Lordi – Sexorcism (2018)

2018. 06. 8. - 10:11

 

1200x630bbElőadó: Lordi

Album: Sexorcism

Származás: Finnország

Megjelenés éve: 2018

Stílus: Heavy Metal

Honlap: https://www.lordi.fi/

Értékelés:5.5/10

 

Épp lecsengőben van az idei Euróviziós dalfesztivál hercehurcája, ahol hazánkat az ugyancsak metalban utazó AWS zenekar képviselte. Igaz korábban, de ugyan úgy Euroviziós résztvető a mostani cikkünk alanya is, aki nem más, mint a finn hard rock zenekar, a Lordi. A zenekar hírnevét egyértelműen a 2006-os meglepő győzelem hozta meg, de szó se róla, az akkoriban éppen aktuális lemezeik nagyon jól sikerültek, szóval inkább csak a népszerűség robbant be a szörnymaszkos északiak életébe. Ezzel persze nem kis elvárás elé állítva saját magukat, a régi/új rajongókkal szemben. A soronkövetkező lemezük nem is lett elsöprő siker, sőt igen megosztó lett a rajongók, és a kritikusok részéről is egyaránt. Nem sikerült kifogástalanul megismételni azt a zenei orgiát, amit még a kétezres évek elején produkáltak.

header

Azóta eltelt több mint tíz év, de még mindig hiányzik az a katarzis, amit az annó világuralomra törő szörnyek varázsoltak elő. Nem is olyan rég lengették be a hírt, hogy 2018 nyara környékén érkezik a következő korong, a Sexorcism. Az előzetesek alapján, ez az album sem kecsegtetett túl sok reménnyel, de azért nem volt érdemes egyből temetni a brigádot. Na de… Távol álljon tőlem a sznobság és a maradiság, mert vevő vagyok a morbid és/vagy fekete humorra, de az elmúlt időszak botrányai árnyékában nem tartom túl szerencsés dolognak pont nőnapon nyilvánosságra hozni a Sexorcism igen morbid és csöppet ízléstelen lemezborítóját. Már alapból eme végtelenül elmés és véletlenül sem sértő (ja de…) albumcím is sejtette, hogy az egész lemez eköré a csodás téma köré fog felépülni, ami még a legbetegebb humorral mérve is minimum ízléstelen. Na de nézzük mi lett a végeredmény:

A nyitótétel, ami egyben az album címadó dala, nem kezdődik rosszul. A Sexorcism egy tradicionálisnak mondható heavy metal riffel nyit, amit a klasszikus billentyű kísér, amolyan tipikus Lordis hangzással. Egyáltalán nem hangzik rosszul, sőt bizakodásra ad okot, amit talán most nem is annyira alaptalan. Az egész dalra jellemző a középtempós, dallamos megvalósítás, és a közönség énekeltetős, skandálós refrén. Egy picit emlékeztet a régi idők Lordiájra a dallamvilága. A dalszöveggel viszont már nehezebben barátkozom meg, és kicsit tanácstalan is vagyok ennek megítélésében. Megszokott a zenekartól hogy morbid és szexuálisan túlfűtött témákkal rukkolnak elő. Elég csak arra gondolni, hogy volt már szó nekrofíliáról és démoni orgiáról is a korábbi albumokon, de valahogy szofisztikáltabban volt megfogalmazva, és ötletesebb rímeket hoztak össze. A Sexorcism viszont nem tököl ilyen dolgokkal, és könyörtelenül polgárpukkaszt. Nagyon vékony jégen táncol az egész démoni erőszakolós, megrontós koncepció, és már látszódnak a repedések a jég felületén, amitől igen könnyen beleszakadhatnak a röhejes és szánalmas pöcegödörbe. De ezt majd a rajongók eldöntik helyettem is.

A Your Tongue’s Got the Cat is egy érdekes eset, mert ez meg arról szól, hogy egy démon által megszállt emberke hogyan tolja be tízóraira a házikedvenc Fluffy-t, a macskát. Abba szerintem külön bele se menjünk, hogy micsoda mélységekkel rendelkezik ennek a dalnak a mondanivalója. De gyanítom nem is ez volt a cél… de azért na… Maga a dal alapvetően szerethető, olyan elemekből építkezik amik alap elemei a klasszik Lordinak. Itt már jobban felfedezhető a kórus ének is, ami azért elég fontos tud lenni egy orgonahangzással megtámogatott dalnál, de nem érzem azt, hogy túl sokat hozzátenni a dologhoz ebben az esetben. Mr. Lordi hangja van annyira karakteres és egyedi, hogy simán elnyomja a kórusban résztvevőkét. Viszont nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy számomra teljesen elvérzik a dal a tempója miatt. Szinte minden részénél üvölt róla, hogy nagyobbat ütne egy icipicit gyorsabb tempóval, feszesebb ütemmel.

