Újabb thrash buli, avagy Exodus a Dürerben!

2018. 06. 28. - 15:54

A san fransiscói Bay Area nevezetű vidék a nyolcvanas években számos kiváló thrash metal zenekart termelt ki magából, gondoljunk csak a Testamentre, a Metallicára, a Death Angelre vagy az Exodusra. Cikkünk apropóját az utóbbi csapat adja, hiszen a Gary Holt gitáros által vezetett brigád július 4-én a Dürer Kert színpadán fog koncertet adni a Savage Messiah társaságában.

Thrash metalból nincsen hiány mostanában, hiszen januárban a Kreator, februárban a Distillator, áprilisban a Havok, májusban az Angelus Apatrida járt nálunk – hogy csak néhány nevet említsek a sok közül. Júliusban több alkalom is lesz rá, hogy a thrasherek kitombolják magukat, ezek közül az első pedig az Exodus bulija lesz. Az amerikai thrash metal gépezet túlélt már egyet s mást, a fiúk azonban mindig felálltak, és folytatták azt, amit elkezdtek. Ott van például a debütáló Bonded by Blood albumon éneklő Paul Baloff esete, aki az ezredforduló táján éppen hogy csak visszatért a zenekarba, a halála elejét vette a közös munkának. Baloff helyét az Exodusban korábban már éneklő Steve Souza vette át, őt Rob Dukes követte, tőle azonban botrányos körülmények között vált meg a csapat 2014-ben. Az akkor még csak készülő Blood In Blood Out nagylemez dalainak feléneklésére a zenekar Steve-et kérte fel, akivel a közös munka olyannyira a régi időket idézte meg, hogy Steve újra a zenekar teljes rangú tagja lett, hangjával pedig egy minden ízében a régi Exodus hagyományokat követő album született.

A nem csak énekesi fronton zajló tagcserék viharában az Exodus sziklaszilárdan áll, ezt a legutóbbi nagylemez is kitűnően bizonyítja, hiszen Gary Holték mindmáig hívek maradtak ahhoz a szellemiséghez, melyet a kezdetek óta képviselnek. Remélem, hogy ezekből a soha nem nyugvó energiákból a Dürer Kert színpadán is láthatunk, illetve hallhatunk majd valamit. Egyébként az új album is időszerű lesz lassacskán, úgyhogy ha a sors is úgy akarja, talán elhangzik egy-két eddig nem publikált szerzemény. Viszont ha mégsem lesz így, akkor sem lesz ok csalódásra, hiszen az Exodus így is mindenkit garantáltan megtáncoltat majd. A thrasher-körökben alapműként emlegetett Bonded By Blood az az album, melyről pár dal kötelező jelleggel minden egyes koncerten eljátszásra kerül, aki tehát belépőt vesz a bulira, egyúttal egy ’80-as évek-beli időutazásra is jegyet vált. Július negyedikén keringőzzünk együtt a The Toxic Waltzra, fejekre vigyázzunk!

A turné során az Exodusnak a Savage Messiah asszisztál, a négytagú csapatról pedig érdemes tudni, hogy a thrash metalt nem a hagyományos módon értelmezik. A londoni zenekar 2007 óta létezik, tagcserék pedig bőven voltak náluk is, Dave Silver azonban jó frontemberként tartja a kezében a gyeplőt. A bemutatkozó EP után tavaly már a negyedik nagylemezt adták ki, a visszajelzések pedig rajongói és szakmai oldalról is megváltoztak némiképpen az új anyagot illetően.

A Savage Messiah zenéjében a thrashes jegyek heavy-és power metal-béli elemekkel keverednek, utóbbira kitűnő példa többek között Dave énekhangja. A thrash metal azonban az első négy kiadványon sokkal inkább érezhető, mint a 2017-es Hands of Fate című nagylemezen. Utóbbinál a zenekar nemcsak a zenei irányvonalat kalibrálta át, a hangsúlyt levéve a thrashről, de arculatot is váltott. Az eddigi lemezborítók többé-kevésbé egységes stílusát feladták, helyette pedig egy modernebb, metalcore album látványvilágát idéző minimalista alkotást kaptunk. A Savage Messiah zenei világában tehát több műfaji elem is felfedezhető, július 4-én pedig mindenki eldöntheti, hogy melyik vonal tetszik neki a leginkább.

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN