„Nagyon szeretjük egymást” – Interjú az Eluveitievel (Chrigel, Fabienne)

A mikulásnapi, 2019. december 6-ára leszervezett budapesti koncert előtt lehetőségünk volt beszélgetni a zenekar két tagjával, a frontember-főnök-Chrigellel, és a hárfázó énekesnővel, Fabiennel. Az Ategnatos album bemutatása előtt sor megvitattuk a múltat, a jövőt, de elsősorban a jelent, de szóbakerültek a kelták és a társadalmi problémák is.

Gratulálok az Ategnatoshoz, egy nagyszerű lemez lett, rengeteg ultraerős dallal. Több időtök volt megírni, vagy az új tagok ennyit hozzátettek?

Fabienne Erni: Haha, sok időnk, na az biztos nem volt!

Chrigel Glanzmann: Köszönjük szépen! Az az igazság, hogy sokkal kevesebb időnk volt és sokkal kevesebbet agyaltunk rajta. Sokkal spontánabb és improvizáltabb volt az egész.

Fabienne: Igen, főként az egyik dal… Történt már olyan, hogy egy dal a stúdióban született meg?

Chrigel: Az Omnos például négy óra leforgása alatt született meg, mondjuk nem a stúdióban. A mostani albumnál az Ambiramus konkrétan a stúdióban történt.

Fabienne: Kicsit mondjuk több idő kellett hozzá, mint négy óra.

Chrigel: Igen, de nem olyan sokkal. Jó, mondjuk összességében…

Szóval ha nincs ez a produktív stúdiónap, akkor az albumon nem is lett volna ilyen vidám ugribugris dal?

Chrigel: Nem, nem hiszem. Egyébként Alain hibája az egész! Az a rettenetes groove, amit mindannyian úúúúgy utáltunk az elején.

Fabienne: A diszkó groove!

Chrigel: Képzeld csak el. A dobfelvételek végén jártunk, Alain nagyon hamar végzett, valami három nap alatt. Tervezgettem egy ilyen bulizós dalt, volt egy egész jó kis dalötletem, de semmi nem volt megírva. A dobfelvételek utolsó napján Jonas, a gitárosunk elkezdett nyavalyogni, hogy “Na, ugyan, kellene egy ilyen gyors dal, csináljunk már valamit!”, úgyhogy próbálkoztunk. De megmondtam neki, hogy “Figyi, ha nem születik meg, akkor nem születik, ez van, mit szenvedjünk”. Aztán közben Alain végzett a dobokkal, jól elfáradt, ment volna pakolni, csak haza akart vezetni és végre aludni egyet. Jonas meg továbbra is panaszkodott “Na, légyszi, hátha, hátha, várjatok!”. Két óra és egy pár gin tonic után már nem bírtam őket tovább hallgatni, szóval mondtam nekik, hogy adjanak 15 percet, valamit összedobok meg leprogramozok gyorsan. Visszajöttem vele és Alain és Jonas elég jónak találta, és Alain mondta, hogy kezdjünk akkor vele valamit. Gondolkodott rajta tíz percet, aztán felvett valamit – hallhatod a végeredményt, többek között a refrénben azt a szörnyű, diszkós ugribugris dobtémát, amire mi csak annyit reagáltunk, hogy “Ne már, baszki, nem, nem, nem, ezt nem csinálhatja meg!”. De aztán meg tök jól sült el.

Fabienne: Tökéletesen sült el!

Nagyon régóta tart a turné és elképesztően sűrűek a heteitek, durva a beosztás, majdnem minden nap koncert. Hogy bírjátok?

Fabienne: Nem csak ez az 5 hét volt, gyakorlatilag január óta úton vagyunk egy-két szünettel, aztán fesztiválok… Dél-Amerikában kezdtünk, Ausztrália, fesztiválok, Amerika…

Chrigel: Közben Ázsia.

Fabienne: Ázsia is, Kína, aztán Észak-Amerika és most ötödik hete itt vagyunk, karácsonyig pedig van még kettő és fél. Szóval igen…

Chrigel: Elég sok volt.

Fabienne: Elég sok volt.

Nem vagytok kimerülve?

Chrigel: Ó, de.

Fabienne: Hát, igazából, egy kicsit…

Chrigel: Te még fiatal vagy!

Fabienne: *nevet* Igen, az vagyok! Igazából remekül érzem magam. Amíg nem ér utol egy megfázás, addig minden rendben – addig minden énekes boldog, ez a legnagyobb félelmünk. Amíg egészséges vagyok, boldog vagyok, mert másként nem tudnék fellépni. Már nagyon sötétek és hidegek a napok, szóval nagyon fontos, hogy legyél egy kicsit a friss levegőn és a napon, mert ha hetekig csak a klubokban ülsz, az azért elég kemény.

Chrigel: Kibaszott depresszív, igen.

Fabienne: Ma vagy három órát sétáltam, nagyon szuper volt!

Merre jártál?

Fabienne: Kimentem a karácsonyi vásárba. Átmentem azon a nagy hídon, aztán meg csak amerre vitt az út.

Elgyalogoltál a karácsonyi vásárig?

Fabienne: Igen, aztán meg vissza!

És utána még egy koncertet is adsz este.

Fabienne: Igen!

Ez azért nem semmi!

Fabienne: Így maradok edzésben – az én sportom a séta.

Ettől függetlenül nagyon sok időt töltötök összezárva is. Vagy aludni hotelben alszotok?

Chrigel: Nem, a turnébuszban.

Ennyi idő alatt még a legjobb barátok is elkezdik egymást megelégelni…

Chrigel: Dehogyis!

Fabienne: Nem, egyáltalán semmi probléma!

Chrigel: Nagyon szeretjük egymást! Sőt, most karácsonyi ajándékokat készítünk, mindenki húzott egy nevet, és az adott személynek készít ajándékot.

Fabienne: Csak hogy egy kicsit karácsonyi hangulatot teremthessünk. Így, hogy folyamatosan turnézunk a karácsonyi időszakban, nem igazán tudjuk megtapasztalni az ünnepi hangulatot. Persze, látod a feldíszített városokat, de ha nem vagy otthon, nincs igazán lehetőséged lepihenni és élvezni az ünnepi hangulatot. A többiek amúgy nem ennyire karácsonyosok, de én nagyon, Micha-val még a turnébuszt is feldíszítettük, hogy kicsit otthonosabb legyen.

Korábban volt egy olyan bejelentés, hogy csináltok egy Slania turnét az album tíz éves születésnapjára, és hogy ilyen setet fogtok játszani a Rockmaratonon is, de ez végül nem történt meg.

Chrigel: Igen…

Fabienne: Ó, tényleg.

Chrigel. Nos, valóban volt egy ilyen ötletünk…

Be is jelentették!

Chrigel: Az egy tévedés volt. A bejelentés nem tőlünk származott! Egyébként már rémlik ez a bejelentés. De csak beszéltünk arról, hogy lenne egy Slania évfordulós kör, a booking agentünk beszélgetett a témáról pár helyi szervezővel, de csak hogy felmérjék, milyen lenne a dolog fogadtatása, de ennyi. Aztán rájöttünk, hogy az egész túl sietős lett volna, nagyon sok volt a dolgunk amúgyis, ezzel is rohanni kellett volna, a helyi promóterek sem voltak biztosak a dolog sikerességében, szóval végül elvetettük. Egyszerűen túl sok lett volna. Úgy kellett volna az egészet az amúgyis sűrű időbeosztásunkba belegyömöszölni, szóval végül úgy döntöttünk, hogy hagyjuk. Azt hiszem egyébként, csak egy országban jelentette be a helyi szervező, de aztán onnan is lekerült.

Szerintetek is csökkent a folk metal népszerűsége az elmúlt 5-6 évben?

Chrigel: Lehet…

Fabienne: Nem tudom, nagyon új vagyok még ebben az egészben!

Chrigel: Amúgy dettó, én sem tudom. Őszintén szólva soha nem érdekelt ez az egész folk metal téma.

De gondolom azért van valamennyi rálátásod a színtérre.

Chrigel: Ja.

Akkor az Eluveitiet annyira ez nem érintette?

Chrigel: Nem, mármint… nem! Vagyis igen, persze, kisebb manapság a nyüzsgés mint tíz éve, az biztos. Mondjuk amikor elkezdtük az Eluveitiet, még nem volt olyan, hogy folk metal színtér. Aztán egyszercsak megnőtt, és mindenki azt mondta, hogy igen, ti folk metal vagytok, és ehhez a színtérhez tartoztok. Hát jó, ha te mondod! De soha nem úgy tekintettünk magunkra, mint a színtér része, meg soha nem is akartunk igazán odatartozni. Nem is hallgat egyikünk sem folk metalt! Olyan értelemben nem nagyon tudtuk, hogy mi a helyzet, mert nem érdekel az egész olyan kimondottan. Nőtt-nőtt egy darabig, lehet mára kisebb, de ez nem igazán érdekel minket.

De azért ellenezni nem ellenzitek ezt a címkét?

