fbpx

Rockmaraton Fesztivál beszámoló – 2. nap.

Vica:

A keddi rockmaratonos napra már visszatért a maratonozó rutin, a dunaújvárosi Gólyafészek vendéglőben való ebéd után be is indult a nap. Imádjuk őket, közel van, olcsó, finom, két- vagy háromfogásos menü levessel, fesztiválgyomornak nincs jobb! A zenei rész a pécsi Rumprooffal indult, akik bár egy hegedűssel kevesebben, de ugyanakkora lendülettel csaptak a húrok közé. Nem egyszerű felverni egy fesztiválközönséget kora délután, úgyhogy a srácok régi jó szokásokat újra felelevenítve feldolgozásdalt is játszottak, hogy kicsit megjöjjön az emberekbe a bulizhatnék, aztán emellett már a saját kalózos témáik is nagyon jól működtek, Máté hangja pedig még mindig zseniális. A Borders of Byzantiumról sajnos lemaradtam, de állítólag elég nagy technikai problémáik adódtak, úgyhogy talán nem akkora tragédia, hogy a velük való, már régvárt első találkozás napolódik.

Ezután számomra a nap a „jobboldali” nagyszínpad előtt telt nagyrészt, itt volt egy igazi jó kis folk metalos seregszemle. Nem tudom pontosan, mi történt, talán az egymást hergelő emberkék a közönségben csinálta hangulat járult főként hozzá, de nekem most ez a Kylfingar koncert sokkal jobban átjött, mint mondjuk az előző 2. Hibák persze így is akadnak, de egyáltalán nem szakítja meg a bulizást, jó setlistet is raktak össze, talán pár dolgot minimálisan megcsűrve-csavartak a stúdióverziókhoz képest a dalokban, ami nagyon jól jött ki. A színpadon volt harci bemutató (Amon Amarth Way of the Vikings sztájl), a közönségben pedig földön ülős evezős játék – ilyet szerintem nem is láttam még Magyarországon magyar együttes koncertjén!

Másodiknak a modern folk metalcores Niburta érkezett, egy kicsit túl hosszúra nyúlt beállás után tőlük is megkaptuk az adagunkat olyan dalokból, mint a ReSet, az átírt-áthangszerelt Nap és hold, ami így sokkal jobb, két új(abb) dalt, a Morning Star-t és a Fading Willow-t, amin a közönséget egy kis operatőrködési munkára is felkérték, meg nagy örömömre Dance of Satyrs is, ami az egyik legjobb derékbólheadbangelős nóta, ráadásul az is külön öröm még, hogy Bergics Andris zenekarba érkeztével visszatért az élő duda és furulya a dalokba, a kavalt sajnos pont a lényeges résznél, az Awakening első másodperceiben nem hallottuk, de utána azért ki lehetett hallani, hogy ezt a problémát megoldották. Az új lányon még kicsit azt érzem, nem találja a helyét a színpadon, nem tud vagy nem mer magával mit kezdeni, de ez egyértelműen csak a helyzet újdonságának tudható be, van pár dolog, amin a rutin segíteni fog, úgyhogy nekem pozitív a képem.

És nincsen folk nap Dalriada nélkül sem, érkezett a zenekar, és mindent vitt, nem is tudok belekötni. Egyre nehezebb róluk írni, és nem csak azért, mert ez volt a harmincharmadik koncertem, hanem mert egyre profibb és profibb az egész. A beállás alatt bár megijedtünk, hogy az éneket nem lehet majd hallani, de kérem szépen, a Dalriada jól szólt a Rockmaratonon az első sorból. Ezt valaki légyszi küldje el a 2009-es énemnek megnyugtatásul. Továbbá nemcsak, hogy jól szólt, még egy kis külön meglepetést is hozott – a szintén nem mindig előtérbe helyezett klasszikusok mellett, mint a Nap és szél háza és a Téli ének, kaptunk egy csilliárd éve nem játszott Zách Klárát! Nagyot tarolt ez az Arany János ballada megzenésítés, jó volt kicsit újra felfedezni magamnak ezt a dalt, meg tudatosítani, hogy még mindig gond nélkül megy a szöveg… Jó élmény volt a Dalriada, tetszett az „ezerszer átkozott és szeretett” kezdetű beharangozója a Hajdútáncnak, és volt egy jó nagy wall of death a Komámasszonyra.

