Rammstein-Rammstein (Universal Music 2019)

Előadó: Rammstein
Album: Rammstein
Származás: Németország
Megjelenés éve: 2019
Stílus: industrial metal
Honlap: https://truck.rammstein.de/de/
Értékelés 8/10

 

 

Szép kerek szám a tíz, ha pedig években nézzük, akkor ennyi idő pont jó lenne egy jubileumnak is, kár, hogy ennek a mára jelentősen magasra duzzadt számnak némileg keserű szájíze van, tekintve, hogy ennyi idő telt el az utolsó Rammstein korong megjelenése óta. Most vegyük úgy, kicsit szigorúra veszem a figurát, és nem számolom a két évvel ezelőtti Live In Paris kiadványt, ami a zenekar életművében csupán kiadványban számított újnak (és félig-meddig hiánypótlónak), új számok nem kerültek terítékre, tekintve, hogy koncertanyagról beszélünk. A tíz éves stúdiócsend persze egyáltalán nem azt jelentette, hogy a Tillék szögre akasztották volna a gitárt, hogy nyugodtabb életmódra váltsanak, hiszen hihetetlen ázsió övezi őket a mai napig, csupán maradjunk annyiban: nem kapkodták el a lemez munkálatait, méghozzá nagyon nem.

Az elmúlt időszakban akár a világ körüli turnékörúttal kerülhettek bárki figyelmébe, teljes telt házakat produkálva, vagy úgy, hogy a csapat nem mindennapi billentyűse Christian Lorenz (avagy Flake) megjelentette nagyon sajátos hangvételű önéletrajzi regényét, amelynek bár nyomokban sincs köze a legendás csapathoz, mégis az olvasó, vagy rajongótábor egy fedél alá hozta őket. Nade! Ha már az előbbiekben arról keseregtem, hogy tíz éve hoppon maradtunk az új lemez kapcsán, ne feledkezzünk el a banda Deustchland nótájáról, ami egyrészről az első másodperctől kezdve a végletekig megosztotta a világot, másrészről kétségtelenül előhírnöke volt annak, hogy most már tényleg készülődik valami a Rammstein konyhájában. Mindennek árnyékában nem csoda, mennyire vártuk az új lemezt, és lássunk csodát: ha nehezen hiszed el, akkor is így van.

A német industrial atyákkal úgy is mondhatnám, hogy ugyan nem viharos, de szoros viszonyt sem tartunk. Becsülettel végigkövettem az eddigi munkásságukat is visszamenőleg, majd időről-időre különböző időtartamokra képbe kerültek nálam, aztán eltűntek, de az új mű mellett már természetesen én sem tudtam érdektelenül elmenni. (Fordul is velem egy hatalmasat a világ, ha belegondolok, hogy már a Rosenrot is tizennégy éves, mennyire is megy az idő…)

De nézzük is a lemezt, a maga végtelenül minimalista, sokat egyáltalán nem mondó borítójával, amely kompozíció előtt a néhai Andy Warhol is megemelné a kalapját, ha maga a zene nem tetszene neki, még akkor is. 11 nóta, negyvenhat percben, se nem rövid, se nem rétestészta hosszúra nyúlt cucc, a számcímek sem különösebben beszédesek, na de kérem, ezt a jelenséget nem megszoktuk már?

…mint ahogyan azt is, ahogy a Deutschland első szintis, majd középtempós lökései hirtelen elkapnak, néhány másodperccel később Lindemann frontember hamisíthatatlan orgánumával kiegészülve. Innentől nem kérdés melyik zenekarral van dolgunk, annyira Rammstein ízű az első perctől kezdve, méghozzá a legjobb érák karakteres hangzását idézi fel. Ha azok közé tartozol, akikben dolgozott némi ellenérzés a nótához kapcsolódó klippel, valószínűleg pillanatok alatt elfelejted, és csak a zenére koncentrálsz.

