fbpx

,,Egyfajta érzelmi megtisztulás…” – Interjú a Nailed to Obscurityvel

English version here! 

A január 25-i koncert előtt csíptuk el a német srácokat a friss Nuclear Blastos üdvöskéből, a Nailed to Obscurity-ből, hogy picit kifaggassuk őket a zenekar dolgairól. Az interjúra boldogan vállalkozott a frontember Raimund Ennenga és gitáros Jan-Ole Lamberti, akik egyértelműen nagyon egy hullámhosszon pendülnek, olykor egymás gondolatait fejezték be, és nagyon szívesen meséltek a zenéhez kapcsolódó érzelmeikről.

Két hete jött ki a legújabb albumotok, a Black Frost. Milyenek eddig a visszajelzések?

Raimund Ennenga: Nagyon pozitív eddig minden visszajelzés, sokkal jobb, mint amire számítottam, pláne ha azt nézzük, hogy a német slágerlistán 37-ikek lettünk a múlt héten.

Jan-Ole Lamberti : A Soilwork is felkerült a slágerlistára a tizedik helyen, ami szintén hatalmas dolog, hiszen ott van mindenféle rádiós meg pop előadó is. Ehhez képest a mi 37-ünk is elképesztő, hiszen igen kis zenekar vagyunk, úgyhogy elég nagy meglepetés volt. Általában véve is nagyon jók eddig a visszajelzések, a legtöbb lemezkritika nagyon pozitív, elég sok helyen maximális pontszámot kaptunk. Eddig erre az albumra érkeztek a legjobb visszajelzések.

Személyesen, szubjektíven mit gondoltok az albumról?

Ole: Száz százalékig elégedett vagyok. Amikor még írtuk az albumot, minden egyes dolgot megkérdőjeleztünk, de azt hiszem, ez normális, ha valamit alkotsz. A lemezfelvételek előtt stúdióba mentünk már, egy egyhetes pre-production munkára a Triptykonos Viktor Santura-val, aki egyébként most beugró basszusgitárosként van velünk a turnén. Már akkor éreztük, hogy igen, ez az az album, amit fel szeretnénk venni.

Az Opaque album óta a Nuclear Blasstal dolgoztok, honnan jött ez a közreműködés?

Raimund: Ők igazából újra kiadták az Opaque-t és a King Delusiont, úgyhogy mondhatni a Nuclearos debütálásunk csak a Black Frost volt. Természetesen nagyon örülünk neki, korábban egy kis német kiadónál, az Apostasy Records-nál voltunk, ott adtuk ki a King Delusion-t először, és nagyon meg voltunk vele elégedve. Akkor éreztük, hogy talán ideje lenne megmászni a következő lépcsőfokot a zenekar életében, és új kiadót keresni. Az akkor kiadónk főnöke, Tomasz Wisniewski pedig magától ajánlotta fel, hogy segítek nektek kiadót keresni mint menedzser. Elégedettek voltunk a munkájával, nem volt ellenünkre, hogy a jövőben is vele dolgozzunk, úgyhogy belementünk. Leesett az állunk, amikor előhozakodott a Nuclear Blast-os ajánlattal! Hiszen ők egy óriási kiadó, rengeteg legendás bandával – és szívesen dolgoznának velünk?! Nem volt kérdés, hogy aláírjuk a lemezszerződést, hiszen ők A metal kiadó, úgyhogy nagyon büszkék vagyunk erre a mai napig.

Ha kicsit visszamegyünk a múltba, az Abyss album kiadását egy hatéves szünet követte amikor egyáltalán nem adtatok ki semmit. Ennek mi volt az oka?

Ole: Az Abyss felvételi munkálataikor voltunk életünkben először stúdióban (bár Raimund akkor még nem volt a zenekarban). Ez volt a legelső alkalom, hogy dalokat rögzítettünk, úgyhogy felvettünk minden addigi jónak tartott dalt. Nem gondoltunk úgy a dalírásra akkoriban, mint ahogy mostanság tesszük. Az album felvételei után egyszerűen csak minél többet akartunk élőben játszani, a fő fókuszunk a koncertezés volt, és egyszerűen elfelejtettünk új dalokat írni. Aztán végre lett elég tapasztalatunk, elég új dal, felvettünk egy albumot, de egyszerűen nem voltunk megelégedve az eredménnyel – sem a produkcióval, sem az akkori énekesünk teljesítményével. Úgyhogy félretettük az albumot, inkább turnéztunk játszottunk Mexikóban is, jó volt félretenni az albummal kapcsolatos gondokat, meg kicsit prokrasztinálni. (nevet) Aztán rájöttünk, hogy ebben a formájában nem adhatjuk ki az albumot semmiképp sem, úgyhogy fel kellett tennünk a kérdést – abba akarjuk hagyni ezt az egészet, vagy elég csak valamit megváltoztatnunk? Természetesen felmerült, hogy egy új énekesre van szükségünk, ekkor kértük fel Raimundot, hogy csatlakozzon a zenekarhoz. Úgyhogy még másfél évre volt szükségünk az énekek átírásához, meg persze az új dalszövegek elkészüléséhez. A gitárokat is újravettük, mert korábban elég szarul szóltak… (nevet) Úgyhogy így ment el az a hat-hét év.

