The New Roses-Hard rock ünnep a Stay Train társaságában!

2019. 10. 24. - 17:56

 

 

Egyesek számára már bizonyára nem hangzik ismeretlenül a német The New Roses neve, hiszen a dallamos hard rock brigád még nem zenél ugyan évtizedek óta együtt, mégis a világ közönsége azonnal a szívébe zárta a fiatalos (és annál ígéretesebb formációt), ráadásul hazánkban már két fordulót is tettek. Négy évvel ezelőtt az Accept, majd tavalyelőtt a The Dead Daisies társaságában léptek magyar színpadra, idén pedig már önálló bulival kedveskednek nekünk a Dürer Kert színpadán. Elég örömhír lenne ez is, de az már csak plusz pozitívum, hogy idén augusztusban napvilágot látott új stúdiólemezük is „Nothing but Wild” címmel a Napalm Records gondozásában, amit alaposan meg is turnéztatnak!

Természetesen a fiúk az előzenekarról sem feledkeznek meg, vendégük a ljublajnai Stay Train lesz, akik blues-os, hard rockos zenéjükkel okoznak nekünk kellemes zenei pillanatokat. Ismeretlen tényezők lehetnek a magyar fülek számára, hiszen még sosem jártak korábban nálunk, de épp ezért érdemes időben érkezni a bulijukra, hogy máskor is szívesen látogassanak hozzánk!

Ezen a linken gyorsan kattintsatok a jegyekért, csakúgy, mint a hivatalos eseményre is!

Másnap reggeli izomláz a nyakakban szinte garantált, de ennyi mozgás mindenkinek kell, nem igaz? 😉

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN