Imádom a különféle kultúrákat, és Magyarország-rajongó vagyok – interjú Max Cavalera-val (Soulfly)

Click HERE for the English version of the interview!

A júliusi Rockmaratonos fellépésük kapcsán lehetőségünk volt telefonvégre kapni Max Cavalera-t a Soulflyból, hogy kicsit kifaggassuk a világról, a kedvenc nyugihelyéről, a zenekar legújabb terveiről, a személyes példaképeiről és Brazíliáról. A csapatot július 12-én csípheted el Dunaújvárosban, a Rockmaraton fesztiválon. Részletek itt!

 

Kevesebb mint egy hónap múlva Magyarországon játszotok a Rockmaratonon, ahol már korábban is megfordultatok, de a kettő között voltatok nálunk klubbulin is. Rengeteg országban felléptek, biztos nem egyszerű mindet észben tartan, viszont azért megkérdezném: van bármi jó emléked Magyarországról?

Ó, igen, imádok Magyarországon játszani, nagyon király rajogóink vannak ott, és mindig jók a bulik. Az egész kelet-európai régiót imádom, gyönyörű. Imádom az ottani városokat is, nagyon szeretem Budapestet, gyönyörű város szerintem. Imádom az építészetét. Mondhatni, Magyarország-rajongó vagyok, alig várom, hogy visszatérjünk!

Úgy tudom, a metal mellett a népzenét is szereted, és persze a törzsi zenék hatalmas hatással vannak a te zenédre is. Magyar népzenét már hallottál?

Sajnos nem, még nem, meg kellene valamit hallgatnom. Nagyon szeretem a népzenét. Persze a metal a kedvenc zenei stílusom, folyamatosan metalt hallgatok. A különféle kultúrákat is nagyon szeretem. Mindig érdekel az adott ország kultúrája, amikor turnézunk, úgyhogy szívesen venném, ha valaki mutatna egy kis magyar népzenét, még az is lehet, hogy helyet kap a következő Soulfly anyagon!

Volt már olyan, hogy szemtanúja voltál valami durvább balesetnek vagy incidensnek egy bulitokon?

Nem igazán, a legtöbb ember csak ki akarja engedni a felgyülemlett gőzt és agressziót, de ilyesmiről nincs szó. Én teljesen megértem, hogy nagyon sok rajongó egész héten dolgozik egy olyan helyen, amit utál, egy olyan főnöknek, akit utál, és akkor elmennek egy Soulfly bulira, és kiengedik azt a sok felgyülemlett haragot és érzést. Egyszer Dan Hardy, egy angol ketrecharcos mesélte, hogy eltörte tíz bordáját a Soulfly pogóban. De amúgy úgy gondolnám, hogy általában elég békés az egész, figyelünk egymásra. Ha azt látom, hogy valakinek komolyabban nekimennek, leállítom a bulit és rájuk szólok. A biztonsági személyzetnek sem engedem, hogy megüssék a rajongókat, ezt nem engedem meg a bulijaimon, az én bulimon ez nem történhet meg. Persze ezek mellett hagyom, hogy az emberek jól érezzék magukat. A zene agresszív, szóval hagyni kell, hogy az emberek kiengedjék az agressziót. Én a magam módján teszem ezt meg, nem a pogóból, hanem a színpadról. Én csak a gitáromat ütögetem, a gitárom mint a gépfegyver, azzal lövöldözök, és úgy érzem magam, mintha háborúban lennék. Színpadon játszani nem gyerekjáték. Tényleg olyan érzés, mintha háborúba mennék.

Mit gondolsz, hogyan kell egy nagy csapatnak viselkednie az előzenekarokkal szemben?

Megadod nekik a lehetőséget, hogy beindítsák a bulit, ez már önmagában egy nagy dolog. Mi persze általában odamegyünk, köszönünk, ha szeretnék, fotózkodunk velük. Sajnos nem mindig tudjuk magát a bulit megnézni, ha esetleg később érkezünk. Ha adnak zenekaros pólót, akkor azt mindig megtartjuk. Szerintem ez így helyes. Szeretem ezt a rendszert, mert szerintem mindenkinek el kell valahol kezdenie. Még Brazíliában a Sepulturával elég sokszor melegítettünk be nagyobb bandáknak, és hogy őszinte legyek, nem mindig kezeltek minket valami szépen, ami elég szar volt. Én ezt próbálom elkerülni, próbálok annyira jófej lenni, amennyire csak tudok, meghallgatni a bulit vagy segíteni a beállásnál, közös képeket csinálni…

Mekkora nyomást gyakorolnak rátok a kiadók, vannak elvárások, vagy teljes a szabadság?

Teljes szabadsággal bírok. Konkrétan soha egyik kiadóval sem volt semmiféle gondunk. Több kiadónál is voltunk már, mind nagyon király volt, most éppen a Nuclear Blastnál vagyunk, akik szintén azok. Bármikor továbbállhatok szabadon, a világ bármelyik kiadójához átmehetek, bár még nem tudom, hova megyek ezután, igazából még nem gondolkodtam ezen. Soha nem hagytam, és nem is fogom hagyni, hogy a kiadó beleszóljon a zenémbe. Úgy fogok zenélni, ahogy jól esik, ha black metalt akarok játszani, akkor azt fogok, ha doom metalt, akkor azt, ha dzsesszt, akkor azt. A rajongók viszont érdekelnek. Szeretnék egy bizonyos szintű profizmust és minőséget fenntartani a munkámban, remélem ez látszik is a lemezeken. A legutóbbiról, a Ritualról elég sokan mondják is, hogy hosszú-hosszú ideje ez a kedvenc Soulfly lemezük, vagy az ez az első kedvecük a debütalbum óta, ami azért egy húszéves pályafutásnál nem semmi.

Számomra az a legfontosabb, hogy olyan zenét csináljak, ami nekem tetszik, mert elsősorban metalrajongó vagyok. Nem csak zenész vagyok, hanem rajongó is, szóval fontos, hogy bejöjjön nekem is a zene. Aztán persze jön az is, hogy bejöjjön a közönségnek, és azt játsszam, amit hallani szeretnének. Általában simán működik a dolog, mert elég hasonló zenét szeretünk, ugyan azokban a zenekaros pólókban láthatnak engem a fanok, amiket ők is szeretnek – Gatecreeper, Gojira, stb. Amúgy úgy érzem, erős a kapocs köztem, és a Soulfly-fanok közt.

Volt közös turnétok a Nile-lal, vendégszerepelt nálatok a Devildriver, a könyved előszavát Dave Grohl írta – ezeket a zenészeket, bandákat a barátaidnak mondhatod? Mennyire nehéz barátságokat ápolni a showbizniszben?

Igen, a barátaimnak, de tudod, ez nem olyan, mint egy gyerekkori barátság a sráccal, akivel együtt nőttetek fel és a szomszéd utcában lakott, így minden nap láttad. Ezeket az arcokat nem látod nap mint nap, de attól még mind a barátaim! Nagyon zsír amúgy, mert a munkásságukat is imádom, szeretem Dave Grohlt, bírom mindegyiküket. Emellett mondhatni az összes idolommal találkoztam, ami nagyon szuper. Egy brazil kölyöknek igazi valóra vált álom, hogy találkozhattam Ozzy Osbourne-nal, Rob Halforddal, Bruce Dickinsonnal – ők az én metal példaképeim. És mindegyikükkel találkoztam! Bizonyos értelemben barátként tekintek rájuk, de emellett példaképek is. Nagyszerű, hogy egyikükkel-másikukkal dolgozhatok is közösen. A legutóbbi Soulfly albumon a Lamb of God-os Randy vendégszerepelt, meg vendégül láttuk már az Immolation-ös Ross-t is. Nagyon bírom az underground death és black metalt is, barátok vagyunk például a Dark Funeralos srácokkal is, de sok más formával is! Nagyon király átugrani Európába, ahol végre láthatod az ottani barátaidat, főként fesztiválszezonban. Igazából ez az egyik oka annak, hogy szeretem a fesztiválokat, mert annyi jó arccal találkozhatsz – régi barátok, jó zenekarok, király emberek!

Spirituális embernek mondod magad; gondolkodtál esetleg azon, hogy elvonulsz valahova hosszabb időre, például mostanában divatos elvonulni a civilizációtól mondjuk egy buddhista kolostorba, vagy hasonló? Vagy hol találod meg a lelki nyugalmat?

