fbpx

Megnéztük a Lords of Chaos-t

A három legnotóriusabb szereplő: Grishnack, Faust, Euronymous (filmkocka)

Vélemény Jonas Åkerlund Lords of Chaos című filmjéről

Nagyon nehéz helyzetben vagyok. Sőt. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk mindannyian, akik már láttuk az először 2018-ban bemutatott, de a nagyközönség számára csak idén hozzáférhetővé tett Lords of Chaos című filmet. Azok kedvéért, akik nem hallottak még róla, néhány sorban összefoglalom a legfontosabb tudnivalókat, a többiek nyugodtan tekerhetnek egy bekezdéssel lejjebb. A filmet Jonas Åkerlund befutott, svéd származású videoklip és filmrendező készítette, aki egyébként a ’80-as évek közepén a Bathory zenekar dobosa is volt. Az alaptörténetben a ’90-es évek eleji norvégiai black metal világát karolják fel, azonban belül is két zenész vetélkedését. A ring egyik sarkában Øystein Aarseth, ismertebb nevén Euronymous, a Mayhem alapító gitárosa foglal helyet, a másikban pedig Kristian Vikernes, ismertebb nevén Varg, vagy Count Grishnack, a Burzum nevű zenei projekt mögött található zenész. A kettőjük által (is) mozgatott norvég black metal színtér hathatós közreműködésükkel gyilkosságokba, templomok felgyújtásába, és hasonló erőszakos cselekményekbe sodródott, amelynek a végét Euronymous halála jelentette, melyet Varg késétől szenvedett el.

A Helvete lemezbolt pincéjében, a “Belső kör” (filmkocka)

A megtekintés, régi, esetleg megkopott ismereteim felelevenítése és bizonyos elképzelések meghallgatása, elolvasása után, azt hiszem, sikerült végre saját véleményemet is megfogalmazni a filmről, amit az alábbiakban szeretnék eléd tárni, kedves Olvasó. Igazából fogalmam sincs, hol kezdjem. Kevés film van manapság, amit annyi kétes előzetes és utánlagos vélemény, kritika, felháborodás stb. érne, talán ilyen őrületet legutoljára a The Last Jedi című Star Wars film kapcsán lehetett tapasztalni. Három témakör köré szeretném felépíteni az alábbi bejegyzést: 1) az alkotás, mint film; 2) az alkotás, mint film a black metalról; 3) valóságreferenciák

Az alkotás, mint film
A Lords of Chaos egy igényes kivitelezésű, szépen fényképezett, sok esetben kifejezetten naturális krimi, olyan krimi, ahol csak a bűnelkövetőket ismerjük meg, és bármennyire is nehéz, közöttük kell megtalálnunk a hősöket és az antihősöket. Olyan, mint egy Columbo-film, aki megnézi, ismervén az eredeti történéseket (akár csak nagy vonalakban is), tudja mi lesz a végkimenetel, kik a gyilkosok, kik a gyújtogatók, stb. stb. Ennek megfelelően sok meglepetést csak azok számára tartogathat, akiknek nincsenek előzetes ismeretei a végkimenetelről. Naturális, hiszen egy olyan közegről szól, amelyben a vér, a pusztítás és a halál közelsége természetes és mindennapi. Ennek megfelelően, a két ábrázolt gyilkosság, az öngyilkosság és a rock’n’roll életérzés szabad szerelmet hirdető vonásai mind valóban húsbavágóak, hangosak, közeliek és nagyon szépen megszerkesztettek, kivitelezettek. A hang a kép mellett szintén külön dicséretet érdemel, nemcsak a zene, hanem az általános mindennapi effektek is kifejezetten az intim, valamiféle titokba beavatottság hangulatát keltik. Mivel a történet huszonéves fiatalokról szól, ezért a színészgárda is meglehetősen fiatal, nincsenek szupersztárok, maximum rokonaik (pl. Val Kilmer fia, Macaulay Culkin kisöccse, illetve a Skarsgård-klán egyik legfiatalabb tagja), akik azonban remekül megállják a helyüket, hitelesen nyújtva azt a képet, amit Mr. Åkerlund kialakítani kívánt. Számunkra, magyar nézőknek különösen izgalmas a film, hiszen tetemes részét Budapesten forgatták, amit ha nagyon akarunk még sértőnek is vehetünk, hiszen a kb. harminc évvel ezelőtti Osloban játszódik a film, ergo Budapest ma annyira lepukkant, mint Oslo három évtizeddel korábban. Mindenesetre számomra szívmelengető volt felismerni a Nyugati Pályaudvart, vagy látni egy elsuhanó HÉV-et, Combinot a háttérben.

