fbpx

DYING WISH

Szerkesztőségünk minden héten kiválaszt egy hazai bandát, akit megtesz a hét zenekarának. Ennek keretén belül az alapinformációkon és hallgatnivalón túl olvashattok egy interjút is a bandával. A bandák kiválasztásánál sem az ismertség foka, sem a metalon belüli műfaj, sem a szakmában eltöltött idő nem számít. Az egyetlen kitétel, hogy hazai legyen, az egyetlen fokmérő pedig a minőség. Így megismerkedhettek számotokra eddig esetlegesen ismeretlen, színvonalas tehetségekkel, reményteljes feltörekvő titánokkal, illetve régebbi ismert bandákról is szerezhettek új információkat. A hét zenekara a Dying Wish!

 

Név: Dying Wish

Műfaj: melodic death metal

Megalakulás éve: 1996

Város: Püspökladány

 

Zenekar tagok: 

Herczegh Csaba-dob

Papp Lajos-gitár, ének

Dömötör Balázs-ének

Ács Sándor-gitár

Belá Olivér-basszusgitár

 

Nem vagyok nehéz helyzetben veletek kapcsolatban, hiszen nem kell nagyítóval keresni az újdonságokat a házatok táján, annál is inkább, mivel szinte még forró, olyan friss az új, negyedik nagylemezetek. A szerkesztőség nevében is gratulálok hozzá! Kérlek benneteket, avassatok be minket egy kicsit, hogy látott napvilágot az „Üvöltő sötét”, és hogy zajlottak a munkálatok?

Papp Lajos: Köszönjük a gratulációt! Nagyon örülünk, hogy végre kézben van az új album és „csak” három év telt el, az előző anyag óta! A felvételeket, mint a Tükörország esetében, a szolnoki Denevér hangstúdióban készítettük, Boros Béla és Töfi irányítása alatt. Júniusban kezdtük a felvételeket, szeptember elején pedig már kézben volt a végleges master. Imádunk a Denevérbe járni. A hangulat, a munka morál, a felszereltség szuper és persze Béláék nyugodt segítőkészsége rengeteget segít, hogy minőségi felvétel születhessen.

Mint említettük, egy nagyon friss anyagot tarthatunk a kezünkben, így valószínű, hogy még be kell érnie a hallgatóság füleiben is, mégis, kaptatok már pozitív visszajelzéseket a rajongóktól/közönségtől? Egyáltalán, milyen volt a lemez fogadtatása?

P.L.: Még nagyon friss, épp most indul hódító útjára. Lassan kezdenek csöpögni a visszajelzések, a lemezkritikák, érkeznek az interjú felkérések. Eddig, szerencsére, szinte csak pozitív hangnemben reagáltak a lemezre, aminek nagyon örülünk. Ami még nagy öröm, egyre több új emberhez jut el a zenék, a régi DW rajongók mellett. Természetesen nem titkolt célunk, hogy minél több embert kapjunk el a zenénkkel, állítsunk magunk mellé.

Ha már a visszajelzés, és fogadtatás részeket említettük, bennetek milyen érzések dolgoznak végighallgatva a kész munkát? Szabad szinte „külső szemlélőként” végighallgatni egy elkészült új lemezt, hogy keresel benne olyan mozzanatokat, hogy „ezt és ezt most máshogy csinálnám”?

Ács Sándor: Ez egy érdekes kérdés… Fontos lenne külső szemlélőként végig hallgatni az anyagot, csak ez egyszerűen lehetetlen. Annyira bennünk van minden másodperce, mozzanata hogy egyszerűen nem tudsz objektív képet alkotni róla. Én legalábbis nem. Az viszont egy érdekes dolog, hogy ha van benned a dalírás közben olyan érzés, hogy ezen vagy azon még egy picit lehetne csiszolni, ez nem múlik el akkor sem ha készen van a lemez. De ez minden lemeznél így van. Valaki ezen a témán dolgozna még, valaki meg egy másikon. Ez tipikusan olyan történet, hogy nem lehet befejezni, csak abbahagyni (nevet) Én egyébként még hetente egyszer meg szoktam hallgatni a lemezt, főleg futás közben fülesen. És ami a lényeg, hogy elégedett és jó érzés lesz úrrá rajtam minden alkalommal.

Azt olvastam- ha nem tévedek – az oldalatokon, hogy a 2018-as országjáró turné után kezdtetek dolgozni az új számokon, fogtatok neki a dalszerzésnek. Viccesen írhatnám, hogy ez szinte tegnap volt. Komolyra fordítva a szót azonban tényleg nem telt el sok idő, ha a munkálatok idejét is beleszámolom, és már itt is az új lemez. Ez, ha jól értelmezem, azt jelenti, hogy gördülékenyen, és könnyen ment a dalszerzés, jöttek az ötletek, témák egyből, és hamar összeállt az anyag teljes egésszé?

P.L.: Sohasem voltunk az a gyorsan dolgozó csapat, néha eléggé belepihenünk a dalírásba. A 2018-as tavaszi turné végére nekem volt kb. két félkész dalom, meg Ácsnak valami ötletféléje, semmi komoly. Viszont szerettük volna időben kihozni az új lemezt, így kénytelenek voltunk határidőket szabni, hogy ne csússzunk el nagyon. Be is vált a dolog, mivel egy idő után beindult a folyamatos dalszerzés. Most Ács Sanyi (gitár) is több dalt jegyzett és Herczegh Csabi (dob) is komolyan kivette a részét a kreatív munkából. Így hárman feleltünk a zenei részekért, Balázs pedig hozta az összes szöveget. Érdekesség, hogy a szövegek nagy része és a cím, még a tényleges dalírási folyamatok előtt megvolt.

Tény, hogy a finomkodás a zenében sosem a ti asztalotok volt, ebben a körben viszont mintha még jobban kitoltátok volna a határokat zeneileg, nekem legalábbis már a cím is ezt mutatja. Jól érzem, hogy kicsit még jobban oda akartatok szúrni, mind szövegben, mind riffekben?

P.L.: A szöveg Balázs asztala, de szerintem egy-két kivételtől eltekintve, árnyaltabban fogalmazott mint az előző albumon. Zeneileg sokkal változatosabb lett ez az anyag. A Tükörországig a fő dalszerző én voltam, most nagyobb teret (vagy kedvet) kapott Ács, itt már több önálló vagy közösen írt dallal szerepel. A legfontosabb viszont a dob. Az előző lemezen a dobot is én írtam, itt viszont minden ütés Csabi munkája. Meg is hallatszik  végeredményen, sokkal változatosabb dobtémák lettek felütve, izgalmasabbá téve így a nótákat. Többen megjegyezték, hogy nem annyira slágeres, inkább komorabb, sötétebb lett ez a dalcsokor. Egyben hallgatva nekünk is feltűnt, de nem volt koncepció dalírás közben, ez jött belőlünk. Próbáltuk a lehető legtöbbet kihozni magunkból, ez sikerült. A végeredményre viszont nagyon büszkék vagyunk. (Zárójelben: Balázsnak volt egy mániája, hogy csináljunk kicsit gyorsabb, „thrashesebb” lemezt. Addig hajtogatta, amíg megírtam neki a Szövetségben az éggel-t. 🙂 )

Két érdekességet érdemes megemlítenünk, az egyik, hogy ezúttal kiváló billentyűsjátékot is hallhatunk Hocza „Igor” Róbert által. A vendégzenészek sorának azonban itt nincs vége, hiszen a Wishtrumental számban három hazai gitáros is tiszteletét tette (Szíjártó Zsolt, Cserfalvi „Töfi” Zoltán, Kemencei Balázs). Honnan jött az ötlet a vendégzenészek meghívásához?

P.L.: A Tükörország lemezen egy kivételével az összes szintit én írtam. Ebben is szerettem volna kicsit változtatni, előre lépni. Így született meg az ötlet, hogy kiadom vendég billentyűsöknek a dalokat, nézzük mit tudnak hozzá tenni a témákhoz. Így kértük meg Igor barátunkat és egy fiatal karcagi tehetséget a közreműködésre. Mindketten fantasztikus munkát végeztek és egy új szintre emelték az elkészült nótákat. Szerettünk volna mindenképpen vendégeket a lemezre, de még az elején nem volt konkrét terv a szereplőkre. Amikor elkezdtem írni az instrumentális nótát, akkor  ugrott be, hogy akár lehetne ez a konkrétan a vendég szólósok számára írt dal. Így született meg Wishtrumetal (a szójáték Oli ötlete), ahol a verzékben ének helyett brutál tekerések mennek. Azt hiszem, a szereplők beleadtak apait-anyait.

