fbpx

RIOT V-Két hét a budapesti koncertig!

 

 

Alig két hét múlva exkluzív klubbulit ad a budapesti Backstage Pub színpadán a mára már klasszikusnak számító, amerikai heavy metal formáció, a RIOT V.  A tavalyi évben már egyszer a Barba Negra színpadán köszönthettük őket, akkor a Primal Fear vendégeként, most azonban önálló bulival foglalják el a színpadot, hogy a legendás, több évtizedes nóták mellett az új albumot is bemutassák, amely tavaly áprilisban jelent meg Armor Of Light címmel.

Új énekesük, Todd Michael Hall tavaly már megemlítette az itthoni publikumnak, hogy reménykedik a mielőbbi viszontlátásban, azonban talán egyikőnk sem gondolta volna, hogy ilyen valóra is válik a találkozás, a Hammer Concerts jóvoltából.

A zenekar vendége bemelegítésképpen a magyar heavy metal történelem meghatározó csapata, a Stress lesz.

Figyelem! A jegyek rohamosan fogynak, a Backstage Pub befogadóképessége pedig véges, így időben biztosítsd be magad, és szerezd be a jegyedet, ha részese akarsz lenni a koncertnek! A jegyedet ezen a linken tudod beszerezni, naprakész információkért pedig kövesd Facebookon a hivatalos eseményt.

Találkozzunk november 7-én ezúttal a Backstageben!

 

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/