 

A három legnotóriusabb szereplő: Grishnack, Faust, Euronymous (filmkocka)

Az alkotás, mint film a black metalról
Miként is lehet hozzáférni a filmhez, ha már nem egyszeri nézőként, hanem a black metalt kapisgálni vélő zenehallgatóként állunk hozzá? Azt kell, hogy mondjam, ebből a szempontból félig insider-filmként tekinthetünk a Lords of Chaosra, hiszen bár a történet szereplőit megfelelően bemutatja és körüljárja, az utalások, az ikonikus pózok, fényképek, stb. reprodukciói mindig akkor nyernek igazából értelmet, ha ismerjük, amiről éppen szó van. Ennek illusztrálására íme egy autentikus kép a főszereplőkről a ’90-es évek elejéről:

Euronymous (balra) és Varg Vikernes (jobbra)

míg íme a filmből vett „repro”:

Eredeti fénykép a Mayhemről

És itt sikerült is belenyúlni megint csak az autentikusság kérdésébe, ami örök és megkerülhetetlen téma a metal világában, ami hatványozottan igaz a black metalra. Hogyan lehet egy hollywoodi jellegű produkció az underground legmélyében magát kiteljesítő irányzat követői számára? Természetesen kötelező módon felzúdulást váltott ki a világ szinte minden részén, még látatlanban is késhegyig menő vitákat folytatva az egyes pártolók és ellenzők, bár az utóbbiak, jó lázadóként, többen voltak. Alig lehetett tudni valami a filmről, már ment a rengeteg pletyka mindenhol, hogy a Mayhem megmaradt tagsága nem támogatja a filmet, az egész a Michael Moynihan és Didrik Søderling által jegyzett azonos című hazugság és ferdítés gyűjteményt fogja feldolgozni, kiárusítja a műfajt, satöbbi. A kedvenc előzetes pletykám az volt, hogy a Mayhem nem adta a filmhez a zenéjét. Nyugodjunk meg, kedves Olvasóm, legalább négy klasszikus, autentikus Mayhem szám hangzik fel a film során (Deathcrush, Funeral Fog, Freezing Moon, Pagan Fears, csak a nagy klasszikusok). Azért írom, hogy legalább, mert az előzetes apró trailerekben több rövidebb jelenetre is van utalás, amelyek végül a moziváltozatba nem kerültek bele, így ha bővített, rendezői formában is megjelenik, abban még lehetnek meglepetések. Na de mennyire black metal? Szerintem eléggé. Megvan a zene, a szereplők, a helyszínek, az események, corpsepaint, satöbbi satöbbi satöbbi! Mi másra volna még szükség?

Eredeti fénykép a Mayhemről

Valóságreferencia

Tehát mi másra volna még szükség? Valóságreferenciákra. Úgy lássuk a történetet, ahogy megtörtént. Vagy ahogy hisszük, hogy megtörtént… Az eredeti alcímet a moziváltozat kiegészíti: eddig egyensúlyt kínált a valóság és a ferdítések között (“Based on truth and lies”), azonban hangsúlyosabbak lettek az igazságok (“Based on truth, lies and what actually happened”), amiben érezhető az a tendencia, hogy a szerző szeretne ellentmondani az elmúlt években folyamatosan duruzsoló ellenlábasoknak. Nem szabad elfelejtenünk, akárki akármit is mond, hogy ez egy játékfilm. A valóságon alapul, de mindig, mindenképpen különbözni fog a valóságtól. A megmaradó valóságreferenciák csak a keretet építik fel, ezért a) nem érdemes késhegyig menő vitákat folytatni arról, hogy mi és hogyan volt a valóságban b) belső rendszere alapján maximum párhuzamba állítható a valósággal, de azzal sosem azonosítható. A továbbra sem csillapodott felzúdulás(ok) miatt muszáj vagyok a b) variáns alapján folytatni a gondolataimat.

