ROCKMARATON 2017 – Beszámoló a 2. napról

15327345_10155464553766521_811722810673252682_n

15327345_10155464553766521_811722810673252682_n

Dunaújváros, Rockmaraton. Ez a két szó bőven elég egy tökéletes nyár közepi, egy hetes üdüléshez. Bár a fesztivál a tavalyihoz képest egy színpaddal megfogyatkozott, ennek ellenére ismerős környezetbe, otthonos közegbe térhettünk vissza idén is. Megszokott minőség, megszokott arcok.

Szerkesztőségünk beszámolói a többi napról: 0. nap, 1. nap,  3. nap, 4. nap., 5. nap

 

Túlesett a Rockmaraton a nulladik, helyibandás és a folk metalos napon is immár, így vélhetően eléggé indokolt volt, hogy a koncertek kezdetéig az ember a parton hűsöljön. Sokan éltek a lehetőséggel, szerencsére az időjárás megfelelő volt hozzá, a szomjas rocker megvehette válságáron 290 forintért a sörét (+200 forint a repohár betétdíja, ami elég kevés ahhoz, hogy a jól kinéző, fellépők nevét viselő, jó kis műanyagpoharat inkább ne visszaváltsa, hanem eltegye emlékbe, egy tetszőleges színben), és mehetett ki a partra a fák alá, vagy akár bele a vízbe, ami kellemes hőmérsékletűre melegedett az elmúlt napok kánikulája során.

A nap a klasszikus magyar heavy metalé és a hardcore szcénáé volt, továbbá képviseltették magukat a ’hörgő nénik’ is – eléggé vegyes felhozatal. Amíg a Tetovált Állatmentők nagyszínpadon inkább a 30-40-50 éves korosztály számára kellemes hard rock és heavy metal muzsika ment, addig a fiatalabbak a Pit sátorban tobzódhattak, és kordon hiányában ugrálhattak be a tömegbe. Hét órakor pedig megkezdődött a durvulás a HammerWorld nagyszínpadon is – príma volt a felhozatal a keményebb bandák képviselőiből.

A színpad nyitózenekara jól csinálta, amit csinált – egy vicces, cirkuszi introt játszott le a Power a koncert előtt, ami mindenképp elérte a célját – meglehetősen sokan odasereglettek a színpad elé. Akinek ez sem lett volna eléggé csalogató, a vonzás nagyobb fokának elérése érdekében nem saját dallal, hanem egy feldolgozással kezdek – Dio Holy Diverjét talán nincs olyan rocker, aki ne ismerné, és ne akarna rá bólogatni, úgyhogy ’marketingből’ ötöst kap a Power. Ezután áttértek a saját dalokra, amik szintén marasztalták az odaérkezett rockereket. Klasszikus heavy powert játszottak, kellemes muzsika volt, de semmi több. Talán az „öreg motoros” generációnak dübörgött igazán ez a produkció.

power

 

A névvel ellentétben, egy végtelenül laza, már-már komikus színpadképpel léptek a deszkákra a Stress zenészei, a szegecses-pongyolás fáraó énekessel egy magasabb szintre emelve a fellépőruha fogalmát.
Második fellépőnek nem volt ez egyáltalán rossz, az egyébként Ossian és társai miatt érkezett rockerek ellötyögtek rájuk, aki meg nem bírja az ilyen retro hatásu, fasza kis hard rockot, még hűsölhetett a strandon. Az első (második, harmadik) sörök elfogyasztására pont alkalmas volt, a ’rockhangulatot’ teljes mértékben hozták.

power

Este 7-kor a szomszéd hc-s buliról sok sapkás arc átnézett a nagyszínpadra a Jinjer bulijára, még talán ők is be tudtak csatlakozni a darálóba. Manapság igen kedvelt banda,az első perctől hozta azt, amire mindenki (na jó, nem mindenki, de biztos sokan) kíváncsi volt. A dögös-hörgős-screamelős Tatiana Shmaylyuk habozás nélkül ordította le a kedves rockerek fejéről a hajat. Hihetetlenül hangzik, de az énekesnőn kívül még voltak mások is a színpadon, ráadásul olyan zenészek, akik maradéktalanul kielégítették a stílus kedvelőinek minden elvárását. Kár tagadni, eléggé rétegzene ez a Jinjer, emiatt talán kevesebben is voltak a koncerten, mint amire számítani lehetett, de abban biztos vagyok, hogy a fesztivál egyik legütősebb buliját bonyolították le. Kuriózumnak számíthat talán, hogy a kemény, öblös hörgés mellett pár másodperc erejéig az énekdallamokat is nagyon okésan hozta Tatiana, és a drop ZS-re hangolt gitárok szépen kísérték.

ji

Visszajáró vendégek már a new york HCt toló srácok a fesztiválra. Végre újra nagyszínpadot kapott az Agnostic Front, és nem csak a sátorszínpadon léptek fel, mint az első Dunaújvárosban rendezett Maratonon. Itt is csak úgy, mint akkor, ment a szokásos durvulás, és szerencsére a zenekar mellett a hangulat is visszatérő. Talán mondhatjuk, hogy ők az egyik legpopulárisabb hc zenekar iszonyat fogós dallamaik miatt, nem is csoda, hogy ennyien kíváncsiak voltak a produkciójukra, bár valahol érthető, hogy a napijegyes Arch Enemy fanok nem feltétlen a másik nagyszínpadot választották a Lord bulijával. Az I’ll do it my way és a Mi Manera (szintén „My way” angolul) valóban jók egy kis dühös ’hácéskodásra’, ám negyvenes meglett férfiaktól nem tudom, mennyire komolyanvehető ez a ’lázadás’, mindenesetre ez senkit nem érdekelt, ment az izombólugrálás, és a buli.

19990442_1622384054446567_5792292109642568597_n

Minden Ossian koncert, főként egy fesztiválos alkalom igazi népünnepély, talán nem túlzás, hogy az ő koncertjükön van az egyik legjobb hangulat, tipikus „kicsik és nagyok együtt szórakoznak” téma – rengeteg gyermekes család összegyűlt. A zenekar a tavalyihoz hasonlóan az idei bulit is a Rock katonáival indította, az „állj közéjük te is” sor mindenképp jó koncertindítónak számít. A családok már az elejétől fogva csápoltak – a „szeretném látni a kezeteket és a hangotokat” felszólításra mi mást is lehetne csinálni? Megvolt a közönségben a kötelező magyarzászló lengetése is, amit Endre bőszen fotóztatott. Természetesen nincsen Ossian buli Acélszív nélkül, amit körülbelül a buli közepébe csempésztek bele, és talán kivétel nélkül mindenki együtt kiáltotta az elhíresült dalszöveget. Hasonló szintű slágerrel folytatták a Tűzkeresztség eljátszásával, szerencsére egy kicsit tempósabban, mint a stúdiófelvételen. Hangulatos buli és a rajongók biztosan nem csalódtak.

oo

Az Arch Enemy az egyik legfölkapottabb a hörgős metalzenekarok között (az Amon Amarth-tal egy helyen), és talán az egyetlen zenekar, akinek nem vágta ketté a karrierjét az énekesnő-frontasszony-zenekararca kilépése. Angela Gossow távozása természetesen egy kicsit sokkolóan hatott a rajongókra, ám a pár éve bemutatott Alissa WhiteGluz, és a már vele készült album talán még nagyobb közönségkedvenc lett, mint elődei, és a kékhajú, ex-Agonistos lány is belopta magát mindenki szívébe. Szerencsére már készül az új album, de addig is még egy kicsit turnéztatják az előzőt, de lehet, hogy már ők is egy kicsit unják, ezért egyre több régi dalt és ősdalt szednek elő a koncerteken. Lehet, hogy ez volt az egyik oka annak, hogy az idei ’Maratonos bulijuk annyira nem jött át? Természetesen szívesen néztük őket, de mintha valami hiányzott volna… Rövid is volt a buli, és valahogy hiányérzetet hagyott bennünk. Alissa nagyszerűen hörög, és jól mozog a színpadon, de most vajmi kevésnek éreztem a közönséggel való kommunikációt („ismeritek az új koncertdévédét? tudjátok a címét? na, a címet ihlető dalt fogjuk most eljátszani” – talán ez volt a leghosszabb mondata), és a gitárosok közös pózolásai is inkább csak a kötelező hozásának tűntek, mintsem szívből jövőnek.  A keserűség másik indoka, hogy sajnos a hangzás 4 helyen sem volt jó, elöl nem is annyira váratlan dolog, hogy ez koncert nem szól jól, de jobb szélen, hátul középen, és balközépen is megálltunk egy-egy dal erejéig, de sajnos nem volt jó. Eleinte a dob és ének dominált csak, később már csak a pergődob csattogott ki a zenéből hallhatóan. Persze azért a Nemesis, No Gods No Masters, As the Pages Burn, You Will Know My Name, vagy a Ravenous kárpótoltak, de nekem például egy No More Regrets iszonyatosan hiányzott.

19990572_1622384897779816_3655085536366710394_n

Hát, így ért véget a második nap.

Galériánk a második napról megtalálható itt!

Szöveg és képek: Vica, Dani