Ötödik születésnapjára készül a The Tumor Called Marla

2019. 02. 20. - 11:26

Április 13-án irány a Dürer, és a Marla-szülinap! Esemény itt!

A The Tumor Called MARLA egy 2014-ben alakult modern/alternatív metal zenekar, úgyhogy idén bizony már az ötödik évfordulóját ünnepelheti.  A Budapesten alakult csapat popos metaljában férfi és női énekeket kombinál, ezzel egyedi hangzást teremtve. Első kislemezüket még 2015-ben adták ki, a Limbo City című albumuk pedig 2018-ban jelent meg, amibe itt bele is tudtok hallgatni:

A megjelenést egy 14 állomásos lemezbemutató is követte, fesztiválfellépésekkel is, ami kellőképpen felkeltette mind a közönség, mind a szakma érdeklődését, kiemelkedően jó kritikákat kaptak, és a német Legacy Magazin válogatáslemezén is megjelentek.

A The Tumor Called MARLA már az új albumán munkálkodik, mindeközben márciusban a Dreamgrave-vel egy erdélyi turnéra indulnak, hazatértük után pedig gőzerővel készülnek majd a budapesti nagykoncertre, a születésnapot ünneplő hepajra április 13-án, a Dürer Kertben. A nagyszabású esten fellép még a Dystopia, az első debütalbumát megjelentető Tiansen, és a Waiting for Violet is. Hatalmas buli, különleges fényshow és műsor készül, ne hagyjátok ki! Jegyek a bulira itt kaphatók!

A csapat teljes albuma meghallgatható itt! Emellett böngészgessétek a The Tumor Called MARLA Youtube-csatornáját is, ugyanis elég sok csemege, mindenféle vlogok és izgalmak lelhetőek ott fel!

Zenekari kép forrása: Jakkel Rudolf

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN