,,A legnagyobb elismerés, amit zenész kaphat, ha inspirációként tekintenek rá” – Interjú Esa Holopainennel (Amorphis)

Az Amorphis január 25-én érkezett el Magyarországra a Queen of Time turné keretein belül, ahol a legújabb albumukat mutatták be a teltházas Barba Negra előtt. A koncertet megelőzően lehetőségünk volt beszélgetni a zenekar alapítójával és fő zeneszerzőjével, Esa Holopainennel, aki nagyon kedvesen válaszolt pár kérdésünkre az új albumon hallható hangszerekkel és énekesekkel kapcsolatban, de szóba került a múlt és egy kicsit a magánélet is. 

English version here

A legutóbbi albumotok egyik legfontosabb szimbóluma a méh (The Bee). Ennek köze van a közelgő globális katasztrófához, méhek kihalásához, globális felmelegedéshez? Téged mennyire aggasztanak ezek a problémák?

Esa Holopainen: Természetesen a globális felmelegedés egy hatalmas probléma, és minden embernek kell, hogy számítson, és persze minket is érint. De a The Bee dalszövegében ez egy másféle metafóra, nem a természeti problémákról szól. A történet része, amit Pekka, a szövegírónk írt számunkra. Azt hiszem, elég fontos lett ez a méh-dolog, ez volt az első dal, amit bemutattunk az albumról, aztán azóta mindenki ezt az elméletet fejtegeti!

Olvastam, hogy Pekka eredetileg finnül írja meg a történeteket és a szövegeket. Nem nehéz azátn azokat úgy angolba átültetni, hogy működjenek dalszövegekként?

Igen, általában ő mutat nekünk egy témát, és megírja a finn szövegeket. Van egy fordítónk is, Erkki Virta, már elég régóta dolgozunk együtt. Nagyon jól le tudja fordítani Pekka dalszövegeit angolra úgy, hogy azok ne veszítsenek az értelmükből, szuperül tudnak együttműködni. Utána a szöveget megkapja Tomi (Joutsen, ének) és a producer, akik aztán végleges formára hozzák a dalszöveget.

Hogy jött Akira Takasaki (Loudness) vendégszereplése a Honeyflow-ban?

Már elég régóta ismerjük őt, volt a bulinkon, és jó barátja Niklas-nak (Etelävuori), a volt basszusgitárosunknak, meg az ő feleségének, aki szintén japán. Jópárszor találkoztunk Akirával, és amikor stúdióztunk, Jens (Bogren, producer) ötlete volt, hogy kéne a dalba valami vendég. Akkor már tudtuk, hogy ez a dal lesz a japán kiadás bónuszdala, úgyhogy úgy voltunk vele, kérdezzük meg Akirát.

Hogyhogy pont az a dal lett a bónuszdal? Sokak szerint az egyik legjobb dal az albumon, csakúgy, mint a Winter’s Sleep az előző albumotokon, és mégis pont ez a kettő lett bónuszdal.

(nevet) Nos, igen, a producerünk pont fordítva gondolja! Általában nagyon nehéz eldönteni, hogy mely dalokból lesz bónuszdal, általában Jensé az utolsó szó. Zeneileg kicsit kilóg a sorból, úgyhogy valószínűleg ez az egyik ok.

Honnan jött az, hogy juohikko is legyen abban a dalban?

Van egy jó barátunk, Pekko Käppi, aki már párszor vendégszerepelt velünk, például egy sokvendéges helsinki bulin. Nagyon jó jouhikkos, modern zenével keveri a saját zenéjében, aminek mi nagy rajongói vagyunk. Úgy voltunk vele, ez is olyasmi, amit szeretnénk egyszer kipróbálni.

Az előző két albumon elég nagy változás tapasztalható a zenészekben, egészen felfrissült a zenétek, az egész annyival dallamosabb, vidámabb. Mi lehet ennek az oka?

Az előző két albumon Jens volt a producer, azt hiszem, neki hatalmas szerepe volt a dalok hangszerelésében, annak ellenére, hogy nem ő írta a zenét. Nagyon sok friss ötlettel halmozott el minket, mint csomó különféle hangszer feljátszása eredetiben, több zenekar- és kórusrész, amit eddig nem nagyon használtunk.

Nagyon sok olyan zenekar van, akik titeket említenek az elsőszámú inspirációként, hiszen az egyik legkorábbi folkos metalt játszó banda vagytok?

Ez a legnagyobb elismerés, amit zenészként kaphatsz – hogy a zenésztársad úgy tekint rád, mint egy rá is nagy hatással lévő zenekarra. Akkoriban, a kilencvenes évek elején, elsősorban 1994-ben, amikor kiadtuk a Tales of the Thousand Lakes-et, már tényleg volt benne egy folkos érzés. Azt hiszem, akkoriban az egyike voltunk a legelső olyan zenekaroknak, akik úgymond megszegték a metalzene akkori „szabályait”.

1997-ben még az In Flames-szel adtatok ki közös split albumot, máig is tart még a jó kapcsolat? Kik a legjobb spanjaitok a metal szcénán belül?

Rengeteg barátunk van, persze nem mindenkivel vagyunk folyamatos kapcsolatban, de amikor csak találkozunk, tök jól eldumálgatunk, és barátként tekintünk egymásra. Gyakran írogatok Mike-kal (Michael Poulsen) a Volbeatből, jó barátom, és mindig érdeklődik, hogy mit működünk a zenekarral, meg persze engem is érdekel, hogy ők miket csinálnak. Persze rengeteg zenész van különféle bandákból, In Flames, Paradise Lost, igyekszünk fenntartani a kapcsolatot.

Igaz, hogy régebben a Wigwamban/Club 202-ben lógtatok, ha erre jártatok?

Igen, egyszer oda mentünk egy buli után, meg fel is léptünk ott, de azért nem lógtunk ott kimondottan sokat, csak valami ilyesmi afterpartyról van szó.

A Brother Moon című dalotokat szinte kizárólag finn bulikon játszottátok, ennek van valami kimondott oka?

(nevet) Nem, igazából semmi, ebbe bele sem gondoltam még. Minden turné előtt összeállítjuk a dalokat, amiket le akarunk játszani. Ezen a turnén természetesen a Queen of Time-ra fókuszálunk. Annyi albumunk van már, hogy a 80 perces játékidő egyszerűen túl hosszú. A Brother Moon egy olyan dal, amit elég sokat játszottunk egyébként, de most, hogy mondod, valószínűleg tényleg csak Finnországban! Fogalmam sincs miért. Lehet, hogy a következő turnén elővesszük!

A House of Sleep lekerül bármikor is a setlistről?

Nem hiszem. Szinte már a himnuszunkká vált. Amikor látod az emberek reakcióját, amikor megszólal a House of Sleep… Nos, furcsa lenne, ha nem játszanánk. Általában ezzel a dallal zárjuk a bulit, és egyszerűen látod a boldogságot az emberek arcán, mindig annyira jót buliznak rá!

Minden bizonnyal nem ritka az, hogy a rajongók miattatok kezdik el olvasni a Kalevalát, vagy esetleg finnül tanulni. Van bármi ilyen történet, ami kitűnik a többi közül?

Néha magunk is meglepődünk, hogy mennyire elhivatottak tudnak lenni az emberek. Nagyon beleássák magukat a dalokba, s ezáltal a Kalevalába, aztán meg a finn nyelvbe is. Van olyan, aki Finnországba költözött, megtanult finnül – azt hiszem, ennél többet már nem lehet tenni egy zenekar szeretete által vezérelve.

A mitologikus kalapács számotokra is fontos szimbólum, láthatjuk lemezborítókon és most a színpad részeként is. Nem zavar, hogy sokan összekeverik a finneket a vikingekkel?

Az öregember kalapácsa (ukonvasara) valóban eléggé hasonlít Thor kalapácsához, de azért különböznek. Ez a finn mitológiából származik, ami persze valahol azért összefügg a viking mitológiával. Próbálunk figyelni arra, hogy azért olyan legyen a dizájn, hogy ne hasonlítson túlságosan a Thor kalapácsára – egyébként is az eredetileg Finnországban megtalált mintát használjuk.