Ezzel ellentétben viszont a legutóbbi albumotok elég szorosan követte az elődjét. Mi történt, mi inspirált titeket ennyire?

Ole: Nagyon akartuk ezt az albumot, és rengeteg munkát belefektettünk. Általában dalíráskor leülünk a próbaterembe, a bibi csak az, hogy Németországban mindenfelé lakunk. Ezt úgy oldjuk meg, hogy hétvégenként próbálunk, ilyenkor péntektől vasárnap estig megállás nélkül toljuk. Ez ment fél éven át, minden egyes hétvégén. Ez volt az egyetlen oka annak, hogy gyorsabbak voltunk, mert a korábbi albumoknál csak kéthetenként voltak a találkozók, szóval dupla annyi idő kellett.

Elég sok zenei stílusból táplálkozik a zenétek, a King Delusiont egyenesen progresszívnak mondják. Mit gondoltok, milyen szavakkal lehetne illetni a Black Frostot, milyen motívumok lelhetőek fel?

Raimund: Azt szeretnénk, ha ezt a hallgatóság mondaná meg! Szerintünk is elég sokféle összetevő található meg a dalainkban, szeretjük így. Úgy gondolom, egy dalnak szüksége van bizonyos elemekre ahhoz, hogy egy teljes egész lehessen belőle. Minden a dalért történik – minden megengedett, ha az kiegészíti valamivel a dalt. Szeretnénk egy adott atmoszférát megteremteni, a daloknak szeretnénk egy adott hangulatot adni. Minden erőforrás és összetevő megengedett ahhoz, hogy ezt lehetővé tegyük.

Ole: Nem igazán gondolkodunk zenei stílusokban, már nem is nagyon akarjuk megtalálni a zenénkre illő címkét vagy skatulyát, mert mindenki valami mást mond, és maguk sem tudjuk igazán. Ez lehet, hogy egy jó dolog.

Tehát inkább az érzelmek kifejezése a fontos… Mondjuk a szomorúságé…

Ole: Hát, igen…

Raimund: Ja…

Milyen érzés ezeket a dalokat élőben játszani, ha egyébként alapvetően jó kedvetek van vagy vidámak vagytok?

Ole: Nem kell, hogy boldognak érezd magad játék közben, csak egyszerűen érzed a dalt.

De ha egyébként épp boldog vagy?

Raimund: Nem kell, hogy megjátsszuk magunkat. Természetesen jön, mert emlékszünk a hangulatra, amiben az adott dalt megírtuk, és…

Ole: És tudjuk, hogy mit jelent számunkra a dal. A színpadon újraéled az egészet, ami egy nagyon jó dolog. Az ilyesfajta érzelmeket mi így fejezzük ki – megírjuk a dalokat, és elhozzuk őket a koncertekre, beleéljük magunkat a hangulatba – ez egyfajta megtisztulás.

Raimund: És persze fogsz is minket mosolyogni látni, érzelmes, persze, ez a zene egyfajta csatorna számunkra…

Ole: Ezt a szót kerestem! (nevet)

Raimund: Egyszerűen szuper, hogy eljátsszuk ezeket a dalokat, kiadjuk magunkból az ilyesfajta érzelmeket, aztán utána boldog hippik vagyunk.

Ole: Igen, mert belerakod az érzelmeket, eljátszod, és utána el is dobhatod.

Nem fárasztó ezt minden egyes nap átélni, eljátszani?

Raimund: Nem.

Ole: Nem.

Raimund: Nem igazán, nem tartjuk a zenénket depresszívnek vagy negatívnak.

Ole: Melankolikus, de van benne mindig valami pozitív is.

Raimund: Mint mondtam, egy csatorna, egy szelep, amin keresztül levezetjük az érzéseket, de egyébként semmi negatív.

Egyféle tudatállapot…

Raimund: Igen!

Ole: Igen.

Van időtök és lehetőségeket más zenekarokat hallgatni? Kiket neveznétek meg inspirációként vagy kedvencként?

Ole: Megszámlálhatatlanul sok kedvenc és inspiráció van. Talán egyszerűbb egy nemrégiben felfedezett bandát említenem, például az Idle Hands Don’t Waste Your Time című EP-je, nagyon jó cucc! Persze szintén szeretjük és hallgatjuk a Soilworköt, igencsak kemény a…

RaimundStålfågel!

OleStålfågel! Annyira király az a szám! De amúgy persze, csomó zenét hallgatunk, nemcsak metalt, hanem mindenféle zenét. Elég sok a régi kedvenc, főként talán a Katatonia, Opeth, Paradise Lost, Anathema.

Raimund: Dark Tranquillity.

Ole: Dark Tranquillity, de sok más is, thrash metal bandák, death metal bandák…

A nagy németek…

Ole: Őszintén szólva nem hallgatok túl sok német bandát! (nevet) De egyébként annyi jó zenekar van, és annyiféle alműfaj, nincs sok értelme sorolgatni a kedvenceimet, mert nem tudnék csak egy párat kiemelni. Elég sok bandát hallgatok… Type O Negative!

