ROCKMARATON 2017 – Beszámoló az 5. napról

15327345_10155464553766521_811722810673252682_n

15327345_10155464553766521_811722810673252682_nDunaújváros, Rockmaraton. 2 szó, 5 nap, rengeteg zenekar. A mi fesztiválunk.

Szerkesztőségünk beszámolói a többi napról: 0. nap, 1. nap, 2. nap, 3. nap, 4. nap.

Utolsó napra igazi csemegéket tartogattak nekünk a szervezők. Kicsit aggódtam is, mert az időjárásjelentés mondott esőt még a hét elején, aztán már csak elvétve mutatott záporokat mire eljött a szombat. Szerencsére egy kisebb záporral megúsztuk, fél sör alatt el is vonult az eső. Nagyon vártam már ezt a napot, kár lett volna sárban tapicskolással tölteni.

A BP Underground Pit színpaddal kezdtünk bele a programokba, ahol 16:00-kor kezdett a Salvus. Nem igazán az én világom a zenéjük, de igen profi előadást nyújtottak és nagy meglepetésre már első zenekarként jól szóltak, ami ritka, mert ilyenkor még csak állítgatni szokták a hangtechnikát. Kicsit tartottam egyébként a sátorban lévő színpad hangzásától, mintha tavaly nem lett volna mindig teljesen tiszta, de idén egy-két kivétellel szinte végig jól szóltak rajta a zenekarok. Salvust követte ugyanitt az Omega Diatribe, akik ismét nem okoztak csalódást, teljes erőből tolták le a groove-okat, már az első számtól meg is mozdult a

Omega Diatribe

Omega Diatribe

közönség egy része. Itt volt valami technikai malőr, mikor nem játszott a banda, akkor egy kellemetlen sípoló hangot lehetett hallani, ami a konferanszokat kicsit érthetetlenné tette, de mindezek mellett is annyira erős volt a buli, hogy le a kalappal.  Maradtunk ismét helyben, következett a Stubborn. Párszor már sikerült elcsípnem őket, most is nagyon vártam a bulit. Nagyon tetszik az az energia, amivel a színpadon (esetenként a közönségben) dolgoznak, szinte lehetetlen nem becsatlakozni a bulizásba mikor ők játszanak. Black Bats című számuk szerintem világszínvonalú, ahogy láttam azt ismerték a legtöbben, sokan tudták a szöveget is.

Igazság szerint legszívesebben maradtam volna az Underground Pitben, a The Southern Oracle buliját ugyanis bármikor szívesen megnézem, de mivel nem is olyan rég láttam őket az Alpárfeszten, Ektomorfon pedig már ezer éve nem voltam, így átmozogtunk a Hammerworld nagyszínpadhoz. Itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy elnézést kérjek azoktól, akik a Tetovált Állatmentők nagyszínpad műsorának beszámolójára lettek volna kíváncsiak, mivel úgy esett, hogy röpke néhány percen kívül semmit nem néztem meg az ottani produkciókból. Sajnos mindent nem lehetett, így részrehajló módon az ízlésemnek jobban kedvező koncerteket néztem meg inkább. Bár az a pár perc, amit az Deák Bill Blues Band koncertjéből láttam, az azért ismét emlékeztett, hogy mind az öreg Deák Bill Gyula, mind a zenészei elképesztően profik, profi produkcióval, és a mai napig úgy nyomják a bluest, mint akik erre születtek. Most viszont vissza az Ektomorfhoz. Első pár szám alatt csak néztem mi ez az energia, elképesztő. Sajnos nagyjából 3 szám erejéig még elég kása volt a hangzás, ami azért egy keveset rontott az élvezhetőségen, de aztán nagyon szépen beállt minden, talán Schrottner Tamás gitárja maradt kicsit halk egészen a buli végéig, de nem zavaró módon. Nekem Farkas Zotya számok közti konferálásai kicsit szájbarágósak, bár a dalok szövegei is egészen egyszerűen mondják el a frankót, szóval az összképen ez mit sem ront. Ezek a faék egyszerűségű ugrálós riffek egyszerűen mindig működnek, és a mai napig elcsodálkozom, hogy milyen iszonyat hangzásokkal operálnak gitár terén. Nagy meglepetésre elővették az ősrégi klasszikus Testvérdal című szerzeményüket is, ami az új hangzásukkal kicsit azért nagyobbat ütött, mint a régi felvételeiken. A közönség nagyon élvezte a bulit, talán aznap csak a Sepultura bulija alatt ugráltak többen. Nekem egyetlen hiányérzetem van a koncertjükkel kapcsolatban. Show Your Fist című daluk végéről kihagyták a legjobb lépegetős riffet, amelyet valaha írtak. Helyette rögtön belekezdtek a következő dalba. De sebaj, így is nagyon ott volt ez a buli.

Ektomorf

Ektomorf

Ahogy elhalkult a nagyszínpad, szinte abban a pillanatban kezdődött is a sátorban a Fostartály. Rögtön az elejétől repültek a wc papír gurigák és iszonyat nagy mulatság kezdődött. Engem itt nagyon zavart, hogy iszonyat halkan és tompán szólt az egész produkció elejétől a végéig, még akkor ha tudni való, hogy itt nem a hangzás a lényeg. Kicsit olyan volt a hangzás mintha bedugult volna a füle az embernek a nagyszínpad után. Mindemellett kifejezetten mulatságos volt a banda. Sajnos dalcímeket nem tudok felsorolni, Pofánosott Viziló című örökzöld slágerükön kívül nem ismerem a munkásságukat.

Ismét a nagyszínpad felé fordítottuk a figyelmünket, ugyanis a második legjobban várt buli következett. Az Obituary-s srácok már a dedikálás alatt is marha jófej és laza embereknek tűntek, ez jött le a színpadról is. Egy jó adag, tömény, embertelen riffel együtt. Merem állítani, hogy ennyire kristálytisztán és pontosan még az őket követő Sepultura sem játszott. Sajnálatos módon az ő munkásságukat is csak kissé hiányosan ismerem, de a koncert óta

Obituary

Obituary

belekezdtem a pótlásba rendesen. Sajátos dalszerkezeteik és folyamatos hirtelen szünetek a dalokban egyből megvettek. Nagyon kellemes volt látni azt is, hogy érezhetően nagyon élvezték a bulit ők is, mi több, az Ektomorf nagy része is felsejlett a színpad szélén és erős headbangelések közepette élvezkedtek a dalokon. John Tardy énekes hangja nem kifejezetten sokszínű, de valahogy mégis annyira illik a dalokhoz, hogy így alkotnak egy kerek egészet. Mindenesetre nagyon sajnálom, hogy a dalaik nagyobbik részét nem ismertem eddig, de vezeklésem már megkezdtem.

Talán a legextrémebb koncert következett a BP Underground Pit sátorban. Mű ürülék, Wc-papír. A cseh brigád nemzetközi népszerűségre tett szert teljesen az emberi ürülék köré épített grindcore zenéjükkel. Csak, hogy néhány dalcímet említsek: Robocock, Asshole Ghost-Whismaster, Toi toi story. Hihetetlen, hogy ez a téma mindenkinek az arcára mosolyt csal és olyan önfeledt szórakozásra ösztönzi a közönséget, hogy néhány komoly tartalommal bíró banda megirigyelheti. A Gutalax legviccesebb része ennek ellenére talán nem is az ürülék körüli témázás, hanem az “énekes” semmihez sem hasonlítható “hangja”. Nem nevezhető sem éneklésnek, sem hörgésnek. Egyszer már lemaradtam a Showbarlangos bulijukról, most nagyon örülök, hogy eljutottam, egyszer mindenkinek érdemes megnézni őket, akinek van humorérzéke.

A Suicidal Angels buli alatt muszáj volt kajaszünetet tartanunk,hogy bírjuk a tempót, úgyhogy azon kívül, hogy pár hang erejéig hallottuk mérhetetlen profizmusukat, sajnos sokkal több infóval nem tudunk szolgálni. Cserébe annál több energiával és lelkesedéssel vártuk a nap csúcspontját, a brazil Sepulturát! Az I Am The Enemy olyan energiával robbant be, hogy majd hanyatt estünk. Rögtön világossá tették, hogy igen, ez itt a Sepultura. Kifejezetten újabb dalokkal kezdtek az elején, a Phantom Self keleties kezdő témája és azt követő kegyetlen döngölő riffek nagyon hamar egyfajta transzba ejtették az embert. Ehhez mindenképp hozzátett, hogy messze a legkomolyabb fénytechnikával játszottak a többi előadóhoz képest. A lelke a viszont a mostani Sepunak is a ritmizálás, amelyhet keresve sem találhattak volna jobb embert, mint Eloy Casagrande-t. Merem állítani, hogy a világ 5 legdurvább metál dobosa között a helye. Az első ős Sepultura dal a Desperate Cry volt. Érdekesen szólnak ezek a dalok Derrick Green előadásában, kicsit más ízt adnak nekik, de egyáltalán nem mondanám ezt rossznak. Nagyon nyers és durva energia van a hangjában, olyan mint egy bulldozer. Innentől néhány kivételtől eltekintve, Derrick érás dalok futottak, amíg el nem érkeztünk a buli kb. kétharmadához, amikor is következett a klasszikus blokk. Megszólalt a Territory, és bár egyáltalán nem mondhatta senki, hogy eddig leült volna a buli akár egy percre is, de innentől érezhetően még nagyobb erőre kapott a közönség. Ettől a pontól kezdve a koncert végéig, az új és a régi Sepultura legnagyobb klasszikusait válogatták össze a legnagyobb örömünkre. Refuse/Resist, Arise, Ratamahatta, majd a Roots Bloody Roots zárta a sort. Igencsak hatásos befejező szett, össze is kellett szednünk magunkat, hogy bírjuk szusszal. Személy szerint először láttam a bandát élőben és egyáltalán nem csalódtam. Bármikor elmennék újra szívesen. Méltó lezárása volt a 2017-es Rockmaraton nagyszínpados programjainak.

Sepultura

Sepultura

Lezárásként még leültünk a sátor mellé néhány sörrel, ahol a Kill With Hate vette át a színpadot. Általános esetben bent tomboltam volna és ahogy hallottam ismét kifogástalan bulit nyomtak, de jelen esetben még a nagyszínpados történések hatásait próbáltuk feldolgozni. Az est utolsó fellépője a Slipchaos Slipknot tribute banda volt, majd ezzel lezárult az idei Rockmaraton. Ismét nem csalódtunk, a legjobb fesztivál, a legjobb arcokkal! Találkozunk jövőre!

Szöveg: Nimród

Képek: Vica, Dani

Teljes galériánk az ötödik napról megtalálható itt!