Varg Vikernes megsértődött, amikor olvasta az első scriptet, melyet Åkerlund küldött neki még évekkel ezelőtt. A film megjelenésével igyekezett egy videosorozatban szétcincálni a valótlanságokat, és kimosdatni magát abból a fényből (vagy sötétből), amibe szerinte a film alkotói taszítják. Az a rettentő harcos narratíva, amelyben igyekszik a cselekmény elemeinek egy részét tagadni, például, hogy Ann-Marit, Euronymous filmbeli barátnője nem is létezett, sőt talán Euronymous igazából látens homoszexuális lett volna, továbbá meggyilkolásának részleteiben a helyesbítések mind azt igazolják számomra, hogy Varg Vikernes bár eddig megélhetett abban a hírhedt dicsfényben, amit a történet egyedüli ismerőjeként kialakíthatott, ez most számára is szétfoszlani látszik. Természetesen a karakterábrázolásokban sok ferdítés vagy kiélesítés tapasztalható. Ilyetén módon pontatlan, de célját tekintve érthető, hogy Vikernes absztinens és vegetáriánus. Emellett láthatóan szocializációs zavarokban is szenved, félénk, nehezen teremt kapcsolatot, amely teljesen a visszájára fordul, amint az áhított közösség befogadja. Ugyanígy túlzás az is hogy Euronymoust nem látjuk csak kebabot enni, nem hiszem, hogy ez volna a valóság, ezzel szemben persze senki sem tiltakozik. Ugyanígy az érzelmekhez való viszony is a karakterépítés eszköze. A film nyilvánvalóan a megölt pártján áll, Euronymoust igyekszik szebb fényben beállítani, ezért neki barátnője és szenvedélyes érzelmei vannak. Vikernes a rossz, tehát számára csak állati szex jut, ezzel is gyorsan és érzékletesen kiépítve figuráját. Dead figurájáról bővebben írtam itt, ezért most a film kapcsán csak annyit mondanék el, hogy fájóan kevés idő jutott számára a játékidőből, pedig minden potenciál benne volt a színészben és a történet karakterében is.

Jack Kilmer, Anthony De La Torre, Rory Culkin, és Jonathan Barnwell (filmkocka)

Vikernesnek még a „karaktergyilkosság” szó is kiszalad a száján cáfoló videóiban, mert nem ért vele egyet, hogy egy frusztrált náci tininek ábrázolják, aki végül embert ölt és felbecsülhetetlen értékű kulturális kincseket pusztított el. És itt, ebben a momentumban láthatjuk meg a film igazi értékét: demitologizál. A hatalmas black metal istenekről lerántja a leplet. Annak mutatja be őket, amikor voltak: huszonéves fiatalok, akik igazából nem tudnak mit kezdeni magukkal, apa-anya pénzeli őket, ők pedig unalmukban rombolnak. Íme Batman a kütyüjei és a maszkja nélkül. Csak egy átlagos ember. Csak átlagos srácok, akik amellett, hogy zseniális zenét csináltak és csinálnak a mai napig, mégsem többek senki másnál. A filmet megnézve inkább csak fellélegezhetünk, hogy ez nem otthon, Jelgavában vagy Gödöllőn, Budapesten történt meg. Amit zenészként elértek, az tagadhatatlan előremutatás és örök érték a metal számára. Két hősünk vagy antihősünk van a történetben, akikkel szinte lehetetlen maradéktalanul azonosulni. Euronymous egy szájhős és manipulátor, aki az általa vezetett körben való elsőségért mindent megtesz, főként akkor amikor a másik dudás és talán még nagyobb manipulátor a fejére nő. Kettejük játéka a De Mysteriis Dom. Sathanas albumon a black metal igazi párbaja. Egyetértés nélkül, de ugyanazért a célért, egymás iránti gyűlölettel elkészült a legfontosabb black metal lemez Norvégiában. Ez tagadhatatlan. Tévedésbe ne essünk. Nem kívánom sem Euronymoust sem Vikernest, sem Faustot (és a többi meg nem jelenített alakot) felmenteni a tetteikért, sőt nem is támogatom amit tettek, csak a zenéjüket értékelem. De a Mayhem három ma is aktív tagja beállt a film mögé. Ha valami, akkor ez autentikussá teszi. Hazugságok, igazságok és tények. Ugyanannak az érmének a különböző oldalai. Sokszor fogom még megnézni, mert hiába tudom mi lesz a vége, izgalmas. Nem dokumentumfilm, nem underground kult-film, hanem egy nagy költségvetésű, nemzetközi mozi. Tessék így megnézni.

 

Jonas Åkerlund: Lords of Chaos (2018)

Vendégcikkünket Fejes János írta, aki a Doktor Metal című blog szerkesztője.

További elmélyedős, elemzős, metalos írásokért keressétek fel a blogját vagy a Facebook oldalát!

A filmből vett képek az alkotás hivatalos IMDb oldaláról származnak

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/