Nehéz lenne megfogni és kiemelni egy konkrét új szerzeményt, mégis talán a „Pokolból a mennybe”, és az „Álarc” című dalokat mondanám, amikről úgy érzem, hogy a mindennapjainkat meghatározó aktualitásokat boncolgattok. Ha ez így van, akkor mennyire inspirálódtok a körülöttetek zajló események kapcsán, legyen szó médiáról, közéletről, vagy akár politikáról?

Dömötör Balázs: Ezekhez a témákhoz meglehetősen nagy inspirációt ad ami körbevesz bennünket. Sokszor gondolom azt, mennyire jó lenne virágos rétről énekelni, amit nem ural el a gaz, de basszus nem tudok elvonatkoztatni attól, ami történik. Ráadásul családból hozott vonásként fogékony is vagyok a témára, zavar, feszít, idegesít, és ez kijön. A Pokolból a mennybe, akárcsak a Fohász az előző lemezen a közvetítő közeg álszentségétől szól, nyilván nem a hittről, vallásról önmagában, és ez is egy olyan téma, ami régóta foglalkoztat, nem beszélve a butító, egyre egyszerűbb politikai sémáktól, ami ömlik ránk minden irányból. De ami a legelszomorítóbb, hogy micsoda fogékonyság van erre, irányzattól függetlenül, mintha a társadalom immunrendszere nem működne.

Nem mehetünk el amellett, hogy immár 23 évesek vagytok, nem kevés idő, főleg egy zenekar életében. Ennyi idő alatt nálatok is szép számmal voltak tagcserék, sőt emlékszem, volt egy időszak,amikor kicsit el is hallgattatok, mégis, a mai napig töretlenül mentek előre, mi pedig örülünk, hogy most is színpadon láthatunk titeket. Mit gondoltok, mitől tud egy zenekar huszonév elteltével is aktív maradni, és közönséget bevonzani? Vajon mindenképp szükség van a folyamatos megújulásra?

Ács S: Igen, elég húzós időszakok is voltak a banda életében. A mostani kreatív időszak kezdetét 2015 re teszem. Ekkor érkezett a bandába Belá Olivér bőgős, és ekkor döntöttük el, hogy nekiállunk a komoly munkának és megírunk egy teljes lemezt. Ez lett a Tükörország. Ez a kreatív időszak olyan katalizátornak bizonyult, hogy azóta sem húztuk be a féket. És ami a legfontosabb hogy ezt a pörgést az összes tag nagyon élvezi. Mindenki egy irányba húzza a szekeret és kiiktattuk a felesleges ego harcokat. Egy-egy kérdésben csak a zenekar érdeke lehet az irány. A megújulás nálunk talán a magyar szövegek használatában mutatkozik meg. Teljesen más így dalokat írni, és nagyon jó érzés amikor a hallgatókkal lehet boncolgatni a mondanivalót. Ez egy teljesen új és inspiráló élmény!

Elment az idő, a beszélgetés végére értünk, tartalmas volt! Záró kérdésként, hiszen nemsokára 2020-at írunk, elárultok valamit, mivel készültök a jövő évre, azon felül, hogy gondolom, folytatódik a lemezbemutató koncertezés. Üzennétek lezárásként valamit a rajongóknak? 

Ács S: Igen, most a legfontosabb hogy minél több helyre eljussunk az új lemezzel. Már van jó pár buli lekötve 2020-ra. Illetve folyamatosan érkeznek majd a videók az új lemez dalaihoz. Úgyhogy kövessétek a banda Youtube csatornáját és Facebook oldalát. Hallgassátok az Üvöltő Sötét lemezt és írjátok meg nekünk hogy tetszik! Köszönjük a beszélgetést!

Mi is köszönjük, sok koncertet, és sikereket kívánunk a továbbiakban is! 

Készítette: Tancsik Mátyás

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/