Manowar – Még nincs vége!

A Manowar basszusgitárosa, Joey DeMaio, megerősítette a rajongókat azzal kapcsolatosan, hogy a zenekar még nem vonul nyugdíjba, annak ellenére, hogy a legutóbbi turné nagyon is búcsúturnénak tűnt. A 2016-ban bejelentett “The Final Battle” (Az utolsó csata) turné kapcsán a zenekar azt mondta, hogy ezen a turnén megragadják az alkalmat, hogy köszönetet mondjanak a közönségnek, de egyben el is köszönjenek tőlük. A Manowar ezt a turnét úgy harangozta be, hogy akik eljönnek, egy örök emlékkel távozhatnak, és elmondhatják, hogy látták a zenekart, akik vérüket, szívüket, lelküket és életük minden másodpercét a heavy metalnak szentelték.

Ezek alapján természetesen a legtöbb rajongó azt hitte, búcsúturnéról van szó, és a The Final Battle után a zenekar már nem fog fellépni, de DeMaio ezt megcáfolta, és biztosított mindenkit, hogy biztos nem akarnak a következő években nyugdíjba vonulni.

A bolgár Z Rock Rádió megkérdezte a basszusgitárost, hogy akkor mégis mit jelent a final battle és a “búcsú”, amire DeMaio így válaszolt: „Köszi, köszi, köszi ezt a kérdést! Nem akarok megbántani senkit, de azért az újságírók néha olyanok, hogyha nem az a sztori jön ki, amit akarnak, akkor úgy csűrik-csavarják a dolgokat, hogy mégis az jöjjön ki. Vannak újságírók, akik kényszert éreznek, hogy mindig valami nagy újságot meg meglepő sztorit hozzanak le, ami miatt az emberek megveszik a magazinjukat. Persze ezt meg is értem, az újságírók a megírt cikkeikkel, a fotósok meg a menő, sokkoló képeikkel keresik a pénzüket. Én viszont szeretném védelmezni a rajongóinkat az ilyenektől, úgyhogy dühít az, ha a zenekarnak ártó, vagy a rajongókat megvezető híreket osztanak meg.”

„Egy rock operán, vagy rock musicalen dolgozgatok, hívd, aminek akarod. Valóban volt egy olyan bejelentés, hogy kicsit szünetelünk, pontosan azt mondtam, hogy elbúcsúzunk egy kisi időre. És zt valahogy összekeverték, és úgy adták elő, mintha örökre búcsúznánk el. Az egész világon olyan híreket hoztak le, hogy feloszlunk, nyugdíjba megyünk, vége a Manowar-nak. Gondolom az sem segített, hogy a turné címe “The Final Battle” volt.” – meséli a basszusgitáros.

Aztán hozzátette: „De tessék, itt a válasz – itt vagyunk. Igen, szünetre megyünk, mert be szeretném fejezni ezt a különleges projektet. Közel áll hozzám és sok más emberhez is. De nem, nem vonulunk vissza. Túl fiatal vagyok én még ahhoz. Olyan vagyok, mint Pén Péter – kisfiú egy felnőtt testébe zárva. De mentálisan kb. 15-nek érzem magam.”

A helyzetet bonyolítja, hogy egy 2017-es interjúban a Manowar énekese, Eric Adams úgy nyilatkozott, hogy hiányozni fognak neki a nagy színpadok miután letolták a “final” turnét. Azt mondta: „Ennyi volt. Van még egy utolsó turnénk. De minden dolognak egyszer véget kell érnie.”

Vajon az lehet a dologra a megoldás, hogy a zenekartagok között sincs egyetértés abban, hogy vissza akarnak-e vonulni?

Cikkünk a Blabbermouth cikkének fordítása.

Fordította: Vica

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/