Új taggal bővült a Road zenekar! – Road/ Phrenia koncertbeszámoló

19055017_1447564551996486_4502834246733788011_o

Fellépők: Phrenia, Road

Helyszín: Barba Negra Track, Budapest, Magyarország

Időpont: 2017.06.10.

Képek és videó forrása: PPO Presents Hungary , Phrenia

17240426_1321348287902933_2024026175991473960_o

Bizony-bizony! Az énekes Máté elmondása szerint ténylegesen új taggal bővült a Road zenekar! No, de erről majd kicsit később…

Június 10.-e. Kicsit borús volt az ég, de aztán kitisztult, megint nyár volt. És a hangulat? Az bizony fesztiváli, ahogy kell. A Trackbe hamar elkezdtek beszállingózni az emberek, bár volt bőven idő a hat órási kapunyitás után a Road porondra lépéséig. Ennél fogva jó magyar szokás szerint inkább otthon voltak, később indultak, vagy a kerítésen kívül ittak az emberek. Azért a Phreniának nem lehet nagy oka panaszra; bár átfújt a nyáresti szellő a színpad előtt unottan sört vagy egyebet szürcsölők között, mégis a vártnál sokkal többen nézték őket.

19059208_812077902290205_2691235806077222596_nA vajdasági Phrenia a Fülesbagoly tehetségkutató különdíjasaként lehetett ezen a koncerten, mondhatni kiérdemelték ezt. Roadék az előzenekar bejelentésekor aszonták, aki a Subscribe zenei vonalát bírta, az a Phreniát is komálni fogja. Na talán pont emiatt a várt és kellő hatás elmaradt, de a bemelegítés azért megvolt. A srácok lelkesek, komoly elánnal tolják a ma (olykor túlzottan) divatos, „modern metalnak”, metalcore-nak titulált muzsikát. Különlegesség, hogy ezt nem kevés elektronikával, szintimenetekkel támogatják meg, ezzel valamelyest egyedi soundot érnek el. Saját számaik mellett több feldolgozást is hallhattunk, különösen kiemelhető a Pokemon főcímdalának, amolyan szintis, metalos, Phreniás átirata. A bő félórás szettel megfelelően bemutatkoztak, ugyanakkor az érzékelhető volt, hogy ennél sokkal több potenciál rejlik bennük, különösen ideértve a kifejezetten jó hangi adottságokkal rendelkező két énekest, Nagy Zoltánt és a gitárral is dolgozó Gordán Juliánt. Persze, megvan az elektronika, a szintizés, a riffek, a dobok masszívak, ugyanakkor az a plusz még el van dugva valahol bennük. Az biztos, hogy olyat ritkábban tapasztal az ember, hogy az előzenekar soundja jobb, tömörebb, élvezhetőbb, mint a várva-várt főzenekaré. Ezen az estén ezt így érzékeltük…

Tavaly óta a Barba Negra Tracket nem kicsit alakították át. Tetszetősebbek és jobban elrendezettek lettek az italpultok, lett egy külön kajáldás rész, a zenekarokhoz tartozó shop hátra, a bejárathoz került, a színpadhoz közel-, rendezői jobbon 19023535_1447564645329810_1384720181390780542_opedig egy VIP rész lett kialakítva. Mindezek mellett a pogo-harcosok nagy örömére a színpad előtti küzdőtér nagy részét betonnal fedték le… Ennél rosszabb már csak a ZP-s idők fehér murvája volt… Tovább haladva a keverőpult egy tisztességes, rendesen esőálló sátrat kapott, alapterülete valamivel nagyobb lett, mint az megszokott volt az előző években. Mindezen korábban leírtakkal együtt némiképp szűkült a nézőtér elülső része, amivel nem is lenne feltétlenül baj, ám az kissé elszomorító, hogy akkor sem lehetett sokat hallani a gitárokból a kásásság miatt, ha az ember a keverőpult előtt nem sokkal mulatta végig a Road buliját. Lehet, hogy nem vagyok egyedül, ha azt mondom, egy ilyen helyen, ráadásul a keverő átalakításával együtt elvárható lenne egy minőségibb szint a hangzás terén.

A Road némi késéssel ugyan, de berobbant a színpadra a Fojts meg a sötétbennel. A hangulat garantált volt és a zenekar Budapest belsejébe is tudott hozni egy kis fesztiváli légkört. Sorra hozták az olyan húzónótákat már az elején, mint a Ne mondd, a M.A.T.T. vagy a Nem elég. Az ember gondolhatott is rá, hogy mi marad így a végére, ám a srácoknak mindig van mit a tejbe aprítani.

