Timi Hansentől búcsúzunk a Mercyful Fate öt klasszikus dalával

2019. 11. 6. - 14:59

November 4-én, hétfőn, az esti órákban hunyt el Timi Hansen, a Mercyful Fate klasszikus felállásának basszusgitárosa. Hansen 61 éves volt, és ahogy ezt augusztus elején nyilvánosságra hozta, szinte egy időben a zenekar újbóli aktivizálódásának hírével, már hosszabb ideje harcolt a rákkal, ezért is nem tudott szerepet vállalni a jövő évben esedékes koncerteken. Akkor így nyilatkozott:

„Sokan kérdezik, hogy miért nem veszek részt a Mercyful Fate 2020-as újjáalakulásában. Az őszinte magyarázat erre egyszerűen annyi, hogy jelenleg épp rákbetegséggel küzdök. De higgyetek nekem, mindent meg fogok tenni, hogy készen álljak erre. Nagy álmom, hogy újra színpadon álljak, és eljátsszam a régi dalokat előttetek, akik ilyen hűséges rajongóink előtt. Ha ez mégsem történne meg, abban az esetben azt kérném tőletek, hogy fogadjátok szeretetel Joey Verát. Egyetértek Kinggel, ő a tökéletes választás arra, hogy helyettesítsen.”

Hansen 1981 és 1985 között volt a Mercyful Fate tagja, majd 1985 és 1987 között King Diamond zenekarának basszusgitárosa volt. A Mercyful Fate első újjáalakulásakor ismét ott volt a csapat tagjai között, játszott az In The Shadows lemezen és a The Bell Witch EP-n, de nem sokkal később már Sharlee D’Angelo vette át a helyét.

Mikkey Dee, a Motörhead korábbi, illetve a Scorpions jelenlegi dobosa, aki a King Diamondban Hansen zenésztársa is volt, így búcsúzott a basszusgitárostól:

„Nagyon szomorú vagyok, hallva fegyvertársam eltávozásáról. Jó időket éltünk meg közösen, öröm volt együtt játszani egy ilyen kitűnő basszusgitárossal a korai években. Testvérem, cimborám, barátom, szeretlek. Nyugodj békében, Timi Hansen!”

Lars Ulrich, a Metallica dobosa köztudottan jó kapcsolatot ápolt a Mercyful Fate tagjaival, vendégként szerepelt is az 1993-ban megjelent In The Shadows egyik dalában. Timi halála természetesen őt is megrázta.

„Természetesen Timi volt a Mercyful Fate eredeti basszusgitárosa, akik, mint azt remélhetőleg a legtöbben tudjátok, jelentős szerepet játszottak a történetünkben. Zenekari társaival, Kinggel, Hankkel, Michaellel és Kimmel tárt karokkal vártak minket 1984-ben Dániában, megengedték, hogy használjuk a próbatermüket, ahol dalokat írtunk a Ride The Lightning lemezre, kisegítettek minket hangszerekkel, megmutatták nekünk Koppenhága legjobb részeit, mondhatni társaink lettek a bűnben. Az évek során végtelenül sok csodás pillanatot éltünk meg együtt, beleértve azt a majdnem teljes újjáalakulást, ami a harmincadik születésnapi koncertünkön jött össze 2011-ben, a Fillmore-ban. És végül, ahogy ezt a legtöbben szintén tudjátok, 1998-ban felvettünk 12 percet munkásságuk legjobb pilanataiból, amit az évek során alkalmanként a színpadon is felidéztünk, alkalmanként úgy, hogy ők is csatlakoztak hozzánk a saját részeik előadásához.”

Lars ezek után anyanyelvén, dánul búcsúzott:

„Timi Forhelvede man, tak for de fede minder og for de fedeste stunder!”

(Nyers fordításban körülbelül: Timi, a pokolba is, köszönöm a szép emlékeket és még szebb pillanatokat / élményeket.)

A Metal.hu nevében öt olyan kedvenc Mercyful Fate-dalunkkal kívánunk jó utat Timi Hansennek, amelyekben az ő játéka is hallható.

Return of the Vampire…1993

Ha már szóba került a Metallica és Lars Ulrich, időrendben visszafelé haladva kezdjük a Return of the Vampire In the Shadows lemezre újravett változatával, melyben a doboknál személyesen őt üdvözölhetjük. A zeneileg Hank Shermann által írt dal egyike a Mercyful Fate korai szerzeményeinek, melyeknek gyűjteményes válogatása pont egy évvel korábban látott napvilágot. Akárki akármit mond manapság Lars dobolásáról, a Return of the Vampire-nek kifejezetten jót tett a jelenléte, mert bizony nem csak a csiszoltabb hangzás miatt húz jobban ez a változat, hanem a jól eltalált tempóknak, és lényegretörő, feszes dobolának köszönhetően is.

A Gruesome Time

A Michael Denner által jegyzett A Gruesome Time egyike a visszatérő lemez titkos favoritjainak, melyben a jövő évi újjáalakulásból sajnos kimaradó gitáros fényesen bizonyítja, hogy nem csak hangszeresként, de dalszerzőként is kitűnően érti a dolgát. Denner egyébként olyan dalokat írt még a Mercyful Fate számára, mint az instrumentális, akusztikus gitárszólót rejtő Room of Golden Air, amely szintén ezen a lemezen hallható, vagy a következő évben megjelent Time felvezető száma, a Nightmare Be Thy Name, de az ő munkáját dicséri ezen az albumon a Mirror, vagy az Into The Unknown két dala, a Fifteen Men (And a Bottle of Rum) és a Deadtime. Timi Hansen önálló dalok szerzőjeként ugyan sosem lett külön kiemelve a zenekar tagjai között, de jellegzetes basszusjátékával fontos része volt a csapatnak, érdemes figyelmesen hallgatni alázatos, megfelelő helyeken mégis kellően fifikás basszusalapjait, amire kiváló alkalmat jelentenek az A Gruesome Time akusztikus gitárra építő – ez sem egy hétköznapi megoldás – refrénjei.

A Dangerous Meeting

A Mercyful Fate első korszakának két lemeze, a Melissa és a Don’t Break The Oath olyan ikercsillagok, amelyek közül szinte lehetetlen kiválasztani, melyik ragyog fényesebben, még ha ez a megfogalmazás kicsit patetikusnak is tűnhet most. Az biztos, hogy vitathatlan klasszikusai a metal történetének, és jobbára az dönti el a kérdést, ki melyiket szereti jobban, hogy az illető melyiket hallotta először, netán milyen lábbal kelt fel aznap. Még szerencse, hogy nem is vagyunk erre kényszerítve. A Don’t Break The Oath kezdődala, a Dangerous Meeting mindenesetre ott van a stílus valaha rögzített legjobb pillanatai között – a bő öt percben annyi elsőrangú témát halmoz fel a zenekar, hogy abból mások kis túlzással egy teljes lemezt megírnának. Ezt a hozzáállás olyan csapatokra is hatással volt, mint a már említett Metallica, vagy a példának okáért a Morbid Angel, ahol a korai időkben Trey Azagthoth a Slayer gyorsaságát és agresszivitását kívánta ötvözni King Diamondék lassabb, agyasan megszerkesztett, komplexebb dalaival.

https://www.youtube.com/watch?v=LWCOqNHzM0k

Satan’s Fall

Ha a Mercyful Fate neve, és a legjobb dalok szóba kerülnek, a Satan’s Fall egyszerűen kihagyhatatlan a felsorolásból. Szinte hihetetlen, hogy a zenét szerző Hank Shermann még 25 éves sem volt a dal megírásakor. Ahogy erre a zenekar tagjai visszaemlékeztek, Shermann rengeteg álmatlan éjszakát áldozott rá, folyamatosan dolgozott ezen a nagyszabású eposzon a nappalijában, egy bedugatlan gitáron játszva, újabb és újabb témákat hozzáadva a dalhoz. Michael Denner gitáros szerint a dalban legalább tizenhat különböző riff van, és baromi sokáig tartott megtanulni a végleges változatot, az összetettsége mellett azért is, mert amikor a dalt elkezdték összepróbálni, még nem is alakult ki a végleges változat. Mestermű, nem is kérdés.

https://www.youtube.com/watch?v=ZWqBm28ZKeE

 

Evil

Valószínűleg ez a másik dal, ami semmilyen körülmények között nem hagyható ki ebből a felsorolásból. A Melissa nyitószáma a Mercyful Fate egyik legismertebb szerzeménye. A zenéért itt is Shermann volt a felelős, és sajnos csak elképzelni tudjuk, milyen lehetett először hallani, ahogyan intró és az fokozatosan felívelő kezdő kiállás után belép a tényleges nyitóriff, amelyre King Diamond senki máshoz nem hasonlítható hangján énekli a mára már klasszikussá vált sorokat. Első másodperctől az utolsóig klasszikus.

Ahogy természetesen a zenekar korai munkásságának bármelyik dala az, beleértve az újjáalakulás után készült lemezeket is, hiszen a legjobb pillanataik közé ugyanúgy odaférne az In the Shadows két epikus dala, a The Old Oak, vagy Legend of the Headless Rider, mint a Castillo del Mortes a Time-ról, az Uninvited Guest a két évvel később kijött Into the Unknown-ról, vagy akár a máig utolsó 9 címadója. Timi Hansen fontos része volt a komplett metal műfaj egyik legnagyobb hatású zenekarának. Legyen neki könnyű a föld!

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN