Nekrogoblikon – Welcome to Bonkers (2018)

Nekrogoblikon

Előadó: Nekrogoblikon

Album: Welcome to Bonkers

Származás: USA

Megjelenés éve: 2018

Stílus: Melodic-Symphonic-Power-Electro-Death-Metalcore

Honlap: https://nekrogoblikon.bandcamp.com/

Értékelés: 10/10

 

Goblin. Egy groteszk kis dög, ami a csúfságával, önzésével és gonoszkodásával hívja fel magára a figyelmet. Mégis ezt a mesebeli teremtményt választotta központi témájának az amerikai Nekrogoblikon zenekar, és immáron már a negyedik album témáját szolgáltatja igencsak sajátos módon. A kaliforniai banda zenéjét igen nehéz lenne beskatulyázni egy stílusba, mert itt aztán van minden, mint a piacon. Az alapot a klasszikus melodeath szolgáltatja, de hallhatunk itt core-os hörgést, power és heavy elemeket, na és persze a régebbi anyagoknak volt egy jellegzetes folkos beütése is. Na, ezekből az elemekből van összegyúrva a zene, ami egy olyan szintű elmebajjal van megfűszerezve, amire tényleg csak annyit lehet mondani, hogy kurvajó.

0011638625_10

Talán néhányótoknak ismerős lehet már ez zöld kis fickó, már csak azért is, mert a zenekar No One Survives című, klippel ellátott száma annak idején felrobbantotta az internetet, akárcsak az ezzel promózott Stnech album. Hasonló sikereket ért el a Powercore (Power) és a We need a gimmick (heavy meta) daluk is, amik már csak azért is taroltak a neten, mert a hozzájuk készült klip képi világa sem volt teljesen normális.
Talán érezhető a zenekaron, hogy albumról albumra kicsit változtak, kicsit finomítottak, kicsit kísérleteztek, de az alapkoncepció, ami úgy szól, „Goblins!”, maradt. Korábbi lemezeiket ismerve, arra számíthat az ember, hogy a mostani legfrissebb album, a Welcome to Bonkers egy dallamos, de ordítós melodicfolkdeathmetalcore lesz, aztán így puff, hát nem. A szokásosnál egy kicsit jobban meglepve tapasztaltam, hogy ez az album bizony egy teljesen más irányt képvisel, és a zúzós, pörgős, erőteljes darálást kiegészíti a country zene, és a gyermekmondóka.

A Welcome to Bonkers vitathatalanul egy mestermű. Korábban is írtam már bizonyos szempontból különlegesnek számító zenekarokról, de úgy érzem, hogy a Nekrogoblikon még tud olyat mutatni, amin felhúzom a szemöldököm. Pedig egy Babymetal után ez tényleg nem egyszerű.

Szinte azonnal rájön a hallgató, hogy itt valami szokatlan történik, amikor berakja a lemezt. A Mold címre keresztelt nyitótétel még kezdetben egy átlag, de jól megkomponált bevezetésnek tűnik, de a refrénhez közeledve egyre több jel utal arra, hogy itt bizony nagyon komoly komolytalanság van kibontakozóban. Nicky “Scorpion” Calonne énekhangja és hangszíne végtelenül jól illeszkedik a zenekar koncepciójába, kellően karakteres és egyedi, mégis magában hordozza a viccesnek ható hangszínt. Énekesünk itt is bizonyítja tehetségét, ugyanis a tiszta és a scream közötti váltásokat mesterien űzi. Ráadásul a tiszta hangja is kellően jellegzetes, karakteres, amiket a későbbiekben mégjobban ki is használnak.

Nagyon nehéz kiemelni egy-egy dalt az albumról, mert szinte az összes egyedi, és használ fel olyan megoldásokat, amikről hosszú-hosszú bekezdeséket lehetne írni. De talán a Dressed as Goblins az egyik olyan szám, amit érdemes kiemelni, már csak azért is, mert az egyik legslágergyanúsabb a listából, nem is véletlen, hogy ez kapott klipet is az első körben. A korábbi nagysikerű Nekrogoblikon számokhoz viszonyítva tartalmaz mindent, amiért imádjuk ezt a zenekart. Pörgős, “verekedős” kezdés, egész végig hörgős ének és a „Dressed as Goblins” ismételgetése, ékegyszerű refrén, de olyan piszok jól illeszkedik a szám stílusába, hogy nincs is szükség ezt jobban bonyolítgatni. Érdemes még megemlíteni a háttérben meghúzódó billentyű és ritmusgitár dallamokat, amik az alap core-os dalból pont annyi komolyságot vesznek el, hogy ne tűnjön kabarénak a szám.

Akármennyire a humor van a középpontban, a zenészek azért nem felejtették el a magas színvonalon tartani a zenei megoldásokat. Jó példa erre a Dragons, aminek az intrója vissza repít a nyolcvanas évekbe. Gyanítom, hogy erős célzás a FarCry – Blood Dragon című nagysikerű, hasonlóan hülyeségre épülő játékra. Ez a retró hangzás vissza-vissza tér a számon belül, és kellemes nosztalgikus hangulatot kölcsönöz a többi, hasonló témájú dallammal kiegészülve.

Zenei megoldásokból ezután sem lesz hiány. A Skin Thief  például a klasszikus, bugyuta, trombitás kezdés után kap egy adag csembalóra emkékeztető hangzást. Azért az erős egy core számba, nemde? A Killing Time pedig country elemekből építkezik, ismételten retró kiegészítésekkel. Ez is azt mutatja, hogy mennyire meghatározó a billentyű szerepe az egész albumon.

A lemez végefelé már ne is próbáljunk ellenállni a buggyant daloknak és témáknak, mert a The Magic Spider ígyis-úgyis el fogja pusztítani az agysejtállományunk jelentős hányadát. Ez a dal, tökéletesen egyensúlyoz azon a vékony határon, ami elválasztja az agymenést a zsenialitástól. El tudjátok képzelni milyen az, amikor az óvodában az ebéd utáni sziesztához mond mesét az óvónéni? Na ez a szám pontosan ilyen, leszámítva hogy a  mese után alvás helyett az óvoda berendezését verik szét a lurkók, és buliznak egy hatalmasat a vizipókcsodapókkal.

Én nem szeretnék túlzásokba esni, és elfogult lenni egy zenekarral kapcsolatban, de a Welcome to Bonkers nagyon durván bejelentkezett az év albuma címre, pedig még csak szűk fél év telt el az évből. Ráadásul igen komoly lemezek várhatóak még a nyár folyamán is. Az én ízlésemnek egész egyszerűen tökéletes ez az album, és bízom benne, hogy nektek is felkeltette a az érdeklődéseteket.

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/