Lordi – Sexorcism lemezbemutató – Barba Negra

2018. 10. 16. - 08:15

Ismét hozzánk látogat a szörnyes maskarába öltözött, finn hard rock banda, a Lordi. A 2006-os Eurovíziót megnyerő, és közönségkedvenccé váló zenekar csupán két év után tér vissza Budapestre, ahol a legfrissebb, Sexorcism névre hallgató albumot mutatják be.
Erről az albumról már mi is írtunk részletesebben, és ott is ki lett emelve, hogy a gátlástalan polgárpukkasztással operáló zenekar ismét egy olyan témába nyúlt bele, ami megosztó lehet. Még ha a téma az is, a zenei világuk, és az egész album bőven felülírja ezt. Emellett élő koncerten hatalmas élmény látni és hallani a szörnyeket, és hallani a régi nagy slágereket is.

Az estét a Follow the Cipher nyitja. A Nuclear Blast friss szerzeménye inkább hajaz egy Amaranthe – Lordi szerelemgyermekére, de azt nagyon jól csinálja. Linda Toni Gahn karizmatikus megjelenése, és Ken Kängström profizmusa nagyon jól kiegészítik egymást az öttagú zenekarban. Ők is új albumot hoznak nekünk, a szintén Follow the Cipher címre keresztelt debütalbumukkal érkeznek.

A turné másik fellépője a svájci Silver Dust zenekar, akik ugyancsak visszatérő vendégek nálunk. A 2013-ban alakult zenekar igen jól ötvözi a sötétebb, darkos, elemeket a klasszikus goth rock hangzással és némi modern elemekkel.

Természetesen hol máshol, mint a Barba Negrában lesz megrendezve a hangverseny, amit a LiveSound szervezett le nekünk. Csekkoljátok az eseményt, és találkozzunk ezen a szörnyen jó estén!

LEGFRISSEBB CIKKEK

Nem csak egy újabb koncertlemez: az INQUISITION élőben is magával ránt a sötét mélységbe

Nem csak egy újabb koncertlemez: az INQUISITION élőben is magával ránt a sötét mélységbe

Nem egy stúdiólemezek közé ékelt, kötelező élő kiadványt hallok benne, hanem egy olyan koncertdokumentumot, amelynek valóban van létjogosultsága. Mert az Inquisition esetében nem pusztán az a kérdés, hogy élőben el tudják-e játszani azt, ami a lemezeken hallható. El tudják. Ketten is. A sokkal nehezebb feladat az volt, hogy abból a különös, sötét és szinte rituális atmoszférából is sikerüljön valamit rögzíteni, amellyel koncertjeiken maguk alá gyűrik a közönséget.

LEGKÖZELEBBI KONCERTEK

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN