Hatalmas bulit csinált a Rise Against – koncertbeszámoló a Parkból

34687292_2065231457024560_2882621129535520768_n

Fellépők: Rise Against (US), Satelles (HU), Poison Alley (HU)

Helyszín: Budapest Park

Időpont: 2018. június 6.

Rise Against képekért köszönet Kovács Márknak!

(Satelles kép forrása: zenekari Facebook oldal, Poison Alley kép forrása: zenekari Facebook oldal, Júlia Lily Hegyi)

33160542_2220021128009774_6854852063084412928_n

2018 június 6. koraeste. A természet erőinek kegyességében bízva többszáz ember megindult a Közvágóhíd felé, hogy lehetőleg kapunyitástól nem sokkal később bejusson a Budapest Park első soraiba, vagy itatóiba, ezzel vezetve le a vizsgaidőszak/nyári megterhelő munka fáradalmait. Nem volt mitől félnie a nagyérdeműnek, ugyanis a beengedés is gyorsan, problémamentesen zajlott, és egész este egy cseppet sem esett az eső.

Mindenki szépen magához vette a kordonnál kiszúrt pozícióját, sörét, vagy éppen KFC boxát – ugyanis a Park területén működik egy KFC is! Egy rövid csendespihenő után aztán kisvártatva a semmiből végre felzendült egy hirtelen hangorgia, és szépen libasorban bevonult a színpadra a Poison Alley. Ha nem tudom másként, akár azt is elhitte volna, hogy a Rise Against mai előzenekari két külföldi zenekar. Nyilván valahol szomorú, hogy a „magyar banda” egyfajta szitokszó, amivel csak kevés magyar csapat tud megküzdeni, de sajnos sok formáció tényleg tipikusan magyar tud lenni. Természetesen ez elég sokszor nem magukat a zenészeket minősíti, s nem is ők tehetnek róla, hanem inkább a körülményeik azok, amik miatt rögtön fogja tudni a hallgatóság, hogy hát igen, magyar csapat. Most viszont nem ez volt a helyzet. Bár a csapat külcsínye, gitárokat, színeket, összeállítást figyelve egy talán kicsit szedett-vedettnek tűnt (és tökre nem arra gondolok, hogy szegény szőke énekes rákvörösre volt sülve. upsz.), de hát végülis nem a Nemzeti Galériában vagyunk, bulizni jöttünk, azt pedig lehetett. Maga a produkció ugyanis nagyon rendben volt, aki szereti a Rise Against zenéjét (mindenki?), és kicsit nyitott, biztos, hogy jó zenei élménnyel tért haza. Külön jó volt, hogy a basszus mély, a masszából kiemelkedő szólamai szépen hallhatóak voltak, azok a szép szólamok rögtön feltűntek. Egyre nőtt a közönség, érkeztek a Rise Against turnés egyenpólóval felszerelkezett gyerekek, és egykét tag már mozgolódni is kezdett. A csapat persze kiélvezte a helyzetét, hogy ma, itt felléphet, invitáltak minket későbbi koncertjeikre, de azért természetesen elég, humoros önkritikával voltak felfegyverkezve: „Bár tudjuk, hogy nem miattunk vagytok itt, de azért kössz”. Volt pár technikai probléma, gitárok hangolásra szorultak, de elhülyülték, jammelgettek, poénkodtak, tehát egyáltalán nem volt feltűnő, max az, amikor kicsit sok cinbeütés kellett egy dal elkezdéséhez, de igazából nem para.  Ami talán az volt, hogy az utolsó tervezett dalt nem tudták eljátszani , felkonferálták, de végül a színpadmester leintette őket. Ez azért is frusztráló, mert egyrészt a második koncert befejezte után még 40 percet kellett várni a Rise Against kezdésre, (pedig nincs speciális elem a színpadon), és még az este 10-es befejezés is inkább 21:55 lett,  tehát belefért volna az az egy dal, de ne szaladjunk ennyire előre.

poison

Másodikként szintén egy nagyon tehetséges magyar melodic hardcore csapat lépett fel. A Satelles zenekarral nem is olyan rég jelent meg interjúnk az oldal hasábjain (itt). A négy éve nyomuló zenekar szintén a post hardcore vonalon mozog, méghozzá elég jól, ám eddig nem volt lehetőségem megnézni őket. A mostani koncert után biztosan kijelenthetem, hogy a legközelebbi alkalommal is kíváncsi leszek rájuk, részben azért, mert tetszett, amit csinálnak, profi a zene, részben azért, mert a hangosítás nekik sem kedvezett, és a keverés mellett nem sok mindent lehetett kiszedni sajnos a dalokból.A színpad azért eléggé mozgalmas volt, jobban bejárták a teret, mint a PA, sőt, egy pillanatban a frontember még le is szaladt a kordonhoz lepacsizni meg megénekeltetni az első sort, amire egy rajongó olyan szinten vevő és hajlandó volt, hogy meg is kapta egy rövid időre a frontemberi szerepet, kívülről vágta a dalt, a hirtelen jött szabadság által motiválva a frontember pedig még crowdsurfölni is beugrott. Undeground hc buli érzés Budapest egyik legnagyobb szórakozóhelyén, így kell ezt csinálni! Valószínűleg ez a pillanat löketet adott a közönségnek is, beindultak a circle pitek. Tényleg már csak az volt a kár, hogy a hangosítás nem volt a zenekar pártján, de ez legalább csak fellelkesített arra, hogy újra elcsípjük őket!

