Týr – Hel (2019)

ELŐADÓ: Týr
ALBUM: Hel
SZÁRMAZÁS: Feröer-szigetek
MEGJELENÉS ÉVE: 2019
STÍLUS: Progresszív folk/heavy metal
HONLAP: http://tyr.fo/
ÉRTÉKELÉS: 8/10

A legbátrabb északi isten után elnevezett feröeri csapat már nem mai gyerek, de mindig is a folk metal rajongók ínyencebb rétegének zenekaraként volt számontartva. A Týr (eredeti ferörei kiejtés szerint kb. ilyesmód hangzik: “tüirs”) zenéje ugyanis sosem tagadta meg a népzenét, ám hangzásukra mindig is jellemző volt, hogy szinte kizárólag hagyományos metalhangszereket (értsd: gitárt) használnak a dalok megszólaltatására, így a népi dallamok leképezésében nem segédkezik a síp-dob-nádihegedű. Szerepel viszont az a megannyi feröeri népdal, amik a mai napig fennmaradtak, az együttes (amely eredetileg csak feröeriekből állt, mára már negyedrészt magyar, negyedrészt német felállással operál) pedig előszeretettel építette bele őket dalaiba. A másik, ami a tiszta gitárhangzás mellett mindig jellemezte őket, az a progresszivitás, a nem szokványos dalfelépítések és folk metalra kevésbé jellemző összetettebb ritmusképletek, a kísérletezősebb menetek. A csapat április 21-én a Heidevolk és a Dalriada társaságában Budapesten is fellép, úgyhogy épp itt volt az ideje kicsit közelebbről megvizsgálni az új korongot is! (Beharangozó itt, esemény itt.)

Hat év, sok tagcsere, útkeresés-tagkeresés után végre elhozták nekünk legújabb albumukat, amivel minden bizonnyal az volt a céljuk, hogy még a Valkyrja-t is felülmúlják erőben és dallamokban. Idejük az volt a dalírásra (gondolok itt az eredeti felállásból megmaradt zenekarvezető Heri Joensen-re és Gunnar Thomsen-re elsősorban, de besegített aztán Vörös Attila és Rieckmann Tadeusz is), úgyhogy gondolom ennek is köszönhetően sikerült egy hetven(!) perces monstrumot kiadni a kezeik közül. (Ez utóbbival interjú itt.)

És hogy milyen ez a monstrum? Elképesztően dallamos, a folk metaltól lassacskán a heavy metal felé elpártoló, élvezetes, északias gitárzene. Nagyon nehéz riffeket kiemelni, ugyanis már a nyitó Gates of Hel témája is azonnal megfog, de a King of Time riffjével is nehéz betelni, de nagyon élvezetes a death metalos, de egyben szólózgatós Empire of the North is. A címéhez hűen nagyon pozitív kicsengésű Far from the Worries of the World-re már első hallgatásra felkaptam a fejem, a dobhasználat még a gitárnál jobban is figyelmet követel magának játékosságával, többek között a cinek dinamikussága nélkül már nem lenne  olyan a dal, amilyen.

Nem tagadható,  hogy az én szívemhez a népdanolászósabb tételek állnak közelebb, így például a klippel együtt bemutatott Ragnars Kvæði is. Egyébként a Vikingek c. sorozatból szélesebb körökben is ismert, legendás Ragnar Lothbrokról szól a dal, a klip pedig egész zseniálisan helyezi Ragnar és Aslaug történetét modern köntösbe, és emellett a nóta népi éneklős része is egészen varázslatosan tud magával ragadni, és a kietlen szigetvilágba repíteni. Maga a dal igazán sajátos hangulatú, az északias dallamvilág elüt a mi fülünknek megszokottól, pont ezért is hat annyira újszerűként (nyilván, akik sok Týrt hallgatnak, azoknak kevésbé), különlegesként.

Ilyen hosszú albumnál óhatatlanul lesz pár olyan dal, ami nem annyira tűnik ki a többi közül, vagy nehezebb rajta kapaszkodót találni, és egy kicsit beleveszik a hangzásában többnyire hasonló, kórusénekelgetős masszába, ilyen például a Downhill Drunk, vagy az Against the Gods – félre ne értsetek, jó dalok ezek is, egyértelműen hallatszik ebben is a zenészek tehetsége, de sokkal inkább már iparosmunkának érzem, egyszerűen olyan érzést kelt az emberben a egész, mintha pontosan ugyan azokat a hangsorokat hallgatná újra egy kompjúter által randomizált sorrendben. Persze ezekben a dalokban is van pár említésre méltó rész (az utóbbi szólója például!), de nem feltétlen érzem azt, hogy kellett ennek az albumnak az a 70 perc.

Amikor viszont a Songs of War megszólal, újra felcsillan az ember szeme, szinte már neoklasszikus power dalba illő gitárszólóval kezdődik, ami egy remek felütés, és amikor fél perc után azt hinné az ember, vége a szólózgatásnak, még mindig folytatódik, csak kicsit később vált át egy jó kis, viszonylag tempós dalba (és végre Heri sem ugyanazon az egy hangszínen énekel…).

Persze botorság lenne ezt az albumot lehúzni, ugyanis a globális véleményem ettől még nem változik – egy nagyon aprólékos művésziséggel kidolgozott heavys, poweres folk metal album készült el, feröeri gyökerekkel, nemzetközi produkcióban, megannyi együtt énekelhető dallal, megszámlálhatatlan erős gitártémával, magávalvivő dinamikai játékokkal, az érzelmekre is ható csordavokálokkal. Akit érdekel az ilyesmi, április 21-én okvetlen látogasson el a Barba Negra Music Club-ba!

Írta: Vica

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/