Ha a soundtól eltekintünk, a látvány és a műsor tényleg kifejezetten élvezhető volt, ráadásul hazai viszonylatban különösen fenomenális. Ment a füstgép, dörrentek a tűzágyúk, lőttek kifelé a konfettik, utóbbiak a koncert során kétszer is, ha az emlékeim nem csalnak. Pluszba ráadásul ott volt a Barba Negrákban megszokott ledfal, azért ide is készültek némi finomsággal. A koncert közepe tájékán a gitáros, Imi 39. szülinapját is megünnepelte a zenekar és a közönség együtt, itt egy kicsit mindenki meg tudott pihenni, ráadásul addig, amíg a színpadon zajlottak az események, addig a 19023641_1447564135329861_3442617328698630384_oközönség tűzijátékban gyönyörködhetett, amit a backstage területéről lőttek föl. Ez kellett is, ugyanis este tízkor a hídfő túloldaláról indultak föl a rakéták egy helyi autós ünnepség okán. Hogy véletlen egybeesés, vagy megsejthették a srácok, mindegy is, kellőképpen látványos volt az egész. Show-elemek ide vagy oda, azt azért lehetett érzékelni, hogy több esetben elnyújtott „hatásszünet” volt egy-egy szám között. Persze, Máté szeret és tud is beszélni, a zenekar tagjai szeretnek és tudnak is inni, a Road életérzésbe és imidzsbe beletartozik ez az egész… Ugyanakkor én mégis azt mondom, hogy nem szabadna, hogy a domoszlói törköly túlzottan nagy szerepet kapjon és a műsor rovására menjen. Mindenesetre a koncert vége felé megtudtuk, hogy a Road bővült egy taggal, az átlátszó pszichológusukkal, akit Irsai Olivérnek hívnak.

A legutóbbi albumos számok is hasítottak és kellő hangulatott teremtettek. Ide sorolnám a Húzom a Kardot vagy a Túlzó Kámfor Illatot, de még az élőben alig játszott Lopott Ezüstkanalat is. Utóbbi szám amennyire engem nem tudott albumon megfogni, annyira nagyot tudott ütni élőben, kifejezetten kellemes csalódás volt. Sokak nagy örömére a legutóbbi plusz kiadványra-, a Tizenhétre átdolgozottan felkerült Újra Nézz rám is elhangzott olyan slágerek mellett, mint a Visszahárom, A Kettő bennem az Én vagy az Aki szabad. Utóbbira már Road-hagyományként, a Road közönségének népszokásaként a legnagyobb pogo alakult ki. Fontos megemlíteni, hogy a sokszor hallott trackek mellé olyanok is bekerültek, mint például a Tűnj el a Nem kell más lemezről. A Részeg ének nagy bánatomra mindig csak a népzenei rész nélkül szólal meg, bár így is kellemes hangulatfokozó, egyszer letolhatnák a folkos résszel együtt, akár Goya hegedűjátékával például… A Világcsavargó a Road koncertek elengedhetetlen és igen nagy hatású száma, fő szettjüket ezzel zárták.

Bár a srácok kicsit túl sokáig pálinkáztak hátul, azért hallgattak a hívó szóra és visszatértek a színpadra, majd megdörrenő hangfalakkal zúzták el a Nem kell mást, valamint az Egy család vagyunk című számukat óriási hangulatot okozva, a plusz konfettiesővel megkoronázva a közönséget, a Tracket és az estét.

Roadék mindig rejtegetnek valamit, mindig nagyon jó ötletekkel rukkolnak elő, ami feljebb és feljebb viszi őket azon a bizonyos létrán. Magánvélemény, de talán néha egy kis komolyság sem árt, hogy teljes és kerek legyen a műsor, vagy legalább annak tűnjön, ám így is igazán megfelelő nyárindító buli volt ez. A domoszlói srácok elindultak anno világot látni, de meg is kaparintották azt azzal, hogy 19-re mindig lapot húztak és a 21 mindig kijött. Ilyen este volt ez is, kívánjuk, hogy ameddig tudnak, bandukoljanak fölfelé azon a létrán, ahogy kell.

Írta: Vágány Norbert

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/