“Sok lázadás és düh van benne” – interjú Rudics Ágnessel, a Wrath of Azazel gitárosával

Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével és hogyan kezdtél el zenélni?

Általános iskolában énektagozatos osztályba jártam négy évig, és ott kötelezően furulyázni kellett – illetve zongoráztam is a szüleim kérésére. Hangszeres előkészítőre jártam, aztán hat év zeneiskola volt, de nem túlzottan szerettem… inkább szülői kényszer volt ez a zongora, nem az én hangszerem volt. Aztán miután kijártam a zeneiskolát, utána két évig nem is akartam semmilyen hangszert látni, annyira elegem volt az egészből, de aztán mégis valahogy visszatért a zene az életemben megint: akkor jött a gitár. Igazából egy Black Out dal hatott rám, a Spirál című szám; amikor a szólóját meghallottam, eldöntöttem, hogy én gitározni fogok, és ezt el fogom játszani. Előtte egyáltalán nem is gitároztam, akkor kezdtem, ennek a dalnak a hatására.

Hogyan találkoztál először a metal zenével, és mi fogott meg benne?

Mint az előbb említettem, hogy a Black Out-tal kezdtem, meg könnyedebb dolgokkal, és fokozatosan kerültek képbe az egyre durvább zenék; inkább a dallamos vonal maradt a favorit azóta is, tehát az In Flames, Opeth, ilyesmik. Mostanában már mindenfélét hallgatok – a brutális death metal-tól elkezdve a progresszív metal-on át –, de alapvetően inkább a dallamosabb zenéket szeretem. Akár a gitár is hozhatja dallamot, nem feltétlenül az ének kell, hogy dallamos legyen – aztán fokozatosan jött a képbe a hörgés.

Koncertekre, gondolom, eljársz.

Mostanában már kevesebbet… inkább csak a saját koncertjeinkre, illetve a Christian Epidemic-koncertekre szoktam néha elmenni Kapuszta Tibit, az énekesünket megnézni. De régebben sokat jártam.

Amikor színpadon állsz, akkor előfordul olyan, hogy családtagok, barátok, ismerősök elmennek, hogy hú, basszus, ma az Ági gitározni fog, nézzük meg?

Hát ez megint inkább régebben volt jellemző. Most már azért a baráti körben – meg a családban is – sokaknál van kisgyerek, és már nem annyira járnak el koncertekre, de igen, előfordul, hogy például a kollégáim eljönnek. Meg hát igazából a haveri társaság azonos a zenekarral, így mindig jönnek ismerősek koncertre. De nem csak miattam, hanem a banda miatt.

Amikor egy vadidegen számára kiderül, hogy nem elég, hogy az Ági ilyen csúnya zenéket hallgat, de aktívan és tevőlegesen részt is vesz ebben az egészben, arra hogyan szoktak reagálni?

Igazából a mindennapokban is úgy öltözöm, ahogy a színpadon látsz, tehát már sejthetik, hogy nem feltétlenül diszkóba járok, meg popzenét hallgatok – de azért meg szoktak lepődni, amikor hallják, hogy zenekarban játszom. Akkor általában megkérdezik, hogy szinti-e vagy basszusgitár, esetleg énekelek-e. Aztán amikor elmondom, hogy nem, gitár, akkor kicsit meglepődnek. A következő kérdés az szokott lenni, hogy ‘és lányzenekar?’, erre mindig mondom, hogy nem, és akkor megint kicsit meglepődnek, de igazából elfogadják.

Mennyit szoktál általában gyakorolni, mennyi időd van erre?

Régebben sokat gyakoroltam, naponta, meg volt, hogy több órát is, de mostanában sajnos erre is egyre kevesebb időm jut. Most hetente szoktam hétvégénként gyakorolni: előveszem a a gitárt és ekkor szoktam játszani, vagy hétköznap, ha esetleg ihletem támad. De most már kevésbé rendszeresen gyakorlok, amit mondjuk sajnálok is, de sajnos most már kevesebb időm jut erre.

Fellépés előtt be szoktál melegíteni, vagy csak felsétálsz a színpadra, és játszol?

Nem szoktam… a koncertek előtt valamikor egy-két napon belül azért szoktunk egy próbát tartani, hogy egy kicsit visszajöjjünk a gyakorlatba, de konkrétan a koncert előtt nem… nem szoktam a backstage-ben skálázgatni.

 Amikor egy dalon vagy dallamon dolgozol, akkor ez általában egy spontál ötlet szokott lenni, vagy inkább hosszasan dolgozol és reszelgetsz részeket?

Ez változó, de általában inkább az első verzió. Általában a kezdőriff szokott meglenni, és akkor onnantól már általában megírja magát a szám. Lesznek olyan dalok, amik később nekem is jobban tetszenek, de van, amin többet dolgozom. Például zenekari kérés volt, hogy írjak egy lassabb számot – ez lett a Sammane című dalunk. Az például elég sokáig készült, valahogy nem állt rá a kezem ezekre a lassabb témákra. Volt olyan szám is, aminek a második riffje például egy régebbi számból származik, amit már nem játszunk, és akkor aköré kellett felépíteni egy dalt – az is viszonylag nehezen ment, lassabban, mint amikor így ‘automatán’ írja meg magát egy-egy szám. De ezek is megoldódtak valahogy.

Jártál valaha is gitártanárhoz, vagy teljesen spontánul tanultál meg gitáron játszani?

Fél évet jártam egy gitártanárhoz; megmutatta az alapokat, és a többit már magamtól tanultam. A zeneelméletben már azért képben voltam a zongora kapcsán, úgyhogy ez inkább csak gyakorlat volt, de igazából nagyrészt magamtól tanultam meg számokat; hallás után leszedtem azokat, játszogattam, alapvetően inkább önképzés volt ez.

Tehát akkor abszolút hallásod is van?

Az abszolút hallás úgy tudom, az, amikor egy hangot hall az ember, és megmondja erről, hogy pontosan milyen hang. Én nem feltétlenül mondom meg, hanem egymáshoz képest hallom, hogy hol vannak a hangok, és azt el tudom játszani gitáron.

Ki az, aki gitárosként, lány gitárosként példaképed?

Lány gitárost, akit példaképnek tartok, nem biztos, hogy tudok mondani, de gitárosok közül akit nagyon kedvelek, az Jeff Loomis a Nevermore-ból, ő most már az Arch Enemy-ben játszik. Nagyon-nagyon tetszik a játéka, a témái, attól függetlenül, hogy mi azért némileg más zenét játszunk, de nagyon szeretem hallgatni a játékát. Aztán az In Flames-ből Jesper [Strömblad] – ugye ő már nincs a bandában. Aztán a nagy gitárhősök közül nekem Satriani játéka jön be leginkább. Michael Amott az Arch Enemy-ből, nagyon szeretem, ahogy játszik, dallamos, és nagyon kifejező a játéka. Most ők jutottak az eszembe így hirtelen.

Vannak olyan zenekarok, zenészek a nem-metál irányból vagy a klasszikusok közül, akiket inspirálónak tartasz?

Más típusú zenét nem igazán hallgatok; a metálon belül szinte mindent, meg akár így rockot is, de más gitármentes zenét nem szoktam hallgatni. Más stílusból nem tudnék mondani olyat, ami úgy gondolom, hogy hatna rám, meg a zenénkre.

Zeneíráskor mi az, ami inspirál?

Hát igazából hangulat kell hozzá, általában este vagy éjszaka jobban jönnek az ötletek. Meg nyilván ha valami miatt kicsit dühösebb vagyok, akkor a témák is brutálisabbak lesznek, így inkább attól függ hogy milyen hangulatban vagyok, de filmeket vagy könyveket nem tudnék megnevezni, amit köthetnék a zenéhez.