Hogy mennyire domináns ezúttal is Flake billentyűzése, az a következő Radio számon is megmutatkozik, humorosan még azt is mondhatnám, hogy rádióbarát szám a javából, bár kíváncsi vagyok, bármikor is hallhatjuk-e a lemez bármelyik nótáját rádiós platformon. A Radioban nem is maga a szám, hanem a refrén, és a ritmus, ami egyből elkap, de tény, hogy kicsit szokatlanabb, nem a klasszikus hangvétel. Bátran írom már most, hogy ez a lemez a meglepetések tárháza, mert a szokatlan dolgoknak itt még nincs vége.

Miért is írom, hogy szokatlan dolgok? Hát mert ez a lemez tényleg színültig van töltve olyan húzásokkal, amelyek ugyan eddig nem szerepeltek első helyen a Rammstein zenei repertoárjában (maximum egyszer-egyszer kacérkodtak vele régebben), mégis hibátlan egészet alkotnak a tizenegy számban, mi meg örülhetünk, hogy mertek új elemekkel operálni. Megmaradt a régi íz, de hadd fogalmazzak kicsit reklámszöveggel, mindezt egy vadi új köntösben formálták újjá. A szövegvilág, és a tartalmi mondanivaló nem ugrott különösebben mércét, most is a régi elemekből táplálkoznak, legyen szó politikai, társadalmi töltetű, szexuális irányultságú mondanivalókról, vagy elvontabb kérdések boncolgatásáról. Akkor lepődnénk meg, ha nem ezt kaptuk volna, de jól van ez így, ettől szeretjük, avagy abszolút nem szeretjük őket. Van itt zeneileg is klasszikus Rammstein (Deutschland, Radio, Sex), de kapunk olyan, elsőre nagyon nehezen bekategorizálható nótákat is, mint a Puppe, vagy a Was ich Liebe, de gondolkodás nélkül ide sorolhatnám a Diamantot is a maga nyugodt, mégis nagyon erős karakterisztikájával, melynek egyenes folytatása is lehetne a Weit Weg. Amikor meglepetésekről beszéltem, pont ezek jutottak eszembe első etapra. Arról már nem is beszélek, hogy az utolsó előtti Tattoo-ban olyan heavy metalos darálás viszi le a fejünket az első etapban, hogy csak kapkodom a fejem, ugyanaz a lemez megy-e? Igazi régisulis gitárriffelgetés, amiből ismét Till hangja ugraszt ki.

A lemez a Hallomannal zárul, mintegy méltó befejezés gyanánt. Nyugodtan, letisztultan köszön el a hallgatóságtól, korrekt zárása egy zenei látványkiállításnak is elmenő jelenségnek. Nem színtiszta zúzást kapunk közel ötven percben, hanem sokkal inkább momentumokat, ami hol szinte tőből rántja le a fejünket, hol pedig simogat. A Rammstein számomra a bennük rejlő, mai napig maximális fordulatszámon pörgő ötlettárról adott ezúttal tanúbizonyságot, na meg arról, hogy szégyelljem magam, amikor megkérdőjeleztem őket, mert nem okoztak csalódást. Ha a következő évtizedben sem főznének ki valami újat, ne adj’ istenem ezzel zárnák a diszkográfiájukat, akkor is hosszú időre elég muníciót kaptunk. Sokat hallgatós, lehet, hogy elsőre kicsit nehezen is beérő lemez, főleg az újdonsült rajongók számára, viszont sok rejtett értéke tűnik elő, minél többet hallgatjuk, így mindenkinek csak annyit tudok mondani, ne adjuk fel az első hallgatás után, ha esetleg nem talál célba. Nálam előre helyezte magát az aktuális kedvencek listájában, és gyanítom, hogy az év végi listámban is helyet szorítok neki. A nyolcas pontszám nem a zenei negatívumok miatt ennyi, hanem még nálam is érlelődnie kell. Kérdezz meg egy hónap múlva, lehet, hogy simán tíz pontot dobok rá akkor!

Írta: Tancsik Mátyás

Ezúton is köszönjük a segítséget, és a lehetőséget az Universal Musicnak!

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/