Chrigel: Nem, simán csak leszarjuk! *nevet*

Várható Evocation III, vagy egyéb akusztikus anyag, akár más címmel?

Chrigel: Nem. Az Evocation koncepción tíz éve kezdtem el dolgozni, és az elejétől fogva egy kétalbumos ciklusra terveztem, szóval a koncepció megvalósításra került. Persze soha ne mondd, hogy soha. Egyébként tizenöt perce épp az új albumról ötleteltünk. De nem akusztikus lesz.

Írtatok már valamit az új albumra?

Chrigel: Még nem, egyelőre az ötletelési fázisban vagyunk.

Fabienne, egy interjúban azt mondtad, hogy gyakorlatilag csak a The Call of the Mountains-szel ismerted meg az Eluveitiet, meg hogy egyébként főként popot és folkot hallgatsz. Milyen érzés most egy metalbanda élén állni?

Fabienne: Nagyszerű! Őszintén! Az igazság az, hogy soha nem tudtam… ez lehet, hogy csöpögős lesz, de sosem tudtam igazán, hogy hova is tartozom. Mindenféle zenét szívesen éneklek és sokféle zenét is hallgatok, de sokáig csak kérdezgettem magamtól: „Miben vagyok jó, hova illenék be igazán?” Sokáig egyáltalán nem találtam a helyem. Most viszont nagyon jól érzem magam a metalban, főként így népzenével vegyítve. Nagyon ráállt az agyam, és nagyon bejön. Lehet, hogy valaki nem ért egyet, de én nagyon élvezem!

Azt is említetted, hogy nagyon szereted az északi országokat.

Fabienne: Ó, igen!

Gondolod, hogy ha nem csatlakozol az Eluveitiebe, már északon élnél?

Fabienne: Ó, ettől függetlenül is, egy nap! Továbbra is egy álmom marad, és egyébként is nyitott vagyok mindenre. Mindig is az északi országokban szerettem volna élni, és ha ez a közeljövőben jönne össze, akkor megoldjuk úgy is az Eluveitiet is!

Chrigel: Igazából egyébként is össze-vissza vagyok mindenfelé, Michalina Lengyelországból, Matteo Olaszországból…

Fabienne: Németország, Svájc…

Chrigel: Fabi meg kibaszott Svédországból – nem számít!

Fabienne: Pontosan!

Szóval akkor Svédország lenne az, amin gondolkodsz?

Fabienne: Nagyon-nagyon szeretem Svédországot! Kint éltem egy évet, imádom a nyelvet, a természetet, az embereket, de jelenleg nem igazán van okom odaköltözni. Azt is el tudom képzelni, hogy ha nem a következő húsz évben valósul ez meg, akkor majd kiköltözöm ötvenévesen, és lesz egy házam a semmi közepén, valami AirBnB vagy valami, de ez nagyon a távoli jövő! Előbb a zene. De biztos, hogy össze tudnám egyeztetni a kiköltözést és az Eluveitiet.

Az Eluveitie előtt mit csináltál?

Fabienne: Tanultam, meg még az Eluveitie alatt is. Nemrég fejeztem be a mesterképzést.

Milyen szakon?

Fabienne: Zenepedagógia, énektanár vagyok.

Akkor elég jó referenciád lesz tanítványok szerzéséhez!

Fabienne: Szerencsére jelenleg annak örülhetek, hogy nincs időm tanítással foglalkozni! Nagyon szuper, amikor a zene teljesen lefoglalja az idődet, aztán persze közben néha tanítani is nagyon szuper. Ez a terv egyébként.

Chrigel, volt egy nagyon érdekes Instagram posztod, amiben elmeséled, hogy elmentél gombát szedni, és hogy a keltáknak régen milyen jó tradíciójuk volt, miszerint az erdőben úgymond fizetni kell attól függően, mit viszel el. Ez alatt mit értesz pontosan?

Chrigel: Ez egy olyan hozzáállás vagy világnézet, amit én személy szerint nagyon értékelek. Szerintem ez lenne a normális világnézet – a mai modern társadalmak ezt már elvesztették, ami szerintem tragikus. A kelta kultúrában valahogy így volt: az erdő egy olyan hely, ahonnan sok féle módon tudsz élelmet szerezni – gombák, magvak, növények, mindenféle cucc. Meg persze elmehetsz vadászni és akkor húst szerzel. De a keltáknál minden erdőben volt egy oltár az adott erdő istennőjének vagy istenének szentelve, ahol volt egy „pénzes doboz” és egy árlista. Szóval ha mondjuk vadászni akartál menni, és egy őzt akartál elejteni, akkor meg kellett nézned az árjegyzéket, hogy az őz mennyibe kerül, és annyit kellett letenned.

