“Nem gondoltunk arra, hogy mi lesz 10 év múlva” – interjú a Don Gattoval

A szekszárdi Don Gatto nevét talán azoknak sem kell túl alaposan bemutatni, akik egyébként nem a hardcore muzsikától hangos színpadok előtt edzik a nyakizmokat, hiszen a “chainsaw hardcore” műfajban utazó négyes komoly ismeretségre tett szert cirka tíz év alatt. Ahogy azt már illik, az elmúlt évtizedre egy nagyszabású koncerttel teszik fel a pontot november 23-án a Dürer Kertben, mi pedig a buli előtt elkaptuk egy beszélgetésre a fiúkat, ahol kötetlenül nosztalgiáztak emlékezetes bulikról, de nem maradhatott el az sem, hogy pár aktuális kérdés is szóba kerüljön, például, hogy éppen új videoklipet jelentettek meg, melyet a beszélgetés végén azonnal le is csekkolhattok! Minek szaporítsuk tovább a szót, adjuk át inkább a mikrofont a hardcore fenegyerekeinek…

 

 

Név: Don Gatto

Műfaj: “chainsaw hardcore”

Megalakulás éve: 2009

Város: Szekrszárd

Tagok: Budavári-ének, Weisz-basszusgitár, Kákonyi-dobok, Acélos-gitár

 

Idén immár ti is bevéshetitek az első X-et a nevetek mellé, hiszen 10 éves lett a Don Gatto csapata. Innen is még sokat, és boldogat nektek! Amikor 2009-ben elindult a zenekar, gondoltátok azt, hogy tíz év múlva több száz koncerttel a hátatok mögött még mindig nyomni fogjátok? De kérdezhetném úgy is, hogy a megalakuláskor egyből hosszabb távú célokat tűztetek ki? Visszaemlékezve a kezdetekre, milyen indíttatásból állt össze a Don Gatto?

Köszi, nagyon kedves vagy! Amúgy meg nem gondoltunk arra, hogy mi lesz 10 év múlva. A Halásznak például csak ilyen rövidtávú tervei voltak, hogy koncert után majd még bulizgatunk kicsit valahol, aztán 10 perc múlva az ember elaludt mellettem az autóban. De kurva profi volt, sosem ejtette ki a kezéből a sörösdobozt, akármilyen mélyen szunyókált. Célok sem nagyon voltak, csak zenélni akartunk. Feloszlottak a zenekaraink, de az meg úgy nem mehet, hogy az embernek nincs egy kőkemény metal bandája, szóval összeálltunk a Weisszel, és tüstént doboskeresésbe kezdtünk. A Kákonyi volt az első dobosunk amúgy, de csak egy próbára jött el, mert letiltotta a csaja. Aztán megtaláltuk a Halászt, de miután disszidált, visszajött a Kákonyi. Ördögi kör!

Ennyi idő azért már jelentős, főleg egy zenekar életében, nyilván össze is gyűlnek a sztorik, élmények, emlékek szép számmal, de én inkább azt kérdezném, hogy személy szerint ti mit tartotok a legnagyobb sikereteknek?

A Pro-Pain turnét mindenképpen. Meg hogy vannak emberek, akik több száz kilométert is utaznak azért, hogy eljöjjenek a koncertjeinkre. Pár éve a megnyertük a Hang-Súly zenei díjat a legjobb koncertzenekar kategóriában, az se volt rossz. Kijutottunk Wackenba, ahol a Nyúl vett egy fasza kis gumicsizmát. Játszottunk egy német börtönben. Kiadta a cédénket az Edge Records, tudod, a HammeWorld-ös arcok. Világhírű cégektől tudunk olcsóbban hangcuccokat vásárolni. Felelőtlen emberek Don Gatto logókat tetováltatnak magukra. Interjúk készülnek velünk. Kurva hálásak vagyunk ezekért a dolgokért, és nagyon szépen köszönjük!

Ha megint kicsit visszakanyarodunk a régi időkhöz, a kezdetekhez és napjainkhoz képest miben tapasztaljátok a legnagyobb változást akár magatokkal, vagy a zenekarral kapcsolatban? Az akkor kitűzött célok változtak az idő múlásával?

Kevesebbet isznak a zenésztársaim. Vagy ha mégis pár kupicával több csúszik le, másnap az életükért kell küzdeniük. A célok amúgy ugyanazok: koncertek, lemezek, klipek és mindenből lehetőleg jobbat, mint az előző, haha. Bár szerintem a zenekarok általában ezt akarják. Akik meg nem, azok feloszlanak, vagy elzenélgetnek a garázsban. Ami amúgy nem baj, de mi inkább megyünk, mint nem.

Most már beszéljünk a jelenről is, hiszen az ugyanannyira érdekes veletek kapcsolatban! Annál is inkább, hiszen gyakorlatilag folyamatosan úton vagytok, a hazai fesztiválok kikerülhetetlen és állandó vendégei vagytok, külföldön is rengeteget játszotok. Ilyen mennyiségű koncertezést hogy lehet összeegyeztetni a magánélettel, munkával, na meg nem utolsó sorban honnan ez a rengeteg energia bennetek? 

Ha rockról van szó, én mindig ráérek, ráadásul még fiatal is vagyok, meg az az évi körülbelül 60 koncert nem is olyan sok. Gondolj bele, ha valami diszkócsapat lennénk, egy este 2-3 fellépésünk is lenne. Na, az a kemény! Bár ők csak odamennek, benyomják a cédét, ráénekelnek 4 számot, aztán mennek tovább. De reggel nyolcra/ötre ők is ugyanúgy otthon vannak, mint mi. A zenekar háromnegyede olyan kedves nőkkel és gyerekekkel él együtt, akik mindig elengedik apát zenélni és a munkával is össze tudjuk egyeztetni a dolgot. A maradék egynegyednek meg a csaja valami Nova Prospect nevű rockbandában énekel, úgyhogy ő is tudja mi a dörgés, haha!

Ha már előbb említettük, hogy külföldön is rengeteget játszotok, milyen egy hazai hardcore csapat fogadtatása az országhatáron túl? Van olyan külföldi ország, vagy fesztivál, ahol különösen szerettek játszani, illetve mik a tapasztalatok, mennyire cseng már ismerősen kint a Don Gatto név a népnek?

Van pár hely külföldön, ahol eléggé bírnak minket. Ilyen például a németországi Meerane (Szászország tartományban található település-szerk. megj.) ahol fogalmunk sincs, hogy miért vagyunk ilyen népszerűek, haha. Az oké, hogy ezek az arcok eljönnek a koncertünkre, ha a saját városukban játszunk, de amikor elutaznak Pestre vagy Szekszárdra, na az előtt le a kalappal. És ezek az elvetemültek ezt már többször is megjátszották!

Szerencsére azért Meeranén kívül akad még pár város, ahol jó bulik szoktak lenni, és sok Don Gatto pólót lehet látni, de megesett már ennek az ellenkezője is: odaértünk egy cseh helyszínre, kurva jó a klub, ingyenes buli, biztos fasza lesz. Elkezdtünk játszani, az a pár ember meg ott ült a pultnál és olyan fejjel nézett minket, mintha zavartuk volna őket. Reméljük, ezt olvassák és elnézést kérünk, hogy elbasztuk a péntek estéjüket 2015. szeptember 11-én. Nem direkt volt.

Összehasonlítva hazánkat, és a külföldi színtereket, melyek a legnagyobb különbségek koncertek tekintetében? Más mentalitással, stb. találkoztok? Itthon, vagy határon túl szerettek jobban játszani?

