A Leprous nagy kört futott be legutóbbi, 2017-es, Malina című albumával. Az úgynevezett nagyközönség körében is ott  teljesedett ki sikeres módon a norvégok progresszív alapú, de egyben elképesztően fogós, szívhez szóló modern rockzenéje.

Első hallásra: ez egy szándékoltan populárisabbra vett lemez. Minden olyan zenei eszköz sokkal erősebben érvényesül, ami miatt eddig jónéhányan nem találtak fogást a Leprous-on. Sokkal több a pop, mint a prog, rengeteg Muse, sokkal-sokkal kevesebb hangos gitárral, mint eddig. Az egészet tetézi, hogy Einar szereted/gyűlölöd-jellegű hangja mindennél előrébb került, ledominálva az egész albumot. Teátrális magasságokban jár gyakran az ének, drámainak szánt hajlításokkal, iszonyú magabiztossággal…de közben nem tudom kiverni a fejemből, hogy ezt a legtöbb esetben diszkréten mellkasközépig kigombolt ingben, kitárt karral csinálják az Eurovízión. A hatos At the Bottom valóban a mélypont/csúcspont, utána a konceptalbum egy rockosabb kerékvágásba áll be, ahol visszaköszön az utóbbi két album lendülete a drámaian filmzenés befejezés előtt.

Nem tudom mit vártam pontosan, és nehéz eldönteni, hogy most ez szükségszerű kitérő-e, vagy nyitás egy szélesebb hallgatóság felé. Kicsit úgy éreztem magam, mint az egyszeri Tool-rajongó, aki fontolgatja, hogy jóra hallgatja-e az albumot. Szolid 6/10

Második hallásra: el-ké-pesz-tően burjánzó hangszerelési zsenialitás, de nem a Devin Townsendi értelemben. Nagyon finom, fátyolszerű rétegek egészítik ki egymást hibátlanul. Tökéletesen szól minden hangszer, a gitár low gainben is rettentő súlyt tud csinálni, iszonyú precízen megvan mindennek a helye a panorámában. A dalszerkezetek okosak, szépen épített ívek, indokolt kiállások, bátor stilisztikai csapongások, és későbbiekben is a bátor a legfontosabb jelző a lemez egészével kapcsolatban. Einar hangját sokan nem kedvelik, de ekkora hangterjedelmet nem szabad visszafogni, használni kell.

(Szöget üt a fejembe, hogy óriási lenne, ha a következő Subscribe is futna egy kört a nagyvilágban, Bálint hangjára flesselek gyakran Leprous közben, és sohasem fordítva. Ugyanez simán működne egy angol nyelvű Storm the Studioval is, itt a Foreigner című dal verzéjében a Ha kérdeznék énekdallama köszön vissza)

Csak egy dallal lenne kevesebb a Pitfall-on, és hibátlannak nevezhetnénk. Így a hosszas és lassú elmélyedés után rövidebbnek hat az utolsó három dal lendülete. Mernék rá számszerűsített összegben is fogadni, hogy egy puritánabb rockalbum lesz a következő húzásuk, mert minden dalírónak meg kell csinálnia egyszer az életben a maga Load-ját, Deeper Kind of Slumber-jét, How to Measure a Planet-jét, de ez pont úgy van, ahogy annak lennie kell.

Ha a Malina 10/10, akkor ez a lemez 8-9 között mozog.
-Vikomt

Élőben jövő februárban láthatjuk őket a Dürer Kertben a Fekete Zaj és a Negative Art segítségével, esemény itt: https://www.facebook.com/events/2340838849512209/