A Sexorcism után talán a másik nagy slágergyanús dal a Naked In My Cellar kapott is egy „Explicit Version” klippet is, hadd fortyogjon a YouTube népe, és erősítsék a sztereotípiát, hogy a szörnyespólós vasbakancsos rokkerok valójában beteg állatok. Jó, tudom, nem kell ennyire sarkítani a dologt, az internet elbírt már ennél betegebb hülyeséget is, de nem mindig kifizetődő az emberek arcába tolni. Főleg egy olyan világban, ahol az AWS egy sátáni, démoni hörgéses…. áhh… úgyis tudjátok.
Naszóval, a Naked In My Cellar zeneileg talán a legkreatívabb és átgondoltabb az egész albumon. Itt már a tempóba se tudok belekötni, mert az is teljesen rendben van, kellően pörgős. Ha nagyon szőrszálhasogató szeretnék lenni, akkor talán azt hozhatnám fel negatívumként, hogy a Naked In My Cellar skandálása kicsit megakasztja a dal dinamikáját, és kicsit bazári megoldásnak tűnik a váltások közt.

A magasröptű gondolatok katarzisa egyértelműen a The Beast Is Yet to Cum. Én már nem is próbálok logikát vagy miértet keresni a szövegben, feladtam. Azt viszont biztosan állíthatom, hogy a hideg ráz ki ettől a daltól, főleg ettől a vinnyogástól. Értem én, hogy mi lenne a szerepe, de szerintem ez nem az a stílus, amiben működőképes. Az egész dal végtelenül középszerű és fantáziátlan. Még a refrén az, ami tök dallamos, és jól szól, de totálisan megöli az egészet ez a skandálás. De igazából nem csak ezt. Az egész album hemzseg ettől a megoldástól. Olyan érzése van az embernek, mintha kifogytak volna az ötletekből, és hát valamivel ki kell tölteni a három és fél percet.
Jah, és azt még nem is említettem, hogy tizenhárom szerzemény kapott helyet a lemezen, szóval lehetőség volna rá, hogy kiéljék a kreativitásuk, de nem vagyok benne biztos, hogy ez sikerült. Az egész lemezre elmondható, hogy viszonylag egy kaptafára íródtak a dalok, és bizonyos elemek akár dalról dalra ismétlődnek, aminek hatására elég egyhangú és néhol igencsak fárasztó lemezt kapunk.

Nem mondom, hogy rossz lett a Sexorcism, de ez közel sem az a Lordi, amit annyian megszerettünk tizenpár évvel ezelőtt. Vannak kiemelkedő pillanatai, és amikor betalál a dallam, akkor az nagyot üt, de összességében zeneileg elég lapos és monoton lett. A témára és a szövegekre nem is tudom mi a jó szó. Lehet én lihegem túl a dolgot, de szerintem jelen helyzetben nem kéne ilyet piacra dobni. Főleg nem egy olyan mainstreamnek mondható zenekarnak, mint a Lordi. Meg is lepődtem, amikor utánaolvastam a dolognak, és nem nagyon találtam egy olyan kritikát sem, ahol ezt negatívumként említik. Annál is furcsább, mivel a zenekarban egy hölgy is munkálkodik, és a nevét adta hozzá. Furcsa, mert ennél bagatellebb dolgok miatt is mentek sokszázan bíróságra és bizonyos szervezetekhez. Erre meg semmi reakció? Hát érdekes.
Úgy gondolom hogy a Sexorcism elsősorban a rajongóknak szól, és én is csak nekik tudom ajánlani. Lordival ismerkedőknek nem biztos, hogy ez a legjobb kezdet, de egy próbát természetesen megér.

Na és azt sem szabad elfelejteni, hogy november 14-én a Barba Negrába is ellátogatnak a szörnyek a lemezbemutató turné keretein belül. Én a kritikus hangvételem ellenére is nagyon kíváncsi vagyok az előadásra, mert lehet, hogy csak élőben jön át, amit ki akartak hozni ebből az egészből.

->Esemény eléréséhez katt ide<-

https://www.youtube.com/watch?v=BJggDvnlROI

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN