosi javaslatra a kórházban kellett maradnia. A turné németországi állomása előtt 2 nappal kijelentkezett onnan, hogy együtt játszhasson a többiekkel. Utolsó koncertjei a Rock Am Ring és a Rock Im Park voltak. Június 8-án azonban Luxemburgban rosszul lett, mentőt kellett hívni hozzá, és ezután a zenekar le is mondta az európai turnéját. Az orvosok kénytelenek voltak mesterséges kómába helyezni a fiatal zenészt, és csekély esélyt láttak rá, hogy fel fogják tudni ébreszteni, öt nappal később viszont magához tért. A zenekarral hazamentek, a mentőrepülővel tervezett szállítást Tom visszamondta, és inkább vonattal utaztak – „Tipikus Tom” – Nyilatkozta Dan, az ikertestvére, egy visszaemlékezésben. Tom az utolsó két hónapban minden erejét az életéért való küzdelemre fordította, kisebb javulás jeleit is látni vélték, de a halálát megelőző két hétben azonban rohamosan romlani kezdett az állapota, és végül legyőzte a betegség.

 

 

A zenekart, és legfőképp Dant, akivel gyerekként együtt kezdték el azt a projektet, amit ma már Architects néven ismerünk, leírhatatlanul megrázta a dolog. A csapat követőinek ismerősek lehetnek a következő sorok, a tragédia megtörténte utáni napokban több helyen lehetett olvasni Dan postját a zenekar Facebook oldaláról, hisz nem egy hírportálon több nyelven megjelentek fordítások.

“Hihetetlen dalszerző és gitáros volt. A legközelebbi és legrégebbi barátom.  Egy intelligens, vicces és kedves ember, aki hatalmas űrt hagyott mind a négyünk életében…

… Nem tudom mi lesz a zenekar jövője. Tommal 13 évesen kezdtünk zenélni egy bandában, és valójában az Architects abból fejlődött ki, amit gyakorlatilag fél életünkkel ezelőtt kezdtünk. Azt mutatni, hogy nem Tom volt a szíve és lelke mindennek, amit a zenekar letett az asztalra, a tisztelet teljes hiányának kimutatása lenne afelé a csodálatos tehetség felé, aki ő volt. A zenekar soha nem lesz a régi, ezt tagadni is felesleges…

…Most fel kell dolgoznunk a történteket. Samnek, Alinak, Adamnek és nekem is időre van szükségünk ahhoz, hogy felfogjuk a testvérünk és barátunk halálát, és reméljük, hogy ezen rettenetesen nehéz időszak alatt mindenki tiszteletben fogja tartani a magánéletünket továbbra is.”

Az eredeti posztot itt olvashatjátok: https://www.facebook.com/architectsuk/posts/10154493260084433:0  

A fent említett történések feldolgozásáról, aminek eredménye a Holy Hell album lett, egy 22 perces dokumentumfilm is készült Holy Ghost címmel, amelyet itt tudtok megtekinteni:

Az album alapjait olyan megkezdett témák és rövid demok adják, amiket még Tom hagyott maga után. A zenekarnak nem mondhatni, hogy könnyű dolga lett volna, mert ezekből akartak olyan 3-4 perces dalokat csinálni, amilyeneket Tom írt eddig, amikre ő is büszke lenne, ha hallhatná. A zenekar közelében régóta mozgó Josh Middleton sokat segített nekik megfejteni a zseniális gitáros hagyatékait, továbbá ő lett a zenekar új gitárosa.

 

Az első dal 2017 szeptemberében jelent meg Doomsday címmel, és rögtön egy klippel. Rengeteg pozitív visszajelzést kapott, nekem is az egyik kedvenc dalom lett. Kellően zúzós és kellően dallamos is egyben. Kicsivel a megjelenés után Dan megerősítette, hogy ez is a korábban testvére által megírt dalok egyike volt, amit ő sajnos nem tudott már teljesen befejezni. Az erre írt szöveg magáért beszél.

„They say the good die young
No use in saying what is done is done
‘Cause its not enough
And when the night gives way
It’s like a brand new doomsday”

 

 

Megjelenésben a Hereafter követte, ami szintén egy ikonikus dal lett. Hangzásvilágban, struktúrában szinte a munkásságuk minden darabja hasonló, azonban mégis különleges minden egyes dal. A rajongók a Hereafterben sem csalódtak, az egyik kedvenc kommentem, amit láttam, szintén mutatta azt, hogy mennyire közelinek is érzi a közönség a srácokat.

“Ha majd ennél a dalnál tartotok a koncerten, akkor mi olyan hangosan fogunk kiabálni, hogy még Tom is hallani fogja.”

 

 

A személyes kedvencem, a Mortal after all, nagy sajnálatomra nem kapott klipet. Egyszerűen imádom a szövegét, a refrénben az a néhány rím nagyon jól szól, egyenesen szép hangzása van maguknak a szavaknak.

 

 

Gyakorlatilag az egész lemez a csapattól megszokott mélyre hangolt, technikás, zúzós, „darabos” ritmusú riffekkel operál, Sam hozza a jellegzetes screamjeit, több helyen van tiszta ének is, aminek kifejezetten örülök, mert szerintem jól áll neki. A teljes album sötét, fájdalmas, szenvedősnek mondható a maga módján, de azért egy koncerten mindegyik szám megmozgatja a tömeget.

 

Habár a zúzós felszín alatt az ember bűneit, létének kicsinységét, mulandóságát, állandó akadályokba ütközését, azokkal való végeláthatatlan megküzdését ecseteli, gondolatokat ébreszt, kérdéseket tesz fel minden dalszöveg; mégis ott van a remény szikrájának apró érzete. Az embernek szüksége van erre, ezt mindannyian tudjuk. A zenekar célja az volt, hogy ezzel a lemezzel ne csak zenét adjanak az embereknek, hanem az a zene olyan legyen, amiben mindenki megtalálja egy kicsit magát, segítheti a hasonló veszteségek feldolgozásában, átérezheti, kicsit elgondolkozhat, s láthatja, hogy mindig van tovább, nem szabad feladni. Szerintem sikerült.

 

Írta: Juhász Gergő „Alta”

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/