Kirk Windstein, a Crowbar főnöke már tavaly óta dolgozik egy szólóalbumon, amely kezd valóban testet ölteni, hiszen a Dream In Motion jövő január 24-én érkezik a hírek szerint. Kirk a lemezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy egy ideje szeretett volna valami olyasmit csinálni, ami kicsit lágyabb, dallamosabb, mint az anyagzenekar monolitikus riffekre koncentráló sludge metalja, és a jelek szerint ez sikerült is, hiszen a most közzétett címadó dal valóban ilyen, mondhatni jóval inkább klasszikus doom, mint amit az utóbbi években hallottunk tőle. A stílus persze annyira nem áll messze a Crowbartól, hogy a zenekar rajongói számára ez gondot okozzon, és valószínűleg nem is várta senki, hogy Kirk egyik pillanatról a másikra kibújjon a bőréből.
Csak azt remélhetjük, hogy igyekszünk olyan jók lenni, amennyire csak tudunk. // All we can hope to do, is try to be as good as we can be. – BRYMIR interjú // An interview with BRYMIR
Az idén 20. életévét ünneplő, dallamos death metalt játszó Brymir zenekart faggattuk az új albumuk kapcsán.



