Stabbed

Szerkesztőségünk minden héten kiválaszt egy hazai bandát, akit megtesz a hét zenekarának. Ennek keretén belül az alap információkon és hallgatni valón túl olvashattok egy mini interjút 5 alap+1 speciálisan a bandára vonatkozó kérdéssel. A bandák kiválasztásánál sem az ismertség foka, sem a metalon belüli műfaj, sem a szakmában eltöltött idő nem számít. Az egyetlen kitétel, hogy hazai legyen, az egyetlen fokmérő pedig a minőség. Így megismerkedhettek számotokra eddig esetlegesen ismeretlen, színvonalas tehetségekkel, reményteljes feltörekvő titánokkal, illetve régebbi ismert bandákról is szerezhettek új információkat.

STABBED

Photo: David Bodnar Photography

A hét zenekara: Stabbed

Műfaj: Metal, Alternative metal

Alakulás éve: 2013

Város: Budapest

A Stabbed zenekar 2013 elején alakult Székesfehérváron, mostani felállását 2015-ben nyerte el. A groove-os alaptémákat komplexebb ötletekkel keverik, így alkotva egyedi színfoltját a magyar underground metal kultúrájának. Idén tavasszal jelent meg első nagylemezük “Long Way Down” címmel. Erős angol szövegvilággal és húzós, zakatolós riffekkel operáló album nagy előrelépés a banda életében. A Mute című daluk alatt olvashatjátok rövid interjúnkat a zenekarral. Kérdéseinkre Kecskés Attila gitáros és Potkovácz Márk dobos válaszolt. 

Mi a zenétek legfőbb mozgatórugója?

Leginkább az, hogy ha nem zenélnénk, rövid úton begolyóznánk. Rengeteg munka van egy zenekarral és anyagilag sem éri meg, mégis sokkal üresebb és jelentés nélküli lenne az életünk ha nem zenélnénk. Leginkább az mozgat minket hogy megéljük önmagunkat, a frusztrációinkkal, örömeinkkel együtt, hogy úgy érezzük valóban életben vagyunk.

Van a bandának kitűzött végső célja? Milyen irányba haladtok, változtak a célok az idő múlásával?

A célok fokozatosan változtak, eleinte önmagamnak zenéltem, majd ahogy egyre elkötelezettebb tagokat sikerült találni úgy lehetett a célokat is magasabbra tűzni. Szerencsések vagyunk hogy jól működünk együtt zeneileg, de emellett komolyan vesszük a marketinget, promóciót és a kommunikációt, ami elengedhetetlen manapság ahhoz, hogy minél szélesebb körben terjesszük a zenénket. Most hogy kijött a nagylemezünk leginkább erre koncentrálunk és hogy lehetőleg találjunk egy kiadót, így csökkentve a szervezésből, önmanagement-ből adódó terheket. (Kecskés Attila)

Mekkora nálatok a dalszövegek szerepe a zenén belül? Milyen forrásból származnak inspirációk a szövegek megírásához? Van összefüggés a dalok szövegeinek tartalma között, vagy inkább aktuálisan felmerülő témákat dolgoztok fel?

Azt vallom hogy a dalszövegeknek személyes, őszinte élményekből kell épülniük. Ha nem fogunk meg olyan témákat amiktől félünk, olyasmit amit mindenki gondol de senki nem mond ki, akkor az nem érinti meg mélyebben a hallgatót. Manapság iszonyatos lelki elfojtás és érzelmi cenzúra alatt élünk és emellett minden fogyasztói élményünk felszínes, pedig mindenkinek szüksége van arra hogy megélje, a legmélyebb problémái sem egyediek vagy van vele egyedül. Engem mindig az olyan zenék, filmek, könyvek inspiráltak amik ki merték mondani, amit más nem. Ezért örök kedvenc például a Nine Inch Nails Downward Spiral albuma, vagy Thomas Ligotti, Chuck Palahniuk írásai. A nagylemezen most összefüggőbbre sikerültek a dalszövegek, a dalok mögött leginkább annak a tapasztalata áll, ahogy tehetetlenül végignézed hozzád közel álló emberek szétesését és probléma kerülését, de benne van az ország jelenlegi állapotából fakadó tehetetlen düh érzése is. (Potkovacz Márk)

Élőben, vagy inkább stúdiókörnyezetben érzitek magatokat otthonosabban? Az élő produkció, vagy a stúdióanyag tökéletesítése a legfőbb cél?

Minden téren a szőrszálhasogató perfekcionizmus jellemző ránk, ahhoz képest hogy kontár hobbizenészek vagyunk, haha. Igazából mindkét környezetet rettentően élvezzük, szeretünk neandervölgyi állatokká degradálódni a színpadon, de a külvilágtól elvonult remete alkotásban is szeretünk elveszni. Mindkét szituációban igyekszünk a lehető legjobb produkciót nyújtani, talán élőben nehezebb halál pontosan játszanunk amikor elszabadulnak az indulatok.

Mennyire vagytok nyitottak a metalon kívüli zenei stílusokra? Merítetek inspirációt más stílusokból a saját munkátokhoz?

Mindenhol keresem az inspirációt, legyen az bármilyen stílus. Az igényes pop zenéből nagyon jó dallamokat, dinamikai fogásokat lehet elcsípni, a tört ütemes elektronikus zenéből ritmikai megoldásokat, és például az ambient rock, vagy a filmzenék elemzése segít abban, hogy hogy is tudnék hatékonyan hangulati elemeket vinni a dalainkba. Elemző módon hallgatom az összes stílust, mondhatjuk “szakmai” ártalomnak. Persze nagy ritkán előfordul, hogy érzelmet is kivált valami, de nem jellemző. (Kecskés Attila)

Őszintén megmondom akasztani való zenei sznob vagyok. Minden zenei stílus előadóinak 99.9%-át utálom. Cserébe szinte minden stílus egy-egy képviselőjéért nagyon tudok ragaszkodni, legyen az pop, blues, hip-hop, kórus vagy elektronikus zene. Manapság szinte alig hallgatok metált, pár zenekaron kívül nem látok őszinteséget már, ami számomra a legvonzóbb volt ebben a stílusban. A pózerség és a tartalom nélküli kiszámíthatóság nálam kiveri a biztosítékot. Mostanában a nevesincs hip-hop és r’n’b számaimmal szoktam őrületbe kergetni a többieket, haha. Gáz vagy nem gáz ezek mind ott vannak a zenénkben valahol, ettől lesz sajátos, de attól még szerintem a végeredmény abszolút metál. (Potkovacz Márk)

Nemrég megjelent az első nagylemezetek “Long Way Down” címmel. Milyen érzés számotokra, hogy sikerült egy igen kiforrott LP-t letenni az asztalra? Mekkora előrelépésként élitek meg ezt az előző kislemezhez vagy akár a demókhoz képest a zenekarotok életében?

Most hogy kijött a lemez, olyan mintha tonnás súlyokat pakoltak volna le a vállunkról. Utólag visszatekintve igencsak túlvállaltuk magunkat és kissé bele is rokkantunk a folyamatba. Tavaly februárban jött ki a debüt EP-nk és koncertezés valamint munka mellett írtunk meg nulláról 8 dalt, úgy hogy novemberben már fel kellett vennünk. Ez akárhogy is nézzük elég feszített tempó. Kreativitás terén nem volt probléma, mert Attilából folyamatosan dőltek a dalok én pedig már másnapra megírtam általában a dalszövegeket, tehát hamar összeálltak a kész számok, de stúdióképesre megtanulni a dalokat azért időbe telt mert technikailag jócskán a saját tudásunk fölé lőttünk. Cserébe viszont rengeteget fejlődtünk mind zeneileg, mind dalszerzés terén és ez szerintem érződik a lemezen, na meg a profi stúdió körülmények újabb szintre emelték a hangzást. Apróbb dolgoktól eltekintve teljesen elégedettek vagyunk ezzel a lemezzel, de örülünk hogy túl vagyunk rajta, megtisztulva értünk ki a magunk alkotta pokolból. (Potkovacz Márk)

Köszönjük!

A hét zenekara a nemrégiben igazán ütős és dühös albummal előrukkolt Stabbed! Első nagylemezükhöz linket alább találtok. Jó zenehallgatást!

Facebook Page: https://www.facebook.com/stabbedband/

‘Long Way Down’ LP Bandcamp: https://stabbed.bandcamp.com/

Youtube Channel: https://www.youtube.com/user/StabbedHUN