Az Am Universum és a Far From the Sun albumok igencsak hanyagolva vannak, miért?

Azt hiszem, azokkal az albumokkal sokak számára túl sokat változtunk. A Far From the Sun különösen egy furcsa album, mert az az utolsó, amit Pasival (Koskinen), az ex énekesünkkel vettünk fel. Elég sok az olyan dal, amit nem szívesen játszunk. (nevet)

A Daughter of Hate-ben felcsendül a szaxofon is, ez egyféle visszautalás az Am Universum-ra?

Azt hiszem, a szaxofon is Jens miatt került elő újra, ő eléggé szereti azt a hangszert. Mi megmondtuk, hogy persze, semmi új, használtuk már korábban is a hangszert, próbáljuk meg újra!

Jensnek akkora szerepe volt az albumban, tekinthető szinte már hetedik zenekartagnak nálatok?

Nos, igen, nagyon szeretek vele dolgozni. Az első olyan producer, aki tényleg bevált, és akivel tényleg EGYÜTT dolgozunk.  Hasonló a mentalitásunk és a hozzáállásunk a dolgokhoz. Nagyon szigorú egyébként, és van is jópár zenész, aki emiatt nem szeret vele együtt dolgozni, mert egyszerűen nem bírja a nyomást. Nagyon keményen kell mellette dolgozni! De szeretünk vele dolgozni, és ha hagyod, hogy a saját munkamódszerével dolgozzon, annak nagyszerű lesz a kimenetele is!

Kinek az ötlete volt, hogy Anneke van Giersbergen is szerepeljen egy dalban? Már 2016-ban is fellépett veletek, jó barátságban vagytok, vagy csak így jött ki?

Pontosan, barátságról van szó, jó barátok vagyunk. Vendéggitárosként léptem fel vele, amikor akusztikus turnén volt Finnországban. Amikor elkezdtük az énekmunkálatokat, említettük Jensnek, hogy tök jóban vagyunk Annekével, szóval ha ráér, felkérhetnénk vendégénekelni. Jens is nagyon csípte az ötletet, és végülis nagyon jó dal született.

Kinek az ötlete volt az Eläkeläiset dalt outroként használni? Tök jó, hogy nemcsak, hogy nem sértődtök meg, hanem még élitek is.

(nevet) Igen, nagyon király, amint meghallottuk az ő House of Sleep-verziójukat, azonnal megszületett a döntés, hogy az lesz az outro! (nevet)

A The Bee című dalotok alapvetően orientális dallamokkal operál, hogyan jött akkor a tuvai torokének?

A dobosunk, Jan (Rechberger) apja zeneszerző, és ismer mindenféle furcsa énekest meg zenészt. Bemutatta a torokénekes ismerősét Jannak, aki meg mondta, hogy van egy jó kis zenekar, akikkel dolgozhatna…

Az Amorphis könyv már megjelent finnül és németül, várhatunk valamikor egy angol verziót?

Remélhetőleg hamarosan érkezik, a szerzőtől és a kiadótól függ, jelenleg is megy az egyeztetés.

Tudjátok még igazán élvezni a turnézást, érezni a varázsát ennyi év után is?

Igazából ez már az életstílusunk. Mostanában szerencsére könnyebb a turnézás, nem is bulizunk már annyit. Elég nagy előny, hogy simán le tudsz tölteni pár sorozatot a Netflixről, és kicsit félrevonulni.

Mi a kedvenc sorozatod?

Mostanában a Black Mirrort nézem.

Nagyon köszönjük az interjút, szeretnél még bármit hozzátenni?

Nagyon szépen köszönöm. Nem, nem igazán, nagyszerű újra itt játszani, teltházas a buli, szóval panaszra semmi okom! Örülök, hogy újra Budapesten vagyunk!

Készítette: Vica

Képek: Dani

Köszönet a Nuclear Blast-nak!

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/