A sárkányölő metal atyjai leköszönőben – Rhapsody koncertbeszámoló

28872618_1795297673861159_9207778269028417536_o

 

Fellépők:  Rhapsody (IT), Beast in Black (FI/HU/GR), Scarlet Aura (RO),

Helyszín: Barba Negra Music Club

Időpont: 2018. március 8.

Fényképek: Pásztor Csaba ‘Kieron’, Rockvilág.hu; Rhapsody Reunion FB oldal

22308796_2145266525490920_8298755871816046935_n

2018. március 8-án a Barba Negra előtt kapunyitáskor már az utcáig ért a sor – és meddig ért volna, ha a klub befogadóképessége nem véges! Rengetegen érdeklődtek az egyben születésnapját ünneplő, régi felállással turnézó, de egyben búcsúzó Rhapsody iránt.

28783233_1795298093861117_8405398594823127040_o

Sokak számára inkább duplafőfellépős estének számított a március nyolcadika, ugyanis a nyitó Scarlet Aura után (akiknek zenéje elég feledhető volt, az énekesnőnek nagyon jó a hangja, és a szemeket is vonzotta, aranyos volt a megemlékezés Dolores O’Riordan-ról a Zombie segítségével, de semmi több) fellépett a Battle Beast hamvaiból feltámadt, csakugyan Anton Kabanen által vezetett Beast in Black is. Eleinte, őszintén szólva, kuncogtam kicsit ezen az egész formáción, mert hát alapból a név is milyen kellemetlen, hogy Kabanen nem tud a „bísztes” klisén kívül gondolkodni, de amikor meghallottam ezeknek a srácoknak a zenéjét, mindenféle ellenérzésem tovafoszlott.

28795817_1795297867194473_8842954001625382912_o

Nemcsak, hogy minden egyes dal elképesztően slágeres (kicsit Sabaton-kaptafára írva, mondjuk), de egy olyan énekest sikerült maguknak szakajtaniuk a srácoknak, aki csaknem bármelyik zenekart a profik közé emelheti. A görög Yannis Papadopoulos olyan eszeveszetten jó hangi adottságokkal rendelkezik, és mindezt élőben is olyan tökéletesen elő tudja adni, hogy körülbelül a teljes koncert alatt az államat kerestem. Lehet, hogy a Civil War-nak is valami hozzá hasonló, különleges hangú énekest kellett volna keresnie, hogy megmaradjon a zenéjükben a kimagasló éneki teljesítmény, bár persze most sem lehet panaszkodni, bár azért tény, hogy a frontember karakteressége rengeteget tud dobni a produkción, vagy megmarad a zene középszerűnek.

28870808_1795297657194494_338019041501249536_o

Tehát egy nagyszerű koncertet adott az elsőalbumos Beast in Black, bár azt nem tudom, hogy miért játszották el a Final Countdown-t, de így legalább a zenekart addig nem ismerők is együtt tudtak énekelni a finn-görög-magyar gárdával. Bizony, a Wisdomos Molnár Máté nyűtte a gitárokat, aki pár kedves szót is szólt a magyar közönséghez. Abban pedig biztos vagyok, hogy aki eddig nem ismerte a Beastet, koncert után késztetést érezhetett arra, hogy utánanézzen munkásságuknak.

Viszonylag gyors átszerelés után végre eljött az idő – ünnepeljük együtt a Rhapsody második albumának huszadik születésnapját! Bár kétségkívül nem a Symphony of Enchanted Lands a Rhapsody legtöbb slágerét tartalmazó albuma, nem is játszották el teljes egészében, azért elég jó ajándék volt ez így is mind a közönségnek, mind a zenekarnak. Kezdésnek inkább egy bulibeindító slágert, a Dawn of Victory-t kaptuk, de utána megindult a Symphony-s sorozat, máris egy Wisdom of the Kings-sel, és ami talán még ennél az enyén reneszánszos fílingű dalnál is nagyobb boldogságot okozott, az az ugrálós The Village of Dwarves. Azt hiszem, a Rhapsody koncert az egyetlen hely (na jó, meg most talán már a Gloryhammer, esetleg a Twilight Force), ahol mindenki, a legkisebbtől a legnagyobbig, bármiféle szégyenérzet, vagy röhögés nélkül ordíthatja azt, hogy „Holy draaaaagons!”. Mert ez ide illik, és ez ide kell.

