A Nunslaughter egy olyan intézmény az underground metal színtéren belül, akik ízig-vérig kitartanak a műfaj mellett 1987-es létezésük óta. Pontosabban mára az egyetlen megmaradt alapítótag: Donald Crotsley hörgős, művésznevén Don of the Dead viszi kezdetek óta lelkesen a zászlót, körülötte pedig cserélődnek a tagok, jönnek-mennek a lelkes harcostársak. A műfaj, amit képviselnek, az úgynevezett Devil Metal, egyfajta egyvelege az ősi black, death, thrash, punk stílusoknak, de lényegében egyértelműen a jóöreg old school death metal felé húz minden szál. Erre bizonyíték legújabb nagylemezük is, a Satanic Chaos Legions is, ami már a 6. a sorban, egyéb töménytelen mennyiségű kislemez és split kiadvány mellett. Jómagam régóta követem a pályafutásukat és minden aktuális lemezüket ismerem eléggé behatóan. Annak ellenére, hogy kissé nagy az átjáróház a zenekarban, valahogy mindig lehet érezni egyfajta fejlődési igényt, ami nyilván Don töretlen lelkesedésének köszönhető. Albumról albumra hallható a minőség béli ugrás, ami az agyasabb témák és jobb megszólalásban mutatkozik meg. Alapvetően pedig mindig ugyanaz az ördögi primitív death metal és pont ez a hiteles bennük. A lényeg nem változik.
Szóval a legújabb nagylemez európai utaztatása szerencsére kapott hazai dátumot, így július elsején a Yukban lehetett újra áldozni az ördög oltárán. Eddig három alkalommal jártak nálunk, 2009-ben első ízben (akkor is pont a Yukban) és 2021-ben a dürer kertben. Mindkét bulin ott voltam és mindig baromi erős élő show-t toltak, úgyhogy ezen tapasztalatok okán, bármilyen hazai megmozdulásuk piros betűs ünnep nekem.
Külföldi előzenekar ezúttal nem érkezett az apácagyilkosokkal, cserébe két hazai alakulat, az old school death metalban utazó Resurrection Disorder és a nagyobb múltra visszatekintő thrash csapatunk, a Concrete.
Kb hét órakor érkeztünk a helyszínre és addigra már összegyűlt az ilyenkor szokásos embermennyiség, talán egy kicsit kevesebb is, kb 20-30 ismerős arc társalgott az alsó és felső szinteken. Egy kis dumázgatás, kezezés, sör a pultból, merch nézegetése, a szokásos körök, majd belecsapott a Concrete a lecsóba. Már nem is tudom mikor láttam őket utoljára, de az fix, hogy jó hangosítás mellett mindig jól tudnak érvényesülni azok a tuka-tuka témák és szaggatós szenny riffek. Most sem volt másképp, javarészt a gyors tempók vitték a prímet és bemutatót kaptunk egy hamarosan megjelenő kislemez tartalmából is. Nagyon ígéretes és lendületes dalcsokrok, annyit mondhatok. Bende elképesztő, agresszív dobolása meg mindig élményszámba megy és kiváló alapot ad! Kezdésnek teljesen jó volt, tipikus hangolódós kezdet, néhány nagyobb pofon a hőkupola alatt izzadó renyhült és gyér közönségnek.
Kis áthidalás után a Resurrection Disorder kezdett bele a primitív death metal túrásba. Már egy kicsit kezdett jobban megtelni a nézőtér és nagyobb oldódás is volt hangulat terén. Jó kis döngölős, lassabb és középtempós riffek, sokszor amolyan Autopsy ízzel, de olykor beugrott még a Necrophagia pusztulat zenéje is, amit én kifejezetten élek. Knot gitáros pedig olyan arckifejezéssel pengette a gitártémákat, mintha azok a világ legsúlyosabb hangjai lennének. Azon az estén ilyen téren azokat is szolgáltatta. Szerintem nagyon passzoltak, mint előzenekar, kiváló felvezetés a főhősök elött.
Aztán következett az est lucifer által hordozott fénypontja: a Nunslaughter. A jelenlegi felállás Don körül úgy festett, hogy két kopasz őrült reszelte oldalán a húrokat, gitár/vokálnál Tormentor, aki 2014 óta állandó tag, basszusgitáron Malum, aki legfrissebb ördögfióka 2022 óta érvényben lévő tagságával, a dobok mögött pedig Wrath, aki 2016 óta püföli a bőrt. A vészjósló, alvilági intro után szépen szivárogtak be az említett tagok, majd Don érkezésével elszabadult a pokol. A hangzás nagyságrendekkel brutálisabb volt, mint a hazai csapatoké, kegyetlenül jól dörögtek az ismerősebbnél ismerősebb dalok. Az est csúcspontjai közé nekem egyértelműen a személyes kedvencek adták a legnagyobb élményt: In the Graveyard, Satanic Slut, I am Death, Raid the Convent, I Hate Christians… Az színpadon parádézó agyontetovált, kopasz basszusgitáros, Malum egyértelműen vitte a show-t. Nyelvöltögetéssel, kigúvadó szemekkel, vérlocsolással és fel-alá rohangálással szórakoztatta a nagyérdeműt. Az biztos, hogy nem százas a figura, de ehhez a műfajhoz inkább előnyként tásul az őrület, mint a szofisztikált magatartás. Don elmebeteg szereplése és orgánuma is teljesen megállta a helyét és nem kopott a fénye, pedig már ő is 56(!) éves veterán. Hörgött, károgott, vicsorgott és amilyen formában csak lehet, elátkozta a keresztény kultúra minden szegmensét, ahogy azt kitartóan tenni szokta. A közönségre nem lehetett panasz, hiszen ment a nyomulás a show közben, pogo és némi stagediving is. Mondjuk, ahogy észrevettem minden eddigi hazai koncertjükön nagyobb tömeg gyűlt össze, ezúttal valamiért szerényebb volt a nézőszám, de ez egyértelműen a nyári fesztiválszezonnak a hozadéka és az amúgy is baromi nagy koncert dömping. Összességében azonban minden a helyén volt és nem lehet ok a panaszra. A zenekar és a kis közönség is kitett magáért. A buli végén még egy közös fotóra is elcsíptem Don fatert, mindig lelkesen lencse elé áll, igazi vidám, barátságos és pozitív kisugárzású figura.
Szerintem egy nagyon jó hangulatos este volt ezen a fülledt szerdai napon. Reméljük még a közeljövőben ellátogatnak hozzánk! Soha rosszabb underground klub bulit!
Metal is Death, Death is Metal, Nunslaughter Death Metal!
Írta: Steve Gore
Fotók: Stygian Shadows