Mármint valódi pénzt kellett fizetned?

Chrigel: Igen, és az árak elég magasak voltak! Szóval ha őzre akartál vadászni, akkor elég nagy áldozatot kellett hoznod, ami neked is nehéz volt, szóval kétszer meg kellett gondolnod: megengedhetem én ezt magamnak? Én nagyon értékelem ezt a hozzáállást, de mára teljesen elvesztettük. Úgy viselkedünk, mintha a Föld egy önkiszolgáló bolt lenne, ahonnan bármit elvehetsz és maximális profitra törekedhetsz, de ez nincs így! Szóval igen, valódi pénz volt, hogy ez is hasson a döntésedre és komolyabban vegyed.

…és senki nem lopta el a kitett pénzt.

Chrigel: Nem, legalábbis a kelták sosem tették volna ezt, mert az a létező legnagyobb istenkáromlás lett volna! Kiátkoztak volna a törzsből és valószínűleg a saját családod is kitagadott volna, és nem tekintettek volna a szüleid többet a fiuknak vagy a lányuknak, úgyhogy igencsak elbasztad volna ezzel az életed…

Gondolom a kis törzsek ilyen szempontból sokkal jobban működnek, mint a nagy társadalmak, mert mindenki gyakorlatilag ellenőrzés alatt áll.

Chrigel: Szerintem a kis törzsek nagy titka inkább az, hogy mindenki saját maga által van ellenőrzés alatt – inkább erről lehet szó. De amúgy igen, egyetértek, hogy az olyanok találmányok, mint a „nemzet” és az „ország” egy iszonyatosan hülye találmány, egyáltalán nem működik!

Szerinted az Eluveitie elérte már karrierjének csúcspontját, vagy van még hova fejlődni és milyen lépésekkel?

Chrigel: Csak várd ki! 😊

Egy rajongói kérdés: ha a hangszereitek tudnának beszélni, mit mondanának?

Fabienne: Az én hangszerem beszél!

És mit mond?

Fabienne: Hm.

Chrigel: Az enyémek biztos azt mondanák, hogy többet kéne törődjek velük.

Fabienne. Óh!

Milyen értelemben nem foglalkozol velük eleget?

Chrigel: Egyszerűen nincs időm törődni velük. Gyakorolni dettó. Alapvetően csak akkor használom a furulyákat, amikor koncert van, pedig elméletileg minden nap legalább egy órát gyakorolnom kellene, de nem teszem. Túl kevés időm van zenélni, és szerintem emiatt szomorúak.

Fabienne: Az enyém szerintem azt mondaná, hogy „ragyogni szeretnék!”. Mert már tervezek egy ideje beszerezni pár világítós húrt.

Chrigel: Ó igen!

Fabienne: Igen, valami ilyesmi irány.

Chrigel: Az szuperül nézne ki!

Fabienne: Igen, szerintem a szünetben megvalósítom.

Chrigel: Világítanak a sötétben?

Fabienne: Igen, van olyan, de még jobban bele kell magam ásni.

Chrigel: Ezt nem is tudtam, ez nagyon király!

Fabienne: Még kicsit jobban utánanézek a témának, mert csak hallottam róla, és azóta folyamatosan meg akarom csinálni, de majd most, a szünetben.

Chrigel: Ez marha jó! Képzeld csak el, lekapcsolnak a fények, és akkor csak a húrokat látod, uuamisten!

Fabienne: Vagy legalább kettőt, a C-t és az F-et, nagyon király lenne.

Chrigel: Iszonyatosan király lenne, wow!

Fabienne: Januárban utánanézek, rajta van a tennivaló listámon.

Fabienne, egy interjúban említetted, hogy gallul szívesebben énekelsz, mint angolul, ez azt jelenti, hogy számíthatunk több gall dalra?

Fabienne: Hát, ez Chrigelen múlik!

Chrigel: Miért?

Fabienne: Hát mert te írod a dalokat!

Chrigel: Ja, igen, persze!

Fabienne: Én egyébként kimondottan szívesen!

Chrigel: Simán!

Fabienne: Imádok ezen a nyelven énekelni. Persze mindkettőnek megvan a maga varázsa, de nagyon szeretem a gallt – nagyon szeretem a magánhangzóit, meg kicsit talán mágikusabb, mert nem érted, szóval király lenne!

Köszönjük szépen!

Készítette: Vica

Fotók: TM

Köszönet a Hammer Concerts-nek!