Raimund: Ó, igen! (nevet)

Ole: (nevet) Most, hogy jobban belegondoltam… A Type O Negative! Ők egy örök kedvenc.

Raimund: Számomra is nagyon nehéz választani. Ahogy Ole mondta, folyamatosan zenét hallgatunk. Turnék során nem hallgatok annyi zenét, de alapvetően minden nap szoktam.

Olyan zenekart ki tudtok emelni, akinek hallatán kölyökként eldöntöttétek, hogy igen, én márpedig zenész leszek, és lesz egy zenekarom?

Ole: Igen, számomra van ilyen zenekar, bár egyáltalán nem játszunk hozzájuk hasonló zenét – a Sepultura. A Sepultura az oka annak, hogy elkezdtük a zenekart. Tizenegy évesek voltunk és imádtuk a Sepulturát, ezért is kezdtem gitározni. Olyan akartam lenni, mint Andreas Kisser, úgyhogy elkezdtem gitárt tanulni. Mi is szerettünk volna egy olyan fasza bandát, mind az övé, úgyhogy ez volt a legnagyobb motiváció, hogy tényleg bandát alapítsunk – a tervek már megvoltak. Persze semmi közünk zeneileg a Sepulturához, de minden más tekintetben ők egy fontos hatás.

Vannak kedvenceitek a saját diszkográfiátokból? Esetleg dal, amit nem annyira csíptek?

Raimund: Hm, neked van esetleg valami ilyesmi?

Ole: Igen, mondhatni. Szeretem az összes albumot, de az elsőn, az Abysson van pár dal, amit nem annyira csípek, mert németül vannak a szövegek. Én azt sosem akartam, most sem akarom, és nem is tetszik a mai napig, és azt hiszem, Raimund is egyetért velem.

Raimund: Igen, de azért attól még érdekes dalok. Nem akarom őket megítélni, mert például a Kubus aus Glas-t tökre szeretem.

Ole: Persze, én is szeretem a dalokat, csak az nem tetszik, hogy valamelyik angolul, valamelyik meg németül van. Szeretem az albumot, csak a többit valahogy jobban. Az Opaque is egy szuper album, de számomra a King Delusion és a Black Frost jobb, mert úgy érzem, ezekkel az albumokkal találtunk rá igazán a saját hangunkra, stílusunkra, amit eddig kerestünk. Ez nem jelenti azt, hogy a többit nem szeretem – mondjuk elég nagy baj lenne, ha régiek jobban tetszenének az újaknál!

Raimund: Én egy dalt emelnék ki, az iNnerMe-t. Az egyik legelső, amire dalszöveget írtam a Nailed to Obscurity-nek, és akkor igazán éreztem, hogy a megfelelő állapotban vagyok ahhoz, hogy ilyesmi dalszövegeket írjak, és ez az egész rengeteget adhat. Lett egy ilyen új eszközöm, csatornám, a Nailed to Obscurity, ahol ilyenfajta érzéseket írhatok ki magamból. Van egy másik bandám, a Burial Vault, ahol sokkal inkább társadalomkritikai szövegeket írok. Viszont ez is egy olyan oldalam, ami mindig is jelen volt, de most lett meg hozzá a megfelelő csatorna. Az iNnerMe számomra egy különleges dal – nem jobb, mint a többi, csak különleges.

A turnézásban mi a kedvencetek?

Ole: Az egészet imádjuk. Nagyon jól érezzük magunkat a turnékon, nagyon szuper a többi zenekar, nem is volt még olyan zenekar, akikkel nem jöttünk volna ki jól, mind szuper emberek. A csapat király, az egész szuper móka. A legjobb rész persze a munka – oké, néha kell segédkezni a logisztikával, színpadot pakolni, de azért a legjobb rész mégiscsak a zenélés.

Két éve már játszottatok Magyarországon. Hogy tetszik, és akkor vagy most volt esélyetek várost nézni, elmenni valamerre?

Raimund: Tegnap.

Ole: Tegnap elmentünk egy nagyon-nagyon jó étterembe.

Raimund: Zseniális étterem!

Ole: Azt hiszem, a legjobb, ahol valaha is vacsoráztam. Petrus resturant a neve, azt hiszem, elég új.

Raimund: Igen, azt írják, 2015 óta létezik.

Akkor városnézés nem annyira volt?

Ole: Tegnap este érkeztünk a városba.

Raimund: A tegnapi nap utazós nap volt, jó későn érkeztünk meg, csak megkajáltunk és elmentünk aludni. Viszont visszatérni ide, a Barba Negrába, az egészen szuper, és ezt kimondottan vártuk is! Már napok óta erről beszélünk, mert annyira király emlékek kötnek ide, nagyon jól éreztük magunkat itt tavaly előtt, tökre nagy hatással volt ránk az egész, erős menet volt, szuper közönség. Remélem, ma is ez vár ránk.

Köszönjük szépen!

Mi is köszönjük!

 

Készítette:  Matyi, Vica

Képek: Dani

Köszönjük a Nuclear Blastnak!

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/