Unmuting Absolution – Web of Fate (2018)

ELŐADÓ: Unmuting Absolution

ALBUM: Web of Fate

SZÁRMAZÁS: Magyarország

MEGJELENÉS ÉVE: 2017

STÍLUS: Death metal

HONLAP: https://www.facebook.com/pg/unmutingabsolution/

ÉRTÉKELÉS: 9/10

 

Még az előző év legvégén jött ki az új magyar underground egyik legígéretesebb anyaga – szegény Unmuting Absolution korongot nem nagyon sorolta senki a legjobb 2017-es albumokhoz, mert az összesítések kb. meg is történtek mire kijött, egy 2017-es zenét meg nem nagyon értékelhetsz a “2018” címke alatt… De tekintsünk el a nem a legszerencsésebb dátumválasztástól (mondjuk olyan szempontból szerencsés, hogy lehetett mit hallgatni a karácsonyi szünetben, vagy inkább a szilveszteri buliba készülődés és a józanodás ideje alatt), és beszéljünk a zenéről.

A mezőkövesdi kvartett feléledt poraiból, otthagyta a coverdalokat, és elkezdte komolyan felépíteni zenei karrierjét, ennek eredményeként egy annyira figyelemfelkeltő anyaggal rukkolt elő, hogy már csak a saját tetszésből eredő promóció okán is többször szerepeltek nálunk  – itt az ideje, hogy megmutassuk nektek a lemezüket is! A Web of Fate (aminek borítóján egy skandináv szimbólumot láthatunk, ám nyugalom, nem “még egy ” északi zenekarról lesz szó) talán a stílushoz képest egy már-már túl epic intróval indít, azonban az első dalt már egy óraketyegés indítja, aminek itt rendkívüli szemléltető ereje van, és a dal dinamikai alapját is megadja. Azt hiszem, az Enshine zenekar rajongóinak be fog jönni a cucc, elég sok a dallamvilági egybevágás (de véletlen sem nyúlás, ne értsetek félre), úgyhogy alapból jó pont.

Összességében a dalokra jellemzők a kíméletlenül szögelő gitárok, amelyek az öblös hörgésekkel egyfajta disztopikus hangulatot idéznek elő – hibátlan a tiszta és a harsh vokál is, ritka módon még a tiszta ének effektje is nagyon illik a zenéhez. Ehhez képest a Web of Fate címadó énektémája lapos, és kicsit leülteti a dalt, ellentében a No One c. dal nagyszerű dallamaival.

Általában amúgy nem szeretem a szaggatott ritmusokat, azonban az I Am You-ban végre nem észnélkül vannak tolva, az “enshineosság” pedig főként a Feelings-ben csúcsosodik, a “szpészes” dallamok mellett a csendnek is nagy szerepe van. Persze a derékből bólogatós kemény dalok mellett (pl. a Can We) a szövegekre is érdemes egy pillantást vetni: különösen megfogott az I don’t know enough to be a pessimist sor mondanivalóilag, de azt hiszem, a hallgatóság több dalszöveggel is fog majd tudni azonosulni.

Nagyon dinamikus az egész anyag, sőt, a konstans keménysége mellett sem fullad unalomba, főként a tiszta éneknek és az olykor felcsendülő zongorának köszönhetően – bizony, egyes daloknak már ilyen “szimfonikus djent” érzése van, vagy mondjunk inkább “progresszív popot”? Na jó, ne vicceljünk, igazából egyik sem illik, de azt szögezzük le, hogy nagyszerű, változatos anyag, debütalbumnak tízpertíz, és remélem, hogy nem fogy el a srácoknál a lendület – mert ahogy nézem a dalokat, a belefektetett munkát, promóciót, lelkesedést, ebből akár még valami nagy is kisülhet!

Írta: Vica

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/