Ott voltunk a Lich King első magyarországi koncertjén

Fellépők: Ravage, Seax, Lich King

Helyszín: Supersonic – Blue Hell & Kvlt

Időpont: 2018.06.18.

Fotók: Size (Tales Of The Morbid Butchers Fanzine)

Július 18-án került megrendezésre a budapesti Kvltban az amerikai old-school thrash csapat, a Lich King első(!) magyarországi koncertje két honfitárs zenekar, a speed metalban utazó Seax, valamint a speed és a heavy metal határvonalán mozgó Ravage társaságában. Átvészelve a MÁV vonat-, és a BKK villamospótló buszai okozta káoszt, társammal nyolc óra előtt érkeztünk a helyszínre. Teltházra nem számítottunk, de amikor láttuk, hogy rajtunk kívül jóformán senki sincs a teremben, az azért kissé lelombozott minket. A szokásos merch-kört megjárva álltunk a színpad elé, ahol a Ravage már a húrok közé is csapott (ellenére annak, hogy a Facebook-eseménynél a Seax volt feltüntetve kezdőzenekarként).

A rendelkezésükre álló ötven percet tartalmasan kitöltötték, noha a buli elég lassan indult be. Az első pár dal alatt húszan se voltunk, a zenekarnak ez azonban nem szegte kedvét, láthatóan élvezte minden tag a koncertet, Al Ravage énekes is mindvégig lelkesítette a közönséget. A középtempós, power-béli elemekkel megfűszerezett heavy metal szerzeményekről az idő előrehaladtával a hangsúly a The Derelict City című új EP dalaira tevődött át. A speedesebb nóták hívószóként hathattak, hiszen valamelyest megnövekedett a nézőszám, az egybegyűltek létszáma azonban még így sem volt jelentékenynek nevezhető.

Fogalmam sincs, hogy Amerikában milyen a koncertek látogatottsága, nem tudom, hogy a Ravage mihez van szokva, de engem őszintén meglepett a zenekar áradozása a Facebookon Budapestről, meg az itteni rajongókról. Persze a minőség fontosabb a mennyiségnél, én viszont még mindig nem értem, hogy egy korábban a Metal Blade Records-hoz szerződött amerikai heavy/speed metal brigád miért nem tud egy fővárosi klubot legalább félig megtölteni.

Egy rövid átállás után színpadra állt a Seax. Az ötfős zenekar tagjai közt számlálja a Ravage gitárosát és dobosát is, név szerint Eli Firicanót, illetve Derek Jayt. Utóbbi emberünk előtt megemelem kalapomat, hiszen két intenzív koncertet a dobok mögött lehúzni egyáltalán nem lehetett kis munka. Volt is mit csinálnia, hiszen ha a Seax zenéjét egyetlen szóval kellene leírni, akkor az a ’sebesség’ lenne.

A zenekar nagyon egyben volt, igazi időutazás volt a koncertjük. A Speed Metal Mania nyitóriffje első hallásra belopta magát a szívembe, így amikor meghallottam élőben is, még a szőr is felállt a karomon. Carmine Blades frontember hangja szintén remek, a sikoltásokat legalább olyan jól produkálta, mint a tiszta énekhangokat. A koncert egy igazi ökölrázós visszatekintés volt a ’80-as évekbe remek gitárriffekkel és néhol egészen epikus kórusokkal. Hogy csak egy példát hozzak, a Forged by Metal refrénje pont ilyen volt. A zenekar új szerzeményt 2016 óta nem publikált, aznap este pedig egy eddig kiadatlan dal, a Killed by Speed is elhangzott.

Carmine Blades egyébként rendkívül közvetlen volt, a merchpultnál volt alkalmunk váltani pár szót. Cimborám meg is jegyezte neki, hogy nagyon kevesen vagyunk a nézőtéren, és hogy ez mennyire gáz. Carmine viszont nem problémázott ezen, letudta azzal, hogy szerda este van és kész.

Harmadikként színpadra ált az est főattrakciójának számító Lich King. A thrash gépezet már körülbelül félig töltötte meg a Kvlt nézőterét, mégsem éreztem azt, hogy meglenne az a szokásos környezet, ami thrash metal koncerteken körbeveszi az embert.

A Lich King jelszava a következő: „Metal’s supposed to be fun”, azaz a metalnak semmi másról nem kell szólnia, csupán arról, hogy jól érezd magadat. Ehhez képest a Kvltban nem volt valami nagy mozgás. A zenei feltételek adottak voltak, hiszen a srácok veszettül jó muzsikát játszanak, ami ráadásul kitűnően szólalt is meg. Mindez egy klubbuli keretein belül, az őrülethez mégis hiányzott valami. Soha véget nem érő circle pitek, embertömegen való szörfölés, színpadról a közönségbe ugrálás… ezek mind hiányoztak a Lich King koncertjéből, erről pedig nem a zenészek tehettek.

A Lich Kinges srácok tényleg odatették magukat, Zach Smith koncerténekes legalább háromszor átöltözött, ugrabugrált, táncolt a színpadon, energia tehát volt a produkcióban. Külön dicséret a hangtechnikusoknak, amiért Mike Dreher basszusa úgy szólt, ahogy kellett! A basszusgitár thrash metalban betöltött központi szerepe itt vitathatatlanul megvolt.

Egy-két humoros pillanata is volt a koncertnek, a Black Metal Sucks című metál-szatíra felkonferálásánál éljenező black-rajongók csoportos mosolylehervadása például ilyen volt.

A koncert a zenekarok részéről ötcsillagos volt, az viszont továbbra sem fér a fejembe, hogy miért voltunk ilyen kevesen. Nem hinném, hogy a csehországi Obscene Extreme Fest szívta volna el a közönséget, és azt sem, hogy az AWS Barba Negra Trackes koncertje. Hogyha én másodmagammal vidékről fel tudtam menni Óbudáig, akkor valószínűleg a főváros környéki thrasher népek is meg tudták volna ezt tenni. Valamiért mégsem tették.

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/