“Nem szeretnénk nagyokat mondani, hiszen az a cél, hogy mindenki tudjon velük azonosulni”-AllsuckAll interjú

Az egri AllsuckAll csillaga csupán két éve bukkant fel a hazai metalvilág egén, mégis olyan erő árad a zenéjükből, amely mellett rocker legyen a talpán, aki el tud menni szó (na és némi fejrázás) nélkül. A modern, power rock elemekkel operáló ötösnek ugyan első hallásra megmosolyogtató lehet a neve, zenéjükben, és dalszövegeikben azonban mégis komolyabb hangvételű mondanivaló lakozik. Ha az utóbbi mondatban kételkedsz, bizonyára nem hallgattad még meg legújabb, és egyben első nagylemezüket, mely idén jelent meg “Isten gyártó gép” címmel. A fiúk az idei Rockmaraton csütörtöki napján is felbolygatják a délutáni sziesztát, mi pedig addig is alaposan meginterjúvoltuk őket.

Ismerjétek meg az “egri anyaszomorítókat”, avagy az AllsuckAll-t:

asa1

MI A ZENÉTEK FŐ MOZGATÓRUGÓJA? 

Legfőképpen az, hogy kísérletezzünk és folyamatosan motiváltak legyünk, illetve természetesen a támogató közönség.

VAN A BANDÁNAK VÉGSŐ, KITŰZÖTT CÉLJA? VÁLTOZTAK-E A CÉLOK AZ IDŐ MÚLÁSÁVAL? 

Persze, folyamatosan, ahogy fejlődik a zenekar, vannak újabb célkitűzéseink. Szerencsére eddig minden célt elértünk, amit magunk elé állítottunk. Például, a legutóbbi nagy projekt az első lemezünk kiadása volt, amivel kapcsolatban az eddigi visszajelzések pozitívak, úgyhogy egy újabb sikert könyvelhetünk. A következő cél pedig, az “Isten Gyártó Gép” promotálása, meg a második lemez anyagának elkészítése.

MEKKORA NÁLATOK A DALSZÖVEGEK SZEREPE A ZENÉN BELÜL? MILYEN FORRÁSBÓL SZÁRMAZNAK AZ INSPIRÁCIÓK A SZÖVEGEK MEGÍRÁSÁHOZ? VAN ÖSSZEFÜGGÉS A DALOK SZÖVEGEINEK TARTALMA KÖZÖTT, VAGY INKÁBB AKTUÁLISAN FELMERÜLŐ TÉMÁKAT DOLGOZTOK FEL? 

A szövegekre nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen magyarul írjuk és énekeljük, hogy mindenkihez eljuthasson. Az énekesünk írja, FONÁD PÉTER, mondhatni hétköznapi dolgokról szólnak, igazi emberi problémákról és mindenki által ismert témákról. Nem szeretnénk nagyokat mondani, hiszen az a cél, hogy mindenki tudjon velük azonosulni.

ÉLŐBEN, VAGY INKÁBB STÚDIÓKÖRNYEZETBEN ÉRZITEK MAGATOKAT OTTHONOSABBAN? AZ ÉLŐ PRODUKCIÓ, VAGY INKÁBB A STÚDIÓANYAG TÖKÉLETESÍTÉSE A LEGFŐBB CÉL? 

Nagyon szeretünk koncertezni és természetesen csak élőben játszunk. Semmi olyan nem kerül fel a lemezünkre amit ne tudnánk élőben is eljátszani, vagy előadni.

MENNYIRE VAGYTOK NYITOTTAK A METALON KÍVÜL MÁS ZENEI STÍLUSOKRA? MERÍTETEK INSPIRÁCIÓT A SAJÁT MUNKÁITOKHOZ MÁS MŰFAJOKBÓL?  

Igazából rengeteg féle zenét hallgatunk, de mindenkinek megvan a kedvenc zenekara és zenei műfaja. Nem soroljuk magunkat semmilyen stílushoz. Nyitva hagyjuk az ajtót, hogy mindenki azt láthasson benne amit szeretne.

MÚLT HÓNAPBAN JELENT MEG A NAGYLEMEZETEK, AMELY AZ “ISTEN GYÁRTÓ GÉP” CÍMET KAPTA. KOMOLY, SOKAT MONDÓ ALBUMNÉV, MÉGIS, HONNAN JÖTT A CÍM, ÉS SZÁMOTOKRA MIT JELENT? HOGYAN DEFINIÁLNÁTOK? 

Az album címe egy nagyon régi dalszövegből származik, ami csak most került zenei alapokra. Nincs a dalszöveg mögött eget rengető, mindent megfejtő mondanivaló, inkább csak annyi, hogy ne csináljunk senkikből isteneket, még gondolatban sem. Ne magasztaljunk fel senkit, mert hiszünk abban, hogy az embereket a tetteik alapján kell megítélni és nem a titulusaik alapján.

HOGYAN TELTEK A LEMEZ KÖRÜLI MUNKÁLATOK? KÖNNYEN MENT, VAGY AZÉRT ÜTKÖZTETEK NEHÉZSÉGEKBE, BELASSULT-E A MUNKA? 

Az igazat megvallva, rengeteg időnk volt az anyag megírására és csiszolgatására. Nem is akartunk semmit elsietni. Mindenki kivette a részét a munkából és egyik ötlet jött a másik után. Egy-két kivételes eset volt, mikor kissé megakadtunk, de szerencsére minden megoldhatónak bizonyult. A stúdió munkálatai is gördülékenyek voltak, hiszen kész számokkal vonultunk be.

IDÉN TI IS RÉSZT VESZTEK A LEGNAGYOBB HAZAI ROCKFESZTIVÁLON, A ROCKMARATONON, ÉS A CSÜTÖRTÖKI NAPON ELSŐKÉNT FOGTOK A METAL.HU SZÍNPADRA LÉPNI. MIT ÜZENTEK A RAJONGÓKNAK, MIÉRT LESZ ÉRDEMES MEGNÉZNI BENNETEKET? 

Mindenképpen jöjjenek ki, ha látni és hallani szeretnék, hogy miért is mi vagyunk “az egri anyaszomorítók”. Biztos, hogy az élmény maradandó lesz.

ÉS VÉGÜL…VÍZPARTI SÖRÖZÉS A STRANDON, VAGY INKÁBB EGY ÁRNYÉKOS HELYEN A SÖRPADOK MELLETT? 

Árnyékos, vízparti sörözés. A lényeg természetesen a sör! 🙂

LINKEK, ELÉRHETŐSÉGEK:

 

AllsuckAll Facebook

Instagram

YouTube

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/