Esperfall

Folytatjuk az igényes, tehetséges, reményteli zenekarok bemutatását – ennek fényében a hét zenekara a női énekkel, poweres tempókkal, extrém hörgéssel, csodás dallamokkal, és profi hozzáállással jellemezhető Esperfall.

A hét zenekara: Esperfall

Műfaj: neoklasszikus power metal

Megalakulás éve: 2016 (2008)

Város: Budapest

A csapat 2016-ban alakult, az idén megjelent lemezük pedig pár hónappal ezelőtt került hozzám. Már a legelső pillanatokban egyértelművé vált, hogy itt bizony nem egy garázszenekarról van szó, akik az anyukáik meg az ivócimbik előtt szeretnének fellépni. Külcsíny és megszólalás tekintetében is egy profi anyaggal debütáltak a dallamos metalosok: az anyag felvételei és a stúdiómunkálatok is a méltán népszerű szolnoki, profi stúdióban készültek el. Minden csapattag már “kipróbált” zenész, akik tudják, mit akarnak. Az anyag rendkívül dallamos, kicsit talán az EpicaSonata Arctica és Nightwish szerelemgyerekének tűnhet (na jó, a Children of Bodom is ott volt a keresztelőnél), ami azt hiszem mind csupa-csupa jó hír. Az EP öt dalt tartalmaz, mind egységes, de mégis egyéni karaktert képvisel. Elsősorban az klasszikus, rendkívül dallamos női ének áll a központban, egy rendkívül tehetséges énekesnő, Sima Nóra tolmácsolásában. A hörgés (Wachal Péter tolmácsolásában) sem veszik el az éterben, általában önmagában jelentkezik, sokszor ilyen “ritmikus-dinamikus-kántálós” jelleggel, bólogatásra bíztatva a teljes hallgatóságot. A sokszor Sonata-s “xilofonhangszínre” emlékeztető billentyűk a dalszerző Zathureczky Zsombor keze alatt megadják a daloknak az igazi poweres/szimfonikus(? erről többet lejjebb) hangzást, a teljes egész pedig egy nagyon megnyerő egyveleget ad ki. Tökéletes anyag, ha az ember léleksimogató, fülbemászó dallamokra vágyik, de olyan köntösben tálalva, hogy elég teret kap a fej és a nyak is a mozgásra a metalosabb passzusoknál, gitárdöngölésnél.

Hallgassuk meg, miről is van szó, figyeljétek a kezdő gitártémát visszatérni 1:38 környékén, vagy a cinek játékát! \m/

Most pedig a zenekaré a szó! 

Mi vagyunk az Esperfall zenekar Budapestről. 2018 augusztus 11-én jelent meg a bemutatkozó EP-nk ’A Leap Of Faith’ címmel és készen állunk, hogy térdre kényszerítsük előbb az országot, majd a kontinenst és a bolygót, és végül az egész galaxist!

Hogyan állt össze a zenekar? Nem ma kezdi egyikőtök sem.

Zakk (Pécz Attila, dobok): Az Esperfall zenekar ezzel a felállással és névvel 2016 áprilisában jött létre, de a történet kezdete ennél jóval korábbra nyúlik vissza. Az Esperfall lényegében a Leaf Storm, majd később a Riverlust nevű formációknak az utódja, és ha így tekintjük, akkor a zenekar legelső felállása a 2008 májusában alakult Leaf Storm volt amiből már csak egyedül én maradtam, mint alapító tag. Ez a zenekar később, 2012 környékén vette fel a Riverlust nevet és ugyanebben az évben csatlakozott Zsombi (akit a Bastards of BodomChildren of Bodom tribute bandából ismertünk), majd 2015-ben Nonee is. 2016 áprilisában vettük fel az Esperfall nevet és ezzel egy időben csatlakozott Peti (szintén régi ismerősként a Bastard of Bodomból), majd október-novemberben Hümér (ex-Sorronia, jelenleg a ManomoreManowar tribute gitárosa) és végül Vili is.

Szóval ha úgy tekintjük, már több mint 10 éves a zenekar és egy rettentő hosszú és nehéz út vezetett el idáig – de megérte.

Egyébként mit jelent az, hogy Esperfall?

Zakk: Az Esperfall az ‘esper’ és a ‘fall’ szavakból kreált név. Az Espereket úgy képzeld el, mint természetfeletti erőkkel bíró, istenszerű lények, a ‘fall’ jelent esetben pedig mint ‘bukás’ értendő. A valóságban itt azonban ennél többről van szó, de ez egyelőre legyen titok 🙂 Ahogy halad előre a zenekar, majd szépen lassan fel fogjuk fedni, hogy kik is pontosan azok az Esperek, és hogy miért is kell bukniuk 😉

Mi a zenétek legfőbb mozgatórugója?

Zsombi (Zathureczky Zsombor, billentyűk): Szerintem ez mindegyikőnknek más. Nekem személy szerint az önkifejezés, némi irreálisnak ható ambícióval megfűszerezve.

Zakk: Egyfelől az, hogy jól érezzük magunkat. Szeretjük egymást, szeretünk együtt zenélni és lógni, és szeretjük azt a zenét, amit együtt csinálunk – ez nagyon fontos. Emellett számomra a zene nagyon fontos önkifejezési eszköz is, úgy érzem, hogy a zenén keresztül ki tudom adni azokat a dolgokat magamból, amik egyébként egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen jönnének ki. Harmadrészt számomra a zene egyfajta terápia is. A dalszövegeken keresztül sokszor dolgozok fel olyan témákat az életemből, amit nem mindig elég kibeszélni valakivel, vagy valamilyen más módon feldolgozni – úgy érzem le is kell írni őket. Részemről még van egy olyan fajta motiváció is a zenélésben, hogy szeretnék nyomot hagyni ezen a világon, valami igazán nagyot alkotni, valami pozitívat, ami segíthet azoknak az embereknek, akik hallgatják és szükségük van rá. Szóval tök jó lenne valami hasonlót visszaadni, mint amit nekem adott a Metallica, amikor megismertem őket 16-17 évesen 🙂

Nonee (Sima Nóra, ének): Ez így van. Zene nélkül nem tudom, hogy én ma hol lennék, így ha a mi munkánk csak egy töredékét tudja adni valakinek  azt, amit én a zenén keresztül kaptam, akkor már adtunk valamit a világnak. Emellett a zenélés és a dalok írása közben is rengeteg minden fel tud szabadulni bennünk, amit a hétköznapi életben nem tud az ember kiadni magából.

Hümér (Szabó László, szólógitár): Legyen benne póver meg metal. Gondolom az a mozgatórugó, hogy a kedvenceinkhez hasonló muzsikát játsszunk, de ne legyen lemásolva.

Van a bandának kitűzött végső célja? Milyen irányba haladtok, változtak a célok az idő múlásával?

Zsombi: A kitűzött cél mindig rövidtávú, mint pl. kislemez, klip, nagylemez. Persze nagyon jó lenne Wacken nagyszínpadon játszani, de ezt célnak kitűzni legalábbis khm… naiv lenne. De abban mindenki egyetért, hogy szeretnénk minél nagyobbak lenni, és ennek fényében zenélni. Nem hobbizenekarként tekintünk magunkra, az biztos.

Zakk: A végső cél a világuralom, de addig hosszú az út, szóval szépen, megfontoltan haladunk. Számomra nincs konkrét végső cél, az a lényeg, hogy élvezzük amit csinálunk, azt minőségi módon csináljuk, és hogy végig hűek maradjunk magunkhoz és ne akarjunk megfelelni más felek elvárásainak. Én úgy gondolom, hogy ha ezekhez az elvekhez tartjuk magunkat, akkor annak meglesz az eredménye. Természetesen hosszútávon fantasztikus lenne a zenélésből megélni, hogy teljes mértékben arra tudjunk koncentrálni. Így sokkal nehezebb összehozni, hogy mindannyian napi nyolc órában dolgozunk, és rengeteg áldozattal jár, de nem panaszkodom, hiszen tudom, hogy a nagyok is így kezdték. Nincs mese, a hosszútávú sikerért eszméletlen keményen meg kell dolgozni, de ezt mindannyian bevállaltuk.

Nonee:  Szerintem egy zenekarnak nem igazán lehet végső célja, legalábbis a kifejezés hagyományos értelmében nem. Ez egy dinamikus dolog, és ahogy fejlődünk, ahogy egyre több lehetőségünk van kifejezni magunkat, úgy jönnek újabb és újabb ötletek és ezzel együtt új célok is. Ez persze egyre több és több munkát jelent, de valóban, egy Wacken nagyszínpadért meg kell dolgozni.

Mekkora nálatok a dalszövegek szerepe a zenén belül? Milyen forrásból származnak inspirációk a szövegek megírásához? Van összefüggés a dalok szövegeinek tartalma között, vagy inkább aktuálisan felmerülő témákat dolgoztok fel?

Zakk: Javarészt én felelek a dalszövegekért, és részemről meghatározó szerepük van a zenén belül. Teljesen tudatában vagyok annak, hogy az emberek nagy részének a dalszövegek nem olyan fontosak, de úgy gondolom, ha adott egy jó zenei alap, azt teljesen más magasságokba tud emelni egy olyan dalszöveg, ami őszinte, van tényleges mondanivalója, és értéket teremt. Nem feltétlenül azért, mert az emberek elolvassák és értelmezik is a dalszövegeket, hanem egyszerűen ’átjön’ a zenén keresztül. Ez egyfajta láthatatlan erő.
Két fő forrása van a dalszövegeinknek. Az egyik vonal a különböző, már létező műveknek, történeteknek a feldolgozása. Tudni kell rólunk, hogy szinte egytől-egyig a zenekarban hatalmas nagy geek-ek vagyunk, így nyilván a rajongásaink tárgyai is nagyban inspirálnak minket az életben. Így található például az EP-nken olyan dal, amit egy anime (The Will Of Fire c. szám – Naruto), vagy éppen egy könyv (Road To Lhasa – Hét Év Tibetben) ihletett, de készülőben vannak olyan számok is, amiket egy videojáték ihletett.
A másik – és egyben fő – vonal az olyan dalszövegeket foglalja magában, amiket az élet ihletett. Ez lényegében lehet bármi érzelem vagy történés, ami megérintett. Mint ahogy fentebb írtam, ez sokszor jár terápiás jelleggel számomra, segít feldolgozni olyan dolgokat, amiket egyébként nehéz lenne, pl. egy betegséget. Már megvan a konkrét koncepció, hogy mikről fognak szólni az elkövetkezendő nagylemezek, de ez még egyelőre legyen titok. Annyit elmondhatok, hogy hosszútávon ez az agyturkálós, az emberi elme rejtelmeit fejtegető vonal lesz a domináns.

Élőben, vagy inkább stúdiókörnyezetben érzitek magatokat otthonosabban? Az élő produkció, vagy a stúdióanyag tökéletesítése a legfőbb cél?

Zsombi: Jelenleg leginkább a próbatermi környezetben 😀 Komolyra fordítva a szót: így együtt még nincs sem túl sok színpadi tapasztalatunk, sem stúdiós. 2017 végén – 2018 elején vettük a ’A Leap Of Faith’ névre hallgató bemutatkozó EP-nket, a szolnoki Denevér stúdióban. Bár egy teljesen új közeg volt, Töfi és Béla segítségével és útmutatásával egy elég bika anyagot sikerült összehoznunk már elsőre is 😉
Eddig a bemutatkozó koncertünkön vagyunk túl, amire az Analog Music Hallban került sor a Nightquest társaságában. Hatalmas élmény volt a koncert, rengeteg pozitív visszhangot kaptunk, megmondom őszintén, én nem is számítottam ennyi emberre és ekkora sikerre.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy bár mind élő, mind stúdiókörnyezetben is viszonylag újak vagyunk, eddig mindkét helyszínen jól megálltuk a helyünket. Tökéletesítés tekintetében viszont nincs különbség: a stúdióban ugyanúgy 110%-ot akarunk nyújtani, akárcsak élőben.

Nonee: Élőben és stúdióban is otthonosan érezzük magunkat, de én az élő koncerteket szeretem jobban. Ott abszolút át tudom adni az energiát a közönségnek, és ez a bemutatkozó koncerten is látszott már. Amit mi beleteszünk a produkcióba, azt kapjuk vissza a közönségtől is, és ez élőben nagyon jól mozgatja a közönséget. Ettől függetlenül természetesen a stúdióanyaggal és a saját munkánkkal szemben is ragaszkodunk a legjobbhoz, amit kihozhatunk magunkból, ez szerintem hozzátartozik a szakma tiszteletéhez.

Mennyire vagytok nyitottak a metalon kívüli zenei stílusokra? Merítetek inspirációt más stílusokból a saját munkátokhoz?

Zsombi: Ez megint csak emberfüggő. Én pl. a metalon kívül hallgatok 80-90-es évekbeli rockot, rádiós popot, smooth jazz-t, countryt, néha még Ákost is. Az észak amerikai indián zenékről nem is beszélve. Szerintem mindenféle zenéből lehet inspirációt meríteni, amit aztán át lehet ültetni metálba.

Vili (Zathureczky Vilmos, ritmusgitár): Majdnem teljes mértékben nyitott vagyok, még csak azt sem tudom határozottan kijelenteni, hogy abszolút többségben van a metal lejátszási történetemben. Számomra nem attól jó a zene, hogy ilyen vagy olyan a műfaja; az ötleteket értékelem és azt a képességet, hogy hangulatokat, érzéseket jól megragad. Simán megfér a metal mellett a klasszikus zene, a hip-hop, vagy akár a psytrance is – csak silány ne legyen.

Nonee: Én abszolút nyitott vagyok más stílusokra is. Ebből rengeteget profitálhatunk a saját munkánk során, hiszen az inspiráció bárhonnan érkezhet. A metalt tartják a legőszintébb műfajnak, de érdemes más stílusokba is belehallgatni, hiszen bármelyik dalban, előadóban felfedezhetünk valamit, amivel azonosulni tudunk és ezt a plusz löket úgy gondolom, csak színesítheti a saját munkánkat. A legtöbbet hallgatott stílusom a metal, de például a 90-es évek britpop és alternatív hulláma bármikor levesz a lábamról, ugyanúgy, mint az ír népzene. Elég hektikus, hogy éppen milyen hangulatom van, így gyakorlatilag bármelyik nap felbukkanhat a playlist-emben bármi, amiben magamat látom egy kicsit is.

Zakk: Én nyitottnak tartom magam mindenféle stílusra, de őszintén be is vallom hogy ritkán hallgatok tudatosan metal zenén kívül más műfajt, mert egyszerűen nem találok rá időt (pedig jó lenne…). Alapvetően mindenféle stílus jöhet, csak legyen minőségi cucc.

 

Kik a fő inspirációitok, a zenén belül és a zenén kívül?

Zsombi: Zenén belül? Számomra Janne Wirman mint zenész, Tuomas Holopainen mint művész, Lemmy Kilmister mint életviteli tanácsadó, haha, csak hogy említsek egy párat. Zenén kívül? Jordan B. Peterson. Az az ember egy gyertaláng abban a mély sötétségben, ami sajnos napjaink társadalmát jellemzi.

