Slayer nekrológ I. – Nagy András (Sear Bliss, Arkhé)

Pár hónap múlva újra Magyarországon köszönthetjük őket, minden bizonnyal utoljára. A zenekar meg fog szűnni, de az, amit letettek az asztalra, nem. És az emlékeink sem. Megpróbáljuk megőrizni annak egy morzsáját, egy pici szeletét, amit a Slayer adott nekünk. Pontosabban azoknak, akik zenészként ihletet merítettek a munkásságukból. Lássuk, hogyan emlékszik rájuk Nagy András a Sear Bliss-ből.

Mi volt az első Slayer album, amit meghallgattál?

Töröm a fejem, és nem tudom eldönteni hogy a Show No Mercy, a Hell Awaits vagy a Reign In Blood volt-e az. Annyi biztos, hogy 1987 óta hallgatok metal-t, és az említett három lemez már mind létezett akkor, és nagyjából egy időben másolta át egy barátom. Arra viszont konkrétan emlékszem, hogy egy budapesti utazás alkalmával annyiszor hallgattam meg a Reign In Blood-ot, hogy a Levis márkájú walkman-em gyakorlatilag megette a szalagot. Továbbá emlékszem, hogy egy 1988-os német Metal Hammerben 8 oldalas Kerry King poszter volt (két darab BC Rich Warlock gitárt tartva), amit a lakótelepen mindenki meg akart tőlem venni, de nem voltam hajlandó eladni és sokáig a falamat díszítette. Továbbá az első CD-m is Slayer volt (Show No Mercy).

 

Mi a kedvenc albumod és dalod tőlük?

Kedvenc lemezem egyértelműen a Reign In Blood, kedvenc dalom pedig a Postmortem. Ezt egy időben játszottuk is a Sear Bliss-szel.

 

Személyes élményed volt velük?

Először 2003-ban láttam őket, amikor a Szigeten egészben elnyomták a Reign In Blood-ot. Végig bangeroltam az egész bulit. Másik nagy élményem az volt, amikor 2016-ban a Volt-on játszottak és a bátyám segítségével, aki Kerry King-gel csinált interjút, találkozhattam és beszélgethettem velük, és aláírathattam a Reign In Blood lemezemet. Óriási élmény volt.

 

Eljössz június 11-én búcsúztatni őket?

A Nova Rock-on tervezem megnézni őket.

 

A sorozat következő héten megjelenő számában Lédeczy Lambert (Ahriman) emlékeit olvashatjátok.

 

Írta: Nagy András (Sear Bliss, Arkhé)

Szerkesztette: Á

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/