Gyerekként is mindig mindent megkérdőjeleztem – Interjú Tobias Forge-val (Ghost)

A Ghost 2019. december 3-án Magyarországra látogatott, ahol az Arénénában adott egy nagysikerű koncertet. A koncert előtt magazinunk lehetőséget kapott egy rövid interjúra a zenekar frontemberét, a Cardinal Copia-t megtestesítő Tobias Forge-t.

Van egy pár kapcsolódási pontod Magyarországgal és magyarokkal, de melyiked tartanád a legfontosabbnak?

Sajnos még csak egyszer voltam Magyarországon, úgyhogy túl sok időt még nem sikerült itt töltenem. Az első dolog, ami eszembe jut, a zene. A zenei hátteremet nézve Báthory Erzsébet megkerülhetetlen, hiszen a gótikus- és vámpírkultúrában ő A központi figura. Fiatalkoromban a Bathory és a Venom zenéje jelentette nekem a legtöbbet. De szintén nagy kedvencem a Tormentor, akinek az énekese, Attila meg ugye a Mayhem-ben is énekel, ami meg nyilván a leghírhedtebb banda felénk, szóval a De Mysteriis dom Sathanas elég nagy hatással volt rám. Tizenhárom éves voltam, amikor megjelent…

Tehát akkor kizárólag zenei dolgok?

A szubkulturális és történelmi dolgokat leszámítva is van az életemben pár kiemelkedő magyar származású személy. Az ügyvédem, aki egyben egy jó barátom is, félig magyar. Édesanyám egy időben nagyon sokáig járt egy magyar sráccal, aki teljesen magyar volt. A srác, aki a turnéposztereinket rajzolja pedig magyar származású. Nekem semmi ilyesmi hátterem nincs, de nagyon lenyűgöz az ország.

Eleinte nem is a Ghost énekesének készültél, és egy interjúban azt is mondtad, hogy el tudod képzelni, hogy visszalépsz gitárosnak és átadod a mikrofont. Van valaki, akit szívesen látnál a Ghost élén?

Nem igazán tudnék így hirtelen mondani senkit.

Hiányzik egyébként, hogy nincs gitár a kezedben?

Igen, nagyon is. Bár szeretem azt csinálni, amit most csinálok, de ha egy másik zenekarban lennék, tuti gitároznék, hiszen számomra a legtermészetesebb módja a zenélésnek a gitározás, vagy esetleg gitár és mellé háttérvokál. Ha egyszer egy másik zenekarban kötök ki, tuti hangszeres leszek.

Kiskorodban volt körülötted bárki vallásos, vagy bármiféle vallás?

A közvetlen családomban senki. Édesanyám nagyon liberális, nagyon ilyen… *békejelet mutat mindkét kezén* pacifista. Emellett elég spirituális is, de semmiképp sem vallásos. A másik, akivel együtt nőttem fel, a bátyám, aki akkoriban egyáltalán nem volt vallásos. Azóta kialakult nála valamiféle vallás, ami nem feltétlen egy 100%-ban hő istenfélés, szóval nem egy teljesen hű istenhit, de ő hisz. Néha egyszerűbb csak beállni valamelyik egyházba és elfogadni az összeállított dogmarendszert, mint magad megválogatni, hogy “kicsit ebből, kicsit abból, amabból viszont nem” – pedig szerintem ez az egészségesebb, de azt nem tudhatom, ő mit gondolt.

Tehát nem nagyon találkoztál kiskorodban a vallással?

Kicsit távolabb tekintve, a kiterjesztett környezetemben volt egy pár vallásos személy, aki hatással volt a viselkedésemre. A leges legfontosabb talán az általános iskolai elsős-másodikos osztályfőnököm volt. Két évre volt a nyugdíjbameneteltől, volt vagy hatvanhárom éves, vagy akörül. Tudod hogy volt harminc éve, bárki hatvan felett már nagyon öregnek számított, most meg 60-nak lenni gyakorlatilag semmi. De a nyolcvanas években hatvannak lenni, hát… Nagyon visszamaradott volt, és megvolt minden olyan tulajdonsága, ami egy tökéletes… szipirtyóvá tette. Csúnya volt, randa volt a haja és randák a ruhái, szörnyű volt és gonosz, meg marha szigorú. Tanítani sem tudott igazán.

Akkor nem igazán a te embered, vagy akár a családodhoz hasonló…

Egy olyan srácnak, aki ilyen liberális anyával nőtt fel… nos, hú, elég küzdelmes volt. Én káromkodtam, metalt hallgattam, okoskodtam, visszabeszéltem és mindig mindent megkérdőjeleztem. Szerintem úgy ahogy van, elcseszte számomra az iskolát mint olyat.

Szóval nem te voltál a kedvenc…

Onnantól fogva örökre megutáltam az iskolát, és sosem tudtam ezen túllépni. Harmadiktól már jobb tanárom volt, de már nem tudott érdekelni az iskola, sokkal inkább foglalkoztatott a mindennel való szembeszegülés és a dolgok megkérdőjelezése. Ez sajnos teljes iskolás koromban folytatódott, nem voltam valami jó tanuló, és őszintén szóval barátnak sem voltam jó, igazából elég öntelt és utálatos voltam, ami nem valami jó dolog. És ez mind az ő hibája! Na jó, talán azért nem… És keresztény volt. Nagyon, nagyon vallásos volt. Szóval számomra ő, mint gonoszkodó és lenéző… Ha megtehette volna, meg is ütött volna. Nem tehette meg, de emlékszem, hogy mondta, hogy szeretné, és megtenné, sőt, pár évvel korábban még meg is tehette volna. Szóval, ha ő képviseli a keresztény szeretetet, akkor abból nem kérek.

Ha jól tudom, a fiad és a lányod is szeretik a Ghostot és a zenédet, de hogyan reagálnál, ha később nemcsak, hogy mondjuk pop vagy hip hop rajongókká válnának, hanem elkezdenék aktívan utálni a rockot?

Igazából tökéletes természetes lenne – valakivel szembe kell fordulnod, igaz? Én is mindig ilyen nagyon “anti” személy voltam, aki mindennel és mindenkivel szembeszegült, szóval hogyha ők is ilyesmit szeretnének, rendben van. Amit viszont megemlítenék, az az egész rock-téma kulturális és intellektuális oldala: kicsit szomorú lennék, ha elhatárolódnának mindentől, amit én szeretek. Meggyőződésem, hogyha valaki a rockzenét, a 60-as évek rock’n’rolljától kezdve, a 80-as 90-es évek zenéjén át természetesen pár mai zenéig is, na meg a filmeket és könyveket, amiket szeretek ehhez kapcsolódóan – ha valaki ezt egy az egyben elutasítaná, szerintem a kultúra egy hatalmas és nagyszerű szeletéből maradna ki, gyakorlatilag egy tök nagy veszteség ebből kimaradni. Egyébként én sem vagyok csőlátású, elég tág az ízlésem. Ha a gyerekeim semmiben nem lelnének örömöt abból a kultúrából, amit én fel tudok kínálni nekik, konkrétan meglepődnék. Aztán lehet, hogy ők tudják jobban, és lehet, hogy tudnak valamit, amit én nem.

Köszönjük a Universal Music Hungary-nek!

Készítette: Vica

Fotók: Zenefestő, és hivatalos zenekari képek (Mikael Eriksson)