Igazából számomra a békét az otthonom jelenti. Arizonában, Phoenixben lakom, két házunk van, az egyik a városban, a másik a sivatagban. A sivatagi ház nagyon spirituális. Amikor odamegyek, nem hallok senkit és semmit – nincsenek autók, nincsenek szomszédok, csak a természet, igazi spirituális hely. Ha nem turnézunk, általában itt töltöm az időt, ez egy tökéletes hely dalírásra, gondolkodásra. Elég sok ötletem van a jövőre nézve, szeretnék egy dokumentumfilmet forgatni az életemről, meg van egy pár projekt is kilátásban. Ide szoktam jönni spirituális életet élni, pihenni, kikapcsolni.

Megjelent egy 360°-os videoklipetek, terveztek esetleg még hasonlót, valami modern technikával vegyített anyagot kiadni?

Akartam egy videóklipet a Dead Behind the Eyes-ra, a Randy-s dalra. Az volt a koncepció, hogy beöltözünk a Hellraiser című film karakreteinek, mert a dal a filmbéli cenobitákról szól, menő lett volna ilyen beteg figuráknak öltözni. Sajnos még nem vágtunk bele, még futom a köröket a kiadóval, de szerintem simán beleférne még most is egy klip, annak ellenére, hogy egy ideje már kint van az album. Miért is ne menjen még egy videó? Nincsenek szabályok. Ezt szeretem a metalban – te alkotod a saját szabályaidat, és nem követed senki másét. A másik dal, amit szeretek a Feedback!, az album végén. Ez egy nagy megemlékezés a Motorheadről, ilyen Motorhead-témájú dal, szóval elég király lenne felöltözni Lemmynek, és úgy forgatni egy klipet. Lehet, hogy megcsináljuk majd, ki lehet hozni egész olcsón is, és akkor azt mondjuk, hogy baszni bele, leforgatjuk mi magunk, és megjelentetjük, simán csak közzétesszük.

Elég furcsa állapotban van most a világ, hiszen ott az internet, ami fölött már kábé az uralmat is elvesztettük, csak kiraksz egy videót és egyik napról a másikra lesz rajta egymillió megtekintés. Mindenki az internethez fordul, nem olvasnak az emberek már magazinokat, mindent fent van a neten, az Instagramon, meg a Facebookon, az emberek videóhíváson keresztül kommunikálnak, a személyes társalgás és az emberi érintés szinte már ki is veszett. Ilyen tekintetben egy ősember vagyok, nincs insta-oldalam, nincs FB-oldalam sem, mondhatni ilyen titokzatos vagyok. De jobban is szeretek titokzatosnak lenni és nem mindent kipakolni a netre. Persze az internet segítség is, a feleségem, Gloria intézi ezeket a dolgokat, rengeteg emberrel kapcsolatban van a Facebookon és az Instagramon, ami végtére is azért segíti a zenekart és segít a promócióban.

Párhuzamosan csinálod a Soulfly-t és a Cavalera Conspiracy-t is, hogy van mindenre energiád?

A jövőben a Soulfly-ra szeretnék koncentrálni, minden bizonnyal a Soulfly lesz a fő csapatom, és ennek fogok időt szentelni. A Cavalera király, mert a tesómmal csináljuk, és olyan klasszikusokat játszunk, mint a Beneath the Remains meg az Arise, meg el fogjuk játszani a Chaos A.D.-t is. A fő célom viszont a Soulfly. Persze emellett vannak egyéb projektek, fontosnak tartom, hogy legyen az embernek többféle zenei kimenete is. Szeretnék egy projektet a srácaimmal, a fiaimmal, mert már mindannyian zenélnek, és nagyon király lenne közösen összehozni akár egy lemezt. Nem is érdekel, hogy vennék-e az emberek, csak csináljunk valamit együtt. Most érted, hány apa teheti meg, hogy a fiaival készít egy lemezt? Elég ritka, de nekem megadatott, hogy van két fiam, akik nagyon jó zenészek, és akár most is csinálhatnánk egy teljes lemezt. Ez egy nagyon jó ötlet a jövőre nézve.

Zyon fiad már hat éve a zenekarban dobol, ez milyen hatással van a felállásotokra? Jó egy kis friss vér és energia a Soulfly-ba?

Igen, ő képviseli a töménytelen energiát és fiatalságot, frissességet hozott a Soulfly-ba. Egyébként is imádom a jelenlegi felállásunkat! Ott van Marc Rizzo, aki már itt van 2004 óta. Azzal szoktam viccelődni, hogy ő is olasz, meg én is, olyan mint egy maffia, és vérszerződést kötöttünk, nem léphet ki. Ha kilép, meg kell hogy öljem. Ha otthagyja a Soulfly-t, ráküldöm az embereimet, szóval nincs más választása, mint maradni! (nevet) Aztán ott van Mike Leon, egy igazi thrash metalos figura, nagyon bírom azt a thrash világot, ahonnan ő jön, meg ő is csomó mindent szeret, amit én hallgatok. Meg ott van fiam, hát ez a csúcs-sztori, apa és fia együtt zenél! Egy nagyszerű dobos, Zyon nagyon kreatív, agresszívan és erőteljesen játszik. A kedvenc részem a Ritual-on az ő dobjátéka. Emellett ő a személyi edzőm is, tudod, öregszem, augusztusban 50 leszek, dolgoznom kell a kondimon. Szóval ő az edzőm, zenésztársam, és a fiam egyben – ez egy csodálatos dolog.

Sokat szerepel nálatok a brazil zászló, ott a gitár, a molinó, és még sok más. Továbbra is fontos számodra a brazil identitás, és hogyan lehet ezt megőrizni? 

Brazília egy annyira szomorú hely, annyi az erőszak, az egyetlen jó dolog, hogy néha megnyerjük a foci-világbajnokságot. Úgy érzem, kötelességem megmutatni Brazíliát a világnak. Ez egy másféle hazafiság, Brazília kultúrájára és természetére vagyok büszke. Valahol Észak-Brazíliában szeretném tölteni a nyugdíjas éveimet.

Egy korábbi interjúban mesélted, hogy az egyik ükanyád indián volt. Sikerült azóta erről többet megtudnod, vagy beleásnod magad a dologba, pláne úgy, hogy a zenétek is táplálkozik ilyesmiből?

Nem is olyan rég végeztettem el egy ilyen DNS-tesztet, tudod, ahol laborba küldöd a nyálad, és kijönnek az eredmények. Nagyon izgalmas dolgok jöttek ki, kiderült, hogy egy hatalmas részem, legalább a DNS fele kelet-európai, volt ott orosz, meg olasz gén, de még portugál és spanyol is, sőt, egy kis afrikai is, amin nagyon meglepődtem. Lehet, hogy ezért szeretek ennyire turnézni! És igen, nagyon büszke vagyok az indián gyökerekre, imádom a rituálékat, amiket a mai napig csinálnak az esőerdőben. Vissza is térek nemsoká, meghívtak egy ilyen szertartásra, amin részt fogok venni, ami egy fantasztikus lehetőség.

Mire számíthatunk a Soulfly-tól 2020-ban?

Lesz új album, de szeretnék valami különlegeset csinálni. Ki akarok bérelni egy házat, ahol egy zenekari kisközösségként élhetünk majd, hogy kicsit együtt legyünk és odafigyeljünk egymásra. Szeretnék legalább egy hónapot ott tölteni, dolgozni, éjt nappallá téve zenélni, aztán az egészet lemezre venni. Mint ahogy a Red Hot Chilli Peppers csinálta a Blood Sugar Sex Magik-nél – csak kivenni egy házat és egész nap zenélni. Egyébként pont azt forgattam a fejemben, hogy Európába mennénk most, de még nem tudom, hova.

Mivel készültök a nyári bulikra és a Rockmaratonos fellépésre?

Egy nagyon különleges setlisttel készülünk a nyári Európa-turnéra, elég sok embernek meglepetést fog okozni, mert különleges jammelésekkel készülünk, a megszokott dalok között sosem hallott jam sessionöket hallhatnak majd a rajongók. Alig várjuk a Rockmaratont!

Köszönjük szépen!

Készítette: Vica, TM

Képek forrása: https://www.facebook.com/SoulflyOfficial/

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/