Programozók és varázslók – Haken/The Algorithm/Next to None koncertbeszámoló

Fellépők: Haken (USA/UK), The Algorithm (FR), Next to None (USA)

Helyszín: A38, Budapest, Magyarország

Időpont: 2017.04.06.

Galéria a cikk alatt!

16427238_1237681606269774_7591164805220528368_n

Úgy tűnik, az A38 vállalta magára azt a felelősséget, hogy hazánkban is terjessze az igét, amit a progresszív fűfajok hordoznak magukkal. Hiszen a múltheti Plini/Diseprse/Micic kombó után ismét e stílus művészeit vonultatta fel a színpadon. Az este folyamán találkozhattunk a középiskolás, metálos lázadó önmagunkkal; püfölhettünk a billentyűzetet, mert lefagyott a rendszer; és megállapíthattunk, hogy varázslók bizony léteznek.

IMG_3105IMG_3122Már meg sem lepődtem azon, hogy a koncertek kezdete előtt 20 perccel tömeg van az A38-on. Úgy tűnik, tényleg nagyon populáris lett ez a fajta progrock/kultúrmetál irányzat a hallgatók körében. Pár évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy teltház legyen egy ilyen koncerten, de hát változnak az idők… szerencsére pozitív irányba. Ráadásul a további népszerűsítés érdekében egy egész TV-s stáb ügyködött a buli megörökítésén.
Kezdésképpen az amerikai Next to None lépett a színpadra, nem tökölvén egy percet sem, azonnal próbát tettek az arcunk letépésére.

Egy rövidke Star Wars intró után léptek a deszkákra a zenészek, és meglepődve tapasztaltuk, hogy ők bizony gyerekek. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy babazsúr volt a hajó fedélzetén, de kis túlzással állíthatom, hogy a jelenlévők közül a zenészek voltak a legfiatalabbak. Itt szeretném megjegyezni, hogy a közönség soraiban ezúttal az idősebb korosztály is szép számmal képviseltette magát. Jó volt látni „anyut” és „aput” kézen fogva headbangelni. Na de ne kalandozzunk el ennyire. Szóval a Next to None odab@sz. Az egész koncerten a pörgős és ugrálós számok domináltak, miközben megtapasztalhattunk, hogy miként is szól egy képzett énekes torkából a hörgés. A banda egyértelműen nem az egyediségtől lett híres, tagadhatatlanul a jól bevált klisékre építkeznek, még a felállásban is: lányok kedvence szépfiú az énekes; aranyos, kedves srác a basszeros; hosszúhajú tököslegény a szólógitáros; és az örökmozgó hiperaktív dobos.

Nem tagadom, ezek ellenére engem kilóra megvettek a játékukkal. Már-már a hideg futkosott a hátamon, a produkció láttán, mennyire BADASS már ez a banda. 15 évesen pontosan ilyen szerettem volna lenni:D Iszonyatosan intenzív és átütő erejű riffek egész egyszerűen letaglóztak, és elvették a maradék eszemet. Nehéz szavakkal leírni azt, amit a dobos, Max Portnoy művelt. Igazi Mike Portnoy-i minőségű dobolást nyomott le, ami mondjuk nem annyira meglepő, tekintve, hogy a fia, és ’idősebb M.Portnoy’ egyébként a zenekar producere. A ’sarj’ teljesen meg volt örülve az egész koncert alatt, és úgy püfölte a bőröket, hogy rendszeresen újjá kellett építeniük a felszerelést a technikusoknak. Amikor már olyan tempóban és extázisban dobolt, hogy nem volt elég hozzá a két a keze, előszeretettel használta a talpát is a cinek megszólaltatásához 😀 Progressive metal ide vagy oda, a közönség végigtombolta a koncertet, és újra (vagy továbbra is) 16 évesnek érezhette magát.

 

IMG_3151A folytatásban a francia The Algorithm prüttyögte szét a kedves közönség arcát. A két(!) tagú, zenekarnak csak jóindulattal nevezhető formáció az informatika világába találta meg a helyét. Ketten szólaltatnak meg olyan dallamokat, amiket más bandák 4-5 fős felállásban oldanak meg. Persze egy picit csalóka a helyzet, ugyanis a produkció lényegét képző elektronikus zene teljes egészében samplerről ment. Amivel baj még nem is lenne, de oly mértékben elemi része a számoknak a trance music, hogy voltak pillanatok, amikor teljesen fölöslegesnek éreztem a zenészek jelenlétét. A koncert bizonyos szakaszaiban komolyan elgondolkodtam, hogy jó helyen járok-e. Nem vagyok túlságosan jártas az elektronikus (nem metal) zene világában, de azt biztonsággal megállapíthatom, hogy ennyire a „tech-prüttyögést” preferáló, és ekkora hangsúlyt rá fektető zenét még nem hallottam. Mondjuk kétségtelenül egy nagyon sajátos atmoszférát biztosít ez a hangzás, és nem hagyta lankadni a figyelmünket. Már azért sem, mert az egész koncert piszok hangos volt.

Tudom, nem szokványos dolog erről beszélni egy beszámoló kapcsán, de most úgy érzem, szót kell ejteni róla. Nincs mit szépíteni a dolgon, a tökéletes hangosítás ellenére, annyira-hangosra sikeredett a produkció, hogy konkrétan el kellett jönnünk az első sorokból, mert szó szerint fájt a fülünk.   Eddig úgy tűnhetett, hogy le akarom húzni a zenekart, de szerencsére erről szó sincs. A negatív tapasztalatok ellenére, és az erősen rétegzene jellegétől eltekintve, én megtaláltam a nekem tetsző aspektusát a koncertnek. Számomra csodaszámba mennek azok az emberek, akik ilyen profi módon tudnak ötvözni két, teljesen eltérő stílust, és tökéletesen elő is adják. Rémi Gallego gitárjátéka nagyon súlyos hangvételt ad az egész performansznak. Sok érdekességet sajnos nem tudok írni, ugyanis a stílus jellegzetessége, hogy szinte nulla a zenészek és a közönség közötti kapcsolat, és majdnem egy szuszra tolták le az egész koncertet.  Én kifejezetten élveztem ezt az igazán különleges előadást, és jó élménnyel lettem gazdagabb.

IMG_3281
Hát, a Haken meg… igazából még ebben a pillanatban is a hatása alatt vagyok. Nem teljesen tudom, hogy mit is láttam, éltem át a koncertterem sötétjében. Az mondjuk teljesen biztos, hogy ez az előadás helyet kapott a TOP 5 koncertjeim között. Legutóbb is áradoztam arról, hogy a Plini mennyire egyben van zeneileg, és mennyire tökéletesen szól koncertkörülmények között is. Hát, erre az eredményre rápakolt egy pár lapáttal a Haken. Én még az életben nem láttam zenekart ennyire összhangban lenni, és ennyire sokrétű produkciót megvalósítani. Számomra a teljes mámor és boldogság jellemzi, de ahogy láttam, az egész közönség egy teljesen másik dimenzióba került. Ross Jennings énekes tutibiztosan nem ember. Ennyire széles skálán mozgó és sokoldalú énekhang csakis valami varázslat hatása lehet. A részben power-metalon szocializálódott kicsiny lelkem, örömkönnyeibe hempergett a koncert alatt. Ha csak Jennings hangját kellett volna hallgatni egész este, zene nélkül, akkor is teljesértékű műsort kaptunk volna.

IMG_3184

Gondolom, így már nem kell ecsetelni, hogy miért is szólt akkorát a Haken. Már azzal megadták a kezdő hangulatot a népnek, hogy a legutóbbi albumukkal, az Affinity-vel nyitottak. A tökéletes kezdést egy tökéletes folytatás követte, amitől teljesen vége lett a világnak. Az 1985 című slágerük csendült fel a maga retró módján, miközben a zenekarban megjelentek a világító szemüveges emberkék. Szerencsére ezekből a relikviákból a közönségnek is jutott pár darab, bár nagyon szerencsésnek kellett lenni, hogy a tömegbe egyáltalán esélyt kapjunk a megszerzésükre. Azért az sem elhanyagolható tény, hogy közel két órát (!) játszott a zenekar, ami teljesen indokolt a majdnem 15 perces számaik miatt. Minden egyes tételük egy külön kaland érzetét keltette, és feltűnésmentesen, nagyon ügyes átvezetőkkel biztosították a folyamatos hatást.

IMG_3256

Ennek a katarzisnak a tetőpontja egyértelműen Jennings énekszólója volt, ami könnybe lábasztotta a legelvetemültebb metálosokat is. Varázslatos hangjával mindenkit letaglózott. Hozzátenném, hogy később pár sor erejére beugrott a Next to None énekese is, bizonyítva, hogy nem áll olyan távol egymástól a két zenekar stílusa. Azon már meg sem lepődtem, hogy a srácoknak sikerült összerakni egy kórushatású acapellás vokális szerzeményt, amibe szinte az egész zenekar szerepet vállalt. Cukiságból mindenképpen ötös, mert olyan volt, mintha egy általános iskolai kórusmű lenne. Az egész koncertre jellemző volt a kevés szóló és a magánakció (az énekorgiát leszámítva), amitől nagyon folyamatosnak hatott a show. Egy dal keretén belül egy-egy rövidebb időre kapott a gitár és a basszusgitár egy kis önálló figyelmet, de ezt leszámítva sallang- és konferelásmentesen zajlott a zenei orgia.

Tudtam én, hogy jó zenekar ez a Haken, és tisztában voltam vele, hogy valami maradandót fognak produkálni, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy ilyen extázissal sokkolják a közönséget. Tényleg bánhatja mindenki, aki nem jött el megnézni őket, mert egy olyan zenei élményt hagyott ki, ami igen ritkán adatik meg egy mezei metálosnak.

Beszámoló: Dani

Fotók: Vica