A legnagyobb különbség, hogy Várpalotán számok végén azt mondja a Nyúl, hogy „köszi”, Csehországban meg hogy „díky”. Egyszer bemondta itthon is, és akkor nagyon röhögtünk. Hiába, ez a Nyúl egy igazi mókamiki! Azt, hogy hol szeretünk jobban játszani, így nem tudjuk megmondani. Itthon általában többen vannak, viszont a külföld mindig kaland, még akkor is, ha már sokadszorra megyünk vissza ugyanarra a helyre. Vannak jó koncertek itthon is, meg kint is.

Ami még így hirtelen beugrik, hogy külföldön általában mindig van valami zenekari fogyasztás meg kaja, itthon meg nem feltétlenül, de ezzel simán együtt lehet élni, haha. Általánosítani viszont nem lehet, mert minden ország más, de Magyarország mellett Németország működik a legjobban.

Játszottatok – de ez nem is jó szó – lenyomtatok egy teljes turnét a Pro-Pain csapatával. Honnan, és hogyan jött a lehetőség, milyen emlékek fűződnek a turnéhoz?

Hát az kurva jó volt, haha. Az egész dolog úgy jött, hogy egyszer írtam egy rostocki klubnak, hogy játszhatnánk-e a Pro-Pain előtt, mert láttam, hogy mennek hozzájuk Garyék. Kábé öt perc múlva válaszolt is a hely, hogy persze, menjünk, nem tudnak egy fillért se adni, de jó buli lesz. Igazuk volt. Pont egy turnézáró koncertet fogtunk ki, ami után elszabadult a pokol. Én mondjuk elég hamar kiestem a játékból, mert elaludtam egy fotelben, de a többiek pirkadatig nyomták. A Pro-Paines faszikat úgy kellett feltuszkolni a buszra reggel hatkor.

Aztán utána volt egy pesti koncert, ahol szintén mi voltunk a Pro-Pain előtt, utána meg írt Gary, hogy turnéra indulnak: lesz még két zenekar, az Undivided meg a Six Reasons To Kill és pont van még három szabad hely a buszon, érdekel minket az ügy? És mivel akkor még hárman voltunk a bandában, tök véletlenül érdekelt… 24 nap, 23 koncert. Mentünk vagy tízezer kilométert. Németország, Hollandia, Belgium, Franciaország, Svájc, Szlovákia, Horvátország, Szerbia, Románia, Szlovákia, Lengyelország.

Berlinben volt az első buli, kérdeztük, mikorra kell odaérni? Délután kettőre… Na, b*szd meg, akkor el kell indulnunk előző este. Mentünk, Mosonmagyaróvárnál hóvihar. Fasza, sose érünk oda. Csehországban aludtunk egyet valami benzinkúton, de onnét már oké volt az út.

Megérkeztünk, szevasztok, megjöttünk. Pro-Painék és Undividedék tök kedvesek voltak, Six Reason Killék viszont kicsit távolságtartóan viselkedtek. Mindegy, három hét alatt csak összehaverkodunk, ha meg nem, akkor nem, haha. Azt hittük, hogy lesz majd valami eligazítás, mit hogyan kell csinálni, meg mi az ami tilos, de semmi nem volt. Egy dolgot mondtak csak: a buszon pisilni lehet, de kakilni nem. És ki hol alszik? Ja, menjünk fel a buszra, ahol van hátizsák az ágyon, az foglalt, ahol nincs, ott a helyetek. A németek egy kupacon voltak a busz végében, mi meg az amerikaiakkal vegyesen. Egyszer rászakadt az ágyam az Undivided gitárosára, de én akkor nem feküdtem rajta szerencsére. Az viszont szarabb lett volna, ha ő szakad rám ágyastól a száznegyven kilójával. „Gyászol a magyar punkszíntér: Acélos kilapult

A turnén minden fasza volt, ami viszont nem, az a sok idő, amikor nem tudtál mit csinálni. Vittem laptopot, hogy majd dolgozom, de egyszer kapcsoltam csak be. A Weisz meg talán valami vizsgára, vagy szakdolgozatra készült, de úgy emlékszem, hogy az alvás jobban izgatta. Kellett volna valami könyvet vinnünk szerintem… A napirend úgy nézett ki, hogy aránylag korán bepakoltunk, ettünk, beálltunk, játszottunk, jól éreztük magunkat, megettük a maradék kaját az öltözőben, kipakoltunk, felmásztunk a buszra és ha szerencsénk volt, a következő klub előtt ébredtünk fel. Kétségtelenül életünk egyik legnagyobb élménye volt ez a turné, és nagyon hálásak vagyunk, hogy ott lehettünk. Amúgy a Halásszal keményen rámentünk a csajozásra is, de nem annyira brillíroztunk, na.

És annál szebb nem is volt, amikor a Weisz délután kettőkor felébredt, a szomszéd ágyon meg ott feküdt az igazi Gary Meskil, és azt mondta a Weisznek, hogy „what’s up, man?” A Weisz meg azt mondta, hogy „yeah”. Na, ez a rock and roll!

Annyira jó lett az ismeretség, hogy Gary Meskil még közre is működött a Balls To the Wall nótában. Úgy tudom, elég sokat kérlelt benneteket, mire beleegyeztetek, és rábólintottatok, de lehet rosszul tudom…Ha igen, akkor mégis hogy történt a kollaboráció?

A legnagyobb gond az volt, hogy először nem tudta kifizetni a lóvét, amit kértünk tőle, haha. Bedobta a Weisz, hogy kérdezzük meg az embert, nem énekelne-e az egyik számunkban? Simán rábólintott. Ő ilyen kedves faszi, nagyon sok bandánál szerepelt amúgy pár sor vagy refrén erejéig. Na, aztán felvettük a dalt, de nem tudtuk elérni a tagot – nem válaszolt az emailjeinkre. Kisvártatva előkerült, kiderült, hogy valami gáz volt a postafiókjával. Elküldtük neki zenét, aztán hamarosan érkeztek is az éneksávok. Nem kért egy fillért sem, és az ottani stúdióköltséget is ő állta.

Emlékszem, Siófokon játszottunk a Doghitters zenekarral, és még nem jött ki a CD. Mutattuk Joe haverunknak a számot, hogy felismeri-e, ki énekel? Hallgatja, hallgatja, elkerekedik a szeme: „Rohadjatok meg, ez a Gary Meskil!”, haha.

Ahogy elnéztem, az egyik legmegkerülhetetlenebb kérdés veletek kapcsolatban a lemezeitekhez kapcsolódik. Számos EP van már a hátatok mögött, a legutóbbit a Hammer mellékleteként is begyűjthettük. Egyelőre még mindig nincs kilátásban teljes nagylemez?

Néha eszünkbe jut, hogy meg kéne próbálni kiadni egy kicsit hosszabb korongot, de olyan lassan születnek a számaink, hogy örülünk, ha fel tudunk venni négyet egyáltalán. Amíg elkészült ez a 10 perces anyag, az is egy örökkévalóságnak tűnt, meg egy valag pénzt elköltöttünk rá. Stúdió, stúdiózenészek, minden… Bele se merünk gondolni, mi lenne, ha kétszer annyi számot kéne felvenni, de legközelebb megpróbálunk valami terjedelmesebb anyaggal előrukkolni. Remélhetőleg…

Elgondolkodom párszor, hogy az internet, az online zenehallgatás, stream világában egyáltalán kifizetődő dolog-e, vagy van-e értelme CD-t kiadni, holott szemmel láthatóan az igény egyre jobban csökken. Zenészként miképp viszonyultok ehhez a kérdéshez, szakmai szemmel mit láttok?

Sajnos én nagyon régen vettem utoljára CD-t. Mindent meg lehet hallgatni a neten. Viszont ha valaki szeretne egy zenekart támogatni, akkor a CD vásárláson keresztül ezt meg tudja tenni. Nyúl viszont rendszeresen vesz bakeliteket, ő egy ilyen rendes csávó. Én inkább pólókat szoktam venni a bandáktól, és ha éppen nem játszunk, lemegyek olyan zenekarok koncertjére is, akiket nem is ismerek. Tök kellemeset csalódtam például a Hiperkarmában, nagyon jól szórakoztunk azon bulin. Mondjuk szegény Bérczesin látszik, miken ment keresztül, de cuki volt azért. Ami viszont nem frankó a cédékben, az a sok műanyag. Jó is, hogy vannak ezek a papírtokos meg digipak megoldások. Túl sok a szemét a bolygón, így legalább kicsit csökkenteni lehet a rock and roll szennyezést.

Ha már jubileum kapcsán készül ez az interjú, akkor nyilván muszáj vagyok rákérdezni a koncertre is. November 23-án a Dürer Kertben adtok szülinapi koncertet. Mivel készültök ezen az estén, lesz valami különlegesség, új nóta esetleg?

Hosszú hónapok óta ugyanazt a műsort játsszuk, nem akarjuk összezavarni azzal a Kedves Nézőket, hogy bedobunk valami új számot, vagy meghívunk mindenféle sztárvendégeket, haha. Illetve annyi van most, hogy elvesztettük a számsorrendet, szóval mostanában fejből megy a dolog, aztán emiatt vannak kisebb kavarások, hogy mondjuk kimarad egy szám, vagy valamit előbb játszunk mint ahogy szoktuk, de szerintem a Düreres bulira kinyomtatjuk megint a listát, hogy összeszedettnek és professzionálisnak tűnjünk, haha.

Rajtunk kívül amúgy a Waldmann Sziszi új bandája, a Devoid lép még fel, illetve osztrák barátaink, a Seek & Destroy, meg elhívtuk a The Busty Idiots zenekart is Meeranéból. Kurva sokat köszönhetünk nekik, Kallénak az énekesüknek meg főleg. Jön is velük két autónyi felbőszült kelet-német, hogy kiigyák az összes sört a pultból.

A naptárra tekintve már november van, lassan itt az év vége, így alighanem időszerű már a kérdés hogy mi várható tőletek a jövő évben akár koncert, akár lemezfronton?

Nem időszerű a kérdés, hanem kellemetlen, haha! Utoljára kábé egy éve próbáltunk, szóval az új számokkal nagyon csehül állunk – és most még finoman fejeztem ki magam. Bár van pár ötlet, de még semmi nincs kész. Nálunk nincsenek úgy tervek, hogy oké, akkor tavasszal kijön egy EP, lesz hozzá két klip, 2021-ben nagylemez, 2022-ben meg világ körüli stadionturné. Mi akkor tudjuk, hogy mikor jelenik meg valami, ha szólnak a nyomdából, hogy lehet jönni a borítóért. Koncertek ügyében meg nyilván lesznek magyar koncertek, illetve beszéltünk arról, hogy el kéne menni olyan helyekre is, ahol nem voltunk még, úgyhogy írtunk pár faszinak itt-ott, hátha tudnak segíteni. Ki tudja, még az is lehet, hogy vízumot is kérnünk kell majd.

Az utolsó kérdéshez értünk, ami csupán annyi, szeretnétek-e üzenni valamit a rajongóknak?

Ha tényleg vannak rajongóink, akkor nagyon csókoltatjuk őket és köszönünk mindent! Neked pedig az interjút!

Mi is köszönjük a beszélgetést, találkozunk a koncerteken! 

 

Ahogy a bevezetőben említettük, a csapatnak elkészült legújabb klipje, melyet itt máris megnézhettek, Welcome To Ferocity címmel:

 

 

 

Készítette: Tancsik Mátyás
Képek forrása: a zenekar Facebook oldala