ű

Nem annyira, mint a viszonylag sok színpadi monológ (hogy az ultrahosszú dobszólóról, basszusszólóról már ne is beszéljek, felesleges, mint halottasházba az életvezetési tanácsadás). Fabio Lione sokat beszélt a közönséghez, ennek egy részét az tette ki, hogy „a mostani setlist nagyon különbözik a nyári fesztiválokon játszottól”, de szóba került az, hogy mennyire nem pálya, hogy a mai technológiával bárkiből lehet jó énekes. Volt nagyon érdekes anekdotázgatás a Christopher Lee-vel való találkozásról (ahol Fabio Lee beszédhangját is imitálva elmesélte, hogy szavalt neki Christopher Dante Alighierit, és hogy mondta el neki azt a kívánságát, hogy szeretne énekelni), Andrea Bocelli-vel való találkozásáról, amikor a vak operaénekes tévedésből az ő autója mellett állt meg, és azt támasztotta, és finoman meg kellett kérnie, hogy odébbálljon… Persze ezek a történetek nem csak úgy a levegőben lógtak, a Bocellis után, bármennyire is hihetetlen ez egy metalbulin, Lione elénekelte a Con Te Partirò-t. Jól halljátok, Lione Bocellit énekelt a színpadon, és elképesztően jól lehozta! Hihetetlen élmény volt hallani őt operát énekelni, kicsit mintha egy másik ember is lépett volna színpadra. A Rhapsody dalokban nem annyira hallani őt a mélyebb tartományokban énekelni, pedig igazi élmény volt elképesztően gyönyörű, telt, erőteljes baritonját hallgatni.

28871063_1795298450527748_8286427042946220032_o

Csodálatos, de egyben szomorú is volt az egész koncert. Nagyon jó volt a színpadot szemlélni, ahogy a régi felállás tagjai (a felkérést el nem fogadó Alex Staropolit leszámítva) egymással harmonizálva, rengeteget mozogva-mosolyogva élvezik az egész bulit. Arról nem is beszélvén, hogy olyan slágerekre rázhattuk a hajunkat, mint a Knightrider of Doom, Holy Thunderforce, Land of Immortals, és persze az Emerald Sword, ráadásul mindezt két óra hosszán át! Persze ebbe beleszámított a mesélés (a zenekartagok bemutatásakor, amikor tényleg szeretettel beszéltek egymásról a tagok, egy kis időre még Turilli is mikrofont ragadott, hogy cukin tört angolságával így méltathassa a többieket), és a Patrice és Alex szólózása is, de azért kérem, így is kétóra szórakozást nyújtott a Rhapsody, amit a tagok is végigpózoltak, futkároztak, gitártéptek, össze-összeálltak, stb.

28872411_2365551890129048_3738826590747887397_n

Az érzést, hogy még egyszer, utoljára láthattuk a régi Rhapsodyt, Turillit is Lionet egy színpadon, szavakkal leírhatatlan. Amikor 2011-ben a FEZEN-en láttam a csapatot, majd utána pár héttel bejelentették az „amicable split”-et, tehát barátságos szétválást, remélni sem mertem, hogy valamikor még összeállnak – de úgy tűnik, a személyes ellentétek mégsem voltak akkorák, hogy az olaszok meggyőzhetetlenek lettek volna a közös turnéról. A rajongók szíve természetesen az elmúlt hónapokban fáradhatatlanul gyorsan zakatolt, a koncert alatt pedig ez az egész kiteljesedett, a „mi sárkányölő hőseinket” látván, de az egyik legjobb, hogy úgy tűnt, a zenészek is élvezik, sőt, ahogy a turné végéhez közelednek, egyre több a szomorkodás is… Ki tudja, talán nem kell neveiket elfelednünk?

28872618_1795297673861159_9207778269028417536_o

Írta: Vica

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/