Tehát, ha egy brutálisabb albumot szeretnénk, akkor jól fel kell dühíteni Ágit?

Igen (nevet).

Éneklésen gondolkoztál?

Énektagozatos általános iskolába jártam, ott kötelező volt a kórus, tehát énekeltem is, de az az igazság, hogy nincs önbizalmam, így nem nagyon szeretek szerepelni, és énekelni sem nagyon szeretnék – már épp elég a gitárral kiállni. A többieknek volt az az ötlete, hogy esetleg lehetne vokálozni, de ezt egyelőre még sikerült megúsznom – meg Bálint jobban elboldogul ezzel, úgy gondolom.

Kérlek, mutasd be a hangszert, az effektpedálokat és az erősítőt, amit használsz!

Egy Craftsman UHR 764-es gitáron játszom, igazából ez már egy elég régi darab, régóta megvan, tizenhat éve ezen játszom, és nagyon szeretem. A fő szempont a kiválasztásnál az volt, hogy kényelmes legyen rajta játszani, meg hogy vékony legyen a nyaka – ugye nem túlzottan nagy a kezem, és épp elég elérni egyes témákat a nyakon. Ez volt a kiindulási szempont, de a hangja is nagyon megtetszett, úgyhogy őt igazából emiatt választottam. Aztán pedálból… egy Zoom pedálom van, illetve volt egy Marshall Jackhammer, de azt igazából az egyik koncert után az egyik volt bandatagnak sikerült elvesztenie, úgyhogy az már nincs. Van még egy Peavey Valve King 112-es kombóm, azt használom, és könnyebb is a koncertekre szállítani. Ha nagyobb hangerő kell, akkor bemikrofonozzák, szállítani meg könnyebb, mint egy fejládát – ezeket használom.

A Wrath of Azazel előtt játszottál zenekarban?

Először Tibinek volt egy másik zenekara, aminek nagyon fantáziadús neve volt – ugye, akkor még a Wrath of Azazel-nek Azazel volt a neve, annak a bandának viszont Aredros, az meg ugye egy másik bukott angyal… nagyon kreatívan sikerült a névválasztás (nevet). Abban játszottam egy-két évig. Utána volt egy másik bandánk, szintén a Tibivel, ott ő dobolt… ja nem, az Aredros-ban dobolt… igen, a másik bandában is dobolt, aztán az is talán egy-két évig ment, és utána bekerültem az Azazel-be. Igazából az Aredros-ba kerültem először, mert egy meglévő zenekar volt és gitárost kerestek, én meg a Metal Hammer-ben feladtam egy hirdetést, és annak kapcsán hívtak fel, így kerültem be. Onnantól meg már a Tibi vitt a bandáiba, így kerültem egyikből a másikba.

Mik a legújabb albumtervek, dolgoztok most valamin?

Elég sok új számunk összegyűlt a legutóbbi demó óta – ami nyolc éve készült –, és születtek is új ötletek, úgyhogy most folyamatban van a stúdiózás az egyik ismerősünk házi stúdiójában. [Ézsiás] Ádám már el is kezdte a dobokat felvenni a múlt hétvégén, aztán majd sorra kerülünk mi is, de így munka mellett egy kicsit lassan haladunk, csak hétvégén tudunk ezzel foglalkozni. Majd meglátjuk, hogy mikorra lesz belőle valami – úgyhogy ez még készülget.

Mit jelent számodra a zene, és mit jelent számodra a black metal?

A zene igaz ebből elég sok mindent jelent számomra… kikapcsolódás és az érzelmek megnyilvánulása, és egyfajta menedék vagy menekülés is ebből a világból, ha már az embernek éppen mindenből elege van. A black metal meg ezen belül az egyik legszélsőségesebb stílus, amit azért is szeretek, mert sok lázadás és düh van benne.

Köszönöm az interjút!

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/