Elérkezett az idő a külföldi headlinerekre. A Finntroll az elmúlt évek során kimondottan csendben volt, Henri Sorvali zeneszerző egyrészt a Moonsorrow-val volt elfoglalva, meg nyilván minden más dologgal is, úgyhogy új anyag már jó rég nem készült, és így nem is túlzottan turnéztak, bár a 2015-ös Made of Metalon még pont meg bírtam őket nézni. Jó volt most is a viszontlátás, bár azért igencsak kedvünket szegte az az aprócska tény, hogy az egyik erősítő elszállt, és kb. két és fél dal kellett hozzá, hogy megszereljék, és a semmiből előkerüljön egy Orange láda. És mivel a játékidő nagyon behatárolt, beütött a show-must-go-on, úgyhogy addig is tolták a zenét gitár nélkül, szerencsére a szinti jól hallatszott, és náluk az játssza a fő témákat, tehát élvezhetetlen azért nem volt, meg semmi. Itt egy igazi best of setlistet kaptunk, Jaktens Tid, Korpens Saga, Trollhammaren, Solsagans, Nattfödd, Blodsvept, és még sok más, tényleg igazi fanservice volt az egész, imádták is az emberek, egy másodpercre sem állt le a pogó, és rakták is fel az embereket a közönség tetejére crowdsurfölni. Kicsit itt azért elkezdődött érződni, hogy kevés az az egyórás játékidő a külföldi headlinereknek. Idén inkább arra koncentráltak, hogy minél több zenekar fel tudjon lépni – nincs is most olyan, hogy szigorúan váltásban szól a két nagyszínpad. Viszont rövidnek tűnik így, ez is, és az Eluveitie is, mire elkezdődik, már vége is, és sok mindent ki kell hagyni.

Emlékszem az Eluveitiet eleinte úgy harangozták be, hogy Slania évfordulós koncert lesz azzal az albummal, csak közben kijött az Ategnatos, úgyhogy inkább arra fókuszáltak (Rebirth, Deathwalker, Ambiramus), de itt sem maradhattak el a klasszikusok, nyilván kötelező Inis Mona, The Call of the Mountains (mondjuk énnekem ez mindig megakasztja a folk bulit), King, Thousandfold és egyebek. Már ami ugye az egy órácskába belefért… Én sokkal jobban örültem volna a Slania-setnek, de hát az élet nem kívánságműsor, és érthető, hogy az új albumot promotálják. Chrigel Glanzmann továbbra is nagyon jó frontember, igazán élte a bulit, kommunikált a közönséggel, és csupa alázat jött le a viselkedéséből a közönség iránt, ezerszer háláját fejezte ki, Fabienne Erni pedig továbbra is imádni való és nagyon jól énekel. A többieken viszont az látszott, hogy nem annyira élvezik a bulit, nem annyira tűntek zenekarnak abból a szempontból, hogy kicsit olyan bérzenész hatását keltették, viszont a koreográfiaként betanult színpadi mozgások (helycserék, szinkron-headbang) pedig pont egy összeszokott banda hatását keltették. Valahol amúgy érthető is Chrigel hálálkodása a közönségnek, azért még mindig kérdés, lesz-e valaha olyan az Eluveitie, mint régen volt, és ők azért egyértelműen sokat estek a népszerűségi skálán ezzel a sok tagcserélgetéssel. De na, végtére is a zenéért voltunk ott, az pedig teljesen jó volt, ez a Finntroll Eluveitie kombó nekem egy jó kis nosztalgia vonat volt.

Dani:

Az AWS idén a szerdai nap zárófellépője volt a Barba Negra színpadon, de a késői kezdés ellenére is szép számmal gyűlt össze a tömeg. Nem mondanám magam túl nagy AWS rajongónak, de akárcsak tavaly, idén is az egyik legkellemesebb meglepetést hozta össze a banda a számomra. Iszonyú pörgős és élvezetes “best of” setlistet adtak elő, egy percre sem ült le a buli. Örs szokásához híven nagyon közvetlen volt a közönséggel, több alkalommal is lejött pacsizni a színpadról, és megénekeltetni az első sort. A színpadi látvány meg egész elképesztő. Fények, lángok, füst minden mennyiségben. A fesztiválon eddig teljesen egyedülálló látvánnyal és hangulattal robbantott egyet az éjszakába az AWS.

Tancsik Matyi:

Nem volt túlzás azt állítani, hogy az eddigi legtartalmasabb, és változatosabb zenei felhozatalnak lehetünk tanúi idén a Szalki-szigeten, és ez a tézis csak napról-napra egyre jobban beigazolódik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a “sold out” közeli állapotok, és azok a napok, esték, amikor egy gombostűt is nehezen lehetne nem csak a színpadok előtt, hanem a fesztivál teljes területén leejteni. Soha rosszabb fesztivált! Így volt ez a tegnapi nap folyamán is, így követve a népes tömeget, a délelőtti regenerálódás, és az első gyógysörök után mit volt mit tenni, ismét a színpadok felé vettem az irányt, és már kora délutántól a Nova Prospect hibátlan napindító bulijára kortyolgattam az első söröket. Mit ne mondjak, a csapatot a hazai frontcsajos szcénában az egyik legkomolyabb potenciált magában rejtő csapatnak gondolom stílusukon belül, ebben pedig csak megerősíteni tudtak. A korai kezdés ellenére elég szép számú közönség alakult ki, így ez nem szegte Gabiék kedvét, hogy egy nagyszerű bulit letoljanak. Elemezgethetném, milyen pozitívumok voltak a közel egy órás játékidejükben, azonban nekem ez a találkozás inkább arról szólt, illetve abban erősített, hogy hagyjuk az aggodalmat másra a rockzene jövőjét illetően, hiszen amíg ilyen stabil utánpótlást kapunk, addig egy szavunk sem lehet!

Bevallom, a folk metal egyáltalán nem asztalom, így ez a nap annyira nem kedvezett nekem, ahogy haladtunk előre az estében, mindenesetre a Finntroll, és Eluveitie bulija helyett én inkább a többi színpadnál mozgolódtam, példának okáért a Burnout buliját kaptam el már a nyitóakkordoktól, és a kis színpad ellenére is remek hangosítással tolták a srácok a kötelezőt, mintegy bemelegítésnek a Road előtt. Bár a srácok nem ritka fellépők pesti, és vidéki helyeken egyaránt, számomra is meglepő, hogy az utunk nem keresztezte mindeddig egymásét, és micsoda hiba! Feszes, végtelenül hangulatos bulit toltak, egészen rendhagyó hangszereléssel, és igazi fiatalos, vérpezsdítő energiabombaként hatottak. Nem tudom mikor tudom legközelebb elcsípni őket valahol, de egy biztos, hogy nem hagyom ki.

Egy ilyen alapozás után a Road műsora már csak hab volt a tortán, és nem is akármilyen hab, ugyanis tőlük megszokott monumentális színpadképpel robbantak be a hatalmas létszámú közönségnek. Jelentős változás nem történt a setlistben, amolyan best of showt kaptunk (félreértések elkerülése érdekében ezt egyáltalán nem negatívként írom), annyi változással, hogy a Világcsavargó ezúttal kikerült a repertoárból, számomra pedig ez az egy dolog volt, ami némi negatív szájízt hagyott bennem, de annyira hosszú, és az utolsó akkordig tartalmas műsort láttam, hogy egye meg a fene elven ez a tüske is hamar kikerült belőlem a végére, és csak a jó emlékek maradtak.

Talán “köszönhetően” az előző napok hajtásának, és hajnalba nyúló beszélgetéseknek az este előrehaladtával beköszönt a fáradtság, de azért még az Arénába átszaladtam a Terror műsorából elcsípni valamit, de sajnos már a búcsútust húzták, ellenben a Don Gatto a késői kezdés ellenére is teltház előtt csapott a húrok közé, nem kis örömömre az első pillanattól kezdve elcsíptem őket. Hozzájuk méltóan nem túlnyújtott, de annál velősebb fokozatra kapcsolták a darálót, és tartották is ki a buli végéig. A hangulat a közönség részéről is a tetőfokára hágott, volt itt moshpit, circle pit, még egy-két színpadra felszaladásnak is a szemtanúi lehettünk, le a kalappal a srácok előtt, hogy a késői kezdés ellenére is ekkora energiákat tudtak felszabadítani, és észrevétlenül tolták át a megfáradt arcokat a másnapi napba. Személy szerint szívesen bólogattam volna még az Arénában, de mint minden jónak, ennek is hamarosan vége szakadt, így én is visszavonulóra vettem a figurát, rákészülve a másnapi támadásra.

 

 

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/