Satelles-2017-Durer-by_Krisztina_Ancza

Eljött az idő, hogy a főprodukcióról meséljek, és basszus, nem könnyű. A Rise Against annyira profi, pontos produkció tolt, hogy nehéz róla írni, mert nincs mibe belekötni. Egész egyszerűen egy pontosan működő gépezet, hatalmas rutinnal. A gépezet alatt egyébként egyáltalán nem azt kell érteni, hogy érzelemmentesen darálják a dalokat, ez egyáltalán nem igaz. Épp a fordítottja, még egy több, különleges dalból álló akusztikus blokkot is kaptunk, kellőképp sokat szóltak a közönséghez, meséltek a dalok jelentéséről (sok szó esett az egyenlőségről), bár ezt sajnos nem mindig lehetett hallani és érteni. És itt érünk el a kritikus ponthoz. A hangosításra már a koncert közben rengeteg panasz érkezett, ugyanis a koncert egész egyszerűen halk volt. Nagyon. Nyilván a lakott terület közelsége miatt kell minimumon tartani a decibelt, bár többezer ember pont azért lett volna hálás, ha a városlakók esetleg tolerálják, hogy este 10-ig bezárólag hangos zene szól. De nem ez volt a helyzet, így Tim beszédét túl sokszor nem értettem, és sajnos bizonyos gondolatokról, mondatokról lemaradtam. Halk is volt, továbbá még mindig elég sok olyan ember van felénk a közönségben, aki nem ért angolul, és nekik van egy olyan része, akik úgy gondolják, hogy akkor a színpadon elhangzó beszéd más számára sem érdekes, és ilyenkor nyugodtan lehet beszélgetni, sőt kiabálni, kollektív földre leülést szervezni. Persze az ilyen belső önszerveződések (leguggolás, wall of death, circle pit dögivel) nagyon tetszettek, de azért a monológok alatt nem kellett volna ordítani – így sajnos nem tudom nektek teljesértékűen visszaadni a koncerteken elhangzottakat.

34687292_2065231457024560_2882621129535520768_n

No persze, nem a beszédért, hanem a zenéért megyünk el egy koncertre. Maga a keverés egyébként jó volt, minősége majdnem stúdióközeli, a halkság mellett az arányok elölről legalábbis rendben voltak. Bár nem a tavaszi, The Sufferer and the Witness albumra koncentráló setlisttel jöttek, a mostani nyári is nagyszerű, ugyanis kb. egyenlő arányban válogat minden albumról, úgyhogy egy nagyon jó dalcsokrot kaptunk. Elhangzott a Satellites, a Re-education, és a Give it All, amit gondolom mondanom sem kell, legtöbben a Need for Speed Underground 2 játékból ismerünk, sőt, le merem fogadni, hogy a közönség egy jelentős része legelőzör a játék kapcsán találkozott a zenekarral. Így voltam ezzel magam is, és bíztam benne, hogy sokan leszünk még így. Ez persze beigazolódott, a legelső taktusoknál már hallottam magam körül a srácokat: „Ááá, a nídforszpíd zene!”. Bizony. Nosztalgia. Láv. Csak az a gond, hogy a dal alig több két percnél, úgyhogy élőben körülbelül egy szempillantás alatt vége is lett. Mindenesetre az emlékezetünkbe égett a pillanat, ahogy „give it all”, a naplementében.

Mint mondtam, az akusztikus blokk egészen különleges volt, olyan dalt is beemeltek a srácok, amit eredetileg nem terveztek a turnén játszani, de az egész negyedóra gyönyörű volt. Csak figyelni a gitáron megcsillanó fények játékát és élvezni Tim énekét, és ezt a csodás nyáresti hangulatot… Nyilván, a legtöbben bulizni jöttünk, de ez a kis lelassulás igenis emelt az élményen. Ahogy egy kolléga a koncertről hazafele mellettem érzékletesen kijelentette: „a közepén a csöndes hülyeség az kurvára bejött!”.

20180606_212040

Célegyenesbe ért a buli, még lepergettek pár slágert, a pogó pogózott, hátul folyamatosan ment a ritmusra csápolás, sörök dőltek ki, szerelmek szövődtek (ja, ezt nem tudom, csak illett a szövegbe, de biztos), cipők repültek. Cipők repültek! Nem tudom emlékezetből összeszámolni, hogy hány cipőt emeltek a magasba, mert azokat valaki elhagyta. Remélem, mindenki visszaszerezte szeretett csukáját! Persze aztán végéhez közeledett a buli, az „alapsláger” Prayer of The Refugee utolsó refrénjekor egyértelmű volt, hogy mindenki érzi, hogy ez az este utolsó vadulása, tánca, és teljes erővel csapta be magát a pogóba kicsi és nagy… de tényleg! Amúgyis mindig nagyon jó volt látni, ahogy a kicsit szétállóbb tömeg (ha lehet ilyet mondani az amúgy átlagos tömegnyomorban) összeugrik a refréneknél, de a ráadás ráadásánál, az intró újra-meg újra eljátszásával és a kiállásokkal húzott idő után, a refrén utolsó felcsendülésénél, valami elképesztő energia szabadult fel a közönségből, kész, vége, örömünnep!

vlcsnap-2018-06-08-10h31m57s254

Bár nem minden volt tökéletes, a hangerő kicsi, a tömeg hatalmas, a tömegnyomor óriási, a színpad a közönség méretéhez képest alacsony, ezért a látási viszonyok nem tökéletesek, ezek nem gátoltak senkit abban, hogy egy hatalmasat bulizzanak a Budapest Parkban. És ahogy a Rise Against is mondta – túlságosan keveset járnak a világnak ezen a részén, úgyhogy várjuk őket vissza!

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/