Thrash ‘n’ Punk mészárlás a Dürerben

Fellépők: Francesco és a Haverok, Acidez

Helyszín: Dürer Kert, Kisterem

Időpont: 2018. 07. 31.

Fotók: Pandur-Balogh Norbert (Northern Lights Photo HU)

Július 31-én délután cimborámmal másfélórányi sínen való zötykölődés után végre Zugló földjére tehettük lábainkat, ahol már fölbukkant a láthatáron egy-két tarajos csoport. Nem volt kérdés, hogy hova igyekeznek. Gyakorlott Dürerbe-járókként a közeli kisbolt sörrel teli hűtőjének megcsapolása után a Városliget felé vettük utunkat, ahol némi hangolódás után igen hamar ránk köszöntött a nyolc óra. Tartva attól, hogy a kisterem a vártnál hamarabb megtelik, jobbnak láttunk minél előbb túlesni a bejutáson.

Miután fölkerült ránk a karszalag, le is telepedtünk a kerthelyiség egyik padjára egy-egy fekete Krušovice társaságában. Szimpatikus volt, hogy az est főattrakciója, az Acidez is kint sörözött ahelyett, hogy a backstageben múlatta volna az időt. Ezért a rajongók is hálásak voltak, többen odamentek a mexikói srácokhoz váltani pár szót, vagy készíteni egy közös képet.

A szervezők pontos kezdést ígértek, úgyhogy kilenc óra magasságában mi is bevetettük magunkat a Dürer Kert kistermébe, ahol a Francesco és a Haverok már a színpadon állt. A zenekar már a küllemében is mutatta, hogy a régi vonal híve, a Böilerben is tevékenykedő  Mácsik Balázs gitáros kockás ingjében, hózentrógeres farmerjában úgy festett, mintha a punkmozgalom hőskorából lépett volna elő. A koncert mozgalmassága neki is köszönhető volt, hiszen néha-néha fölugrott az erősítőre, végig felelt a háttérénekért, a mikrofonja mögé pedig volt, hogy a közönség soraiból is odaférkőztek páran.

Francesco pedig igazi frontemberként állt helyt, frappáns felkonferálásokkal kísérte a dalokat, gitárjátékára pedig nem volt panasz. Az énekhangja ugyan közel sem egy James Hetfield, de hát punkról beszélünk, úgyhogy talán senkinek sem voltak túl nagy elvárásai.

Az egész zenekar kellemes meglepetést okozott, Az utolsó szelet pizza című album dalai ugyanis a vártnál sokkal erőteljesebben szólaltak meg élőben. A szövegeik is nagyon rendben vannak, úgyhogy ha lesz még alkalmam elcsípni őket, nagy valószínűséggel ott leszek!

Az Acidez színpadra lépése előtt bevásároltunk a merchpultnál, majd az italpultot megjárva egy újabb üveg Krušóval a kezünkben tértünk vissza a színpad elé. A mexikói kvartett ekkorra már az Acideztruction című ars poeticaként is felfogható dal felénél tartott. Játszani pedig volt kinek, hiszen a kisterem addigra elég szépen megtelt – mégiscsak 15 éves jubileumi turnéról volt szó.

Szerintem minden jelenlévő nevében kijelenthetem, hogy a buli végig fenomenális volt, volt mozgás rendesen. A tánc már rögtön az elején beindult, a küzdőtérben nem volt megnyugvás. Nem is csoda, hiszen a thrashes hatások gondoskodtak a megfelelő sebességről.

Tupát az ének terén a többi tag szinte végig támogatta, még a dobos Näuj is kapott egy mikrofont, a háttérének így aztán háromszoros erővel pusztított. Az elöl állóknak pedig Tupa többször is odanyújtotta a sajátját, a közösségi érzés tehát mindenképpen megvolt – bennem legalábbis. Emberünk egyébként nemcsak remek énekes, hanem kiváló showman is. Mutogatott, lövöldözött, színészkedett, a mikrofon zsinórját pedig úgy rágdosta, mint a hajdani bábaasszonyok a köldökzsinórt.

Egy hölgyrajongó születésnapja alkalmából fel is lett köszöntve Näuj édesanyjával együtt, aki csupán kisfia felsőtestére írva (Happy Birthday Mom) – szimbolikusan – volt jelen. Näuj egyébként majd’ minden második szám után egy emberes „Egészségedre!”-kiáltással köszöntötte a magyar közönséget. A produkció show része sem hagyott maga után kívánnivalót, a zenekar maximalizált mindent, amit lehetett.

Kiemelkedő pillanatként a circle piteket nevezném meg, melyek egyértelműen a thrash metal befolyásának voltak betudhatóak. Voltaképpen minden dal kellően odacsapott, az Acid Thrash Terrorist és a Linea De Muerte is lehet hogy csak számomra voltak kiemelkedőek, úgyhogy inkább nem nevezek meg egy dalt sem tetőpontként.

A srácok éppen hogy csak belekezdtek a Don’t Ask For Permission című nótába, amikor nekünk indulni kellett, hiszen a vonat nem vár… Mindezzel együtt kiváló este volt ez, melyért hatalmas köszönet jár az El Bastardo Bookingnak és a Dürer hangosítóinak! Még több ilyet!

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/