fbpx

Dharma – Substance (2018)

ELŐADÓ: Dharma
ALBUM: Substance
MEGJELENÉS: 2018
STÍLUS: modern/gothic metal
HONLAP: https://www.facebook.com/dharmaofficial/
ÉRTÉKELÉS: 8/10

 

A Substance egy érzékeny, borongós hangulatú, de húzós dallamokkal megpakolt lemezként érkezett a hazai female fronted metal-szcéna egyik azonnal megjegyezhető zenekara, a Dharma által. A Dharma folyamatos zenei átalakulásában az egykori egzotikus, keleties hangzástól eltávolodva a goth-on, dark-on át most másból szemezget. Ezúttal a modern metal és az Alice In Chains-inspirálta grunge fog kézen fogva vezetni minket a szomorúság hulladékaival összedobált virágoskertben.

Én azon rockerek közül vagyok az egyik, akik a Dharmára 2012-ben, Ritzel Ani énekesnő érkezése után kapták fel igazán a fejüket. A korábbi énekesnő, Nicia hangja is nagyon szép és karakteres volt, sőt unikummá tette a zenekart a gothic metal és az eletronikus zene elegyítése a keleties témákkal. De valahogy az akkori Dharma elment mellettem, bármennyire udvariasan és figyelmesen hallgattam meg őket koncerteken. 

 Ez a 2007-ben indult zenekar kissé hasonló felfogásban ment akkor szerintem, mint néhány akkori magyar female fronted banda. 2007-2009 között volt több olyan rockzenekar, amik énekesnőkkel és meghökkentő, sokszínű zenével álltak ki. A szimfo-progos Overdream, a brutal death Cenobite, a 6Test, a black-goth-doom-death Angelus, korai goth-folk-ban utazó Echo Of Dalriada, hogy csak néhányat említsek. Többször az volt az érzésem, hogy afféle „sűrítsünk bele minél több mindent a zenénkbe és az előadásunkba”-attitűd volt akkoriban a közös nevező. Aztán ezekből az izgalmas zenekarokból sajnos egyre kevesebb lett, némelyikük leállt (pl. Angelus), vagy radikálisan letisztázta az irányát, mint az „Echo Of”-ból Dalriada-ra változtatott soproni folk metal csapat is, ami azóta nemzetközi sikereket arat. A Cenobite érdekessége pedig az, hogy a hátborzongató acsarkodásokat produkáló Tarján Zsófia frontcsaj később dallamos énekkel a közszeretetnek örvendő HoneyBeast-ben találta meg a helyét, de előbb még 2009-től egy ideig Ritzel Ani állt a HoneyBeast mikrofonjánál!

Szóval 2012-ben meghallgattam a Dharmát egy koncerten és… azonnal tudtam, hogy minden a helyére került. Ahogy Kelemen Gergő basszusgitáros fogalmazott a 2012-es Rockgyémántok.hu-interjúban: „amikor lejött Ani és elkezdtünk játszani, egyből tudtuk, hogy működni fog a dolog.”

Aztán annak rendje és módja szerint kijött a Dharmageddon album, ami sokaknak segített megszeretni a bandát. Most pedig itt pihen a kezünkben a finom szépségű keserűség-szubsztancia, a Substance.

 Első dalként a Shortcut To Hell szól arról, milyen érzés gyorsan eljutni a Pokolba és menekülni (hasztalanul) az Ördög elől. A Dharma szeret játszani csipetnyi okkult témákkal, de személy szerint ezt kissé felszínes szövegnek érzem. Több veszély említése jót tett volna neki, ha már a Pokolról van szó. Ehhez a zenéhez most jobban illett volna talán valami kiábrándulásos szöveg. Ettől függetlenül a refrént jól lehet a fanokkal énekeltetni a koncerteken.

A második tételként zengő Blue Blooded Monster a lemezen hallható egyik legteltebb soundot és legaddiktívabb riffet hozza. Mondanivalójában pedig a lemez talán legfontosabb dala. A „kékvérű,” azaz dinasztikus hátterű diktátorokról szól, akik – a gitáros Gurka László szavait idézem – „sámáni és teátrális eszközökkel képesek tömegeket irányítani, manipulálni, akár a vágóhídra hajtani, ha ez a legfelsőbb utasítás.”

 A „kékvérű” kifejezéshez kapcsolódik egy pár évvel ezelőtti, nagy nemzetközi nyilvánosságot kapott hír, miszerint az összes USA-elnök (kivéve Martin Van Buren) a leszármazottja I. János angol királynak, a Plantagenet-házból, aki 1166-1216 között élt. Igen, még Barack Obama is a leszármazottja, sőt Donald Trump és „ellenlábasa”, Hillary Clinton is. Nem az elhivatott, átlagos családi hátterű amerikaiból lesz a következő és következő főnök a Fehér Házban, hanem az ősi dinasztiák sarjaiból, akik a kezükben tartott bürokratikus és médiaeszközökkel ellehetetlenítenek bárkit, aki a jóváhagyásuk nélkül akarja vezetni az USA-t. Szóval ennyit arról a demokrácia-maszlagról, hogy „bárki lehet az USA elnöke,” hahaha… A „sámáni és teátrális eszközök” említése pedig jó ötlet, megütötte a szememet.

Javaslom figyelmetekbe a Bohemian Grove-ceremóniákra való rákeresést, amit évente rendeznek az USA-ban, afféle bizarr pogány vallási/színházi előadás zárt közegben és közönségét és társulatát is a világ gazdasági, politikai elitje alkotja. Ugyanígy hátborzongató a svájci Gotthard Tunnel (alagút) megnyitó szertartása. Láttam már elég sok beteg maszkot és kosztümöt az Obscene Extreme Fest-en, de ezek felülmúlják, sőt még komolyan is veszik, ez a legijesztőbb.

 Dallamilag frissítő, bár szövegében szintén szomorú dal a Manhunt Safaris, ami a Földön élő 7 milliárd ember kiszolgáltatottságát, egyben folyamatos uszítottságát énekli meg. A gitár itt magasabb hangokat is játszik, ami jót tesz a Blue Blooded Monster által elb.szott hangulatunknak.

„An eye for an eye makes the whole world blind”, szól a kitűnő melódiájú refrén, de vajon mi a megoldás azokkal szemben, akik életük küldetésének tekintik csoportok rábeszélését ártatlanok elpusztítására? Ne felejtsük el azokat a cikkeket sem, amik szerint a délszláv háborúk során zsoldos csoportok dúsgazdag nyugati turisták számára rendeztek „embervadász szafarikat.” Ezek során a lelketlen milliomosok a háború sújtotta városokban busás pénzért cserébe lőhettek olyan kiszolgáltatott emberekre, akiket a szervezők hajtottak a tűzzónába. Az ilyen embervadász szafarikra is utalt John Woo filmrendező az 1993-as Tökéletes Célpont (Hard Target) akciófilmjében, aminek főhősét Jean-Claude Van Damme, főgonoszát Lance Henriksen alakította.

Existence – a harmonikus létezés a lényege az életnek. Enervált tanakodás ez a dal, az eddigiek közül ebből hallom ki leginkább a grunge jellegzetes borongását, miszerint „tré dolog élni, de már nem tart soká.” Ez viszont nem afféle kényeskedő spleen, hanem egy megmérgezett égboltú és vízkészletű planéta boldogtalan lakójának reménytelensége.

A Black Grain-re szerencsére egy művészi jellegű videoklip is készült, melyben a férfi rajongók örömére az énekesnő igencsak lenge viseletben látható. A kezdőriff nekem kicsit a zenekar első albumos, orientálisabb korszakát idézi, de a dalszöveg elvont és költői. Nocsak, lehet metaforákat is írni, nem igaz? „Canvas/ Caravan/ Hourglass/ Out of time…”, tényleg, mintha Seattle-ből fújt volna ide a fűszagú szél egy 90-es évek eleji AIC-dalszövegfecnit.

Infectious Substance – társadalomkritika Dharma-módra, király hangzású basszussal, szépen csengő Ani-vokálokkal. A majdnem-címadó dal a toxikus személyiségek között boldogulni próbáló ember panasza, de biztatása is. Egyszerűen tény, hogy léteznek parazita hozzállású személyiségek, akik az egzisztenciájukat, vagy a puszta jó hangulatukat mások kihasználásban, gyengítésében látják. Akár közösségeket is építenek fel lakájaikból, a véletlenül bekerülő külsős meg csak pislog, hogy hova is került? Ez a dal mégsem áll be a hópihe-emberkék közé sírdogálni, hanem a harcra, feltámadásra, felszabadulásra biztat: „let Your beast out, let Your beast out, let Your beast out!”

A kilátástalanság miatti megőrülés után a gumifalú fehér szoba – White Room – fogad magába minket. Itt össze vagyunk zárva a saját elménk démonaival. Ani lágy énekének melankóliáját jól ellensúlyozza Laci érdes gitárjátéka. Több riff kellemetlenül éles a fülemnek, de olyan jól van összerakva a kompakt szerzemény, hogy pont ezáltal válik érzékelhetővé a józan ész biztonságának hiánya. Az élesebb riffek tehát nem gyengítik a középtempós dalt, hanem az őrület kínját zengik. Képzőművészetben hasonló hatást keltenek Rettegett Iván orosz cár eszelős gyásszal teli szemei Ilja Repin festő „Rettegett Iván és fia, Iván” című festményén. Az a kép a fékezhetetlen dührohamairól hírhedt uralkodó döbbenetét jeleníti meg, amikor rádöbben, hogy vak dühében megölte saját fiát, egyetlen szóba jöhető trónörökösét. A Dharma a festményhez hasonlóan ötvözi az őrület borzalmát és a befogadható esztétikát.

Szerencsére kitörés jön a Break Away által, így nem punnyadunk tovább a gumiszobában. A Break Away egy gyors, ugráltatós tétel, frankó riffekkel. „Let the negatives go, Let all the energy flow”, headbangelős refrén! A lemezről szerintem ez a legbulisabb nóta. Nem véletlenül jelent meg a német Legacy rockmagazin magyar metaldalokból álló kiadványán. Remélem, hoz majd ez a publikáció néhány újabb németországi koncertet és további fanokat a bandának.

Feketén-fehéren jön a Black&White, ami a zenekar szerint a szenvedélybetegségről szól, mondjuk ilyen utalásra én nem leltem a szöveget böngészve. Inkább egy folyamatos veszélyeztetett, elnyomott helyzet megélése zeng, amit viszont persze a drogfüggőségre is lehet vonatkoztatni. Száraz érzetű riffek, jól hallható basszus. Eleve bírom azt, ha egy felvételben megadják a hangerőt a basszusgitárnak.

Talán az utolsóként hallható Televised jött be nekem legjobban a Substance-ről, fenséges refrénje az album dísze. Tök jól összehozott ritmusok, penge riffek, Ani csengő éneklése, szépen kitartott hangok; a tv – és szélesebb értelemben véve a média – agymosó hatása ellen emelkedik szóra. A dal zeneileg pőrének mondható, pedig itt szívesen hallgattam volna sok elektronikus effektet (egy kevés azért van benne), elvégre az elektronikus szórakoztatás/tájékoztatás témájához nagyon is passzolnának, de ez nem baj. Az egyik korábbi klipjükben, a Fear Transfusion-ben pedig eleve egy tv szétverésével ábrázolták a véleményüket.

Jó volt X-szer meghallgatni a Substance-et, mivel a hangszeren játszó srácok mindig jó ritmusokat és dallamokat pörgetnek ki a kezeikből és Ani hangjával mellélőni kábé lehetetlen. A szubjektív pontozásom így is csak azért lett 8, mivel 10 pontos-nak számomra ott van a V EP-jük, a maga temérdek pozitív energiájával, hihetetlen dallamaival és groove-jaival – a Hello Mother Earth például egy gyöngyszem! A Substance-en ezzel szemben a visszafogott melankólia áll főszerepben, ami kissé lehangol, mivel a koncertjeik nekem eddig mindig intenzívek és frissítőek voltak. Ettől függetlenül a Substance egy minőségi és változatos produkció. Jó érzéssel bolyongtam pár órát ebben a zenei virágoskertben, melynek szépségét még a toxikus közösségek által bedobált hulladékok sem tudják eltakarni – se most, se máskor. Hajrá Dharma!

Ízelítőnek itt ez a 11 perces albumkivonat, amit a European Metal Channel tett közzé:



Írta: Angyal Gyula

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/