Új kislemezzel jelentkezik az Esperfall névre hallgató budapesti metal csapat. Már korábban is bemutatkoztak nálunk a hét zenekaraként a 2018-as ’A Leap Of Faith’ debütáló EP kapcsán. Itt bővebben olvashattok a banda kezdeteiről.
A zenekar háza táján azóta folyamatosak voltak a munkálatok, ami a most megjelent The Leaf Legacy névre keresztelt “pakkban” teljesedett ki. Az anyag két dalból áll, az egyikhez lyric video, a másikhoz pedig egy nagyszabású videoklip készült, amit először itt nálunk, a new.metal.hu-n keresztül tudtok megnézni.
A The Unheard Squall máris egy profi videoklip kíséretében mutatkozik be. A dal a power metal és szimfonikus metal óriások legjobb pillanatait gyűjti össze, amelyeket saját hanggal ruház fel. Egy kiváltképp tempós, erőtől duzzadó nóta, amely azért nem rest megállni egy-egy izgalmasabb dob- és cinjátékra, egy jó kis gitárkiállásra, ahol a nagggyonmély bőgő is teret kap egy pillanatra, mindez Sima Nóra kristálytisztán csengő hagjával, úgyhogy hiányérzetünk tényleg nem támadhat.
Az igencsak Nightwish – Oceanborn érát idéző, de mégis teljesen egyedi dalhoz készült klip is kiváltképp minőségi, rengeteg metafórát tartalmaz, a belső és külső küzdelmekről, valószínűleg a hallgatóságból is többen egy-egy saját traumájukat láthatják benne viszont – ami itt kimondottan azt jelenti, hogy a klip bizony jól sikerült, mert nem csak egy „van a zenekar és játszik” típusú zenés videó, hanem szinte egy kisfilm, valós tartalommal, érdemes figyelemmel nézni!
A kislemez hátteréről, a felvétel és a klipforgatás körüli munkálatokról így mesélt a billentyűs Zathureczky Zsombor:
“Noha csak novemberben kezdtük el a felvételeket, a kislemez koncepciója már régóta élt a fejünkben. A 2018-as A Leap Of Faith című bemutatkozó EP-nk, és a jövőre megjelenő első nagylemez közt mindenképp szerettünk volna még egy kislemezzel jelentkezni, hogy szerezzünk még egy kis stúdiózási tapasztalatot. Maguk a számok, igaz, nem ilyen formában, de már korábban is léteztek (az Esperfall elődzenekarainak – a Leaf Storm, majd később Riverlust repertoárjában). A korábbi felállással is játszottunk saját számokat, és a The Leaf Legacy-val ez előtt a korszak előtt szerettünk volna tisztelegni. Két számot választottunk ki, átdolgoztuk, “korszerűsítettük” őket, ha lehet ilyet mondani, és a szolnoki Denevér Stúdióban végre méltó körülmények között, méltó minőségben vettük fel őket. Zeneileg egyénként két markánsan eltérő számról beszélünk, a The Curtain Falls egy hozzánk képest lágy nóta, szomorkás hangzásvilággal, egy nagyon atmoszferikus szinti és vokál outroval, ami nekem személyes kedvencem. A másik dal címe – amelyikhez a klip is készült – The Unheard Squall, ami, ahogy Zakk(Pécz Attila, dobok – a szerk.) is fogalmazott, olyan, mint egy gyorsvonat, amelyik egy pillanatra sem lassít. Ez egy power metal jellegű nóta a műfajra jellemző sok lábdobbal, valamint fülbemászó énektémákkal és gitárszólókkal. Itt Nóri (SimaNóra, ének – a szerk.) is megmutatja, hogy nem csak a lágy dallamok eléneklésére, hanem kőkemény hörgésre is született. Biztos vagyok benne, hogy a koncerteken mindkét dal nagyon jól fog megszólalni, és mindenkiben maradandó élményt fog hagyni!”
Nézd meg a klipet itt!
https://www.youtube.com/watch?v=_kvhDcTeFgg
A klipforgatást pedig így foglalta össze Nóri:
„A forgatás nagyon intenzív volt számomra. Mint ahogyan a dal is az én személyes küzdelmeim és emlékeim egy részét dolgozza fel, nagyon sok érzelmet és konfliktust szerettünk volna megjeleníteni a videóban metaforikus és a kegyetlen valós formájában is, így a forgatás önmagában megterhelő, ugyanakkor felszabadító is volt egyben, hiszen valós traumákról van szó, ezeket újra átélni és átadni nem volt könnyű. Szerencsére egy szuper, támogató csapattal dolgoztunk együtt, ezért a nyomasztóbb és durvább jelenetek forgatása közben is biztonságban éreztem magam. Hálás vagyok a csapatnak, hogy segítettek nekem hogy a legjobbat hozzam ki magamból.”
Az EP második dala egy líraibb hangvételű szám, ehhez egy dalszöveges videó készült. A dal egy kis lenyugvás a The Unheard Squall után, lassabb, elmerengősebb, de a gitárnak köszönhetően ugyancsak metalos, a refrén alatt folyamatosan megy az igazán dallamos pengetés, és még egy minimális gótikus hatással is megbolondítják.
Hallgasd meg a The Curtain Falls-t!
https://www.youtube.com/watch?v=d8PFCEdmq5A
A zenekar megtalálható a Facebookon és a streaming szolgáltatásokon is!
Facebook: http://bit.ly/esperfallfa
Youtube: http://bit.ly/esperfallyu
Instagram: http://bit.ly/esperfallin
Spotify: http://bit.ly/esperfallsp
Deezer: http://bit.ly/esperfallde
iTunes: http://bit.ly/esperfallit
Tidal: http://bit.ly/esperfallti
Szerkesztette: Vica
Borítókép forrása: Katulic Kitti





