Beszámoló a VOLT Fesztivál legmetálabb napjáról!

Túl vagyunk az idei VOLT Fesztivál első és egyben legizgalmasabb napján, legalábbis a metal szempontjából. Egy biztos, óriási érdeklődés vette körül az eseményt, annak ellenére hogy Sopron nem az ország közepe, sikerült hazánk minden tájáról (és még külföldről is) odacsábítani a metal-rajongó közönséget.

Már a leutazás is nagy megpróbáltatásnak számított, ráadásul a tömeges vándorlásnak köszönhetően több helyen alakult ki torlódás az utakon. Mindenesetre szívmelengető volt látni a dugóban álló rengeteg embert, akik közben bömböltették az autóban a metalt és mosolyogva néztek vissza ránk. A hosszú út után megérkezve eszméletlen sebességgel teltek meg az óriási parkolók autókkal, később volt olyan akik az árokba legurulva voltak kénytelenek megállni. Ha ez a tömeg okozta sokk nem lett volna elegendő, a kíméletlen kánikula olyan szinten vágta fejbe az embert, hogy aki végre bejutott a fesztivál területére, sikítva rohant a legelső bárpulthoz.

A fesztivál területe idén is igényesen lett kialakítva, a rengeteg étkezde, bárok és pihenőhelyek mellett nemcsak szupermarket, de még egy óriáskerék is helyet kapott. Szóval ügyesen el lehetett tölteni az időt, de tény, hogy az emberek 90%-a árnyékba menekülve, sörrel a kézben várta az első koncertet.

A mi szempontunkból a svéd Amaranthe nyitotta a napot, akik a mostanában egyre populárisabb fronthölggyel felálló zenekarok közé tartozik, akik a legutóbbi HELIX című lemezüket turnéztatják éppen. A zenekar annak ellenére, hogy elsőként léptek fel a nagyszínpadon, és a nagy meleg miatt viszonylag kevés közönség előtt kellett játszaniuk, nagyon odatette magát. Akkora energiával játszottak, hogy le a kalappal előttük, ráadásul full feketében, hosszú nadrágban léptek fel, amit még nézni is izzasztó volt. Őszintén, mi sem bírtuk végigállni a koncertet a tűző napon, úgyhogy a vége előtt eljöttünk.

Kis pihenő után következett a Papa Roach, akiknek a fellépése vegyes érzelmeket váltott ki belőlünk. A srácok zenéje a kezdetektől fogva folyamatosan alakult, mondhatni lágyult, az új dalok mint az Elevate vagy a Who Do You Trust pedig már konkrétan nem is metal, de még rock-nak sem nagyon mondható, ennek ellenére óriási tömeget vonzottak a színpad elé, ami egészen hihetetlennek tűnt. Szóval az új langyos nóták mellett azért lenyomták a régi slágereket, volt Last Resort, Between Angels and Insects és Scars is. De ami a legnagyobb meglepetés volt és megkoronázta az egész koncertjüket: eljátszották a nemrég elhunyt The Prodigy alapítótag Keith Flint tiszteletére a Firestarter nótát, ami akkorát szólt, hogy azt csak az tudhatja, aki ott volt.

A következő fellépő a Cypress Hill volt, ami azért vicces, mert a Papa Roach-ra odaözönlött közönség megtizedelődött. Nem tudom miért nem cserélték fel a két zenekart, ráadásul más alternatíva sem nagyon adódott azoknak, akik a metal miatt mentek Sopronba, ők vagy elmentek és ettek-ittak, vagy ott maradtak. Így tettünk mi is, és bár nem lettem Cypress Hill rajongó, az Insane In The Brain és a Rock Superstar alatt én is bólogattam. Plusz B-Real és csapata javára írjuk, hogy ők megtettek mindent a közönség felpörgetésére, de a Slipknot felvezetésének feladatát nem rájuk kellett volna bízni.

Ekkor már lement a nap, így egyre jobban megjött a kedve az embereknek egy igazi mozgós bulihoz. Azt mondani sem kell, hogy akkora tömeg alakult ki a színpad előtt, hogy egy napi hideg élelemmel kellett készülnie, aki körbe akarta sétálni a közönséget. És eljött az idő, a színpadot eltakaró hatalmas Slipknot logós molinó lehullott/felrepült, és az (515) intro után megszólalt a People=Shit, az emberek megőrültek, és kezdetét vette az irányított káosz. Az egyik pultos által “maszkos csávók”-nak titulált banda olyan setlist-et hozott, hogy a leghárdkórabb Slipknot rajongók is elégedettek lehettek, volt itt szám minden lemezről, a teljes lista ide kattintva elérhető.

A hangosítás nagyon jó volt ahol mi álltunk, pedig nem a keverőnél voltunk, de minden úgy szólt ahogy kellett, a fények és LED-falak pedig csak fokozták az élményt.  Corey átvezető szövegei nagyban meghatározták a buli hangulatát, teljesen magával ragadta a közönséget, amikor mindenkit egy családnak hívott aki a koncerten ott volt, vagy amikor elmondta, hogy nemsokára visszatérnek Magyarországra (valószínűleg jövőre, egy európai stadionturné keretei között)!

Aki már volt a zenekar koncertjén, az tudta, mire számíthat, és igazából azt is kaptuk, amit vártunk, egy olyan show volt az elejétől a végéig, ami miatt megérte mindenkinek a fél napos utazást. A ráadásban nem maradt el a szokásos “Jump the fuck up”, amikor leguggoltatják a közönséget, majd az ikonikus mondat hallatán mindenki egyszerre ugrik fel az égbe. Ha bele akarnánk kötni valamibe, akkor egy Wait and Bleed, egy My Plague, meg egy Left behind beleférhetett volna, de érthető, hogy minden jó számot nem lehet belesűríteni egy koncertbe.

Talán az idei év eddigi legjobb bulija volt, ami tovább erősíti bennünk az érzést, hogy az extreme metal zenéknek egyre növekszik itthon is a közönsége, amiről ti is meggyőződhettek, ha belenéztek ebbe a nem igazán jó minőségű videóba \m/

Írta: Forray Tamás, Bányai Gábor

Fotók: VOLT Fesztivál, Amaranthe, Cypress Hill, Papa Roach, Slipknot

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/