Flotsam and Jetsam-The End of Chaos (2019)

 

Előadó: Flotsam and Jetsam

Album: The End of Chaos

Megjelenés: 2019

Származás: USA

Műfaj: thrash metal

Honlaphttp://www.flotsam-and-jetsam.com/

Értékelés: 9/10

 

 

Érdekes paradoxon öleli körül a mára már veteránnak számító, amcsi formációt, a Flotsam and Jetsam-et, hiszen úgy váltak világszinten ismertté, és jegyzik őket a nagyobb nevű thrash brigádok között, hogy egyébként sosem hódították meg a világot, és végképp nem sikerült olyan nevek közé helyet szorítaniuk, mint az Exodus, vagy a legendás “Big 4” alakulat tagja, az Anthrax. Mégis, ha valahol bedobjuk a Doomsday for Receiver Kingdom, vagy No Place for Disgrace lemezek címeit, nagy a valószínűsége, hogy valaki azonnal ráismer, melyik kutya kölykei is, hiszen ezek a korongok mára már a műfaj alapvetéseinek is mondható, időtálló alkotások, ha másért nem, már csak azért is, mert bizony ebben az érában Jason Newsted is a banda soraiban bőgőzött. Mindez mégsem volt elég ahhoz, hogy a Flotsam igazán kitörjön, és az erős zenei elrajtolást a startmezőtől egy annál gyengébb, és hosszadalmas időszak követte, amikor oké, mondjuk úgy nem születtek végtelenül gyenge alkotások, de tökéletesen hiányzott belőlük az a kraft, amivel az első időkben annyira szájba vágták a népet. Mindezt csak tetézte, hogy ennek köszönhetően még inkább visszacsúsztak azon a sokat emlegetett létrán, és visszagondolva csodaszámba megy, hogy ennek ellenére is több mint három évtizede tartják működésben a gépezetet, holott más csapatok itt már bőven bedobták volna a törülközőt.

Mint a Doomsday-No place… lemez pároson szocializálódott fej, azért kitartottam a csapat mellett az ínségesebb időkben is, bár a 2016-os név azonos lemez megjelenésekor már bőven letettem arról, vagy legalábbis kezdtem erősen beletörődni, hogy 10/10-es lemez már aligha kerül ki amerikai barátaink stúdiójából, bár azért az őszinteség kedvéért hozzáteszem, hogy legutóbbi, három évvel ezelőtti lemezüket egészen meg tudtam kedvelni már néhány hallgatás után is, és kicsit optimistábban tekintettem a jövőbe velük kapcsolatban, érzékelvén, hogy elég jól sikerült a zenei ráncfelvarrás.

Aztán hopp, jött a hír, hogy az ötös elkezdett újabb anyagon dolgozni, némi plusz transzformálódással a fogat soraiban, hiszen a dobok mögül Jason Bittner átigazolt a zeneileg tesónak is beillő Overkillbe, a helyére pedig Ken Mary érkezett, aki a maga “néhány” évtizedével olyan formációkban ütötte a bőröket, mint a Fifth Angel, Impelliteri, de sokáig Alice Cooper mögött is helyet foglalt.

Az új dobos érkezése a csapatba vitán felül az egyik legjobb dolognak is jegyezhető, ami történhetett a csapattal, hiszen valószínű, pontosan ez a vérfrissítés kellett az idővel kissé beporosodott csapatnak, hogy kikanyarodjanak a hosszúra nyúlt mellékvágányról, ezt pedig a “The End of Chaos” pontosan igazolja is, hiszen bátran állítom, hogy az egyik legerősebb lemezük született meg ezúttal, figyelembe véve a hőskorukat is. A Prisoner of Time indítónóta dobtémái szinte azonnal arcba ütnek, és bár az ilyen eszetlenül tempós, szinte maximális üzemmódon zakatoló dobtémák szokatlanok a Flotsam zenéjében, minden hang, és minden téma egyből fekszik, annyira összerakták őket. Míg az első nóta inkább egy heavys témákat felvonultató négy perc, a számok előrehaladtával egyre jobban fokozzák az őrületet, második számként például máris ott a Control, ami zeneileg inkább elmenne egy power/speed lemezre, mint thrashnek, egy percig sem merül fel bennünk, hogy ez bizony nem illik ide. Ugyanez mondható el a Recover, vagy Prepare of Chaos tételekre is, ám aztán jól előkészített fordulattal csap át az album második fele igazi régisulis thrashbe, szinte kézzelfogható az újjászületés érzése.

Ken Mary úgy dobol, mintha az utolsó lemeze lenne, és most kellene mindent beleadnia, a gitártémák pedig jó összhangban muzsikálnak, és nem csak, hogy kiegészítik egymást, sok nótában párhuzamosan is megy a tekerés, mint például a Slowly Insane-ben, vagy Unwelcome Surprise-ban. Utóbbi egészen szokatlan húzás az éneket tekintve, egyelőre nehezen is tudom koncerttételként elképzelni, ám helyette ott van az Architects of Hate, amely már a címe alapján is beillik egy késői Kreator-szerzeménynek, hát még amikor elindul! Sötétebb indítás, ám remek, és tudatos felépítés, amitől így lesz teljes ez az ötven percnyi vegytiszta remekmű.

Ha már ötven perc: az anyag hosszával jól eltalálták az arany középutat, főleg, hogy túlzás nélkül mondom, alig van gyengébb téma, vagy rész a lemezen, még az ominózus utolsó számokat is alaposan kimaxolták. Csak, hogy példával éljek, nekem a Survive, vagy a Good or Bad például egyből személyes kedvencem lett. Az egész cucc amúgy könnyen emészthető, és optimális hallgatnivaló minden körülmény között, hiszen a refrének a legtöbb tételben baromi fülbemászóak, így abban azért nagyon bízom, hogy a mostani koncertkörút setlistjébe szép számmal válogatnak belőlük.

A Flotsam and Jetsam jobbkor talán nem is adhatta dobhatta volna ki az új kis tesót a többi szerzemény mellé, mert a hosszú ideje tartó páncél nemcsak, hogy megtörni látszik, hanem egyenesen megsemmisült ezzel a húzásukkal, és úgy vélem a rajongók nagy többségének egybehangzó véleményét mondom azzal, hogy bízom benne, meg is maradnak ezen a nyomvonalon. Motoszkál bennem a kérdés, hogy minderre miért kellett több mint húsz évet várni, de tényleg az a helyzet, hogy nem akarok negatívumokat keresni, és múltbéli vádakkal illetni őket, annyira kiengeszteltek. Akinek a zenei repertoárjában eddig nem, vagy csak közvetetten szerepeltek, a The End of Chaos neki is jó apropó lehet, hogy felvegye az életművükkel a fonalat, aki pedig eddig is szerette őket, az most egyenesen imádni fogja. Stabil, nagyon erős hallgatni valót kaptunk ezúttal, ami az elkövetkező időkben nem fog messzire kerülni a lejátszómtól. Kilenc pont csak az ösztönzés miatt, hogy a következőre felvéshessem a tízest! Alig várom a márciusi találkozást!

Írta: TM

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/