Zakk: Húha, van egy pár…alapvetően én úgy érzem, hogy minden egyes zenész, akit valaha láttam, vagy hallottam, inspirál valamilyen szinten, stílustól függetlenül. Mint dobos: Lars Ulrich, Mike Portnoy, Kai Hahto, Ariën van Weesenbeek, Shannon Larkin, Jaska Raatikainen, Daniel Erlandsson. Mint zenész és ember: James Hetfield

Nonee: Életem legnagyobb hőse Henry Rollins. Az ő munkássága szinte mindent átfog, amit közel áll hozzám a zenétől az irodalmon keresztül a dokumentumfilmekig. Ő az egyik legérdekesebb ember a világon, és mivel hasonló habitusunk van, valahogy úgy mondanám, hogy jól megértjük egymást. Ha énekről van szó, akkor a legnagyobb inspirációm Johannes Eckerström. Leírhatatlanul tehetséges és sokszínű vokalista, és végtelenül eredeti előadó. Az ő hangja és előadása számomra szent és tökéletes.

Vili: Nekem Eminem. Ezt nem is kell magyarázni, csak a meg kell hallgatni a diszkográfiáját. A leginspirálóbb muzsikus/rocksztár a szcénábol pedig Alexi Laiho, a maga fékezhetetlen partiállatságával.

Mi újat tudtok hozzátenni a vállalt zenei stílushoz?

Zsombi: Szerintem az új jelen esetben a régi. Nem gondolnám, hogy bármi újat hozzáteszünk a műfajhoz. Egy viszonylag oldschool metalt játszunk, fogós témákkal, gyors szólókkal, többségében negatív, vagy szomorkás hangulattal. A női ének és hörgés váltakozása sem újdonság. Ugyanakkor azt látom, hogy manapság nagyon hasít ez a groove-os modern metal és a metalcore, amivel semmi baj sincs, mi viszont egyértelműen az oldschoolabb vonalat képviseljük, mind a hangzás, mind a témák felépítését illetően.

Zakk: Szerintem a zenénk legfőbb erőssége a kiemelkedően sok dallamos, fülbemászó rész a számokon belül. Emellett arra vagyok különösen büszke, hogy ezt úgy tudjuk adni, hogy technikás, nem kőegyszerű zenét játszunk, de mindezt úgy, hogy könnyen befogadható marad az emberek számára. Ez egy olyan egyensúly amit szerintem kevés zenekar tud jól eltalálni, de én úgy érzem hogy ebben különösen jók vagyunk. És ez nem csak egy szubjektív vélemény, több helyről kaptunk már ilyen visszajelzést.

Mi az a szimfonikus metal és ti miért nem vagytok azok?

Zsombi: A szimfonikus metal alapkövetelménye, hogy legyen benne valamilyen legalább nagyzenekarra hajazó, vagy azt imitáló hangzás, illetve témák. Nálunk sem ilyen téma, sem ilyen hangzás nincs. Van ugyan szinti, és használunk strings hangszínt is, de az direkt és tudatosan nem akar igazi vonósnak hatni. Azt ugyan elismerem, hogy a Nóri hangja és énekstílusa bármelyik szimfonikus metal zenekarba elmehetne, de attól még a mi zenénk nem szimfonikus. Sem a zene, sem a színpadi kiállás, sem az életérzés. Vannak a zenénkben szimfonikus elemek, de ennyi.

Hümér: Azért nem vagyunk azok, mert nincs a zenében szimfonikus elem. Attól még hogy van a színpadon billentyű és nem Hammond orgona hangszínen szólal meg, az még nem azt jelenti, hogy egyből szimfonikus a zene 😛

Nonee: A csaj-fronted bandákat többnyire ezzel azonosítjàk, nem akarunk ebben a skatulyàban megragadni. Nem csak szimfonikus elemekből építkezünk. A női hörgi nem jellemző a szimfonikus metàlra, mi viszont ezt is beépítjük a zenénkbe, ami eleve gyorsabb, energikusabb, pörgős billentyűs szólókkal. A melankolikus elemek nem dominálnak annyira a mi zenénkben, jóval nagyobb hangsúlyt fektetünk a power vonalra, főleg az újonnan készülő számainknál. De mindent összevetve sokkal eklektikusabb a zenénk, minthogy egyetlen stílussal lehessen azonosítani.

Zakk: A szimfonikus metal az olyan metal zene, ami hasonló hatást igyekszik elérni, mint ha egy nagyzenekarral egy játszanának. Mi soha nem törekedtünk erre és nem jellemző a zenénkre, mégis több helyen is egyszerre ezzel a jelzővel illeték a zenénket amikor írtak rólunk, amit nem igazán értek. Valamiért az a kép él az emberekben, hogy egy olyan zenekar amiben van szinti és női énekes annak szükségszerűen szimfometalnak kell lennie, pedig ez nem így van. Szerintem a mi zenénk meglehetősen eklektikus, sok különböző irányzat jegyei érvényesülnek benne és emiatt nehéz is egy adott sub-stílusba besorolni a metalon belül. Sokat agyaltunk rajta még a debütálás előtt, hogy mégis mit adjunk meg stílusként, de nem tudtunk dűlőre jutni. A stúdióban megkérdeztük az egyik sokat látott szakembert, hogy ő mit gondol, és kapásból rávágta, hogy a mi zenénk neoklasszikus power metal. Ezzel már jobban tudunk azonosulni, de talán még ez sem a tökéletes elnevezés. Mindenesetre izgatottan várjuk, hogy az újabb emberek ahogy megismernek minket hogyan fognak besorolni 🙂

Hogy sikerült a bemutatkozó koncert?

Nonee: Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a koncert után, nagyon nyitott és közvetlen közönségünk volt. Hálásak vagyunk a pozitív fogadtatásért és az energiáért, amit kaptunk a közönségtől. Természetesen a mi feladatunk felrázni, mozgósítani mindenkit és megteremteni a hangulatot, de úgy gondoljuk, hogy amit mi beleteszünk a produkcióba, azt kapjuk vissza a közönségtől, így ez a kölcsönösség minket is inspirál és rengeteg erőt ad, ezt pedig a bemutatkozó koncertünkön is éreztük.

Zsombi: Fantasztikusan! Én bevallom, nem számítottam sem ennyi emberre, sem ekkora sikerre. A közönség aktív volt, velünk együtt mozgott, reagált mindenre, és amikor megláttam, hogy egy-egy számot még énekelnek is… leírhatatlan érzés volt! Ilyenkor látja az ember, hogy igenis megérte az a sok anyagi és magánéleti áldozat. Rengeteg pozitív visszhangot kaptunk, és ez nagy löketet adott a folytatáshoz.

Vili: Amikor az első koncerten néhányan a versszakokat is éneklik – akkor tudod, hogy jó úton haladsz.

Mit várhatnak a rajongók az október 16-i Metal Halloweenes fellépésetektől?

Zakk: Természetesen egy ordenáré nagy fémöntést!

Nonee:  Nagyon sok szélsőséges érzelmet rövid időn belül, könyörtelen erővel előadva.

Hümér: Kapkodva felpakolást, a pakolás miatt megrövidített, ámbátor heves setlistet, és keveset takaró fellépőruhát a művésznőn.

Vili: Ahogy a húrok közé csapunk, a föld megnyílik, szörnyek és démonok lepik el a Batthyány tér környékét és sírból előmászó zombikkal kell pogózni. Szóval jó lesz!

A csapatot legközelebb a Metal Halloween-en csíphetitek el, október 26-án a Trip hajón, amelyről itt adtunk hírt.

Képek forrása: Esperfall zenekari Facebook oldal, a képeket Kitti Scarlet Katulic készítette.
Készítette: Vica

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/