“Nem attól lesz jó a zene, hogy szanaszét stresszeljük magunkat”-Watch My Dying

 

Úgy is indíthatnám a beszélgetést, hogy boldog születésnapot kívánok, hiszen idén immáron a második X-et véshettétek be magatoknak. Milyen érzés visszagondolni az elmúlt évekre?

Köszönjük szépen! Nagyon furcsa dolog ez. Olyan, mintha tavaly kezdtük volna az egészet, és egyszerre mintha egész életünkben ezt csináltuk volna. A húsz év csak kimondva tűnik hosszúnak, elvégre nem sitten ültünk ennyit. Folyamatosan koncertről-koncertre, heti-havi egységekben gondolkodtunk, így ez még kevés is volt ahhoz, hogy az összes ötletünket megvalósítsuk.

Ennyi idő alatt az ember változik szinte minden tekintetben, ez alól pedig a zenekarok sem kivételek. Mit gondoltok, húsz év elteltével milyen tekintetben változtatok a legtöbbet? Mások lettek a célok, avagy ennyi tapasztalattal mennyiben látjátok másképpen magatokat?

Már semennyire nem motivál, hogy megmutassuk, mennyire bonyolult zenei struktúrákat tudunk eljátszani. Nem érdekel, hogy mindenhol ott legyünk. Nem gondolunk már zenekarok közti versengésként egy fesztiválszezonra. Nem rágódunk azon, hogy a dalainkat úgy értik-e a hallgatók, amilyennek szántuk őket. Azon sem, hogy milyen eszközökkel, milyen technikával készülnek a felvételeink. Feleannyit se agyalunk előre, sokkal szabadabb elmével tudunk nekiállni bárminek. Nem hasonlítjuk se másokhoz, se a régebbi önmagunkhoz képest azt, amit csinálunk. Nem attól lesz jó a zene, hogy szanaszét stresszeljük magunkat a felszereléstől kezdve addig, hogy vajon mi játszunk-e a következő XY külföldi zenekar előtt.  Ezektől soha, semmi nem lett jobb hosszú távon. Néha elfelejtettük, hogy ordítozós zenét játszunk zűrös szövegekkel, és egy idő után nincs ebből hová évről-évre feljebb lépni. Hajlamos elfelejteni az ember, hogy definiálja, mi is az a bizonyos feljebb. Ezt mi tavaly megtettük, és már egész biztosan másképp értelmezzük, mint akár öt évvel ezelőtt. A lényeg, hogy legyen szivar meg kávé, és ne kelljen álmosan vezetni.

Kicsit még az „ősidőkről” faggatnálak benneteket! 2000-ben jelent meg „Rendszerhiba” címmel az első EP, mely számomra most is nagyszerű alkotás, amit utána még két EP követett, mára pedig már szép diszkográfia van a hátatok mögött. Ti magatok előveszitek időnként a kezdeti lemezeket újra hallgatni, és felmerül bennetek, hogy ezt vagy azt máshogy csináltatok volna már akkor? Egyáltalán, zenészként szabad hosszú évek távlatából gondolkodni azon, hogy akkor mit csináltatok volna másként, vagy mindig csak az aktualitásokra, és a jövőre koncentráltok?

Az első két EP-t nem hallgattam sok éve, mert csak a hibákat hallottam mindenben. Mostanában szedtem elő a Rendszerhibát és a hangzást félretéve találtam rajta lendületes ötleteket, a lelkesedés legalábbis átjön róla. A dolgok utólagos megítélése… hát azzal nagyon sokat tudnék filozofálni. Hibáztunk sokat, ezekből tanulni kell, mert a hibák addig ismétlődnek, amíg a hozzájuk vezető helyzetek nincsenek kijavítva. Így vénemberként azt gondolom, hogy nem érdemes állandóan hátrafelé bámészkodni, mert akkor pofára esel abban, ami az orrod előtt van.

Szintén az ősidőkhöz kapcsolódik, személy szerint emlékszem, még az MTV is játszott benneteket, voltatok általuk képernyőn. Sajnos kijelenthetjük, hogy ez mára a múlt, de tegyük hozzá, a technika is rengeteget fejlődött, könnyebb más platformokon eljutni az emberekhez. Mégis, ennek tükrében mit gondoltok, hiányzik-e ez a lehetőség a mai világból? Zenészként hogy látjátok, lenne erre (is) igény napjainkban?

Áhh, megvan ez, csak nagyon – nagyon átalakult. A régi tévéműsorok idején még nem volt Youtube, érdemes volt akár nagyobb összegeket is belerakni egy videó elkészítésébe. A zenetévéken jórészt fair módon elszámolták a jogdíjakat, tehát visszajöhetett a befektetés. Könnyen lehetett az is, hogy egyetlen alkalommal ment adásba amit készítettél, tehát csak az első benyomás erejére lehetett támaszkodni. Mostanában egyáltalán azért kell a videó, hogy ne kattintás nélkül tekerje át a potenciális hallgatóság a Facebook idővonalon amit kiírtál. A kattintás istenének csinálod a klipeket. Az internet korában már nem lennének működőképesek a nagy és drága zenei tévék, lehet ezt ideologizálni, meg eufemizálni, de ha lenne esélyük, akkor még mindig működnének.

Ha már a médiánál tartunk, jut eszembe: anno indultatok a Pepsi Generation Nexxt tehetségkutatón, ami egy teljesen más világ lehetett. Mit gondoltok manapság zenekarok szintjén a tehetségkutatókról? Romlott, esetleg javult a zenekarok helyzete ilyen tekintetben?

Ez 2000 körül valóban másképp festett. Az akkori gitárosunk küldött be oda jelentkezésképp hanganyagot, pusztán viccből. Komolyan meglepődtünk, mikor visszajeleztek, hogy mehetünk. Semennyire sem vettük komolyan magunkat abban a kereskedelmi tévés közegben, de internet és videomegosztók híján ez valóban komoly bemutatkozási lehetőség volt, vicc, meg trollkodás ide vagy oda. A következő évben a fesztiválszervezőknél nem kellett demókazettákkal házalni, névről tudták, hogy kiről van szó. Legalább két évnyi turnézással ért fel az a NÉGYSZER EGY percünk. Ezek a fajta tehetségkutatók is átalakultak a korral együtt. Az Eurovízióról meg X-faktorról és társairól nem gondolok semmit, csinálja aki szeretné, hajrá. Amiben szerintem most van ráció, az a Wacken Battle, meg hasonlók, ahol fesztiválrészvételt lehet nyerni, ami reális élmény, és komoly csapatépítő dolog.

Lépjünk kicsit át a múlton, hiszen a jelen, és a jövő is legalább ennyire érdekes, pörög körülöttetek az élet, a lemezek újra megjelenése, stb… Mesélnétek kicsit az új dalról? Mit lehet róla tudni? Milyen koncepció alapján dolgoztok? Úgy értékelitek, hogy gyorsan, és zökkenőmentesen alakultak a dolgok, vagy valószínűleg egy nagyot hátra fogtok dőlni, amikor elnyeri a végleges formáját, és azt mondjátok, hogy „Ez most egy nehéz vajúdás volt?” 

Minden vajúdás nehéz nálunk! (nevet) Év elején jött ki a 3.fejezet, avagy a Valótlan város című dal, ami egy sorozat egy darabja. Egy sorozaté, amit nem az elején kezdtünk. Azzal az elhatározással kezdtünk neki az évnek, hogy semmit se fogunk összecsapni, minden addig tart majd, ameddig kell neki, és inkább örömmel készüljenek az új zenék, mint határidőre. A terv szerint egy lemeznyi új dal lesz, egyesével fognak megjelenni és ha elérünk a végére, kijöhet egy lemezen az összes. Mivel eltelt jó pár év, idejét éreztünk egy újfajta megközelítésnek, amit leginkább folyamatzeneként jellemeznénk, egy nem létező film zenéjeként. A szövegek régi álomnaplók feljegyzéseiből indulnak ki, ennek megfelelően a zene is minden dalnál A-ból B-be érkezik majd. Hamarosan érkezik az 1.fejezet, avagy az Alvásidőmeghajtású Matematikamasina, már fel van véve, csak még picit lesorjázzuk. Ha már két dal meglesz ebből a ciklusból, abból könnyebben lehet érteni majd, hogy mi is ez az egész.

Az új dolgokhoz szorosan kapcsolódva, azt tudjuk hogy neked kijött „Hiinaar” néven a szóló projekted. Ez más beszélgetés témája lehetne, így inkább azt kérdezem, a zenekar többi tagjának is van ilyen irányú terve a tarsolyban? Esetleg a zenekar többi tagja is részt vesz más zenekarban/projektben is?

Bori Sándor gitáros régen jó néhány albumot készített egyedül Innersight néven. Ezek között volt ugyanúgy ambient zene, mint electro, jazz, vagy metal. Remélem lesz folytatása, nagyon szerettem, hogy zsánerfüggetlenül tud jó lenni.

Dolgoztok Horváth Martinával is. Honnan az ismeretség, hogyan kerültetek kapcsolatba vele, és honnan jött az együttműködés ötlete?

Nagyjából két éve játszottunk az akkori zenekarával, a Niburtával a Rockmaratonon, ott ismerkedtünk meg személyesen. Előtte is figyeltük a zenéket amikben szerepelt, így mikor felmerült a Háttal álmodó koncertverziójának ötlete, egyértelmű volt, hogy megkeressük. Ebben az évben minden koncertre eljött velünk, és a dalt is újravettük vele, a Fényérzékeny új verziójához, ami így kapott egy egész más karaktert.

Egy egészen szokatlan furcsaságot vehettek észre a rajongók, és azok, akik követnek benneteket, méghozzá az, hogy kiadtátok a „Wash My Dying” szappant. Nem egy gyakori ötlet, megkockáztatom, hogy ezzel abszolút egyedülállóak vagytok. Honnan jött ez az ötlet?

Egyfajta fricskának, vagy trollkodásnak szántuk a szürreálisba hajló merchpiacon, ahol szemlátomást bármiféle hülyeséget el lehet adni, ha meg van logózva. Mi mást árulhatna egy hangos rockzenekar üvöltözős énekkel, mint szappant??? Már a Klausztró lemez idejében csináltunk vicces kamureklámokat WMD feliratú parfümökről, de kellett pár év, mire lettünk annyira önirónikusak, hogy meg mertük lépni ezt a móka kedvéért is. Más kérdés, hogy tényleg prémium minőségű, profi kézműves cuccról van szó, és teljesen vállalható, nem egy ügyetlen vicc lett belőle.  Eleinte a furcsaság miatt vették az emberek, most már van, aki gyakorlati szempontok alapján lett törzsvásárló. Van már többféle is belőle, tobacco-mézes-csokis, szeder, zöldgyümölcs, ámbra-levendula, van tejalapú és vegan verzió is. Nagyon fura erről beszélni egy metal interjúban, hahaha!

Nem titok, hogy léptetek már fel ti is jótékonysági koncerten, viszont manapság sajnos kevésbé lehet ilyen kezdeményezésekről hallani. Szerintetek mi lehet ennek az oka? Számotokra, a WMD-nak mit jelent, ha beálltok egy jótékonysági ügy mögé?

A mostani Tattoo The Sun Fesztiválon az Archaic és a Cadaveres is beleállt egy-egy karitatív ügybe, nézzen utána mindenki a rendezvény FB oldalán! Elvileg decemberben mi is részt veszünk majd egy hasonló dologban, december hetedikén fogunk néhány másik zenekarral együtt karácsonyi ajándékra valót gyűjteni a Heim Pál Gyermekkórháznak az S8 Underground Clubban. Hiszünk abban, hogy lehet a sörözésen kívül másfajta értelme is annak, ha sok ember összegyűlik valahol.

Sajnos a beszélgetésünk végére értünk, így már csak arról kérdeznélek benneteket, hogy mire számíthatnak tőletek a rajongók a közeljövőben? Terveztek-e még meglepetéseket, esetleg az új dalon kívül van-e még az évben valami kilátásban tőletek? Hogyan ünnepelitek a jubileumot?

Igen, most már hogy elkészült, le merem írni, hogy egy olyan dolgot is kipróbáltunk, amit eddig nem csináltunk még soha. A huszadik évfordulónkon a Metal.hu stábja kiadja néhány régi lemezünket. A Moebius lemez évek óta elfogyott, és azóta többszörös áron keringtek a maradék példányok a netes felületeken. Ezt nyár közepén megjelentettük újra, és most a Fényérzékeny második kiadása következik. Erre az alkalomra a lemez teljes egészében újra lett keverve és masterelve Szabó Viktor gitárosunk által a BMC stúdióban. Annak idején kapott hideget-meleget a Svédországban készült eredeti keverés, ami ugyanott készült, ahol több Meshuggah album is. Mi is úgy éreztük, hogy van egy plusz dimenzió ebben az albumban, amit szerettünk volna, ha más is úgy hall, mint mi, amikor megíródott. Most egy sokkal szélesebb, tisztább, teltebb sounddal, teljesen más formában keltek életre a dalok. Sok dolgon változtattunk, így olyan élmény hallgatni, mint egy teljesen új lemezt. A két verzió közti különbség meghallgatható itt:

https://www.youtube.com/watch?v=Zgr5EBBYe5g

 

+1: Szeretnétek-e üzenni valamit a rajongóitoknak?

Kezeljétek fenntartásokkal a zenekarok üzeneteit!

Köszönjük a beszélgetést!

 

A Watch My Dying cd-ket és pólókat az alábbi linken tudjátok megrendelni: https://metal.hu/zenekarok/watch-my-dying/

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/